Kokas-pedagógia egyéni kifejezésformái a Kokas-tanfolyamra járó
hallgatók, a leendő Kokas-foglalkozásvezetők tollából
(Szerkeszti:
Szkubán Judit)
Kokas
Klára angyalkákkal körülölelve
(Bródy
Sándor Megyei és Városi Könyvtár)
A
következő írás Zimmer Dóra a Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú
Művészeti Iskola szolfézs tanára gondolatai alapján született.
A Kokas-pedagógiát
tanulni vágyók a tanfolyamon Kokas Klára életművéből, tiszta
forrásból meríthetnek. Hogy mit? A számukra fontosat, az ott átélt élményeket, és
azt megoszthatják másokkal. Így tanulnak egymástól, Kokas Kláráról, és pedagógiájáról.
Szebbnél szebb kavicsok között csörgedezik a forrás. Például egy szép kavics,
egy kifejezési forma.
Tiszta égi, szent zene
Zimmer Dóra
tollából
*éppúgy a
belső részeké, mint az elméé,
*rezgés-öltözet,
*képzeletükkel fogadják a zenét,
*először
ömlik, árad, a megismételt formába illeszkedik,
*kezdőhang várakozás, a befejezés
megpihenés, a kettő között selyemszál,
Kokas Klára számos
írásában foglalkozik a zenével, annak befogadásával, a zenefigyelemmel vagy a
zene hatásaival, a „fények láttatásával”. Mégis, mintegy ars poeticaként a „Partnerem
a zene” című írását lehetne kiemelni, melyben pontokba foglalja
munkásságát, szemléletmódját, elveit és értékeit – néhol éppen olyan példákat
említve, melyek éles kontrasztként állnak az általa képviselt értékekkel.
Maga az írás egy
csodálatos szimbólum kibontásával indul: a zene anyaga a rezgés. Itt
kihasználja a szó konkrét, fizikai és absztraktabb, szellemi, spirituális
jelentését is. A zene tehát a rezgésből érzékelhető, de azt átveszi a
test, a nedvek, a vér, a hormonok, a csontvelő, az idegrendszer – vagyis a
zene éppúgy a belső részeké, mint az elméé, emlékezeté, a tudásé. Maga a
zene, a melódia azonban több, mint hangok összessége, egymásutánisága, éppúgy,
ahogy a fizikain túlmutat a szellemi. Azaz az egyes rezgésekből
végtelenszámú egyedi rezgéskombináció jön létre, mely egyedivé teszi ezeket az
alkotásokat, adott esetben jól felismerhetővé az egyes szerzőket,
például az általuk használt kapcsolódások mentén. Lényegtelen, hogy milyen
módon sajátítja el a zenekészítés elveit, szabályait, egy rá jellemző
rezgés-öltözetet alkot, megszövi a zene anyagát. Ha
ennél a metaforánál maradunk, akkor azt is mondhatjuk, hogy a szabásminta, az
alapvető szövési mozdulatsorok adottak, elsajátítottak, de a tartalom
megalkotásához ihlet kell, melyet a szerző a fizikain, a kézzel foghatón
túl, a szellemiből kapja. Ebbe az egyedivé varázsolt kabátkába bújtatjuk
bele mi is a gyermekeket zenebefogadás alkalmával, például az egyes
foglalkozásokon. A kabát melegségével körülöleli őket, miközben a gyerekek
képzeletükkel fogadják a zenét.
Ebbe az
egyedivé varázsolt kabátkába bújtatjuk bele a gyermekeket.
A képet Eger
Tamás készítette.
(A Kokas
Klára Agape Zene - Életöröm Alapítvány Facebook
oldala)
Ez tehát nem egy
fentről indított, direkt tanítási/tanulási folyamat, hanem a zenére való
érzékenység kialakítása/kialakulása. A kulcs tehát a képzelet, és ezzel a
kulccsal egy határtalan, ösvényekkel teli ihleterdőbe jutnak a gyermekek.
Kokas Klára számára ezt jelenti a zenetanítás, mint ahogyan ezt „Zenéből
fényeket” c. írásában ki is fejti.
