Kokas-pedagógia egyéni kifejezésformái a Kokas-tanfolyamra járó hallgatók, a leendő Kokas-foglalkozásvezetők tollából

(Szerkeszti: Szkubán Judit)

Kokas Klára angyalkákkal körülölelve

(Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár)

A következő írás Zimmer Dóra a Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola szolfézs tanára gondolatai alapján született.

A Kokas-pedagógiát tanulni vágyók a tanfolyamon Kokas Klára életművéből, tiszta forrásból meríthetnek. Hogy mit? A számukra fontosat, az ott átélt élményeket, és azt megoszthatják másokkal. Így tanulnak egymástól, Kokas Kláráról, és pedagógiájáról. Szebbnél szebb kavicsok között csörgedezik a forrás. Például egy szép kavics, egy kifejezési forma.

Tiszta égi, szent zene

Zimmer Dóra tollából

*éppúgy a belső részeké, mint az elméé,

*rezgés-öltözet, *képzeletükkel fogadják a zenét,

*először ömlik, árad, a megismételt formába illeszkedik,

*kezdőhang várakozás, a befejezés megpihenés, a kettő között selyemszál,

Kokas Klára számos írásában foglalkozik a zenével, annak befogadásával, a zenefigyelemmel vagy a zene hatásaival, a „fények láttatásával”. Mégis, mintegy ars poeticaként a „Partnerem a zene” című írását lehetne kiemelni, melyben pontokba foglalja munkásságát, szemléletmódját, elveit és értékeit – néhol éppen olyan példákat említve, melyek éles kontrasztként állnak az általa képviselt értékekkel.

Maga az írás egy csodálatos szimbólum kibontásával indul: a zene anyaga a rezgés. Itt kihasználja a szó konkrét, fizikai és absztraktabb, szellemi, spirituális jelentését is. A zene tehát a rezgésből érzékelhető, de azt átveszi a test, a nedvek, a vér, a hormonok, a csontvelő, az idegrendszer – vagyis a zene éppúgy a belső részeké, mint az elméé, emlékezeté, a tudásé. Maga a zene, a melódia azonban több, mint hangok összessége, egymásutánisága, éppúgy, ahogy a fizikain túlmutat a szellemi. Azaz az egyes rezgésekből végtelenszámú egyedi rezgéskombináció jön létre, mely egyedivé teszi ezeket az alkotásokat, adott esetben jól felismerhetővé az egyes szerzőket, például az általuk használt kapcsolódások mentén. Lényegtelen, hogy milyen módon sajátítja el a zenekészítés elveit, szabályait, egy rá jellemző rezgés-öltözetet alkot, megszövi a zene anyagát. Ha ennél a metaforánál maradunk, akkor azt is mondhatjuk, hogy a szabásminta, az alapvető szövési mozdulatsorok adottak, elsajátítottak, de a tartalom megalkotásához ihlet kell, melyet a szerző a fizikain, a kézzel foghatón túl, a szellemiből kapja. Ebbe az egyedivé varázsolt kabátkába bújtatjuk bele mi is a gyermekeket zenebefogadás alkalmával, például az egyes foglalkozásokon. A kabát melegségével körülöleli őket, miközben a gyerekek képzeletükkel fogadják a zenét.

Ebbe az egyedivé varázsolt kabátkába bújtatjuk bele a gyermekeket.

A képet Eger Tamás készítette.

(A Kokas Klára Agape Zene - Életöröm Alapítvány Facebook oldala)

Ez tehát nem egy fentről indított, direkt tanítási/tanulási folyamat, hanem a zenére való érzékenység kialakítása/kialakulása. A kulcs tehát a képzelet, és ezzel a kulccsal egy határtalan, ösvényekkel teli ihleterdőbe jutnak a gyermekek. Kokas Klára számára ezt jelenti a zenetanítás, mint ahogyan ezt „Zenéből fényeket” c. írásában ki is fejti.

