44 = 45, többszörösen

Bartók hegedűduóinak felvételeiről

Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember – a közismert Hérekleitosz-idézetnek ez a bővebb variánsa kívánkozik mottóként a Bartók 44 hegedűduójából utóbbi években készült felvételekhez.

Vajon hányan mondhatják el magukról, hogy „ismerik” Bartóknak ezt a nagyközönség körében is – legalábbis részleteiben – népszerű kompozícióját? Leginkább az a néhány szerencsés hegedűművész-duó, akinek megadatott a teljes sorozat eljátszása (lehetőleg többször, illetve, stúdiófelvétel keretében is). Mert az „ismerés” rendkívül tág kategória!

Erre döbbenhet rá, aki egy új (számára ismeretlen) interpretációval találkozik. Mert az idővel halványuló emlékképek (a korábbi „ismeret”) halványul, nem jelent megbízható támaszt az összehasonlításhoz. De vajon valóban szükséges-e, jogos-e az összehasonlításnak akár a szándéka, akár a gyakorlata? Stúdiumot illetően mindenképp, hiszen az összehasonlítás eleve biztosítja ugyanannak a műnek a többszöri meghallgatását. De aki már részt vett ilyesfajta „vállalkozásban”, tudja, hogy mennyire igaz arra is a fenti Hérakleitosz-idézet. Hiszen az első esetben a felcsendülő zenére koncentrálunk, az interpretáció nüanszaihoz nincs „megfigyelési szempontunk. A továbbiakban erősödik a „mihez képest” támpontja, hiszen egymásra rétegződtek a friss tapasztalatok.

Nem véletlen, hogy érdemes ezt a gyakorlatot követni akkor is, ha önmagában szeretnénk jellemezni egy interpretációt, pontosabban: abban a reményben, hogy ily módon némiképp konkrétabb jellemzésre leszünk képesek, mint ha csupán önmagában hallgatnánk meg (esetleg többször, netán kottából is követve) a produkciót.

Nem sajnálva rá az időt, hiszen a minőség nem képezheti vita tárgyát, a 44 - pontosabban: 45, hiszen a 36. darabnak (Szól a duda) két verziója van – „megtöbbszörözésére” vállalkoztam. Kézenfekvőnek tűnt a sort a Bartók-CD-összkiadás felvételével kezdeni (Wanda Wilkomirska és Szűcs Mihály játssza), és folytatni a Bartók Új Sorozat felvételével (Kelemen Barnabás és Kokas Katalin előadásában). Az összkiadás-jellegből értelemszerűen következik, hogy mindkettőn „sorban” szólaltak meg a darabok. A jelentős diszkográfiával rendelkező kompozíció a közelmúltban értékes interpretációval gyarapodott: Baráti Kristóf és Kondorosi Karolina játssza, Hungaroton-felvételen (HCD 32869).

A művészházaspár előadásában felcsendült már a duó-sorozat tavaly a Fesztivál Akadémia Budapest július 21-i hangversenyén a Jézus Szíve Jezsuita Templomban – kiérlelt, a gyakorlatban „vizsgázott” műsor került tehát rögzítésre, természetesen a Szól a duda mindkét verziójával, tehát 45 tracken.

Mennyiségét tekintve tehát „összkiadás”, ugyanakkor a művészek éltek azzal a lehetőséggel, amelyet maga a szerző engedélyezett a mindenkori előadóknak, az Universal kiadónál megjelent kottához írott előszóban. Eszerint „hangversenyen való előadásoknál természetesen ne ez a sorrend legyen irányadó; célszerű az előadásra kiválasztott számokat egy vagy több, tervszerűen összeállított sorozatba foglalni, és az egyes sorozatok számait attacca játszani”. Jócskán átcsoportosították a darabokat, alig néhány esetben őriztek meg tételpár jelleggel valamit az eredetiből. A teljességből adódóan nem tagolták „sorozatokra” (habár az elrendezésben fellelhető hat sorozatnak az egymásutánja), hanem egyenletes egymásra következésükkel hasonlóképp változatos végighallgatnivalót hoztak létre, mint amilyet az eredetileg nehézségi sorrendet követő felépítés. Az új „ciklus” hatásos kezdetét a 44. számú „Erdélyi” tánc adja (melyet az elsők között komponált Bartók), és a 32. számú Máramarosi tánccal fejeződik be.

