ELHUNYT PONGRÁCZ GÁBOR

 

A ZENEAKADÉMIA EGYKORI BRÁCSAMŰVÉSZ TANÁRA

(1942-2023)

 

Pongrácz Gábor 1942-ben született Győrben. Felsőfokú zenei tanulmányait Lukács Pálnál végezte a Zeneakadémián. Diploma után, 22 évesen lett az Operaház szólamvezetője, emellett alapító tagja volt az 1963-ban alakult Liszt Ferenc Kamarazenekarnak, az együttesben 1990-ig játszott.

 

Játékát három Hungaroton-lemezfelvétel őrzi: egy 1995-ös duplalemezek összkiadás Bach Brandenburgi versenyeivel, egy 1997-es János-passió-előadás, valamint egy 2003-as album „Dalok és táncok a Vietórisz-kéziratból” címmel.

 

A Zeneakadémián több generációnyi brácsást nevelt ki a Vonós Tanszék tanáraként.

 

60 évvel ezelőtt együtt jártunk Lukács Pál osztályába, mindössze egy évig találkoztunk akkor gyakran, mert ő 5 évvel volt idősebb nálam. Emlékszem, Darius Milhaud brácsaversenyét játszotta a diplomahangversenyén.

 

Először az Operaház, később pedig a Liszt Ferenc Kamarazenekar felé vette az irányt. Azután úgy hozta az élet, hogy együtt taníthattunk sok éven át a Zeneakadémián. Gábor hatalmas munkabírása, a növendékek iránti szeretete, kollegialitása miatt a brácsa tanszak meghatározó alakja lett.

Nyugdíjas éveiben visszavonult életet élt, de néhányszor volt lehetőségem telefonon beszélgetni vele az elmúlt évtizedekről.

Sok-sok tanítványából lett nagyszerű muzsikus, Magyarország és Európa vezető zenekarainak brácsaszólamaiban őrzik az emlékét.

 

Kedves Gábor, Isten veled!

 

Bársony László, a Vonós Tanszék oktatója

(lfze.hu)