SZABADI MAGDOLNA[1]
A kreativitásról
Módszertani ötletek zeneterapeutaként és
zenepedagógusként
Kiadás ideje: 2021
Kiadó: ELTE
Tanító- és Óvóképző Kar
Kiadás helye: Budapest[2]
Rendkívül nehéz
kérdés, ha el akarjuk különíteni a pedagógia és terápia területeit. Mert közös
jellemzőjük, hogy mindkettő zenei közegben, zenei eszközökkel
végrehajtott alkotó folyamat. Legmeghatározóbb különbség mégis a tudományágak
közötti besorolás. Amíg a terápia leíró,
descriptív ágak közé tartozónak vallja magát, addig a
pedagógiát a normaképző, normát számonkérő
tudományágak között találjuk. A határ a cél, keret és feltételrendszer
hangsúlyában állítható fel. Az oktatás lényege, hogy meghatározott ideig
kötelező a részvétel és meghatározott hosszúságú a folyamat, az
időtartam. Ismeretek átadása, számokérése a cél, és hangsúlyos az adott
anyagban való motiváció. A terápiában viszont általában önkéntes a részvétel,
nem teljesítménycentrikus, az értékelés kritika nélküli. A hossz pedig egyénre
szabottan változó. A motiváció más színezetű, áthatja az egész
személyiséget, és cél elsősorban a gyógyulás. De legalább is az énkép,
önismeret gazdagítása, nem pedig egy ismeretanyag vagy szakspecifikus készség fejlesztése.
Ki kell emelni, hogy egy zenedarab alternatív gyakorlásával is fejlődik a
kreatív önkifejezés, ami az önismeret gyarapodására ad alkalmat. Legtöbbször a
kötelező oktatás csoportos, a terápia pedig egyéni és csoportos egyaránt (Buzasi, 2003, 2006; Szabadi, 2009, 2021).
Zenei hangok és
hangzások kreatív módon való alkalmazása a nonverbális kommunikáció részeként,
alapköve a zenetanításnak. Leginkább olyan módon, ha érzetek érzékletek
alakításának, formálásnak fogjuk fel feladatunkat. A kreativitás latin
eredetű szó, creare, ami annyit tesz, teremteni,
alkotni. Egy olyan dinamikus folyamatról beszélhetünk, mely saját magát
bontakoztatja ki. És egyszerre hordozza eredetét és célját. Ez a gondolat hívja fel a figyelmünket kis
kitérőként a konstruktivizmusra, mely jelen aspektus szerint egy helyzetet
alakító cselekvési készenlét, és a kreativitás kibomlásának így az alapja.
Fontos feltételek még a motiváció, ami az alkotási folyamat
megerősítője, maga a kreatív tevékenység. Szükséges még ehhez a
biztonságos légkör, amelyben a gyermek bízhat, hogy egyediségét elfogadják. Mer
érthetetlennek is lenni! Továbbá a kíváncsiság és a nyitottság. Keltsük fel a
feladat nyújtotta izgalmat (Buzasi, 2003, 2006; Szabadi, 2009,
2021).
Egy kreatív válasz
akkor lesz jó, ha jelentős és új problémára vonatkozik, és bővíti
tapasztalatainkat és tudásunkat. Fontos még, hogy a motiváció ne a kellemetlen
feladatok elkerülése, hanem a kívánt cél megközelítése legyen. A pedagógus
kimunkált improvizációs készségével személyes nyelvén tudja megszólítani a
gyermeket. Mert minden gyermek egyszeri és megismételhetetlen individuum, és
így a feléjük irányuló út is individuális, tehát személyes. Ha biztonságos
légkört tudunk kialakítani egy közösen végzett zenei történéssel, az a verbális
kommunikációt is pozitívan képes terelni. Bruscia
(1987) alapján a professzionális zenei improvizáció előre meghatározott
zenei témával való kommunikációs játék. Ehhez szükséges a zenei szaktudás. Ezen
kívül t zeneileg meghatározott a szerkezete és a formája. A zeneterápiás
improvizáció viszont az aktuális indulatokkal, emlékekkel, érzésekkel való
kommunikációs játék. Ehhez nincs szükség szaktudásra, mert nem zeneileg
megszabott a szerkezete és a formája (Szabadi, 2021).
