„Mestinek lenni jó”

Bátori Éva tanításról, OpeRajtról és énekesépítésről

Bátori Éva

- A főcímben idézett mondattal indított különleges sorozatot a közösségi médiában Bátori Éva, bemutatva pedagógusi pályájának számos kedves momentumát. Azaz most már dr. Bátori Éva, hiszen az énekesnő doktori fokozatot szerzett, és nagy lelkesedéssel, szeretettel foglalkozik növendékeivel. Számos elképzelése van arról, mi mindent lehet tenni az énekesképzésért, s miért lényeges, hogy mindez XXI. századi módont történjen. Úgy véli, az egót a pódiumon kell hagyni, mert a tanítás a legalázatosabb dolog a világon. Semmi más nem létezik, csak megpróbálni mindent átadni a növendéknek, s feltenni ugyanazokra a világot jelentő deszkákra, ahonnan az ember lejött. Bátori Évának olyan programok fűződnek nevéhez, mint például Az Opera Nagykövetei, amelyet kilenc esztendőn keresztül vezetett, de ezek mellet többek között a (J)Összművész, a makói Művészetek Katedrája, vagy a Petrovics Énekverseny. Örömmel tart olyan kurzusokat, amelyek a fiatal művészeket segítik a kortárs zene előadásában, vagy amelyek arról szólnak, hogyan építsünk operaénekest. A Színművészetin, majd Bécsben és a Szegedi Tudományegyetemen töltött esztendők után 2021 óta újabb feladatnak tesz eleget, a Debreceni Egyetem magánének tanszékének vezetője, s most már egy újabb sorozatban számol be a mindennapok történéseiről: “Tanszékvezetőnek lenni jóóóóó”…

- Mi minden változott azóta, hogy ‘debreceni’ lett?

- Az első évben csak csendesen figyeltem az egyetemen, vártam, hogy megszokjanak engem, meg a habitusomat. De most már átalakítottuk kicsit a kamarazenei órákat például, mert az a tapasztalat, hogy a gyerekek nem ismerik a karmesterek szókincsét, nem tudják, mit jelentenek a dirigensek kérései és azt sem, hogy azokat hogyan lehet megvalósítani. Fontos az is, hogy megtanulják, miként kell hangszeres zenében alkalmazkodni, hogyan kell reagálni a muzsikus partnerre. Kicsit belenyúltam a felvételi és a diplomakövetelményekbe is, mert már nem feleltek meg a XXI. századnak. Ma már nemcsak énekelni kell, hanem vers- és prózarészletet is mondani, hogy kiderüljön mennyire való az illető színpadra, hiszen ez fontosabb, mint valaha. A nagyteremben tartjuk a konzultációs napokat, lényeges, hogy ennek légkörét is megszokják a felvételizők. Minden konzultációs nap végén közös koncertet tartunk egy-egy konzervatóriummal. Szerveztünk már Nyíregyházára Debussy-koncertet, amelyre egy közös busszal utaztunk mindannyian, hiszen a koncertezés mellett az együttlét is fontos. Azt is lényegesnek tartom, hogy a növendékek lássák, Debrecenből indulva hová lehet eljutni, ezért olyan művészek adtak nálunk kurzust, akik maguk is itt tanultak. Ezt szeretném a jövőben folytatni, ahogy a Kossuth-díjas énekesek kurzus-sorozatát is. Emellett hívtunk már meg művészeti ügynökségvezetőt, hogy élőben is találkozhassanak vele a hallgatók, kapjanak e téren is segítséget. Kitaláltam például, hogy nyolc, BA végzős és operaszakos lány, majd húsz rezesünkkel és ütősünkkel A walkürők lovaglását adja elő, Török Géza tanár úr vezényletével. A produkció óriási sikert aratott. Az idei tanévben a Jancsi és Juliska című operát mutattuk be a növendékekkel, hét alkalommal, a Zeneművészeti Kar ifjúsági sorozatában, s akkora volt az érdeklődés, hogy pótszékezni kellett az előadásokat! Lényeges, hogy az operaszakosok minden félévben tanuljanak meg egy operát, így négy fő- és négy kisebb szerepet sajátítanának el és állnak vele színpadon, mire végeznek. Szerencsére az elmúlt években annyiféle dolgot csináltam, hogy az adminisztrációban, az irodai munkákkal is köszönőviszonyba kerültem. Mondjuk Debrecenben olyan munkatársaim vannak e téren is, hogy kívánni sem lehetne jobbat.

