Az életkorokon és korszakokon átívelő muzsika:

koncertsorozat kicsinyeknek, ifjaknak és érett zenehallgatóknak,

avagy gyermekkoncertek, orgona mesterkurzus és

nemzetközi romantikus kórusfesztivál Veszprémben

 

 

Lukács Elek és Varga Áron, a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság karnagyai, valamint Sipos Csabával együtt a Veszprémi Református Egyházmegye Orgonaalapjának szervezői három nagyszabású zenei projektet szerveznek 2023-ban.

Mindegyik sorozat a zenei edukáció és helyi zenei közösségek fejlesztéséért is tesz, és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként és támogatásával valósul meg, hogy Veszprém méltón viselje az UNESCO Zene Városa címet.

Az eseményekről naprakész információk kaphatók legelőször a regisztráció nélkül is elérhető

facebook.com/VLFKhivatalos és facebook.com/orgonaalap, valamint a lisztferenckorus.hu oldalakon.

 

I.

CUKIK A CUKIBAN

 

Szabadtéri gyermekkórus koncertek adnak betekintést a veszprémi zenei nevelés sikereibe a Kokó cukrászda teraszán. A „Cukik a cukiban” eseménysorozat keretén belül hat különböző gyermekkórus és gyermekzenekar tanúskodik a zenélés közösségteremtő erejéről és az utánpótlás fontosságáról - mindezt pedig egy dobostorta mellől élvezhetik az érdeklődők.

 

„A fellépési lehetőség, a koncertekre való izgalommal teli felkészülés mindig nagy motivációt jelent egy kórus életében, nem beszélve arról, hogy ezekben a kórusokban akadnak olyan gyerekek is, akik először mutathatják meg közönség előtt tudásukat, szüleik pedig büszkén csodálhatják a fejlődésüket.” - mondja Varga Áron karnagy, a koncertsorozat kezdeményezője, aki Lukács Elekkel együtt vezeti a frissen alakult Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság Búzavirág Gyermekkarát.

A gyermekek motiválása mellett a közönség „edukálása” a Cukik a Cukiban elsődleges szándéka, megmutatni a zenei nevelés örömteli oldalát és segíteni az utánpótlást – ami a lehetőségek biztosítása mellett, sokszor a szülők elkötelezésén is múlik.

A Cukik a cukiban sorozatát május 18-án a nagy múltú, Szilágyi Keresztény Iskola tanulóiból szerveződött Szilágyi Harangegyüttes indítja, akik az együttes utánpótlás csapatával kezdik a koncertjüket, majd rögtön utánuk a rutinosabb ifjaké a terasz. Az együttes alapítója és vezetője Albertné Balogh Márta, a Szilágyi Keresztény Iskola történelem és ének-zene szakos tanára.

A sorozatot 2023. május 31-én a Simonyi Kicsinyek Kórusa folytatja, Baráth Péterné vezetésével lép fel az intézmény 3., 4. és 5. osztályos ének-zene tagozatos tanulóiból alakult énekkar.

Őket követi júniusban a Balatonfüredi Református Általános Iskola kórusa és a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság Búzavirág Gyermekkara, majd egy rövid nyári szünet után szeptemberben lépnek fel a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, akik a Veszprémi Kisfúvósok zenekarral vesznek részt, a sort pedig Veszprém Város Vegyeskara Vokálja zárja, Erdélyi Ágnes, a veszprémi kórusélet egyik mozgatórugójának vezetésével.

A Cukik a cukiban koncertjei a legszerethetőbb formában mutatják be a gyermekkori zenei nevelés fontosságát, mely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik kiemelt témája, összhangban a város által 2019-ben elnyert „UNESCO Zene Városa” címmel, mely többek között az eseményen felsorakozó helyi pedagógusok, kórusvezetők és elkötelezett szülők, gyermekek érdeme.

