1978
A romantikából –
és Gesualdotól, azaz a korabarokk-késő
reneszánszból örökölt tercrokonság és a magyar népdalos fordulatok
istenülése…A sapphói strófát Berzsenyi tökéletes versformájából tökéletes zenei
ritmusba teszi át. (ld. 2. sz. melléklet) Úgy azonban, hogy a magyar
hangsúlyrend, prozódiai szólamozás, értelmi
kiemelések kívánalmai mind érvényesüljenek. Az egész dal ebből a
szempontból egy alap-dallam, ill. -ritmusképlet variálása (kivéve a dallami
refrén rangjára emelt, „önkényesen” megismételt adoniszi zárósorokat. Ezek
önmagukban jelentenek egy kis világot. (A dallami rokonságot a színes kotta
mutatja a 3. mellékleten.)
A dallam pentaton
karakterű diatonikus dallam, vagyis egyes részletek tisztán pentatonikusak,
másokban a diatónia félhangjai is megtalálhatók. Legfeltűnőbb
pentatonizmusok:
1. sor: 
,
más értelmezésben: 
(első esetben cisz szerinti
tompa, 2.-ban H szerinti éles pentaton, ami megfelel a
m-r-d-r-d-s, jellegzetes magyar népdalos ford.-nak), ugyanez a 2. sorban, de
bő kvarttal mélyebben, (népdalokban méginkább így: r m r l,). A
„refrén” két-kvartos fordulata l m r l, l, -nak
felel meg (vagy vö.: Látod-e babám…
alulról felfelé: 
.
Az elsőre példa: Sej, haj, katona sem lettem volna soha: 
.
A műdalban 
értelmű leginkább a kísérő
dúr-akkord miatt. – Fontos még megjegyezni, hogy a dallam itt sem – mint más
Kodály-dalokban – dalszerű egészében, hisz aligha lehetne kíséret nélkül
előadni a távoli hangnemekbe illeszkedő fordulatok miatt. A
kezdő gondolat nagyonis recitatívo-karakterű. Inkább ariózus a középső rész, azaz a 2. vsz. 1-3. sora. Itt
a sok szekundlépés, a diatonikus gondolkozás, az egy hangnembe fogható
harmonizálás (Á-fisz tonalitást ad ki a hangkészlet,
bár
értelmezhető h-dórnak is: első esetben 
,
a 2.-ban
értelmű. – (Inkább Á-fisz azaz 3
keresztes rendszert érzem jónak.) Innen modulál a disz-szel, majd
hisz-szel cisz-be… Ritmikailag és tagolásban van valami
ellentmondás a dallam és kíséret, az énekszólam és a zongora között. Ugyanis a
közvetlen, motivikusan egybe illő harmónia-váltások a 
ritmussal „ellene játszanak” a melódiának:
rögtön az elején a „súlytalanabb”, megnyugvó 2. kíséret-ütem felett indul a
dallam. Csak az adoniszi sornál áll tk. helyre a
rend. Ebből a szempontból a másfajta kíséret-karakter miatt eltérő a
kvázi-középrész („a világ”…) A repetált, egy hangtól
ötöshangzatig növekvő (!) kíséret, a szöveg miatt folyamatosabb
sorkapcsolat (pihegve térek – enjambment!) egybefogja
a szakaszt a visszatérés, ill. Coda előtt.
Kodály a
romantikus tercrokon harmóniaváltásokat ad abszurdum, egészen az „atonalitás”
széléig viszi. A 2. sor végére az alaphang leszállításáig jut el (Cisz-ből
C!). Igazándiból a kisterc-váltásokat (ld. kérdőívek a
zongoraszólamban) érezzük egybetartozó +3 kvint emelkedésű
fordulatoknak. Az akkord-pár-motívumok közötti -4 szinte csak annyi,
mint egy szekvencia két tagjának kapcsolata, ill. szétválása. A folyamat
szempontjából azonban el nem hanyagolható.
A +3 kvint
emelkedések jól illenek (miközben a basszus süllyed!) az „égi csendesség”
képéhez. De a „fedező homály” nem véletlenül kerül a Cisz-ben 
Ta (leszállított VII. fok) értelmű H
és az azzal azonos előjegyzés-rendszerbe tartozó gisz-moll (szó-moll)
akkordra!