A gyerekek az ihletet keresik a zene hallgatása, befogadása közben, és ha a folyamat sikeres, akkor biztatást, ígéreteket kapnak, ezek jelenhetnek meg, ölthetnek testet katarzis-élményeikben, alkotásaikban, táncaikban, szólóikban. Elsődleges feladatunk tehát a foglalkozásokon, hogy „tiszta zenéket” hozzunk nekik, melynek tiszta erői építő, alkotó erők, melyek a gyerekeket is alkotásra késztetik. Mindezt úgy, hogy közben a gyermek teljes figyelmével jelen legyen. A szülőnek és a tanítónak is talán a legszebb és egyben legnehezebb, legmegfoghatatlanabb feladata a gyermekek lelkének, tehetségüknek, képességeiknek felfedezése és táplálása. Míg a tudás a megismerhetőben ad eligazítást, addig a zene abban, amit nem tudhatunk. A tudást és a tudat alattit/nem-megismerhetőt éppúgy igényeljük. Egy zenével történő „ideális” találkozás alkalmával (tiszta zene befogadásakor) a gyerekek megtapasztalják a meghittséget, áhítatot, szenvedélyt, feszültséget, de ennek kibontakozását, feloldását is – éppúgy a halált, mint a feltámadást, az összecsapást, mint a megbékélést. Itt nincsenek tényanyagok, ismeretek, csak tapasztalások, sejtelmek. A zenében a hangokat átjárja, összeköti a szellem, ennek alkotó erejét dolgozzák magukba a gyerekek. Az, hogy kiből válik „jó zenebefogadó” nem függvénye a zenei adottságoknak, a jó hallásnak, a remek ritmusérzéknek, a tiszta intonációnak, előadói vénának vagy éppen kognitív képességeknek, mint a jó memória. Lélekszabadság kell hozzá, szabad képzelet. Talán ezért is van nehéz helyzetben például egy zenepedagógus, amikor a Kokas pedagógiával találkozik. Mindazt, amit és ahogyan addig TANÍTOTT, el kell, hogy engedje, helyette inkább az általa megélt élményeket kell megosztani, és osztoznia a gyerekek élményeivel. Azaz a legfontosabb a közös élmények lehetőségének megteremtése. Ehhez társulhatnak egyéb eszközök – szavak, színek, formák, mozdulatok, ezzel nyitunk a társművészetek felé. „A zene először ömlik, árad, mint a víz, a levegő. Amint az 1-2 perces rövid darab (zenerészlet) újból és újból felhangzik, a visszatéréseivel terelgeti medrekbe a szétömlő áradatot. A megismételt zene lassan formába illeszkedik, medreket váj magának, belátható tájat alkot, megfoghatóvá, érinthetővé válik. … A gyerekek a kezükbe veszik a zenéjüket, felmarkolják, összegyűjtik, dobálgatják, olykor víznek, levegőnek, fénynek nevezik.”

A gyerekek a kezükbe veszik a zenéjüket.

(A Kokas Klára Agape Zene - Életöröm Alapítvány Facebook oldala)

A foglalkozások során fontos eszköz az éneklés, mely Kokas Klárának szinte „anyanyelve” volt. Tulajdonképpen ezen/ezzel „kommunikál”. A „Partnerem a zene” című írásában arról is vall, hogy az éneklés számára tényleg anyanyelve, sokszor a beszéd automatikusan vált át benne dallamra, ráadásul világjáró emberként a magyar népzene számára az otthont is szimbolizálta. Egy adott foglalkozáson belül három csoportba sorolhatók az énekek: időrendi sorrendben haladva – köszöntések, körjátékok és búcsúénekek. Ezek átlendülnek egymásba. A dallam elindul, de az improvizáció belekapaszkodik és repíti tovább, miközben a szöveg és a dallam átváltozik, személyessé válik. A köszöntések név-éneklések, dalban vagy költött dallamba helyezett neveket építünk be. Mivel személyhez szólnak, ezért kapcsolatot teremtenek, ehhez társulhatnak egyéb nonverbális mozzanatok, gesztusok (érintés, tekintet). A körjátékok egyik fontos eszköze az improvizált felszólítás, így egyrészt ismételjük a régit, az ismertet, a már elsajátítottat, mintegy az állandóságot jelképezve, másrészt kalandozunk, játszunk. Ehhez a változást, az eltéréseket a ritmusba, tempóba, dinamikába építjük be, de az általa generált érzelmekben testesül meg.

A búcsúénekek befejező kadenciák, elsődleges céljuk a lenyugtatás, a közös figyelmi helyzet.

A körjátékok egyik fontos eszköze az improvizált felszólítás.

