A hangképtől a kottaképig

(Szemelvények Moritz Ernst diszkográfiájából)

Moritz Ernst zongoraművész 1986-ban született a németországi Ostwestfalenben

A gyakoroló muzsikusok számára a másik irány a „természetes”: végy egy kottát és játszd le! Különleges előadóművészi teljesítmény kell ahhoz, hogy a szakmabeli zenehallgató „kotta után kiáltson”, mintegy arra késztetve, hogy a fül számára „hihetetlent” a szemével ellenőrizze.

Ilyen reakciót váltott ki elragadtatott hallgatójából Moritz Ernst, amikor 2018. december 12-én eljátszotta Maros Miklós összes zongoraművét a Fészek Művészklubban. A különleges esemény figyelemreméltó visszhang nélkül zajlott, lévén, hogy a lelkesedés aligha volt arányban a jelenlévők számával. Mindenesetre, aki hallotta zongorázni Moritz Ernstet, azonnal megtanulta a nevét.

Az 1986-ban született német művész a zongora mellett a csembalónak is mestere, s mint életrajzából kiderül, zenetudományi képzettséggel is rendelkezik. Koncertezik, mesterkurzusokat tart (több országban) – de munkásságának legidőtállóbb területét kétségkívül a hangfelvételek jelentik. Más kérdés, hogy napjainkban, amikor szinte korlátlan hallgatnivaló áll az érdeklődő rendelkezésére, jut-e megérdemelt figyelem a kivételes előadó által rögzített műveknek. Merthogy a hallgatnivalók kincsesbányájának kulcsát a keresőkérdések jelentik – ahhoz pedig némi előzetes információ szükséges.

Amikor Moritz Ernst Budapesten (a szerző jelenlétében) eljátszotta Maros Miklós összes zongoraművét, két „síkon” is lebilincselte a hallgatóságot. Egyrészt káprázatos játéktechnikájával, amely önmagában is figyelemreméltó, másrészt pedig azzal, hogy a magától értetődően eszközként kezelt technikával úgy szólaltatta meg a kompozíciókat, hogy – bármiféle összehasonlítási alap nélkül – elfogadtatta etalonként az interpretációját. Vagyis, az érdeklődő szívesen tett egyenlőségjelet a kompozíció, mint olyan, és annak hangzó realizálása közé, olyannyira „kielégítően” tartalmasnak hatott az előadás.

Ráadásul játéka felkeltette az érdeklődést a kották iránt. Hogyan „nézhet ki” leírva az, amit hallottunk? Olyanokban is felmerült ez a kérdés, akik nyilvánvalóan tisztában voltak azzal, hogy a bonyolultabb műveknek nemhogy leblattolására, de még kigyakorolt megtanulására sincs esélyük. De mégis! És ez a többlet-inspiráció annál is értékesebb, mert napjaink (gyakorló) muzsikusainak jelentős része eltávolodott a kottáktól. Az egykori szenvedélyes kottagyűjtés helyét a kölcsönzés váltotta fel, majd a kétes értékű xeroxozás gyakorlata (amelynek – egyébként jogos – tiltása némiképp kedvét szegte az érdeklődésnek). Maradt a praktikum, csökkent az akár lapról olvasással megszerezhető tájékozódás esélye…

Maros Miklós összes zongoraművéből egyébként éppen abban az évben készített felvételt a művész – utólag úgy tűnik: érdemes lett volna „lemezbemutató koncert”-kénti hírveréssel nagyobb nyilvánosságot biztosítani az eseménynek. Szerencsére viszont a felvétel hozzáférhető, csakúgy, mint Moritz Ernst művészetének megannyi „fejezete”.

Általánosságban elmondható, hogy a művész szívesen vállalkozik összkiadás-jellegű műsorokra. Már első ilyen felvétele jelentős nemzetközi visszhangot váltott ki. A brit Malcolm Arnold (1921–2006) gazdag életművében szinte elsikkadnak a zongoraművek. A 132 filmzene önmagában is sokatmondó – ehhez jön többek között kilenc szimfónia. A zongora-albumba ezért átiratok is kerültek – az eredmény változatos, kellemes hallgatnivaló. Arnold az 1945-ben komponált Divertimentóját látta el elsőként opus-számmal – a műsor egészét végighallgatva aligha gondolnánk, hogy az 1942-ben komponált Szonáta korai alkotás! Nagyjából az ’50-es évektől két évtized terméséből kapunk hangképeket. Az ukrán népdalra komponált variációsorozat a témát követően 10 változatból áll, az utolsó – mintegy fináléként – hatásos fantázia. Zongorán is teljesértékűen hangzik a II. Erzsébet koronázására komponált Hommage to the Queen hat tétele, hangulatos a Skót táncok ciklusa (J. York átiratában). Az Eight Children’s Piano Pieces (Op. 36) méltán kapna helyet bármely nemzet zongorapedagógiai irodalmában. A Szonáta felvételét követő rövid darabok a filmzeneszerző kezenyomát viselik magukon - afféle ráadás-sorozat szerepét töltik be. (Entercom Saurus Records – ESR 90108)