 

A program támogatásával megvalósuló eseményekkel többek között az a VEB2023 EKF célja, hogy 2023-ban is Veszprém legyen az a város, ahol arányaiban a legtöbben zenélnek, énekelnek, hiszen számos kutatás bizonyítja, hogy azok a városok, ahol sokan zenélnek, boldogabbak. A zenélés élményét támogató események között a Cukik a cukiban koncertsorozat mellett olyan további elemekkel találkozhatunk a VEB2023 EKF programjában, mint a Hangjáték foglalkozásai, a szintén gyermekeknek szóló Mini Carnegie Hall, vagy a Little Moon dalszerzői estek, melyek feltörekvő zenészeknek nyújtanak bemutatkozási lehetőséget.

A koncertsorozat helyszíne:

Kokó Terasz: 8200, Veszprém, Kossuth Lajos u. 8

A koncertsorozat időpontjai:

2023. május 18., csütörtök, 16.00, Szilágyi Harangegyüttes

2023. május 31., szerda, 16.00, Simonyi Kicsinyek Kórusa

2023. június 13., kedd, 16.00, Balatonfüredi Református Általános Iskola kórusa

2023. június 16., péntek, 17.00, VLFK Búzavirág Gyermekkar

2023. szeptember 18., hétfő, 17.00, Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola

2023. szeptember – Veszprém Város Vegyeskara Vokál

A kórusokról részletesebb információ a Hangjáték oldalán is olvasható:

https://hangjatek.hu/2023/04/13/veszpremi-oromzeneles-cukik-a-cukiban/

 

Varga Áron

vargaaron357@gmail.com // +36 20 292 69 26

 

 

II.

Sietze de Vries orgona improvizációs mesterkurzusa

 

Sietze de Vries

 

Négynapos mesterkurzus és záróhangverseny valósul meg Veszprém és a Balaton térségében 2023. augusztus 02-05-ig, melyre 15 aktív, és számos-számtalan passzív résztvevő érkezik hazánk ifjú orgonaművészei közül. Sietze de Vries, a ma élő legkiválóbb orgonaművészek egyike érkezik hozzánk, hogy Vörösberényben, Balatonfüreden és Tihanyban tanítsa a legígéretesebb tehetségű, fiatal magyar orgonaművészeket, s végül egy csodálatos hangversennyel zárja a négynapos alkalmat.

 

Az idén 50. életévét betöltő Sietze de Vries holland orgonaművész lesz a vendégünk Veszprém környékén 2023 nyarán. Mint minden ilyen jellegű kapcsolatnak, így ennek is van előtörténete. A Veszprém és környékéhez köthető három zenetanár: Lukács Elek, Sipos Csaba és Varga Áron a Csermák Antal Zeneiskolában és az egykori Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában találkoztunk. Bár mindhárman más-más hangszert tanultunk (Áron zongorista, karnagy, Elek kürtös, majd zeneelmélet tanár, karnagy, Csaba pedig ütőhangszeres), hamar felfedeztük egymásról, hogy közös szívügyünk az egyházzene, ezen belül is különösen a liturgikus orgonajáték művészete.

Varga Áron felmérte a 2010-es évek elején a Veszprémi Református Egyházmegye hangszereinek állapotát, 2015-ben kántortalálkozót és zenetörténeti előadássorozatot indítottunk útjára. Közben megismerkedtünk Prof. Dr. Gárdonyi Zsolt zeneszerző-orgonaművésszel, akit több ízben meghívtunk improvizációs kurzust tartani. A veszprémi Csermák AMI vonószenekara az ő édesapja, Gárdonyi Zoltán nevét viseli, s egy 2013-as kirándulásuk alkalmával - melyre Csaba is elkísérte a zenekart -, a szállásadó búcsúzáskor több CD-lemezt is nyomott Csaba kezébe. A CD-k némelyikén egy akkor még számunkra ismeretlen nevet olvashattunk: SIETZE DE VRIES.

A lemezek hallgatása után felfedeztük őt hamar az interneten is, és mindhármunkat elbűvölt személye és mesterségbeli tudása. Az ő fő profilja, ha lehet így mondani, épp a liturgikus orgonajátékkal kapcsolatos: a holland orgonista ugyanis elsősorban a (leginkább) barokk stílusú improvizációiról világhíres, melyek témáját legtöbbször genfi zsoltárdallam adja (ez egy protestáns orgonista-kántor esetében nem is meglepő).