A gyerekek az
ihletet keresik a zene hallgatása, befogadása közben, és ha a folyamat sikeres,
akkor biztatást, ígéreteket kapnak, ezek jelenhetnek meg, ölthetnek testet
katarzis-élményeikben, alkotásaikban, táncaikban, szólóikban. Elsődleges
feladatunk tehát a foglalkozásokon, hogy „tiszta zenéket” hozzunk nekik,
melynek tiszta erői építő, alkotó erők, melyek a gyerekeket is
alkotásra késztetik. Mindezt úgy, hogy közben a gyermek teljes figyelmével
jelen legyen. A szülőnek és a tanítónak is talán a legszebb és egyben
legnehezebb, legmegfoghatatlanabb feladata a
gyermekek lelkének, tehetségüknek, képességeiknek felfedezése és táplálása. Míg
a tudás a megismerhetőben ad eligazítást, addig a zene abban, amit nem
tudhatunk. A tudást és a tudat alattit/nem-megismerhetőt éppúgy
igényeljük. Egy zenével történő „ideális” találkozás alkalmával (tiszta
zene befogadásakor) a gyerekek megtapasztalják a meghittséget, áhítatot, szenvedélyt,
feszültséget, de ennek kibontakozását, feloldását is – éppúgy a halált, mint a
feltámadást, az összecsapást, mint a megbékélést. Itt nincsenek tényanyagok,
ismeretek, csak tapasztalások, sejtelmek. A zenében a hangokat átjárja,
összeköti a szellem, ennek alkotó erejét dolgozzák magukba a gyerekek. Az, hogy
kiből válik „jó zenebefogadó” nem függvénye a zenei adottságoknak, a jó
hallásnak, a remek ritmusérzéknek, a tiszta intonációnak, előadói vénának
vagy éppen kognitív képességeknek, mint a jó memória. Lélekszabadság kell
hozzá, szabad képzelet. Talán ezért is van nehéz helyzetben például egy
zenepedagógus, amikor a Kokas pedagógiával találkozik. Mindazt, amit és ahogyan
addig TANÍTOTT, el kell, hogy engedje, helyette inkább az általa megélt élményeket
kell megosztani, és osztoznia a gyerekek élményeivel. Azaz a legfontosabb a
közös élmények lehetőségének megteremtése. Ehhez társulhatnak egyéb
eszközök – szavak, színek, formák, mozdulatok, ezzel nyitunk a
társművészetek felé. „A zene először ömlik, árad, mint a víz, a
levegő. Amint az 1-2 perces rövid darab (zenerészlet) újból és újból
felhangzik, a visszatéréseivel terelgeti medrekbe a szétömlő áradatot. A
megismételt zene lassan formába illeszkedik, medreket váj magának, belátható
tájat alkot, megfoghatóvá, érinthetővé válik. … A gyerekek a kezükbe
veszik a zenéjüket, felmarkolják, összegyűjtik, dobálgatják, olykor
víznek, levegőnek, fénynek nevezik.”
A gyerekek
a kezükbe veszik a zenéjüket.
(A Kokas
Klára Agape Zene - Életöröm Alapítvány Facebook
oldala)
A foglalkozások
során fontos eszköz az éneklés, mely Kokas Klárának szinte „anyanyelve” volt.
Tulajdonképpen ezen/ezzel „kommunikál”. A „Partnerem a zene” című írásában
arról is vall, hogy az éneklés számára tényleg anyanyelve, sokszor a beszéd
automatikusan vált át benne dallamra, ráadásul világjáró emberként a magyar
népzene számára az otthont is szimbolizálta. Egy adott foglalkozáson belül
három csoportba sorolhatók az énekek: időrendi sorrendben haladva –
köszöntések, körjátékok és búcsúénekek. Ezek átlendülnek egymásba. A dallam
elindul, de az improvizáció belekapaszkodik és repíti tovább, miközben a szöveg
és a dallam átváltozik, személyessé válik. A köszöntések név-éneklések, dalban
vagy költött dallamba helyezett neveket építünk be. Mivel személyhez szólnak,
ezért kapcsolatot teremtenek, ehhez társulhatnak egyéb nonverbális mozzanatok,
gesztusok (érintés, tekintet). A körjátékok egyik fontos eszköze az improvizált
felszólítás, így egyrészt ismételjük a régit, az ismertet, a már elsajátítottat, mintegy az állandóságot jelképezve,
másrészt kalandozunk, játszunk. Ehhez a változást, az eltéréseket a ritmusba,
tempóba, dinamikába építjük be, de az általa generált érzelmekben testesül meg.
A búcsúénekek
befejező kadenciák, elsődleges céljuk a lenyugtatás, a közös figyelmi helyzet.
A
körjátékok egyik fontos eszköze az improvizált felszólítás.