Szófestés:
egyszerű neomodális
hármashangzat-kapcsolatokkal!! Az sem véletlen, hogy az első két
akkord-pár-motívum +3 emelkedése, a 3. egy előjegyzés-rendszerben maradó
kapcsolata után (tehát feszültségmentes, de színezetet váltó – dúrra moll
következik) a „szent Egyedülvalóság” a legidegenebb C-dúr akkorddal szólal meg
-4 kvint (E-C) zuhanás után (Egyéb kiemelőeszközök: rallent.,
largamente, Forte a dallamban rövid cresc. után, akcentus a mf akkordon és minden eddiginél
hosszabb időtartam, pp megütött kontra c-vel, pedállal!
A 3. sorban
jellegzetes kodályi „ellentmondás” egy akkordban: a melódia a basszushoz képest
kisterc csúcshangot ad (békés…gisz), míg az akkord önmagában vett
terce giszisz, azaz nagy terc. Kétféle
értelmezés lehetséges továbbra is: a dallamot aláfesti, „távolról” megtámasztja
a zongora; vagy a dallam egyes hangjai részei a harmóniának (ld. 2. mell.) A
kisformában (egy strófában) megint a 3. a különleges, az újszerű, hisz a tercrokonság
helyett itt a Fa-Mi-Ma-Re-Dó menet van
a basszusban (azért a kíséret önmagában itt is csupa hármashangzat vagy 3-as
értelmű hangköz!) A strófányi formában a „refrén”, az adoniszi sor játssza
a visszatérés szerepét (megismételve már egy hosszú sort is megközelítő
terjedelmű!). A szubdomináns értelmű Fisz-be
jut el (előhírnöke a 2. vsz. kezdő hangnemének!)
A „lármás
vigadóhelyhez” jól illenek a repetált akkordok, a szubmoll
(Lendvai: t-r-f-l-hangzású akkord) a cresc. az 1, 2,
3, 4, 5 szólamú kíséret (ld. 3. melléklet oldalán). Közben egyre tágabb
hangzásteret fognak be a harmóniák: szűk 3-as + kis 7 (moll+k7) (dúr+k7+n9)
(dúr+n7+n9). A visszatérés az eredeti dallammal, de Cisz-dúr – ill. a
„lehajtom” akkordjaival ígért cisz-moll helyett aisz-moll (lá-moll)
– akkord támasztékot kap. Ezzel – schuberti módon! – közös tercű a pp
Á-dúr azaz La- (vagy más néven Ló?!) – dúr akkord: Cisz-dúr és cisz-moll
VI. foka egymás után. Furcsa „fogás” az ének-dallam búcsúja a leszállított IV.
fok hangnemébe (ha lehet itt még egyáltalán klasszikus értelemben fokokról
beszélni…?) Arról van szó itt is – mint az 1. vsz. végén – hogy egy akkord,
amit tercrokonsággal elértünk önálló hangnem rangjára emelkedik, önálló
dallamfordulatot hordoz. Jelen esetben értelmezhetjük ezt a finális
felső nagy tercének (É-dúr enharmonikus
formában írva). Így már érdekes összefüggésekre bukkanunk, ha Cisz a
tonika, akkor Á-dúr (a „refrén” közbülső ének-szünet-ütemében) a moll
IV. fok (fisz-moll) párhuzamos dúrja, tehát szubdom.,
míg É-dúr (ami Fesz-nek van írva) nem más,
mint a domináns V. fok (Gisz) párhuzamosnak maggioreja,
tehát az é-moll helyett áll, s így is a tengely-rendszerbe illő domináns!
(ld. 4. mell.)
Az utójáték még
mindig tud új színeket, ötleteket hozni a „tercrokonság- és funkció-játékba”.
Pontos visszatérésnek indul alaphelyzetű akkordokkal: D-dúr, Lá-dúr, Fá-dúr, de aztán átvált az adoniszi sor önálló kvartszextjeire
(Kodály gyakran használja ilyen újszerű, bár már Liszt óta ismert formában
a hármasokat! – önállóan!); s a Fá (Fisz) dúr után a
+3 emelkedő (Re, azaz Disz-dúr) helyett a fríges, vagy nápolyi, vagy
méginkább: Kodály-domináns (!) Ra-D-dúrra
vált. (vö. Jézus és a kufárok vége: Esz-dúr – D-dúr! Ott még egy Desz-dúr
akkord is van előtte szubdomináns jelentéssel!