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa kapcsán jött is magától az ötlet: hívjuk meg Sietze de Vriest. Gárdonyi Zsolt professzor ajánlólevele segített minket, s hamarosan levelet váltottunk a nagyon közvetlen, rendkívül szerény orgonistával.

Sietze de Vries 1973-ban született, a csodálatos holland orgonák közelében nőtt fel, s már a kezdetektől foglalkoztatta a hangszeres improvizáció és a zenei értő olvasás kérdése. Jelenleg a Groningen tartománybeli Martini- és Immanuelkerk orgonistája, a Prins Claus Conservatorium Groningen docense, s több orgonát népszerűsítő zenei projekt művészeti vezetője. Egy oktatófelvételén röviden beszél is a közismert problémáról: a beszéd, illetve a hangszeres zenetanulás ellentétes irányáról. Beszélni előbb tanul meg a gyermek, mint írni; utánozza szüleit, próbálja formálni a hangokat. Ennek lejegyzése, az írás-olvasás később jön, mikor már beszélni tud - s a zene tanítása során épp ennek az ellenkezője zajlik! Először a leírt dolgokat kell „leolvasnunk”, s innentől kezdve a kreativitás is könnyen a hírhedt „elmélet-fiókban” landolhat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az igényes improvizációt oktatókhoz hasonlóan Vries célja nem a puszta, parttalan kreativitás, mely könnyen fulladhat dilettantizmusba; sokkal inkább a nagy mesterek „ezüsttálcán kínált” megoldásait tudatosan játszó, akár transzponáló, s a zenei alap-idiómákat (inga, szekvencia, kadencia) tudatosan és önállóan alkalmazó tanítvány. Sokan gondolják, hogy ez csak azon zenészek magánügye, akiket az improvizáció érdekel - ám a zenei idiómák tudatos felismerése a mindenkori repertoár megértését, megtanulását, a lapról játékot s a fejből játékot is jelentős mértékben megkönnyíti - de úgy is mondhatnánk, hogy megvéd a zenei ‘magolástól’.

Vries nemcsak koncert- és templomi orgonistaként ismert, hanem természetesen tanítja is az improvizációt Hollandiában, valamint szerte a világon, mesterkurzusain. Magyarországon is több alkalommal járt, Budapesten kívül például Tiszakécskén is, Méhes Balázs orgonaművész meghívására. 

A Balaton-felvidéken (Veszprém, Tihany, Vörösberény) megtartandó magyarországi mesterkurzusa, valamint a Tihanyi Bencés Apátságban felhangzó koncertje ismét mérföldkő lehet nemcsak az orgonista-kántorok, de az orgonazenét kedvelők és a hangszertől idegenkedők számára egyaránt: a hozzá hasonló tehetségek munkássága világosan mutatja, hogy a hangszer korántsem idejétmúlt, s egyetlen zsoltárdallamból, akár „egy szál” regiszterrel is világokat lehet kinyitni. S aki megszereti ezt az ízt akár játékosként, akár hallgatóként - annak számára új zenei felfrissülést kínáló oázis nyílhat meg.

 

Sipos Csaba

 

 

 

III.

 

12. NEMZETKÖZI ROMANTIKUS KÓRUSFESZTIVÁL

 

A Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság nagynevű karnagya, Kollár Kálmán álmodta meg az 1980-as évek végén a későbbiek során biennálé-triennálé jelleggel működő nemzetközi romantikus kóruszenei találkozót. Az együttest 49 évig vezető karnagy-óriás 2012-ben bekövetkezett halálát követően 2016-ban Kővári Péter égisze alatt valósult meg a rendezvény, 2023. október 10-15-ig pedig az addigra az együttest közel két esztendeje vezető Lukács Elek és Varga Áron társkarnagyok valósítják meg a nagymúltú eseménysorozatot.

