MAROSSY ÉVA[1]
HUMANISZTIKUS ZENEPEDAGÓGIA
Speciális
nevelési igény
„A szeretet megismerő erő”
Vekerdy Tamás [1]
Az
utóbbi években egyre inkább növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem
tudják megtanulni az iskolai tanterv által előírt anyagot. [2] Korábban az
általános iskolákban nem találkozott még enyhe fokban akadályozott gyermekekkel
a pedagógus, a zeneiskolákban még kevésbé. Mostanában viszont egyre több olyan
gyerek tanul zenét, aki nem, vagy nagyon nehezen tudja elsajátítani az
osztályának megfelelő tananyagot. Ezek a gyerekek megnyilvánulásaik, iskolai
teljesítményük miatt sokszor fogyatékosnak tűnnek, valójában nem azok. Ép
az értelmük, az érzékszerveik, mégis tanulási problémákkal küzdenek. A tanulási
nehézség átmenetinek tekinthető és az okok megszűnésével el is múlik.
A tanulási akadályozottság leküzdése sokszor évekig is eltarthat, például részképességek
nincsenek kifejlődve, később történik meg az idegrendszeri érés.
A
Kovács módszer segíteni tud az olyan gyerekeknek is, akiknek a sikeres hangszeres
tanuláshoz szükséges személyiség-feltételek nincsenek meg az elején. A mozgás
döntően befolyásolja az életfolyamatokat. Helyreállítja a
fizikai-idegrendszeri kondíciót, ezáltal fejleszti a zenei-intellektuális
képességeket és javítja a fizikai adottságokat. A mozgásleckéket az egyéni
szükségletekhez igazítva a tanulási nehézséggel küzdő növendéket is
alkalmassá lehet tenni a hangszeres tanulásra. [3] A következőkben egy
olyan gyerek esetét ismertetném, aki az autizmus enyhébb fajtájába tartozik.
Dr. Kovács Géza Dr. Pásztor Zsuzsanna
(kovacsmethod.com) (kaposvarizeneiskola.hu)
A
Kovács Módszer új filmje - Kovács Method
Ellesett pillanatok
Dokumentumfilm dr. Pásztor Zsuzsa, a Kovács-módszer műhely
vezetőjének mozgásórájáról.
Készítette Lassu
Tamás
Egy
téli délután a második félév kezdetén megkérdezték, hogy tanítanék-e autista
gyereket. Naná, hogy tanítanék! Huszonhat éve tanítok, de még soha nem
találkoztam autistával. Itt már nem arról van szó, hogy egyik vagy másik részképesség
kevésbé fejlett, hanem más az idegrendszer. Nem kevesebb, mint bárki más, hanem
máshogy látja ezt a világot, és én meg akartam ismerni azt, hogy ő hogy látja. Ezek a gyerekek nem mindig tudják azt, amit
a többség, de sokszor tudnak valami olyasmit, amit rajtuk kívül más nem tud.
Észre kell venni másoknak az értékeit és nem csak a hátrányait. Lehet valaki
fizikailag vagy mentálisan sérült, de attól még egy teljes értékű
sértetlen individualitás. Tökéletesnek látom ezeket a gyerekeket, függelemül
attól, hogy van tanulási problémája. Nem úgy tud megnyilvánulni, mint más.
Igazából nem tudtam, hogy mire számítsak. Az autizmusban széles spektrumon van
valakinek érintettsége. Van, aki beszélni sem tud, másnak speciális napirend
szükséges, vagy a szociális tanulás és társas kapcsolatok kialakítása, a
kommunikáció megy nehezen, miközben az élet más területein zseniálisak
lehetnek. Zárkózottság, egyéni látásmód jellemzi ezeket az embereket. Na, erre
az egyéni látásmódra voltam kíváncsi, ezt akartam megismerni.
Korábban
nem volt a pedagógusképzésben olyan tantárgy, ami a tanulási problémákkal
foglalkozott volna. Mostanában már van olyan képzés, ami az enyhe fokban
akadályozott gyerekeknek tud segíteni, mert ezeknek a gyerekeknek a száma ezt
indokolttá tette. Gyógypedagógiai ismereteket egyelőre nem tanulnak a
leendő pedagógusok. Minimális óraszámban, vagy fakultatív formában érdemes
lenne tanulni, például azt, hogy az ilyen szituációkban hogyan viselkedjen a
pedagógus, hogy álljon hozzá ehhez az egészhez. Másik részről ezeknek a gyerekeknek
sokat segíthet a művészet, mint terápia, és sokat segíthet a családnak is.
Máshogy
tanultam, mint egy tipikus gyerek. A tanulási folyamat zajlott másképp. Ez most
is így van, de már megismertem, megtaláltam a saját módszereimet. Sokat
segített ebben a zene és a későbbi években a tánc. Voltak olyan ügyességi
játékok, feladatok, amelyet minden gyerek meg tudott csinálni, kivéve engem.