- Tényleg telve van tervekkel…

- Úgy vélem, ezt csak így szabad, a színpadon is mindig ezerrel égtem este hét és tíz között. Olyan képzést, olyan mestereket kell kínálnunk, akik miatt szívesen jönnek Debrecenbe tanulni a fiatalok. Bízom benne, hogy vonzerő lehet az is, hogy itt jobban odafigyelünk egymásra. A vidéknek ellensúlyként kell szolgálnunk a Budapest-centrikus művészeti életben, ezért is fontos, hogy a vidéki városokban és művészeti egyetemeken ugyancsak pezsgő, sokszínű zenei élet valósuljon meg. Szeretnék ezért koprodukciós előadásokat például a város más művészeti iskoláival. Ha pedig a debreceni színházzal tudnánk együttműködni…Nos, az az álmok netovábbja lenne. Lényegesnek tartom, hogy a közösségi hálón is jobban jelen legyen a Debreceni Egyetem Ének tanszéke, hiszen az itt folyó munkára fel kell hívni a figyelmet. Azt kell érezzék a növendékek, hogy perspektívát adunk, van értelme a befektetett munkának. S bár kezdők, de számos feladatot rájuk lehet bízni, lehet őket terhelni, sőt, ők kérik: „Évi, nem csinálunk egy későromantika koncertet a speciális kollégium anyagából?” De le kell szögeznem azt is, magas nívójú tanszékre érkeztem, mindezt csak továbbfejleszteni szeretném.

- Mennyiben más ma növendéknek lenni, mint amikor Ön volt a Zeneakadémia hallgatója?

- Emlékszem egy Rózsavölgyi Szalon előtt elhangzó beszélgetésre. Sok szó esett a közösségi médiáról, arról, ki hová és mit posztol, s ekkor egyikőnk megkérdezte Kasza Katalint, hogy az ő idejükben, hogy volt ez, amire csak ennyit válaszolt: Hát gyakoroltunk, kicsikém! A mi időnkben minden más volt. Őrületes pezsgő élet a Zeneakadémia aulájában, világmegváltó diskurzusok, életre szóló személyes kapcsolatok, mindennapi koncert és operába járás… A mai fiataloknak nincs könnyű dolga, mert folyamatosan vizuális ingerekkel bombázzák őket, minden csillog-villog és a külsőről szól. Bekapcsolják a komputerüket és azt hiszik, amit ott látnak az az élet. Csakhogy az odavezető út nincs rajta, csupán a végeredmény. Más az értékrend a médiában, mint ami egykor uralkodott, s egyre kevésbé értik, hogy az énekesi pályáért meg kell harcolni. Nehéz nekik, mert azt szokták meg, hogy megveszik a dobozos, félkész ételt, megmelegítik a mikróban, megeszik, majd kidobják a dobozt. Az éneklésnek azonban nincs ilyen doboza. És sajnos egyre kevesebb az egyéniség is, de ez nemcsak itthoni probléma.

- A színpadi személyiség mennyire tanítható?