 

A Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság az elmúlt évtizedekben biennáléként összesen 11 alkalommal szervezte meg Nemzetközi Romantikus Kóruszenei Találkozóját.

 

 

A romantikus kóruszene ilyetén ápolásának gondolatát az a kollári felismerés keltette életre, hogy a magyarországi gyakorlatban a 19. századi kóruszene bemutatása nem szerepel kellő súllyal kórusaink repertoárjában. Ezáltal a kórusnevelés-fejlesztés folyamatából olyan bőséges zenei-, és technikai tapasztalat marad ki, amely a mai kóruszenéhez vezető utat is elzárja, pedig annak autentikus előadása napjainkban már nélkülözhetetlen, és a romantika - mint a mai zenéhez vezető stíluskorszak - nem megkerülhető, nem mellőzhető.

Emellett az effajta kórustalálkozóknak van egy másfajta, lélekemelő funkciója is. A találkozót megelőzően a különböző típusú, esetleg nemzetiségű kórusok megtanulnak egy vagy több közös művet, ún. atelier-t, amely a fesztivál ideje alatt válik egy nagy, közös egésszé, az addigi munka ekkor teljesedik ki. Talán csak aki vett már részt hasonlóban, az értheti igazán azt a borzongatóan jóleső érzést, amikor az addig szeparáltan, magunk közt gyakorolt kompozíció testet ölt egy több mint százfős, egyesült kórus megszólalásában. A kórusfesztiválok nem titkolt célja ezt a közösségépítő élményt érzékletesen bemutatni az embereknek, hiszen a zene, a közös éneklés boldogító, feltöltő tevékenység. Veszprém, mint az Unesco „A zene városa” címmel kitüntetett város pedig élen jár a zenei sokszínűség támogatása terén. 

Az első, akkor még Romantikus Kóruszenei Találkozó néven futó eseményt 1988-ban szervezte meg a társaság. Ekkoriban főleg a környékbeli kórusokra alapoztak, vendégeik balatonfüredi, pápai, ajkai, péti kórusok voltak. A találkozóval hagyományt teremtettek, és a kétévente megrendezett esemény pár év múlva nemzetközivé nőtte ki magát. Ezekben az években vált a VLFK egyik nagy sikerű külföldi partnerévé az olasz Coro Genzianella férfikar, akik azóta is visszajáró vendégei és többszörös közönségdíjasai a fesztiválnak, és maguk is vendégül látták már szülőföldjükön a veszprémi társulatot.

2005-ben szervezték a 10. romantikus fesztivált, amelynek jövőjét Kollár Kálmán kórusversenyként képzelte el. Ez az álom azonban életében már nem vált valóra, és a fesztivál 11 évre elnémult.

2016-ban az akkori karnagy, Kővári Péter hívta újra életre az eseményt „XI. Nemzetközi Romantikus Kóruszenei Fesztivál” néven, amelyre a Gizella Nőikar, a Dunaújvárosi Vegyeskar, a székesfehérvári Primavera Vegyeskar, valamint a szlovén Collegium Vocale Celje kapott meghívást. Az eseményt a Recercare Régizenei Műhely előadásában Baráth Bálint: Lázár feltámasztása című misztériumjátékának ősbemutatója tette különlegessé, melyet szerzője a VLFK-nak ajánlott. Emellett a régióban is egyedülálló zenés fényjáték és lézerhárfa bemutató, a Lakatos Orsolya és Pfeiffer Milán Jazzduó, valamint a Bakony Filharmónia együttesének előadásai színesítették a programot.

A Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság az ezt követő időszakban számos változáson ment keresztül. 2018-ban, a soron következő fesztivál évének tavaszán Kővári Péter leköszönt posztjáról, az ősszel induló évadot új karnaggyal, Demel Eszterrel indította a VLFK. A vele való munka nem tartott sokáig: a 2020. márciusában ránk törő pandémia lényegében megszűntette a kóruséletet, és próbák, koncertek híján a tagság szétzilálódott, olyannyira, hogy 2021 közepén az akkor 63 éves múlttal rendelkező kórustársaság feloszlatásának gondolata is felmerült. Ekkor került a kórus élére két fiatal karnagy, Lukács Elek és Varga Áron, akik még láttak potenciált a nagy múltú kórusban és kitartó, lendületes és ambiciózus munkával újjáépítették azt. A 2023-as év elejére a kezdeti létszámot kis híján megtriplázták, a fellépések számát megsokszorozták, a repertoárt felfrissítették és számtalan műfajjal színesítették, mindezzel újra a veszprémi kórusélet élvonalába helyezve a társaságot. Szinte várakozáson felüli teljesítmény, hogy ilyen rövid idő alatt újra eljutott a VLFK az őszi romantikus fesztivál megrendezéséhez, amihez létszám, változatos – és a romantikus kórusirodalmat is magában foglaló – repertoár, hazai és nemzetközi kóruskapcsolatok szükségesek, valamint az a fajta megújult lendület és lelkesedés, amellyel a mondhatni újjászületett kórus tagsága is hozzááll a feladathoz.

A XII. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztivál – amely idén a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt támogatásával valósul meg - a kollári hagyományok ápolása mellett számtalan újdonsággal igyekszik a közönségének imponálni. Ezek egyike, hogy az eredetileg három napos eseménysorozat további három „hangulat-előkészítő nappal” bővül. Már a fesztiválhagyományokat követően „mínusz második”, „mínusz első”, valamint „nulladik” napokként emlegetett október 10-én, 11-én és 12-én flashmobokkal hangolják rá a helyi kórusok a veszprémi közönséget a 13-án elinduló koncertsorozatra.  A random feltűnő mini-koncertek sorozatát a VLFK indítja, majd vendégei, a várpalotai Pueri Castelli Gyerekkórus és a veszprémi Gizella Nőikar folytatják a meglepetésszerű hangulatteremtést a város különböző pontjain.

2023. október 13-án este már tényleges koncertet láthatnak az érdeklődők. A hagyományosan „Veszprém bemutatkozik” nevet viselő esti műsoron a házigazda VLFK, a Gizella Nőikar és a Várpalotai Bányász Kórus koncertjével indul a közönségnek szánt műsor, amit zártkörű szakmai fórum, a karnagyok kerekasztala követ.

2023. október 14-én délelőtt nagyon bízunk az indián nyárra jellemző kellemes időjárásban, mert szabadtéri koncertekkel telik a délelőtt, melyek előtt szeretett városunkat tervezzük bemutatni addigra távolabbról is megérkező meghívottjainknak. Az esti koncert pedig a maga nemében interaktív, hiszen a hallgatóság szavazataira számítunk az előadás után. A három nemveszprémi kórus ugyanis megmérettetik a közönség előtt, a győztes társulat pedig amellett, hogy ezzel máris jegyet vált a két év múlva megrendezendő XIII. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválra, magáénak tudhatja az idei eseménysort záró gálakoncert megtartásának dicsőségét is. A szombati napot egy remek hangulatúnak ígérkező táncházzal zárjuk, amely a kórusok közti, a próbákhoz és koncertekhez képest kötetlenebb kapcsolódást hivatott biztosítani.

A zárónap délelőttjén a kórusok Veszprém templomaiban szolgálnak, majd délután a közönségdíjas kórus koncertje és a közös művek bemutatása zárja 3+3 napos nemzetközi fesztivált.

 

A 65 éve alapított Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság

 

A szervezés pillanatnyi fázisában még számtalan feladat és megoldandó kihívás áll a szervező Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság előtt.  De bízunk abban, hogy a hét év kihagyás után megújult tagsággal és vezetéssel, mégis a korábban megszokott profizmussal és legfőképp a Kollár Kálmán emlékéhez méltó szívvel és lélekkel megszervezett fesztivál újra gyökeret vet a veszprémi ismétlődő fesztiválok egyre bővülő sorában, és a közönség számára is maradandó élményt nyújt majd.

 

Hancz Karolina