Majd egy idő után, látszólag minden átmenet nélkül ugyanúgy tudtam, mint
bárki más. Nem voltam lemaradva, még szakkörökre is jártam, de az elején ez a
„rajtam kívül mindenki tudja” emlék rádöbbentett, hogy egy fogyatékkal élő
vagy tanulási korláttal küzdő gyereknek milyen lehet önmagát elfogadni.
Erről a „se kép, se hang” állapotról nehéz eldönteni, hogy a gyerek
fogyatékos, tanulási korlátai vannak, vagy egyszerűen „másképp van összerakva” mint a többiek, és kinövi. Valamivel azonban
mindhárom esetben foglalkozni kell: az önbizalom helyreállításával, a reális
énkép kialakításával, és a szociális tanulás segítésével.
A
fiú a megbeszélt időben érkezett. Az anyukája kísérte el a kishúgával.
Hetedik osztályos volt és magasabb, mint én. Úgy tudtam, hogy az autizmus egyik
leggyakoribb jellemzője, hogy nincs szemkontaktus, és nem viselik a
fizikai kontaktust sem. Az órán figyeltem arra, hogy az ő esetében máshogy
kell a távolságot tartani. Figyeltem a reakcióit és a non-verbális
jelzéseket. Megkérdeztem, hogy ismeri-e a klaviatúrán a hangokat. Elmondta,
hogy az okostelefonján van egy applikáció és onnan tanulta, de az ábécés
hangokat nem ismerte. Megtanultuk az első órán. A következő
alkalommal kiderült, hogy nem felejtett el semmit a tanultakból. A
vonalrendszert ugyanilyen gyorsan megtanulta. Ettől függetlenül nem
siettem. Mindig a reakcióit figyeltem, és olyan feladatot adtam neki,
amiről láttam, hogy tetszik neki és meg is tudja csinálni. Az ő
esetében volt szemkontaktus. Rám nézett, mikor velem beszélt. Szerencsére azt tapasztaltam hogy az autizmus kevésbé érintett esetével
találkoztam. Elmondta, hogy az neki nehéz, hogy más, mint a többi gyerek. Az
óra cél- és feladatrendszere arra épült, hogy ezt ő ne így érezze, és hogy
teljes mértékben el tudja fogadni önmagát. Úgy állítottam össze a tananyagot,
hogy az önmagához való viszonyát, az önbecsülését javítsa, hiszen a tanulás az
egész személyiség tevékenysége. Egyes részképességei fejlettebbek voltak, mint
az átlagnak. A klaviatúrán való tájékozódás, a vonalrendszer, a lapról játék
nagyon jól ment neki, viszont a motorikus tanulás és a kézfüggetlenítés
kevésbé. Azt gyakoroltattam többet vele, amiben sikerélménye volt. Bár nem a
tervezett –előírt– anyag volt a fókuszban, mégis megtanulta. Igaz, egy
kicsit más úton. Szeretett skálát és uniszónó darabot játszani.
Speciális
intézménybe járt. Azokon a napokon, amikor zeneórái voltak, átsétált a
tőlük tíz percre lévő iskolánkba. Itt várta meg az órák kezdetét. Azt
mondta, hogy itt nyugalom van, náluk meg mindig kiabálnak a gyerekek. Nem
tudják fegyelmezni őket. Kint ült a terem mellett a folyosón és a
laptopjával játszott. Rajzolt vagy zenét hallgatott. Mikor odamentem hozzá,
elmondta, hogy éppen mit játszik, vagy megmutatta, amit rajzolt. Később
már benyitott a terembe, amikor megérkezett. Ha éppen még nem volt senki, akkor
zongoráztunk. Ha volt valaki az órán, akkor figyelte, hogy a másik növendék mit
tanul. A gyerekeket nem zavarta, hogy ő ott volt. Egymástól tanultak, ez
is meghatározta az óra anyagát. A gyerekeket megkérdeztem, hogy nem zavarja-e
őket, ha a fiú bent van az óra egy részén. Nem zavarta. Jó kis közösségek
alakultak ki. Ő nem mindig tudta, hogy mikor és hogyan kell viselkedni, de
ugyan honnan tudta volna, ha egy szegregált iskolában tanul, ahol nem sok
„normális” viselkedési mintát lát maga körül. Itt ösztönösen megtanulta a
többiektől. Segítettek neki, elfogadták, egymástól tanultak.
Szolfézsból
a kezdők csoportjába került, nyolcéves kicsi gyerekekhez. Tanára, Pilz-Léránt Katalin felkészítette a gyerekeket a fiú
érkezésére. A társak teljesen elfogadták a fiút, és ő minden szolfézsórán
ott volt. Szeretett ott lenni!
