DR. ERDŐSI-BODA KATINKA [1]
Kép és zene, mint
kommunikáció II. szakmai műhely a Klebelsberg Napi fórum margójára
Szemők
Zsuzsanna: Psalmus Hungaricus-emlékmű (részlet)
Psalmus Hungaricus-emlékmű - Köztérkép
Máté Zsuzsanna „A
Psalmus Hungaricus a magyar képzőművészetben” c. írása[2] a Parlando internetes zenepedagógiai folyóirat 2022/6.
számában igen figyelemreméltó, jól lehatárolt, s célirányos megközelítésű
tanulmány. Példaértékű, és ha lehet ilyent mondani, hogy „hasznos is”,
mert az ismeretterjesztés műfajában is körbejárja az „integrált” címben
szereplő, összes egymáshoz kapcsolódó területet – a zenemű
megszületésétől kezdve, annak inspiráló hatását a vizuális kultúra, a képzőművészet
terén, a képzőművészek egy jelentős köréig. Pontosan ebben van a
legfőbb értéke, hogy az olvasóhoz igen közel hozza a
társművészetekben, azonos témában alkotó művészeket, azok
műveit, s ezzel tágítja a mű egészének, a különböző
művészeti ágakban, s műfajokban megjelenő műveknek a
megérthetőségét. Például a képzőművészet iránt jobban
érdeklődő, abban már egy kicsit otthonosabban mozgó ember, talán
hamarabb kap esetleg kedvet, hogy a művet meg is hallgassa. A
társművészetek együttes hatásának erőssége ebben rejlik, hogy az, aki
a vizualitás oldaláról könnyebben befogadó (jobban érdeklődő)
eljuthat a zenemű meghallgatásának az igényéig is. A képzőművész
látásmódja számára érthetőbbé válik, a kép közvetítette szimbólum
könnyebben ad magyarázatot a látottakra, s ez elvezeti az olvasót a nehezebb
hangszimbolika élvezetéhez, az adott zenemű élvezésének
lehetőségéhez. És természetesen a fordított út is bejárható a
művészet közös szimbólum rendszerének a segítségével.
A tanulmány
felvezetése során megismerjük a mű születési körülményeit. Kodályt a
Tanácsköztársaság ideje alatt játszott aktív közszereplése miatt, annak bukása
után „meghurcolták és mellőzték”. Az átéltek „keserű élménye” a
Psalmus Hungaricus megkomponálását hozza. Néhány évvel később amikor mégis
felkérést kap Pest, Buda és Óbuda egyesülésének, Budapest székesfővárossá
egyesítésének félévszázados fordulóján, hogy komponáljon arra egy művet,
ez a keserű élmény fogja kezét. A keletkezéstörténet részletes leírásával
a szerző azt is bemutatja, hogy „Kodály Zoltán igen nagy
jelentőséget, szinte sorsszerűséget tulajdonított a szöveg
megtalálásának, Kecskeméti Vég Mihály »Könyörgés hamis atyafiak
ellen. Vigasztalódás Istenben« című zsoltárának,
mely az ószövetségi Dávid király 150. zsoltárából, a
Zsoltárok könyvéből az 55. zsoltár szabad fordítása.” Kodály erről
így ír ékes bizonyítékaként annak, hogy az irodalom mennyire termékenyítő
erővel hat egy zenemű létrehozásához, létrejöttekor; „Ha nem
tanulmányoztam volna a régi magyar irodalmat, sose írtam volna meg a Psalmust, mert nem találtam volna rá a szövegére.” Vég
Mihály zsoltár átdolgozása, parafrázisa „alkalmazta az akkoriban elterjedt
»volta-ritmust«, az 5+5, 5+6 szótagú verssorok kombinálásának (Tinódi és
Balassi által is kedvelt) verselési technikáját” – állapítja meg Máté
Zsuzsanna, mellyel tovább bizonyítja az irodalmi/zenei erős inspirációs
hatást. A történet pedig nem másról szól, mint amit Kodály is ebben az
időben érzett; „Dávid király hamis barátai miatti panaszának lírai
átfogalmazása, parafrázisa. Barátai árulását, az igazságtalanságokat és a
hitszegést rója fel barátból lett ellenségeinek, majd fájdalmával Istenhez
fordul, tőle remélve az igazságszolgáltatást, így a vétkesek megbüntetését
és az árulóktól való megszabadítását is.” Breuer János zenetörténészt is idézi;
„Az anyagát formáló tudatos művészre jellemző, hogy pontosan ötször,
tehát az elhagyott versszakokkal számban megegyezően, hangzik fel a
kompozícióban a két rondótéma (zenekari ritornell –
»Mikoron Dávid«) anyaga”, mindehhez hozzátéve „a zene
és a szöveg tökéletes egybeforrasztásával” kommentjét.
Az oratórium
hatásának méltatását a szerző röviden ekképpen fogalmazza meg. „…egyetemes
abban az értelemben, hogy az emberi történelem bármely időszakában és
bárhol megtörténhet az »álnok világ« általi szenvedés, akár az egyén, akár egy
nemzet, népcsoport szenvedése, melyben »igazságot nem hagynak« szólni.”
Gondolatát
bővebben is kifejti, amikor ezt írja; „Egyetemessége az egyes egyénen
keresztül kapcsolódik három konkretizálható téridőhöz: az ószövetségi
Dávid királyhoz, a Zsoltárok könyvének 55. darabjához; a XVI. századi
Magyarországhoz Kecskeméti Vég Mihály szabad fordításán keresztül; és a
zeneszerzőhöz, illetve korához, a személyét ért igazságtalanságok és a magyar
nemzetet (a háború és a trianoni döntés miatt) ért szenvedések vonatkozásában.”