A német „eda records” kiadványai sorában örömmel fedezhetjük fel több korongon Viktor Ullmann (1898–1944) műveit. Zongoraszonátái közül az első négyet 1993-ban megörökítették annak az Edith Krausnak (1913–2013) az előadásában, akinek nevéhez fűződik a hatodik szonáta ősbemutatója (1943, Theresienstadt). Edith Kraus emlékére jelent meg 2014-ben az az album, amely Viktor Ullmann hét szonátája mellett Norbert von Hannenheim (1898–1945) fennmaradt öt szonátáját tartalmazza. A két szerző neve közül Ullmanné cseng ismerősen a magyar zenebarátoknak, elsősorban Fischer Ivánnak és a Budapesti Fesztiválzenekarnak köszönhetően (Atlantisz császára). Érdemes tanulmányozni a kiadvány kísérőszövegét, amely alapos tájékoztatást ad a két zeneszerző életéről és munkásságáról (külön érdekesség, hogy mindketten Schönberg-tanítványok voltak). Átgondolt koncepcióra vall, hogy a műsor-sorrendkialakításánál „érdemi” szempontot részesítettek előnyben: a 12 szonátát nem keletkezési sorrendben sorjáztatták, hanem mintegy egymásra reflektáltatva a darabokat. A művekkel (sőt, a szerzőkkel) ismerkedő számára korántsem tűnik ez ideálisnak; érdemes az egyes szerzők termését a művek növekvő sorszámát követve megismerni. Annál is inkább, mivel így plasztikusabban érvényesül mindkét komponista ciklus-elképzelése. Örvendetes, hogy a kísérőfüzetből kiderül: Ullmann zongoraművei nyomtatásban hozzáférhetőek! Az ilyen információ kincset érő azoknak a zongoristáknak (előadóművészeknek és tanároknak), akik szívesen bővítik repertoárjukat értékes művekkel, illetve, akik elhivatottságot éreznek aziránt, hogy a felnövekvő generációkat arra inspirálják, hogy ne elégedjenek meg a „hagyományos” alap-készlettel. Moritz Ernst előadása több mint illusztráció ehhez a látókör-bővítő projekthez! (EDA 38)

Több utánjárást igényel az érdeklődő zongoristák részéről, amikor a kísérőfüzet nem tájékoztat a műsorban szereplő darabok kottájának hozzáférhetőségéről. Kiváltképp akkor munkaigényes, ha több szerző műveit tartalmazza a felvétel. Ilyen a 2014-ben megjelent Bird in Space, amelyen kilenc szerző 10 kompozíciója szerepel. Ez az album (amely címét Gabriel Iranyi darabjától kölcsönözte – aki számára az inspirációs forrást Constantin Brâncuşi azonos című szoborsorozata jelentette) az elsősorban „hallgatnivalók” közé tartozik. Moritz Ernst előadóművészi „nyitottságát” dicséri, hogy a 20-21. század legkülönbözőbb irányzataihoz tartozó alkotóművészeket hajlandó „szolgálni”, azaz tolmácsolni, s ezáltal ismertté tenni olyan műveket (is), amelyek értékéről a majdani utókor fog dönteni… (stanmusic – LC 22898)

Ukolébavka (4:04)

Klavierzyklus 'Arabesken': Arabesken 2 (5:46)

Klavierzyklus 'Arabesken': Arabesken 3 (4:08)

Klavierzyklus 'Arabesken': Arabesken 4 (3:51)

Klavierzyklus 'Bilkoviny': II. Andante (2:34)

Finnisches Kinderlied (1:25)

Baroque Rhapsody (7:31)

Moritz Ernst „formátumára” mi sem jellemzőbb, hogy a többkorongos vállalkozások sem idegenek tőle. A Perfect Noise-nál (amely Maros Miklós összes zongoraművének felvételét is kiadta) Vol. 1-ként jelent meg összeállítás Stephen Beat Baumgartner zongoraműveiből. Ennek sajátosságát az adja, hogy a svájci szerző, aki prágai tanulmányait követően kulturálisan választott hazájának tekinti Csehországot, gyakorló muzsikusként fagottos, alkotóként pedig a komponálásnál a fantázia szabadságát tekinti meghatározónak. Talán éppen ezért furcsállhatjuk néha címadásait, amelyekkel szándékosan nem akarja a hallgatók asszociációs lehetőségeit behatárolni. Zongoraciklusának Hommage-tételeinél nehéz lenne pusztán a hallás alapján az inspiráló személyeket kitalálni. Tág értelemben használja az arabeszk szót, és nem idegenkedik attól sem, hogy cseh címet adjon karakterdaraboknak. Hallgatjuk Moritz Ernst játékát – és sajnáljuk, hogy ezúttal nem derült ki, valamelyik darab(ok) hozzáférhető(ek)-e kiadványként. (Ilyenkor értékeljük igazán a pontos tájékoztatást!) Ez a felvétel a 30 éves előadóművész teljesítményét rögzíti. (Perfect Noise – PN 1502)

Fittler Katalin