ELHUNYT SUPALA KOLOS OPERAÉNEKES

(Budapest, 1940. február 4.  - 2023. március 16.)

 

 

 

Verdi:Don Carlos - Ella giammai...Dormi sol nel manto - Supala Kolos (5:40)

És most mit tud 1965

 

Mozart:A varázsfuvola - O Isis és Osiris - Supala Kolos (3:19)

1968 Magyar Állami Operaház

 

Az 1969 óta Németországban élő Supala Kolos gyakorló orvosként kezdte pályáját. Tehetségét a Magyar Rádió és Televízió első „Ki-mit-tud?” versenyén fedezték fel. 1967-től lett a Magyar Állami Operaház tagja, ahol Mozart Varázsfuvola című művének Sarastrójaként debütált. 

 

„Én már kiskoromban feltűnést keltettem azzal, hogy már a dallam kezdeténél fütyültem a folytatást. Kedvenceim ebben az időben Bach-szólószonátái voltak. Az énektanulás akkor kezdődött, amikor első ízben nem vettek fel az orvostudományi egyetemre. Egy kedves, valamikori szopránénekesnő, Gervay Erzsi kezdett el tanítani, ingyen és bérmentve. Egy év alatt annyit fejlődtem, hogy a következő évben már az orvostudományi egyetem mellett a Zeneakadémiára is felvételiztem. A felvételi bizottság elnöke Forrai Miklós volt és már a procedúra során is elmondta, hogy felvesznek. Majd pár héttel később kiderült, hogy az orvostudományira is bejutottam, volt nagy dilemma, mi legyen. Összeült a családi tanács, nagybácsik és nagynénik, meg persze a szüleim. A döntés úgy szólt, hogy menjen a gyerek orvosnak, énekelni magánúton is lehet. Így is történt, de Forrai Tanár Úr nagyon megharagudott emiatt. Az 1963-as Ki Mit Tud? díjátadóján, a zsűri elnökeként azt mondta: „legyen olyan jó orvos, mint amilyen jó énekes most…” – emlékezett vissza egy 2018-as interjúban. 

 

(Forrás: momus.hu)