„MINDEN MŰFAJBAN OTTHON VOLTAM"

 

A 80 ÉVES DUBROVAY LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE

 

2023. április 5-én barátai, pályatársai és tisztelői körében (fenti képünkön) köszöntötték Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerzőt, a nemzet művészét, az MMA rendes tagját, a Zeneművészeti Tagozat korábbi vezetőjét nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Makovecz utcai Akadémiai Szalonban. Az MMA korábbi elnökségi tagja nemcsak titulusaiban, hanem a zenei munkássága révén is igen sokszínű. A születésnapi program házigazdája, a komponista munkásságának kiváló ismerője, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője, a Széchenyi-díjas zenetörténész, dr. Solymosi-Tari Emőke volt. Az estet megtisztelte jelenlétével dr. Richly Gábor, az MMA főtitkára és Tóth Péter, az MMA Zeneművészeti Tagozatának vezetője is.

 

Dr. Solymosi-Tari Emőke

 

Juhász Judit, dr. Solymosi-Tari Emőke, Dubrovay László, dr. Richly Gábor

 

Az est „karmestere" – ahogyan Juhász Judit, az MMA szóvivője nevezte – észrevétlenül avatta be a közönséget a teljes életműbe, miközben hallhatóvá vált a tizenkét tételes Computer Mikrokosmos jelentős része. A zenetudós számára azért sem ismeretlen az ünnepelt munkássága, mert a Dubrovay-életmű 2004 óta keletkezett darabjairól írta meg hiánypótló habilitációs előadását. Az utolsó 18 év műveit Solymosi-Tari Emőke behatóan tanulmányozta, s a felfedezésnek az az öröme, melyet saját bevallása szerint az életművel való foglalkozás adott neki, megjelent ezen az estén is. „Dubrovay darabjait szeretik a zenekarok és a közönség" – ezt tapasztalhatták az Akadémiai Szalon jelenlévő ünneplői is, hiszen az elektronikus zene taktusai, bár kezdetben akár idegennek tűnhettek, az est végére már természetessé váltak. A nyolcvanéves mester nemcsak az egyik legkiemelkedőbb, hanem az egyik legtermékenyebb zeneszerző is, amit fényesen bizonyít, hogy március 15-én, Pécsett ősbemutatót hallhatott a közönség, a Szerelem, szerelem című, kilenc dalt tartalmazó dalciklust, Petőfi verseire.


A születésnapi esten bemutatott Computer Mikrokosmos, bár 2012-ben készült el, nem előzmények nélküli a Dubrovay-életműben. A jelenlévők egy szinte minden aspektusra kiterjedő elemzést is kaptak a zenei tételek mellé, így vált érthetővé a többek között a szférákhoz, a sámánokhoz és a jazzhez is kapcsolódó zenei alkotás.  A darab a Logic Pro 9 nevű szoftverrel készült, amelyhez először egy 480 oldalas használati utasítást kellett a zeneszerzőnek áttanulmányoznia.


A diavetítéssel is illusztrált születésnapi est vendégei bepillantást nyerhettek Dubrovay László gazdag életművébe, az elektronikus zenéről vallott nézeteibe, az alkotás folyamatába. A komponista, aki a hetvenes években többek között Kölnben, Stockhausennél tanult, és itthon az elektronikus zene úttörője volt, azt vallja, rengeteg lehetőséget jelentett számára az elektronikus zene, megváltoztatta a hangról való gondolkodását. „Kiderült, hogy nemcsak a tizenkét félhangból álló skála létezik, s az arra épülő zene, hanem a közben lévő frekvenciák, mozgáslehetőségek is. A hang belsejében ezzel a módszerrel új hangszíneket találunk, amelyeket nem lehet semmilyen más eszközzel, hangszerrel megvalósítani."


Dubrovay elektronikus zenéjét már az első hazai koncerteken hatalmas érdeklődéssel fogadta a közönség. Alkotói pályájának első harminchat évében több mint harminc elektronikus zenei művet készített, életművének legutóbbi harmadában azonban csak az est során bemutatott Computer Mikrokosmost, amely – ellentétben Bartók Béla Mikrokozmoszával – nem pedagógiai célú.  „A művésznek az a feladata, hogy adjon, s ha nem tud egy műfajban adni, mert eltűnik a közönség, akkor meg kell próbálni egy másikban. Mert a lényeg az adás. Nekem szerencsém volt, mert minden műfajban otthon voltam" – indokolta a műfaji váltást a komponista.

Dubrovay László és dr. Solymosi -Tari Emőke

 

Az ünnepelt maga is reflektált arra a különleges szakmai kapcsolatra, amely Balázs Jánoshoz fűzi, s amelynek eredménye hat mű, mely az ő inspirációjára született. Közöttük van a Hommage ŕ Fellini című zongoradarab, melyet azóta már Japánban és az USA-ban is játszanak. Ez a darab a Computer Mikrokosmos című sorozat utolsó tételének, A clown utolsó álmának a zongoraátirata. A Makovecz utcai ünnepségen ezt egy ifjú tehetség (Balázs János tanítványa), Ungár Cecília előadásában hallgathatta meg a közönség.  A fiatal zongorista fejből játszotta a darabot, melyért külön dicséretet kapott a zeneszerzőtől.

 

Az MMA elnöksége nevében Richly Gábor főtitkár és Farkas Ádám, Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze, az MMA elnökségének tagja köszöntötte az ünnepeltet. Főtitkár úr jó egészséget és még nagyon sok ihletettel, alkotókedvvel teljes évet kívánt a zeneszerzőnek.

 

Dubrovay László, dr. Richly Gábor és Farkas Ádám

Fotók: Nyírő Simon/MMA

 

2023. március 23-án rendkívül magas színvonalú szerzői esttel ünnepelték Dubrovay Lászlót a Zenekadémián. Az est két szólistája Balázs János zongoraművész, az MMA rendes tagja és Pálfalvi Tamás trombitaművész volt. A Budafoki Dohnányi Zenekart az olasz Guido Mancusi vezényelte, aki a magyar muzsikával tökéletesen azonosult. Március végén Győrben fúvószenekari művet hallhatott a nagyérdemű, s a Szalon másnapján, a Pesti Vigadóban ütőhangszeres versenyművét játszotta Varga Zoltán a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretével.

 

 

DUBROVAY LÁSZLÓ 80 (Gillányi Gabriella és Fittler Katalin írása, valamint Hollós Máté és Solymosi-Tari Emőke interjúja) (pdf)

(Parlando 2023/2.)