- Nem igazán. Ha valaki inkább introvertált, de megvan az egyénisége, akkor ezt elő lehet belőle csalogatni. Azt persze meg tudom tanítani, hogy ennél az ütemnél emeld fel a kezed, ennél nézz lefelé, itt emeld fel a fejed, és bízni abban, hogy öt év múlva már jönnek hozzá a saját gondolatok, s megteremtődik a tartalom. A hangokat ugyanis azzal kell megtölteni. Amikor Kalapáruslány (Modistin) – ez a legkisebb szerep a Rózsalovagban – voltam a Bécsi Staatsoper Operastúdiósaként, olyan fantasztikus művészek mellett léphettünk pódiumra, mint Janovitz vagy Popp. Az ember csak állt ott tátott szájjal, s bámult, mennyi mondandót belesűrítettek egyetlen mondatba, mozdulatba, hogy hogyan frazeáltak. És így persze jöttek a saját gondolatok… El kell mondjam azt is, hogy hamis az a ma oly divatos kép, miszerint a fiatalok csupán arra figyelnek, hogy a legkisebb munkával a legnagyobb eredményt érjék el. Persze biztosan vannak ilyenek is. De akadnak sokan, akik nagyon érdeklődőek minden iránt, s ha könyveket, filmeket ajánlok, örömmel foglalkoznak vele, mélyednek el benne, s ennek a hatása aztán a produktumukban is mérhető. Igyekszem is izgalmas feladatokat adni nekik, ilyen volt például az Alma Mahlerről szóló, évtizedes különbséggel megjelenő kötetek elemzése, vagy egy dalciklus, melynek minden darabját más énekelte, vagy hogy elmentünk együtt a MET Rózsalovag közvetítésére. Ezeket nagyon élvezték…

- Hogy több legyen a tehetséges énekes, azon dolgozik az OpeRajt is, s e koncepció kialakítása szintén a feladata.

- Örülnék, ha megvalósulna az OpeRajt-program Bizony, az alapoktól kellene építkezni. Mára egyre égetőbb az énekeshiány. Főleg a férfi énekes a kevés. Azt látom fő gondnak, hogy az alap-, a közép- és a felsőfok teljesen szét van választva, pedig az énekmestereknek össze kellene dolgozniuk. S azt tapasztalom, amikor elmegyek - illő bejelentkezés után - alapfokra megnézni egy-egy órát, hogy mindenütt boldogan fogadnak, s látom az énektanárokon, hogy jól esik nekik, hogy jön valaki, akit érdekel az ő munkájuk. S óriási munkát végeznek. Például a mutálás időszaka az alapfokon igen nehéz feladat elé állítja az énektanárokat, viszont meg lehet tanulni a helyes olasz, német kiejtést, hogy ezzel már ne felsőfokon kelljen vesződni. Az is lényeges, hogy középfokról ne engedjenek tovább úgy valakit, hogy a légzése nincsen rendben. Persze, most csak dobálózom a szavakkal. Ezt sok-sok munkával, egyeztetéssel ki kellene dolgozni…További probléma, hogy elnőiesedett az énektanári szakma. Valahol persze érthető, miért alakult így, hiszen egy szoprán, mezzo pályája rövidebb, mint egy baritoné vagy basszusé, de nagyon fontos volna, hogy mély hang mély hangtól tanuljon, főleg felsőfokon. Ugyanis az énektanítás kezdetben mindenképp utánzás, nem mindegy hát ki a mintaadó…

Bátori Éva tanítás közben

A szeretet alapú énekiskolában hisz Bátori Éva operaénekes (2:39)

- A tehetségének felfedezéséről, a munkájáról és családjáról, illetve a szeretett alapú énekiskoláról is mesélt a makói születésű Bátori Éva operaénekes. Az Angyalsóhaj Alapítvány második táborát is egy beszélgetéssel zárták a közelmúltban, amelynek háziasszonya Szilágyi Réka volt.

Sikeres volt a „szeretet alapú énekiskola”

- A pályán töltött, három évtized után miként vezetett az út az operaszínpadtól Debrecenig? Mikor érezte azt, hogy tanítani szeretne?