Tanulmányában, – a
zenemű hatását érintve, – mások munkáiból is, számtalan idézetet közöl,
így többek között Tóth Aladár zenekritikustól, a Nyugat folyóiratban 1923
decemberében megjelent kritikájából. „Kodály minden érzését hozza áldozatképen zsoltárában és nem rituálisan szelektált »szent és
magasztos« érzelmeket, nem áll a nemesség és választékos emelkedettség
megközelíthetetlen piedesztáljára, szavai nem kenetteljes igék, hanem
könyörgés, sírás, vádolás, átkozódás, alázatos bizalom és végül győzelmes
meggyőződés. Ezért ragad meg olyan közvetlenül, bármilyen gyarló
emberek vagyunk, felemelő varázsának részesei lehetünk.”
1944-ben pedig így
írt Prahács Margit: „Valóban ez a mű sohasem
születhetett volna meg az előző korszak békés, nyárspolgári,
önző légköréből. Ez csak a háborús szenvedéseiből, trianoni
porba sújtottságából felemelkedő magyar lélek legmélyéről
szakadhatott ki, ahol minden egyéni eltűnik egy nagy közösség sorsának
egységében. A Psalmus Hungaricus nemcsak örök művészi érték, hanem a
magyar nemzet egyik legnagyobb szellemi kincse is. Mert ez rázta fel a magyar
lelket aléltságából, ez tanította meg újra hinni egy
jobb jövőben.”
Ez a hatás ihlette
meg, – s maga a zsoltárszöveg meghatározottsága is, – a tanulmány további
részében szereplő három képzőművészről szólottakat
is. Kass és Szemők kihangsúlyozta, hogy az alkotásaikban, a zsoltár
szöveget valamilyen képi megjelenésben tették meg, vagy mint, ahogy Ágotha Margit tette, annak hordozóját alkalmazta műve
kereteként. Az egyetemes jelleget szintén mindhárom művész
műalkotásaiban kihangsúlyozza.
A tanulmány
további részében immár a három képzőművész képi megközelítéseit
elemzi ki a szerző, gazdag képi világgal fűszerezve.
Kass Psalmus
Hungaricus egyik illusztráció-sorozatában, a könyv, illetve az album egyik
oldalán a zene kotta képében, s a hozzátartozó nyomdai betűvel szedett
szöveg a maga együttes megjelenítésében van jelen, míg a másik a oldalon zene és szöveg egységének a művészre
gyakorolt hatását ábrázolja, fejezi ki Kass, a maga képi eszközrendszerével.
Kass a másik illusztráció sorozatában a szöveget saját kézírással helyezi el,
az egyes oldalankénti képterekbe különböző
Kassra jellemző képi világgal.
A különálló tíz
lapból álló sorozat minden egyes képét részletekben is elemzi Máté Zsuzsanna. A
mellékelt Kass képek, a hozzájuk tartozó vers strófákkal megkönnyítik az olvasó
munkáját, a „képek figuráinak” karaktereit tanulmányozó értelmezésnél. Breuer
János nyomán a mű „beleérzés” hatásmechanizmusát, pszichológiai
megközelítését mélységekben is érinti, amikor „az érzelmek sokasága a lírai én,
Dávid szemszögéből, a búsulás, sírás, elhagyatottság, kétségbeesés,
magány, fenyegetettség-érzés, háborgás és indulatkitörés, végül a megnyugvás
zenei képei; valamint az érzelmekhez párosulva, az oratórium szövegének morális
és vallásos” tartamairól beszél. Valamint a következő kulcsszavakkal és
kifejezésekkel is érzékelteti a képdráma valódi jelentőségét: „a figurák
arcán, testhelyzetén, gesztusaiban tükröződő, felfokozott
érzelmekkel”, roskadt, búsulás, bánat és harag érzésének gyötrelmes,
önpusztító, ökölbe szorított kezekkel könyörög Istenhez („Fordítsad reám szent
szemeidet”), arcán a sírás, a megkeseredés és a haragvás nyomaival stb.
A másik
művész, Ágotha Margit (1938 – 2015)
Munkácsy-díjas magyar grafikus 1989-ben készített „Kodály Zoltán: Psalmus
Hungaricus” illusztrációjának – a „H betűt formázó iniciálé révén” – is
sajátos értelmezést ad Máté Zsuzsanna. Magyarázatként leírja, hogy „az iniciálé
egy jelentős mű, így például a Biblia vagy egy kódex élén álló, vagy
annak valamely fejezetének, bekezdésének díszes első betűje, melyet a
középkori kódexekben és a korai nyomtatott könyvekben már figurákkal vagy
jelenetekkel is díszítettek”. És ez arra szolgál, hogy; „a grafikus az
iniciáléba formált illusztrációján az írás, a díszítés és a figurális képi
ábrázolás közötti átmenetekkel gondolja tovább Kodály remekművét, mintha a
Bibliában lévő iniciálé egy fejezetet, egy bekezdést nyitna meg a H
betűvel, mely Magyarországról és a Psalmus Hungaricusról szól, a gonosz és
a jó erők küzdelmének színtereként.”
Végül a harmadik
művész munkásságát is nagyító alá teszi. Szemők Zsuzsanna „Psalmus
Hungaricus” című Kecskeméten, a Kodály Intézet szomszédságában felállított
emlékmű-alkotásának monumentális volta sokféle üzenet elhelyezésére adott
lehetőséget a művésznek, amelyeket meg is jelenített Szemők
Zsuzsanna. De azt mindenképpen, hogy „az Istenhez való könyörgéssel,
fohászkodással hangsúlyozzák a Psalmus Hungaricus oratórium archaikusságát
és szakralitását”, no meg természetesen Kodály művének is
grandiózusságát.