Ahogy egy gyermek
játszik, alkot úgy képes tanulni. Fejlődéslélektanból is ismert, ha a
gyermek egyedül, önállóan tud játszani, „gyógyul is”. Gyarapodik, pozitív
irányba fejlődik személyisége. És könnyebben megtalálja az egyensúlyt
önmaga és a világ között. A játék
relációt von szubjektum és objektum közé. Minthogy elmélet és gyakorlat
szorosan összekapcsolódik, folyamatosan váltakozva követik egymást, verbális és
nonverbális, gyakorlati kapcsolatunk a diákkal szükséges, hogy váltakozásba
legyen.
Ne felejtkezzünk
meg arról sem, hogy az ember nem csupán homo sapiens, hanem homo ludens is,
játékos, játszó ember. Ezért rendkívül hangsúlyos a játékosság szerepe a
zeneórán. Ami ősi, archaikus része mindannyiunk személyiségének, akár a
mozgás vagy egyéb alapvető érzékelési folyamatok. Ez hozzájárul a tanár
diák kapcsolatában a kötődés és az azt megalapozó biztonságérzet
kialakításához. Kreativitás szükséges ahhoz is, hogy egy alkotófolyamatot
megtervezzünk és értékelni tudjunk. Amihez pedig az önkontroll, önszabályozás
képessége elengedhetetlen. Aminek a fejlesztése mindennemű zeneóra
feladata is (Buzasi, 2003, 2006; Szabadi, 2009, 2021).
Amennyiben az
intelligencia egy olyan adottság, hogy egy problémát egy kijelölt úton oldjunk
meg, ehhez egyirányba ható, konvergens gondolkodás szükséges. Addig a
kreativitás azon képességünk, hogy egy problémát váratlan, újszerű
ötletekkel oldjunk meg. Ehhez pedig többirányba ható, azaz divergens
gondolkodás szükséges. Az intelligencia lehetőséget ad a tanultak
alkalmazására, ismeretek felhasználására. A kreativitás pedig egy aktualizálás,
a lehetőségek aktuális helyzetnek megfelelő alakítása (Buzasi, 2003, 2006; Szabadi, 2009, 2021).
A kreatív
személyiség aspektusai: 1. Szenzibilitás, egyfajta érzékenység, fogékonyság,
ami a tanár hallóképességének, érzelmi skálájának széles voltát mutatja. A
külső és belső ingerekre adott válaszok gyorsasága, reakcióképessége.
2. Flexibilitás, a gondolkodásunk rugalmassága, hajlékonysága. Az a
képességünk, hogy különböző megoldásmódok végett szempontot váltsunk,
asszociációink ne egyirányúak legyenek. 3. Originalitás. Ha ezt az aspektust a
kreativitás meghatározásán belül a zeneterápiára akarjuk alkalmazni, akkor
magát a személyiséget foglalja magába, egy egyszeri és egyedi individuumot, aki
hangot képes adni eredetiségének. 4. A spontaneitás, ami különböző
kommunikációs módok alkalmazása közben megnyilvánuló reakcióképességet,
válaszolási hajlandóságot jelenti. 5. Elaboráció.
Jelen értelmében, az a mechanizmus, amelyben a feszültségoldás egy alkotási
folyamatban valósul meg (Barkóczi & Zétényi,
1981, Buzasi, 2003, 2006; Szabadi, 2009, 2021).
A kreativitás
szintjei (Taylor, 2007) 1. Expresszív szint. Egyfajta spontaneitás, amelyben a
gyermek alkotó fantáziáját nem gátolja, hogy bírálják, értékelik. 2. A
produktív szint. Ez a technikai képzettség és az adottságok szinte. Itt
találkozik a szubjektív produkció a realitással. 3. A felfedezői szint,
ahol a saját képességeivel úgymond operál a gyermek. Új ismeretek alkot,
régebbi szempontokat értékel át új ismérvek alapján. 4. Innovatív vagy
felfedezői szint. Egy adott kérdés összefüggéseinek feltárása zajlik itt,
amelynek segítségével eljuthatunk újításokhoz. 5. A legmagasabb, emergetive szinten általánosítások átstrukturálása folyik.
Itt a szintetizálás képességei meghaladja az átlagot. Ez a zsenialitás szintje.