- Amikor ötven éves lettem, elkezdtem számos dologgal foglalkozni, mert nem szerettem volna, ha leutálnak a színpadról…Lehet szépen fel- és szépen leépíteni egy pályát! Bár még két évvel ezelőtt Nyugat lányát énekeltem, de engem annyi minden érdekel! Úgy vélem, ha valaki nem képes lejönni a színpadról, az rengeteg dologtól zárja el magát. Azt látom, hogy annyi lehetőség van a világban, csak mindig fejleszteni kell magunkat! Maga a tanítás azzal kezdődött, hogy a Színművészeti Egyetemen zenés színész osztály indult, Selmeczi Gyuri hívott engem is. Nem is értettem, hogy mit akar. Mit keresnék én ott? – kérdeztem tőle, de annyi volt a válasza: Csak legyek ott… Nagyon megszerettem aztán az énekmesteri feladatot, élveztem azt a tíz évet abban a – jó értelemben vett – bolondok házában. Tanítottunk mindent a barokktól a sanzonig, célunk az volt, hogy szűnjön meg a hiátus, ami a színész és az operaénekes között tátong. Csodás hangú növendékeim voltak, mint Tarjányi Tamás vagy Kurucz Dániel. Csak azért nevezem meg éppen őket, mert fentebb a férfihang hiányáról beszéltünk… Ezt követően elmentem Bécsbe docensnek, egy magánegyetemre, csak sajnos az ottani oktatásnak a Covid véget vetett, pedig azt is szerettem. Közben pedig Szegedre is eljutottam. A Tisza-parti egyetem hallgatója lett mérnök-informatikus szakon a fiam, s anyaként azt éreztem, nekem is ott a helyem. Négy évet tanítottam Szegeden, közben megszereztem a doktori fokozatot. S hívő Berdál-növendékként úgy érzem, én vagyok az utóda, mert ugyanúgy szeretet-alapún tanítok, ahogy ő tette. Már a Színművészetis hallgatóimat is azonnal örökbe fogadtam…

- A pedagógusi úthoz egyértelműen hozzátartozott a doktori?

- Eleinte nagyon hadakoztam ellene, küszködtem is vele, de aztán azt éreztem, a doktori megszabadít attól a kényszertől, hogy a gázsiért kelljen énekelnem. Mivel a pályám során tényleg mindent elénekeltem, azt is, amit nem kellett volna, így tényleg nem akartam már ezt… Szóval a fokozat szabadságot jelentett, s a kezdeti nehézségek után nagyon élveztem is a vele való munkát. Richard Strauss feleségéről készítettem a doktori értekezésemet, így sok német anyanyelvű professzorral kerültem kapcsolatba. Élveztem magát a kutatást, az írást, s megnyitott előttem egy második utat. Így most már az énekelem el, amihez kedvem van, legközelebb például Mahler Rückert-dalait. Úgy vélem, sok mindent tehet az ember a fiatalokért, ha képes a kellő szemléletet tovább adni. Tizenhárom évet töltöttem énekesként ötöt tanárként külföldön, sok ottani barátot szereztem, így mássá vált a világlátásom, és ezt próbálom a növendékek is megmutatni.

- Meglett a doktori, s jött egy újabb egyetem…

- Már korábban is hívott Mohos Nagy Éva tanszékvezető asszony Debrecenbe, de megértette, hogy a fiam miatt Szegedet választom. Aztán három évvel ezelőtt utóda, Iván Ildikó a Zeneakadémia oktatója lett, így ismét tanszékvezetőnek hívtak, amire már igent mondtam. S annyi tervem van még, hiszen szeretném, ha több lenne például a férfi tanár, fejleszteni akarom a Petrovics Énekversenyt is és sorolhatnám…

- Sőt, akad még egy új terület, hiszen a ZETA tizedik tagozataként tavaly megalakult énektanárokat tömörítő tagozata, az Ön vezetésével. Miért tartotta fontosnak, hogy ezt elindítsa, és mi mindennel foglalkoznak?

