ELHUNYT CSEHI FERENC

 

a SÁROSPATAKI FARKAS FERENC ZENEISKOLA ALAPÍTÓ IGAZGATÓJA

 

I.

Csehi Ferenc

 

Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy iskolánk alapító igazgatója CSEHI FERENC 87. életévében 2023. február 27-én elhunyt.

Nevéhez fűződik, hogy a sátoraljaújhelyi zeneiskola "fiókintézményeként" elindult a zeneoktatás városunkban.

Sárospatak újbóli várossá nyilvánítása után 1969. szeptemberétől önálló Állami Zeneiskolaként működött a fiókiskola, melynek kezdetétől 2000. májusáig intézményvezetője volt.

Céljának tekintette, hogy a zenei nevelésen át sokoldalúan képzett, érzelmekben gazdag, gondolkodó, tehetséges fiatalok kerüljenek ki az intézményből.

E nemes célt folytatva emlékét kegyelettel megőrizzük.

 

SÁROSPATAKI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

 

 

 

 

II.

 

ÉLETÉNEK 87. ÉVÉBEN ELHUNYT CSEHI FERENC KARNAGY, HERNÁDSZENTANDRÁS DÍSZPOLGÁRA

 

Csehi Ferenc

 

A település polgármestere, Üveges Gábor ekként emlékezett meg róla: Feri bácsi „emberből” volt. Érző, jólelkű, alkotó, szerény, a valódi értéket ismerő és tisztelő emberből. Igazi példa volt ő. Sajnos egyre kevesebben vannak hozzá hasonlók látható világunkban. Sárospatakon élt és tevékenykedett, a zene világában országos és nemzetközi elismertségre tett szert, és eközben mindvégig eltéphetetlen kötelék fűzte szülőfalujához, Hernádszentandráshoz. Innen merített erőt, újra és újra ide tért vissza, látogatásaikor első útja mindig a szülei sírjához vezetett. 

 

Húsz évvel ezelőtt, 2003-ban ő lett Hernádszentandrás első díszpolgára, 2004-től együtt dolgoztunk az Összefogás Hernádszentandrásért Alapítvány kuratóriumában, a tehetségkutató fesztiváljainkon többször vett részt a zsűri tagjaként, számos alkalommal adott koncertet református templomunkban a Sárospataki Művelődés Háza Kamarakórusát vezetve. A szentandrásiak égi közössége egy kincset kapott. Biztos vagyok abban, hogy a szentandrásiak égi kórusa mostantól sokkal szebben szól majd. Köszönjük a példás életutat, Feri bácsi! Köszönöm, hogy a szentandrásiak nagy családjában sokszor ülhettük körül együtt az asztalt! Visszük tovább az örökséget! – fogalmazott a polgármester. 

 

Kiváló karnagy

Csehi Ferenc 1936. augusztus 23-án született Hernádszentandráson. A helyi általános iskolában kezdte meg tanulmányait. Szabadidejében hegedülni kezdett, egy fiatal pap tanította meg kottát olvasni és harmóniumozni. Felvették a miskolci Zenei Gimnáziumba 1953-ban. Itt, a felvételin találkozott először kedvenc tanárával, későbbi mesterével, Kardos Pállal. Csehi Ferenc a tanári diploma megszerzése után a sátoraljaújhelyi zeneiskolában és a sárospataki tagiskolájában tanított 1960-tól 1969-ig szolfézs-elmélet és fúvós szakokat, majd 1969-től a sárospataki zeneiskola igazgatójaként tevékenykedett egészen 2000-ig. Kórusvezetőként is rengeteget dolgozott, volt olyan időszak az életében, amikor egyidejűleg négy énekkart dirigált. Mint karnagy, elvégezte a felsőfokú kórusvezetői kurzust, és A kategóriás minősítést szerzett. 1969-ben megalapította Sárospatakon A Művelődés Háza Kamarakórusát, mely országos és külföldi rendezvényeken is gyakran lépett föl. Az országos minősítésen arany fokozatot kapott a kórus, 1995-ben „Fesztivál Kórus” minősítést érdemeltek ki. Számos alkalommal szerepelt a kórus külföldön: Weimarban, Nuoróban, Soestben, Amszterdamban. Csehi Ferenc temetése március 12-én 12 órakor lesz Hernádszentandráson. 

 

Elismerések

Csehi Ferenc az évek során több kitüntetésben is részesült:

Reményi Ede-díj (1989.)

Kardos Pál-emlékérem (1992.)

Pro Urbe díj (1994.)

Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje (1994.)

 

Forrás:  BOON - BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI HÍRPORTÁL