Az utóbb készült két felvétel mindegyikén művészházaspárt hallunk – az „egymásrahangolódás”, az „egy irányba való gondolkozás” eleve adott. Az egyes darabokban gyakori „szólamcserés” megoldások mindkettőn hatásosan érvényesülnek. Okafogyott lenne az összehasonlítás, hiszen mindkettő anyanyelvi szintű interpretációja a kottában rögzítetteknek, s mindkét esetben megbízható háttérként ott van a bartóki stílus ismerete. Mondhatni, makám-elv érvényesül, a nüansznyi eltérések személyiség-függőek. És kétségkívül világviszonylatban is versenyképes produkcióval lettünk gazdagabbak.

És miközben ismételten újrahallgatjuk az interpretációkat, mind több apró sajátosságot fedezünk fel, szavakba alig foglalhatót – de mégis figyelemreméltó jeleként annak, hogy nem lehet kétszer ugyanazt hallani… És talán alkalmanként egyik-másik „megoldásra” jobban ráhangolódunk, mint korábban.

S akinek ennyi jó kevés – másfajta „hallásgyakorlatokhoz” is kap élvezetes fejlesztő anyagot, ugyancsak a 44 duónak köszönhetően. A maga teljességében élőben mindösszesen egy alkalommal, 2011. március 24-én az Eötvös 10 színháztermében elhangzott műsort örökített meg a FONÓ kétkorongos albuma (FA 469-2). Mottóként ehhez Cicero mondása kívánkoznék (Varietas delectat – a változatosság gyönyörködtet).

A kétkorongos album alapvető csoportosítási szempontja: földrajzi. Zala, Zólyom, Tolna, Dél-Alföld, Sidi-Okba (Algéria) és Maros-Torda után kolindacsopor következik, majd Csóka-Hont-Zólyom, és Csík tartozik az első csoportba (újévköszöntő bonus-trackkel), míg a második Zemplén, Zólyom-Komárom-Nyitra, Kárpátalja, Moldva, Brassó, Temes, Máramaros, Zólyom és Torontál zenéjét idézi, megtoldva két bonus-trackkel (Szól a duda, „Erdélyi” tánc).

A 76 track számszerűségében csaknem kétszerese a 44-nek, ráadásul az egyes számok időtartama tovább módosítja ezt az arányt a „keret” javára, a címadó 44 duó ellenében.

A 44 duó itt nemcsak közvetlen zenei „környezetbe” ágyazva, tehát afféle konkordanica-variánsokkal együtt szerepel, hanem a hallgatnivaló különlegességét az adja, hogy – miként az ismertető szerzője, Tóth Endre felhívja a figyelmet – „érdemes kiemelnünk a jelen kiadvány enciklopédikus igényességét, hiszen a népi források esetében, ahol több változat is létezik, szinte valamennyiből ízelítőt kapunk”. Tehát, gazdagon megmunkált keretben „szerénykedik” a voltaképpeni lényeg, a 44 duó (valamennyi szerepel, a bartóki sorszámok feltüntetésével, csak a 30. esetében maradt le a pontosító jelzés az első CD 23. trackjénél.

A kiadvány bevallott célja, hogy oktatási segédanyagként is hasznosítható legyen – egy-egy, vagy több „blokk” minden bizonnyal leköti bármely korosztály figyelmét. (Legfeljebb a tanár kerül kínos helyzetbe a felmerülő érdeklődő kérdések hallatán… - mert látvány nélkül bizony nem könnyű valamennyi megszólaló hangszer beazonosítása.) A népzenei rokonságokon túl Bartók – nagyobbrészt gyermekeknek szánt – műveiből is felcsendül néhány tétel, amely az ismert népdalokhoz hasonlóan fontos „közös pont” a zeneirodalomnak e területével most ismerkedők számára. És az apparátusok változatossága oly élvezetessé teszi a hallgatnivalót, hogy szinte észrevétlenné szorul a háttérbe a megszerezhető tudásanyag… Tehát, mentesül a „kötelező olvasmányok”-éhoz hasonló, távolságtartó elutasítástól.

Vizeli Máté e felvétel „hőse”, aki Surján Péterrel a 44 duó előadója. A szép kivitelezésű kiadvány egyik kísérőfüzetében olvasható köszönetnyilvánításából kiderül, mennyi háttérmunkás is kellett, hogy megvalósuljon ez az album, amelyen hallhatjuk még Korpás Évát, Pojendán Gergőt (ének), a Gőbé Folkside-ot és vendégeiket. Hogy az érdekes hallgatnivalóhoz nem társul látvány, azt csak a legigényesebb, leglelkesebb hallgatók nehezményezhetik…

Fittler Katalin