- A ZETA ének tagozatának vezetőjeként belefogtam most egy munkába. Az énektanításnak egymásra kell épülnie és szoros együttműködésben nevelnie, melynek a végén a sikeres szerepléshez azok az énekmesterek adhatják a kulcsot, akiknek jócskán akad színpadi tapasztalata. Tehát mindenkire szükség van! Hiszem, hogy Mesterszakon már azonos hangfajtól kellene az ifjú művészpalántáknak tanulniuk. De míg a mi kezünkbe eljutnak, az alap- és a középfokon heroikus munkát végeznek a kollégák. Csak gondoljunk bele, hogy a legérzékenyebb éveiket élik tinédzserként ekkor ezek a fiatalok. Egyáltalán meglátni kiből lehet „a cserebogár” … Tudom, hogy mindenki legjobb tudással és szándékkal tanít, de munkánkat a XXI század által megkövetelt hatékonyság végett sok-sok egyeztetés, szakmailag megalapozott beszélgetésen keresztül össze kell hangolni. Őszintén elmondani, mit várunk a tanítás szintjein és mit tudunk hozzáadni ahhoz, amit elvárunk egymástól. Nagyszerű csapat kezd kialakulni, amelyben minden korosztály képviselve van. És ez nagyon fontos.

- Legutolsó előadás, amit a tagozaton tartott a terlusollogia módszeréről szólt.

- Nemrégen az Óbudai Társaskör adott otthont Bartók 142 című koncertünknek, melyen tanárok és diákjaik együtt muzsikáltak, ahol a kicsi gyerek, aki alig látszik ki a földből, de már olyan muzikálisan fuvolázik vagy gitározik a tanárával, hogy nem bírja az ember abbahagyni a mosolygást. Az ének tagozat itt is jelesül szerepelt. S igen, a minap a terlusollogiáról tartottunk előadást. Azaz a terlusollogiának a minket legjobban érintő részéről: a légzésről. Nem fértünk be a terembe. Össze kellett nyitni két termet, annyi érdeklődő tanár és tanárjelölt fiatal volt jelen. Ami a számomra a legértékesebb volt, hogy nem csak énektanárok gyűltek össze. Hangszeres tanár is volt köztünk bőven. És ez azt jelenti, hogy a zenetanároknak bizony hiányzik ez a ZETA által létrehozható összefogás. Szeretnék, ha lenne hol és kivel megosztani a gondolataikat. Van közöttünk egy mindenre nyitott tanári társaság. Őket kell megszólítani. Aztán megy majd ennek a híre. Sőt. A ZETA egy érdekképviseleti szervezet. Ne felejtsük el, hogy a dolgainkat nem „odaföntről” oldják meg, nekünk, „idelentről” kell megtennünk.

Réfi Zsuzsanna

Eva Batori Mi tradi... Donna Elvira's aria from Don Giovanni /6:17)

Eva Batori Mi tradi quell'alma ingrata, Donna Elvira's aria from Don Giovanni (Mozart) Hungarian State Opera

G.Verdi I vespri sicilian - Merce dilette amiche Bátori Éva Makói Szimfónikus Zenekar (4:31)

G.Verdi I vespri sicilian - Merce dilette amiche Bátori Éva Makói Szimfónikus Zenekar, Deák Sándor Városnapi koncert

Tchaikovsky: Letter scene - Bátori Éva, Lugosi Anna (12:52)

Pjotr Csajkovszkij születésének 175. évfordulóján koncertet rendeztek Budapesten, Az Orosz Kulturális Központban, 2015. december 4-én. Videó és hang: Remete P.

Tchaikovsky: Olga & Tatyana - Bokor Jutta, Bátori Éva, Lugosi Anna (8:53)

Puccini: Gianni Schicci Lauretta áriája Bátori Éva Makói Szimfónikus Zenekar (4:09)

Bátori Éva Makói Szimfónikus Zenekar Deák Sándor Puccini: Gianni Schicci Lauretta áriája Bátori Éva Makói Szimfónikus Zenekar

R.Strauss: Három dal - BÁTORI ÉVA (10:21)

Richard Strauss-dalok: a) Holnap, b) Halottak napján, c) Álmodj, szívem! (Zongora: Simon Izabella)

Csemiczky Miklós: Koncertária - BÁTORI ÉVA (6:39)

Tóth Péter - Joyce dalok (9:23)

- Bátori Éva - ének Anducska Katalin - zongora 2018.07.16. YMSA Debrecen

- Péter Tóth: Epitaph / Sírfelirat - Éva Bátori, voice and Anikó Szokody, piano (3:33)

- Recorded live at the Vigadó Concert Hall, Budapest on September 20, 2021.

-