(A Kokas Klára Agape Zene - Életöröm Alapítvány Facebook oldala)

A zene maga a csoda, az alfa és az ómega, de vigyázni kell vele, mert a rezgések lehetnek „veszélyesek” is. Ilyenkor ugyan a test „rááll” a rezgésre, de a figyelmet nem köti le (a gyermekeknél ez egyfajta védekező mechanizmus, ha nem tiszta zenét hall, hanem zajt, akkor inkább bezár, elkerüli a befogadást, nem ad teljes figyelmet). Ha a rezgés a figyelmet is leköti, akkor ezáltal a test és a lélek is megzendül és meglendül. Hogyan ismerkedünk a zenével? A mozdulatok szabadsága segíti a zene mélyebb befogadását, felemeli kezeinket, miközben a test és a lélek együtt válik felfedezővé. A tartalmat, az üzenetet a maga módján fedezi fel. A zene, Kokas Klára hasonlatával élve, olyan, mint egy anyag, melyet éppen ezekkel a zene által indított mozdulatokkal szövünk, alakítjuk egyedivé (ezáltal ráadásul a hallásunk mellett egy másik modalitásunk, a tapintás is jelképesen bekapcsolódik – szövünk, érintjük, majd körülöleljük). Azaz az anyagot mi magunk fedezzük fel és ezáltal a feldolgozása mélyebb, alaposabb, az általa kiváltott élmény pedig maradandóbb lesz.

A zene által indított mozdulatokkal szövünk.

(A Kokas Klára Agape Zene - Életöröm Alapítvány Facebook oldala)

Sokan hiszik azt tévesen, hogy a gyermekek felületesek, nem köthető le a figyelmük. Pedig ebben az állításban már a hiba is megfogalmazódik – ne KÖSSÜK LE a figyelmüket, hiszen a figyelem intenzívvé válik a szabadon választott tevékenységeikben. Ezért is neveljük a gyermekeket a zene figyelmére. Ehhez külső beavatkozásra annyiban van szükség, hogy a külső zavaró ZAJOKAT kizárjuk, melyek elvonnák teljes figyelmüket a zenéről, és az általa indított testi és lelki feldolgozási folyamatokról. Ahhoz, hogy ez a teljes figyelem kialakuljon és végig koncentrálódjon, szükséges az indító csend, a lecsillapodott légkör, hiszen a csendnek teremtő ereje van. A zenére figyelés egyben egymásra figyelés is. Közben beszéd nincsen, csak mozdulatok, gesztusok, mimika és tánc. Az egyetlen kommunikációs csatorna vagy eszköz a tekintet. A kiválasztott (JÓL kiválasztott!) zenei részlet kezdőhangja egyfajta várakozás, míg a befejezése a megpihenés. A kettő között egy láthatatlan selyemszál feszül, ez változik, feszül vagy éppen kanyarodik a mozdulatok által és alkotja útjával a kompozíciót. Kokas Klára „Félfigyelemből teljes figyelembe” című írásában példákat is hoz a jól megválasztott zenei részletekre. Vannak általa telitalálatnak titulált zenék, melyek szinte minden gyermeknél mozgásokat, de nem rutinmozgásokat generálnak. Például ébresztése, „noszogatásra” kifejezetten alkalmasak a hangsúlyos szünetekkel megtűzdelt zenék. Inkább nagyobb gyerekeknél érdemes bevetni az alkalmazkodó ritmusú magyar népdalokat, vagy a gregorián dallamokat, melyek ihletett mozgásokat indukálnak. Felmerülhet a kérdés: hogyan célszerű zenét választani? Milyen a jó MINŐSÉGŰ zene. Kokas Klára „Amit befogadunk” című írásában olvashatjuk, hogy milyen alapos és hosszadalmas munkát is igényel egy jól kiválasztott zenéket tartalmazó gyűjtemény összeállítása. Mennyi dologra kell figyelnünk közben. Kokas Klára a módszerére is így talált rá, Schubert dala, a Vándor meghallgatása közben tapasztalta, hogy „olyan elemi erővel élt bennem, hogy napokig kísért álmomban, ébredésemben, és kitárt karokkal táncoltam magamban”. Ezután vitte be az órára, hogy megnézze, a gyerekekből milyen reakciókat vált ki. Ők azonnal táncolni kezdtek, „pezsegtek az örömtől”, szinte nem tudták abbahagyni a táncot. Persze máshogyan választ zenei részletet az ember, ha hangszeres produkcióról van szó, vagy ha énekes műről. Egy hangszeres zenei részlet esetében a jó minőségű előadás alatt az előadó szinte a dallammal él, szívből játszik, benne lüktet. A népzenék kiválasztása már nehezebb történet, óhatatlanul tanult, begyakorolt mozgásminták jöhetnek elő ismert dallamok esetében. Kokas Klára emiatt sok nemzet dallamát gyűjtötte össze, majd ezek között „mazsolázott”. Néha gyöngyszemekre talált, de sokszor „unatkozott végig” kazettákat. Az idegen népdaloknál kifejezetten szerencsés, hogy nem ismerjük és nem értjük azok szövegét, így azok tartalma meseszerűvé válik, a gyerekek képzeletére van bízva az üzenet és ennek bárminemű kifejezése. Komoly problémát jelent még a zenei részletek megvágása és 100%-an tisztává tétele is. Ha mindezekkel végzett az ember, akkor jöhetnek a jegyzetek, az „elemzés”. Teljesen zajmentes környezetben kell végiggondolni, kiknek szánjuk a részletet, milyen figyelésre ösztönző van benne, milyen technikához vagy hangulathoz „hasznos” az adott dallam (festés, mozaik, felvidításra).

