A zenei hangok bűvöletében

 

Tapsoljunk vagy kendőt lengessünk?

 

  

A 2023. január 27-i kendőlengetős koncert nagy élmény volt a kicsiknek és szüleiknek egyaránt.

(https://zeneigyujtemeny.wordpress.com/)

 

De gyönyörű hely! – szakadt ki belőlem, amikor 2023. január 27-én késő délután beléptem a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének helyet adó épületébe, az Ötpacsirta Szalonba. Elsőként egy gyönyörű Steinway hangversenyzongora billentyűzete, majd a hófehérre festett gipszstukkós mennyezetről lelógó pompás csillár ragadta meg a figyelmemet. A barna drapériával keretezett óriási ablakokon még bekukkantott a lenyugvó nap, aztán már csak az utcai lámpák beszűrődő fénye világított be a barátságos helyiségbe.

 

„Ezeket az újdonságos hangversenyeket maga Kokas Klára hívta életre…”

(facebook.com)

 

A Kokas Klára Szakmai Kollégium elnökeként megilletődve néztem körül ebben a több mint százéves barokkos hangulatot idéző teremben, és boldogsággal töltött el a gondolat, hogy igazán méltó helyre kerültek a családi kendőlengetős koncertek. Ezeket az újdonságos hangversenyeket maga Kokas Klára hívta életre, akinek a célja ezzel az volt, hogy egészen kicsi gyerekek számára is minőségi zenei programot szolgáltasson. Vallotta, ha megteremtjük a számukra ideális környezetet, akkor létrejöhet a gyerekek bensőséges „zenefigyelme”. 1996-ban így írt erről a tervéről: „Hangverseny-sorozatot tervezünk olyan zeneszerető emberekkel, akik új helyzetekre képesek, és szívesen megtanulnák a zene összeszedett figyelmét más módon, talán jobban, talán mélyebben, igazabban.” A Kokas Klára Szakmai kollégium számtalan feladata közül az egyik ezeknek az újdonságos koncerteknek szervezése. A népszerűsítésben és szervezésben sokat segít Blaschke Zsuzsanna, a Kokas Klára Agepe Zene-Életöröm Alapítvány ügyvezető igazgatója is.  

 

 

A zenekar felejthetetlen élményekkel gazdagította a koncertre érkezőket

képet Pauer Erika, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtárának csoportvezetője készítette

Kokas Klára Agape Zene. Életöröm Alapítvány facebook oldal.

 

 

Ezúttal a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola furulyás kamaracsoportja volt a segítségemre a program megvalósításában. Ismertem már ezeket a diákokat, hallottam már őket muzsikálni személyesen, ezért biztos voltam benne, hogy nagyszerű partnereim lesznek és felejthetetlen élményekkel gazdagítjuk majd a koncertünk iránt érdeklődőket.

Szabó János tanár úr furulyás csapatának lelkesedése már a hangszerek kipakolása során megmutatkozott. Fafúvós hangszerek egész arzenálját vonultatták fel, szoprántól a basszus furulyáig, a közönség legnagyobb örömére.  Segítőként jelen volt a tanár úr két fia, s egyben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium két diákja, Vencel és Dénes is. Nagy örömmel fogadtuk a velük érkező zongorakísérőket, Bauernfeld Évát és Tankó Esztert is. Vencel a furulyán kívül trombitán és szárnykürtön játszott, Dénes pedig a cselló hangjával varázsolta el a gyerekeket.

A közönséget természetesen nem ismertem, így kíváncsian vártam, vajon, milyen korosztályú gyerekek fognak aznap este a szüleikkel idelátogatni.

Jellemző rám, hogy izgulok egy-egy ilyen esemény előtt. Nem tudom, hogy a biztonságot és nyugalmat árasztó gyönyörű környezet, vagy a vendéglátónk, Bándoli Katalin barátságos mosolya és megnyerő személyisége volt-e az oka, de a lámpaláz szinte elkerült ezen az estén. A koncert kezdetén – a szalon hangulatához illően – báli hangulatot teremtettünk a reneszánsz táncokat játszó zenekarral. Ez nagyon jó! – gondoltam, mert így rögtön megtáncoltathattuk (meglengethettük) a kendőinket.  Ezeken a hangversenyeken ugyanis taps helyett kendőt lengetünk, a zenehallgatás mellett pedig rengeteg lehetőség van az együtt éneklésre, és akár a táncolásra is. Az ily módon a koncert aktív résztvevőivé váló gyerekek szívesebben merülnek el a zenében, könnyebbé válik számukra a klasszikus zene befogadása.

 

 

A klasszikus zene befogadása

Kokas Klára Agape Zene. Életöröm Alapítvány facebook oldal.

A képet Pauer Erika, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtárának csoportvezetője készítette

 

Különleges színfoltja volt a koncertnek az a jelenet, amikor a 9 éves Csenge a közönség soraiból kilépve bátran vállalta el, hogy megszólaltatja a reneszánsz táncok alatt a csörgődobot.

Talán a legmeghatóbb mozzanata volt a koncertnek az, amikor Újfalussy Margit (az egyik furulyás diáklány) egy francia barokk mester darabját játszotta, a vele szemben álló – még járni sem tudó – pici lány pedig hatalmas, tágra nyílt szemekkel, elbűvölten nézte őt. Olyannyira a zene hatása alá került a kislány, hogy az embernek már-már az volt az érzése, ha édesanyja meg nem fogja, mindjárt elindul és megteszi élete első lépéseit.

 

A koncert után még egy klasszikus Kokas-foglalkozáson is részt vehettek az ott maradó gyerekek. A foglalkozást Horváthné Szabó Éva és Horváth Szilvia Kokas óvónénik vezették. Nagy örömmel konstatáltuk ennek a sikerét is.

 

Bizton állíthatom, hogy valamennyien (előadók, szervezők és a közönség is) maradandó élményekkel lettünk gazdagabbak, miközben mi, a Kokas Klára Szakmai Kollégium tagjai eleget tettünk küldetésünknek, a Kokas-pedagógia, népszerűsítésének is. Búcsúzóul, a teremre visszapillantva megnyugvással gondoltam arra, hogy ennek a varázslatos programnak lesz még itt folytatása!

 

Aki kíváncsi a Kokas-pedagógiára, vagy a KKSzK által szervezett eseményekre, látogasson el a honlapunkra (https://kokas.hu/), kövessen minket a Facebookon

(https://www.facebook.com/kokas.hu), illetve figyelje a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének programkínálatát.

 

Szkubán Judit,

a Kokas Klára Szakmai Kollégium elnöke