(Ghiselin, 1985) szerint minden kreatív produktum
értéknövekedéssel jár, általuk az esztétikai és intellektuális élettér
növekszik. Menttől nagyobb és gazdagabb a szellemi erősorrások
átstrukturálása, annál magasabb mértékű a kreatív produktum (Buzasi, 2003, 2006; Szabadi, 2009, 2021).
Carl Roger (1961)
A kreatív magatartás
feltétleit Carl Roger (1961) a külvilággal szembeni nyitottságban és a
szubjektív értékrendben határozta meg. Valamint azon képességben, hogy képesek
vagyunk folyamatokkal, gondolatokkal és elemekkel mentálisan játszani. Azaz
asszociációs képességünk. A nyitottságot a védekezés ellentétében látta.
Információk összegyűjtése korlátok felállítása nélkül. A szubjektív
értékrend egy belső fundamentum, belső értékmérő, mely azonban a
külvilág kritikáját sem hagyja figyelmen kívül.
Az eddigiekhez
példának vehethetjük Kurtág György: Gyengéd ökölvívó című zongorabarját
(Lásd. 1.ábra).
1. ábra
Kurtág György: Gyengéd ökölvívó.
in: Teöke Marianne szerk. Tarka-Barka Zongoradarabok
36.o. [5]
Már a címben is
egy feszülő ellentétet fejez ki a darab. A klasszikus kottaírástól és
metodikától eltérő mű – minthogy ököllel, nem pontosan meghatározott
hangmagasságon játsszuk – megfelelő a kreativitás kiteljesítéséhez.
Gyakorlási formái lehetnek:
1.
A ritmus megszólaltatása combon, fedélen,
kopogással vagy tapssal.
2.
Dinamikai elemek hanggal kifejezése,
például suttogástól kiáltásig, mozdulattal kifejezve guggolástól felnyújtózásig,
vagy a billentyűkön kontra oktávtól négy vonalasig megszólaltatva
tenyérrel.
3.
Karhasználat kialakítása álló helyzetben,
széken ülve hullámmozgásokkal, befelé vitt kar és vállmozgással.
Eredmények lehetnek:
1.
A ritmus begyakorlásával helyére kerülnek
a hangsúlyok és kidomborodik a darab karaktere.
2.
A dinamikai jelzések alternatív
gyakorlásával széles akusztikai hangzás érhető el.
3.
A kar, csukló és váll kimozgatása oldja a
felső test merevségét, és a karsúly megfelelő használatának enged
teret.
4.
Végezetül a lazító és sokoldalú
gyakorlatokkal a lélek is oldottabb lehet. A
biztonságérzet is megszülethet a sikerélményátélésével. Megtapasztalhatóvá
válnak az önbecsülés, önértékelés és a kreatív önkifejezés érzelmi tartalmai
(Szabadi, 2009).
Irodalomjegyzék
Barkóczi,
I. & Zétényi, T. (1981). A kreativitás
vizsgálata. Budapest: OPI Kiadó.
Bruscia, K. E.
(1987). Improvisational Models
of Music Therapy. London: Charles C. Thomas
Publisher
Bruscia, K. E. (2014). Defining Music Therapy.
Barcelona: Barcelona Publishers.
Buzasi, N.
(2003). Írások a zeneterápiáról: jegyzetek, előadások. Pécs: PTE
Művészeti Kar Kiadványa, Bornus Kft.
Buzasi, N.
(2006). Gondolatok a metodikáról. I-II. [PDF document].
Retrieved from http://www.art.pte.hu/menu/105/88
Ghiselin, B.
(szerk. 1985). The Creative Process.
Reflections on the Invention in the Arts and Sciences. California: University of California
Press.
Rogers, C.
(1961). On becoming
a person: A therapist's view of psychotherapy.
London: Constable.
Szabadi,
M. (2009). zeneterápiás attitűd bevezetése zongoratanári munkámba. Módszertani
Közlemények, 49, (1). 35–37.
Szabadi,
M. (2021). A szociális kompetencia fejlesztésének lehetősége zeneterápiás
eszközökkel a tanító- és tanárképzésben. Budapest: ELTE Tanító- és
Óvóképző Kar.
Taylor,
I.A., & Getzels, J.W. (2007). Perspectives
in Creativity. London: Routledge.