Egy
idő múlva már a non-verbális kommunikációja is
olyan volt, mint másoké. Bár mindig figyeltem arra, hogy olyan feladatot adjak,
amit ügyesen meg tud oldani, egy alkalommal a kétkezes játék kicsit nehezebben
ment. Nem nehezebben, mint másnak az első eljátszásra, de ettől is
kiborulás-közeli állapotba került. Elmondtam neki, hogy ez a tanulás, ezzel más
is így van az elején. Nem történt probléma, de ösztönösen éreztem, hogy ezeket
a feladatokat nem szabad erőltetnem. Megfigyeltem, hogy mi volt ebben a
nehéz, és kisebb részfeladatokat gyakoroltunk, vagy olyant, amit nagyon jól
tudott. Azáltal, hogy azt gyakoroltunk, amit jól tudott, a többi készsége is
fejlődött. Megtanulta a tananyagot, de igazából a szociális készsége
fejlődött.
Sokat
tanult, de félt mások előtt játszani. Egyszer aztán megtörtént, hogy egy
növendékem valamiért bent volt a teremben, amikor ő játszott. Hibátlanul
sikerült. Ezután fokozatosan egyre közvetlenebb lett másokkal. Felszabadult
tudott lenni azokban a helyzetekben, amelyek korábban szorongást okoztak.
Akkoriban sok négykezest tanultunk a növendékeimmel. A hangversenyre való
felkészülés része volt a közös próba. Ezek a próbák nagyon jó hangulatban
teltek. Egymást hallgatták meg a gyerekek. Más is bent lehetett a próbán,
voltak közös improvizációk. Ebben a fiú is részt vett, együtt zenélt másokkal.
Nyitottabb lett, közvetlen és kommunikatív. Másfél évig tanult zenét, mert a
család egy másik város bentlakásos speciális iskolájába íratta be. Nem minden
autistát lehet zenével fejleszteni, de őt lehetett.
A
speciális nevelési igényű gyerekek szegregáltan tanulnak speciális
nevelési intézményekben, ahol nem találkoznak normális viselkedési mintával. A
normális gyerekek viszont SNI-s gyerekeket nem látnak, mert szegregáltan
vannak, ezért nem tudják, hogyan viselkedjenek velük. A társadalmi
személetformálás az oktatással kezdődik. Sok SNI-s gyereknek nem lenne
szüksége speciális intézményre, a pedagógusképzésben viszont szükség lenne egy
olyan tantárgy bevezetésére, ami megtanít integrálni. Ennek a fiúnak az érzelmi
intelligenciája jóval az átlag fölötti, az értelmi képességei alapján akár egy
főiskolán is megállta volna a helyét, ha lehetősége lett volna
differenciáltan tanulni egy integrált osztályban. Hozzád szabom azt, amit várok
tőled – ez a differenciálás. Lehetővé teszem a beilleszkedésedet a te
sajátosságaidnak megfelelő módon – ez az integrálás. [4]
Goethe
szerint, ha aszerint nézünk valakit, amilyen most, az megakasztja a fejlődését.
Ha aszerint nézünk valakire, hogy mivé lehetne, azzal segítjük őt a
fejlődésben. A nagy nevelők szerint a pedagógus segítő. Minden
nagy pedagógus, orvos terapeuta, aki sérült gyerekeknek segít, úgy néz ezekre a
gyerekekre, hogy mögéjük, föléjük tekint. Úgy tekint ezekre a gyerekekre, hogy
sértetlen individualitás, de nem tud úgy megnyilvánulni, mint mások. Ez a
szemlélet gyógyít, fejleszt, lehetőséget ad. [1]
A
nagy nevelők a sérült gyerekektől tanultak a legtöbbet a „normális”
gyerekek szükségleteit illetően.
Felhasznált irodalom
[1] Vekerdy Tamás: Érzelmi
biztonság - Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről
és magunkról? Kulcslyuk Kiadó (2011) ISBN 978-963-89026-9-6
[2] Pinczésné Dr. Palásthy
Ildikó: Tanulási zavarok, fejlesztő gyakorlatok, Pedellus Tankönyvkiadó
(https://www.google.com/search?q=tanul%C3%A1si+zavarok+fejleszt%C5%91+gyakorlatok+pdf&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b)
[3] Dr. Kovács Géza, Dr. Pásztor Zsuzsa: Zenei
mozgás-előkészítés hangszer nélkül, A Muzsikáló Egészség Alapítvány
továbbképzési anyaga, Debrecen, (1998)
[4] Vekerdy Tamás: Belső
szabadság - Elég jó szülő - elég jó gyerek, Kulcslyuk Kiadó Kft, (2017)
ISBN: 9786155281280