Összegezve: klasszikus
alkotás: hagyományban gyökerezik: versforma (ritmus egyik alapja)
görög-római; európai hármashangzatok, négyesek, ötösök, funkciós jelenségek;
dallam + részben ritmus (beszéd!) magyar, népdalos. Újítás: mindezek együtt,
egyes elemek újszerű formában (kvartszextek önállóan, maximális
tercrokonsági kapcsolatok), nem népdalszerű, de elemeiben
felismerhető a népdal hatása.
Az írógépelt
szöveget Vass Irén tette át Wordbe, a kottamellékletek átírásáért pedig Ordasi Péternek lehetünk hálásak.
1978.
Megkésett melódiák – jegyzet
1978-ban
Nádasdy Kálmán felkérte Ittzést, hogy a
Színművészeti Főiskolán tartson egy féléves szemináriumot Kodály Megkésett melódiák ciklusáról. (Ittzés 1976 januárjától kezdve dolgozott Nádasdyék lakásán
a zenei hagyaték rendezésével, amelyet Nádasdy Kálmán a Kodály Intézetre
hagyott. Nádasdy 1975-től kezdve számított rá Kodály-kutatóként, egyik
Kodály-tanulmányát olvasva határozott úgy, hogy az ő kezébe adja a
hagyatékot.) Ittzés elkészítette a 4-6 gépelt oldalas
elemzéseket. Az első elemzéseket 1978 májusában küldte el. [1]Nádasdy
Kálmánnak két levele maradt fenn a hagyatékban ezekkel kapcsolatban.[2]
A másodikban arról ír, hogy betegsége és lábadozása miatt halasztani kellett a
tervet.[3]
Nem sokkal később pedig meghalt.
A „dal-szeminárium” nem valósult meg, az
elemzések kéziratban maradtak (Nádasdy Kálmán fénymásoltatott 1-1 példányt az
elkészültekből a Színművészeti Főiskola számára.).
Az írógéppel írt elemzések, bennük a kézzel
írt és elemzésként több színű jelöléssel ellátott kottapéldák két
példányban maradtak fenn, az átírás az Ittzés által
javított 2. változat alapján történt. A vázlatos rövidítéseket kiegészítettük,
egyéb változtatást nem végeztünk. Ittzés
közlendő írásaihoz mindig adott lábjegyzeteket is (pl. az idézetek
forrását), ezekből az elemzésekből ezek hiányoznak, gyakran az
idézetek sem pontosak. Mivel a levelezésben csak 5 dal elemzéséről esik
szó, lehet, hogy néhány dal elemzése későbbre maradt. Ennek adatolható
nyoma nincs, minden elemzés az 1978-as dossziéban volt, egyre írt Ittzés 1979 januári dátumot.
Nádasdy Kálmán 1980-as halála után Ittzés valószínűleg szerette volna tanulmánnyá
formálni a „vázlatos” munkát. Valószínűleg Breuer Jánosnál
érdeklődött, kapna-e teret a Magyar zenében egy
elemző tanulmány megjelentetésére. Erre utal Breuer levele 1982
áprilisából. Ebben először felsorolja, milyen forrásokban kutakodhatna Ittzés, de úgy gondolja, ezek sokat nem segítenének a
munkájában. „Summa summárum, úttörő
munkára vállalkozol,
kispajtás, ha komolyan nekiesel Megkésett-nek. Én két
apró vonatkozásra
hívnám fel nb.
figyelmedet. Az Elfojtódás Tristan-Wesendonck-dalok hangjára. Erre egy fél
mondat erejéig kitérek
a Kalauz összefoglaló dalok-fejezetében.
A Búsan csörög a lomb ereszkedő
pentaton kísérete meg az Azhol én elmenyek még az fák
es sírnak kíséretére
rímel, hogy primitíven
fogalmazzak, a síró fa búsan csörög.”
Az írógépelt
szöveget Vass Irén tette át Wordbe, a kottamellékletek átírásáért pedig Ordasi Péternek lehetünk hálásak.
A Megkésett melódiák dalai:
1.
Kodály-Berzsenyi: Magányosság
2.
Kodály-Berzsenyi: Levéltöredék barátnémhoz
3.
Kodály-Berzsenyi: Az élet dele
4.
Kodály-Berzsenyi: A tavasz
5.
Kodály-Kölcsey: Búsan csörög a lomb
6.
Kodály-Kölcsey: Elfojtódás
7.
Kodály-Csokonai: A farsang búcsúszavai
8.
Kodály-Kisfaludy: Himfy-dal