(A Kokas
Klára Agape Zene - Életöröm Alapítvány Facebook
oldala)
A zene maga a
csoda, az alfa és az ómega, de vigyázni kell vele, mert a rezgések lehetnek
„veszélyesek” is. Ilyenkor ugyan a test „rááll” a rezgésre, de a figyelmet nem
köti le (a gyermekeknél ez egyfajta védekező mechanizmus, ha nem tiszta
zenét hall, hanem zajt, akkor inkább bezár, elkerüli a befogadást, nem ad
teljes figyelmet). Ha a rezgés a figyelmet is leköti, akkor ezáltal a test és a
lélek is megzendül és meglendül. Hogyan ismerkedünk a zenével? A mozdulatok
szabadsága segíti a zene mélyebb befogadását, felemeli kezeinket, miközben a
test és a lélek együtt válik felfedezővé. A tartalmat, az üzenetet a maga
módján fedezi fel. A zene, Kokas Klára hasonlatával élve, olyan, mint egy
anyag, melyet éppen ezekkel a zene által indított mozdulatokkal szövünk, alakítjuk egyedivé (ezáltal ráadásul a hallásunk
mellett egy másik modalitásunk, a tapintás is jelképesen bekapcsolódik – szövünk, érintjük, majd körülöleljük). Azaz az anyagot mi
magunk fedezzük fel és ezáltal a feldolgozása mélyebb, alaposabb, az általa
kiváltott élmény pedig maradandóbb lesz.
A zene
által indított mozdulatokkal szövünk.
(A Kokas
Klára Agape Zene - Életöröm Alapítvány Facebook
oldala)
Sokszor halljuk azt, hogy valaki
felnőttként azt mondja, hogy nem voltak jó képességeim a zenéhez. De
valójában tényleg ez történt? Vagy a rendszer, a mérőeszközök, melyekkel
mindezt „szakmai közegben” megítélik, lehetnek rosszak? Azzal, hogy egy
értékelési rendszert teszünk a zene mögé, valójában a teljesítményüket értékeljük
és nem a bennük rejlő tulajdonságaikat. Miközben a
gyermekeket hagyjuk egyedül alkotni, mozgásokkal és más cselekvésekkel is
alkotva feldolgozni a zenét, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ők egy
közösségben vannak, szociális lényekként automatikusan interakció is kialakul
közöttük. Ezek többnyire nonverbális interakciók – közös cselekvések, páros
vagy kiscsoportos mozgások, táncok, „szó nem eshet a zene közben”. A
foglalkozások bizonyos keretek között zajlanak ugyan, de a gyerekek ötleteit,
megoldásait be lehet, sőt, be is kell építeni, hiszen az ő képzeletük
még friss, gazdag és termékeny. Emiatt nyitottnak kell lennünk az
egyéniségekre, és egy konkrét szituációban gyorsan kell tudnunk „kapcsolni”. A
Kokas-pedagógus érzelmeken keresztül, a képzelet bekapcsolásával, az egész
személyiség bevonásával ismerteti meg a gyermekeket új dolgokkal (Szevi szem-játéka bizonyára még bizonyára mindenkinek
élénken él az emlékezetében). A zene, az általa elindított mozdulatsorok,
mozgások megszületnek, majd önálló életre kelnek – a képzelet segítségével
szárnyalnak tovább és válnak egyedivé egy érzelemgazdag átadás során (ezeket
nevezik Kokas Klára „gyermekei” átváltozásának). „A képzelet a zene mélyére
hat, odajut a tudás mögé”, ezáltal nem csupán a felszínt térképezzük fel,
járjuk körül ismereteink segítségével (vagy fejlesztésével), hanem lehatolunk a
mélyéig is. A mozdulat a képzelet szabad ösvényein szálldos.
A „Zenéből
fényeket” című írásában Kokas Klára az alábbiakat írja: „Tanításomban
törekszem arra, hogy az én fontos zenéimet adhassam át a feltörő érzelmeik
szolgálatára. Mozart – tudom – nem haragszik ezért. Művei bizony
csodálatos szolgálók, sepernek, tisztogatnak, mosogatnak, öntöznek, illatos,
virágos rendet, meleget teremtenek.” Érdekes módon én is egy olyan történetet
hoztam, amit Mozart csodálatos zenéje indított. Mindezek ismeretében azóta is
azon gondolkodom, mikor is kezdődik a zene befogadása, a rezgés
értelmezése és átélése. Jó pár éve a Szent István Bazilikában hallgattuk meg W.
A. Mozart: Requiem-jét. Rengetegen voltak a
hallgatóságban, de már a kezdés előtt feltűnt, hogy egy pár hetes
csecsemő is ott pihen édesanyja karján. A koncert elkezdődött, néma
csendben ült mindenki. Majd elérkeztünk a Lacrimosa-hoz
és a baba hangosan elkezdett sírni. Az egész tételt végigsírta,
majd az utolsó akkord elhangzása után elhallgatott, és a koncert végéig egy
hangját sem lehetett hallani.
Claudio Abbado - Mozart Requiem - Lacrimosa (2:52)
Luzerni
Fesztivál Zenekar, vezényel: Claudio Abbado
(Medici.tv)