Sokszor halljuk azt, hogy valaki felnőttként azt mondja, hogy nem voltak jó képességeim a zenéhez. De valójában tényleg ez történt? Vagy a rendszer, a mérőeszközök, melyekkel mindezt „szakmai közegben” megítélik, lehetnek rosszak? Azzal, hogy egy értékelési rendszert teszünk a zene mögé, valójában a teljesítményüket értékeljük és nem a bennük rejlő tulajdonságaikat. Miközben a gyermekeket hagyjuk egyedül alkotni, mozgásokkal és más cselekvésekkel is alkotva feldolgozni a zenét, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ők egy közösségben vannak, szociális lényekként automatikusan interakció is kialakul közöttük. Ezek többnyire nonverbális interakciók – közös cselekvések, páros vagy kiscsoportos mozgások, táncok, „szó nem eshet a zene közben”. A foglalkozások bizonyos keretek között zajlanak ugyan, de a gyerekek ötleteit, megoldásait be lehet, sőt, be is kell építeni, hiszen az ő képzeletük még friss, gazdag és termékeny. Emiatt nyitottnak kell lennünk az egyéniségekre, és egy konkrét szituációban gyorsan kell tudnunk „kapcsolni”. A Kokas-pedagógus érzelmeken keresztül, a képzelet bekapcsolásával, az egész személyiség bevonásával ismerteti meg a gyermekeket új dolgokkal (Szevi szem-játéka bizonyára még bizonyára mindenkinek élénken él az emlékezetében). A zene, az általa elindított mozdulatsorok, mozgások megszületnek, majd önálló életre kelnek – a képzelet segítségével szárnyalnak tovább és válnak egyedivé egy érzelemgazdag átadás során (ezeket nevezik Kokas Klára „gyermekei” átváltozásának). „A képzelet a zene mélyére hat, odajut a tudás mögé”, ezáltal nem csupán a felszínt térképezzük fel, járjuk körül ismereteink segítségével (vagy fejlesztésével), hanem lehatolunk a mélyéig is. A mozdulat a képzelet szabad ösvényein szálldos.

A „Zenéből fényeket” című írásában Kokas Klára az alábbiakat írja: „Tanításomban törekszem arra, hogy az én fontos zenéimet adhassam át a feltörő érzelmeik szolgálatára. Mozart – tudom – nem haragszik ezért. Művei bizony csodálatos szolgálók, sepernek, tisztogatnak, mosogatnak, öntöznek, illatos, virágos rendet, meleget teremtenek.” Érdekes módon én is egy olyan történetet hoztam, amit Mozart csodálatos zenéje indított. Mindezek ismeretében azóta is azon gondolkodom, mikor is kezdődik a zene befogadása, a rezgés értelmezése és átélése. Jó pár éve a Szent István Bazilikában hallgattuk meg W. A. Mozart: Requiem-jét. Rengetegen voltak a hallgatóságban, de már a kezdés előtt feltűnt, hogy egy pár hetes csecsemő is ott pihen édesanyja karján. A koncert elkezdődött, néma csendben ült mindenki. Majd elérkeztünk a Lacrimosa-hoz és a baba hangosan elkezdett sírni. Az egész tételt végigsírta, majd az utolsó akkord elhangzása után elhallgatott, és a koncert végéig egy hangját sem lehetett hallani.

Claudio Abbado - Mozart Requiem - Lacrimosa (2:52)

Luzerni Fesztivál Zenekar, vezényel: Claudio Abbado

(Medici.tv)