DR. ILLYÉS ANTALNÉ CSONTOS ILONA

 

ÉNEKMŰVÉSZ-TANÁR CENTENÁRIUMI KÖSZÖNTÉSE

 

 

 

Dr. Illyés Antalné Csontos Ilona 2023. augusztus 13-án ünnepelte 100. születésnapját. A legnagyobb szeretettel köszöntötte családja és tanítványai. Kívánjuk, hogy még sokáig aranyozza be tüneményes lényével életünket!

 

Íme pályája dióhéjban:

 

Koloratúr szopránként Gyurkovics Mária tanára, Jászó Györgyné tanította, nála diplomázott aztán a Zeneakadémián.

 

Diploma után az ORI, Filharmónia, Irodalmi színpad rendezvényein lépett fel, majd az Egri Gárdonyi Géza színház szubrettje lett.

 

Énekóráit Honthy Hanna hospitálta, hogy ellesse a három vonalas hangok titkát. Egy utazó társulat tagjai lett. Latabár Árpád halála után Latabár Kálmán partnereként szerepelt.

 

A most 90 éves Szatmári László, a Kispesti Szatmári László AMI alapító igazgatója nagy hozzáértéssel és lelkesedéssel vezetett intézményében ének tanszakot kívánt létrehozni, ennek vezetésére felkérte Ili nénit, aki a színvonalas, családias hangulatú zeneiskola hangképző énektanára lett. A tanszak korrepetítora a zongoraművész Dévai Tibor lett, akinek tudása és tehetsége révén bármilyen nehéz kíséretű művet énekelhettek a növendékek.

 

Ili néni 25 évnyi tanítása alatt szinte mindegyik tanítványa pályára került lelkiismeretes felkészítésének hála. Várta őket a Bartók Béla Konzervatórium, a Zeneakadémia, az Opera, az Operettszínház, a Nemzeti Énekkar, a Honvéd Kórus, a Rádió, a Televízió és külföld. Egyik szoprán tanítványa minden közbeeső állomás kihagyásával lett az Opera szólistája. Másik növendéke az ő hatására lett a Színművészeti Főiskola korrepetítora.

 

Ili néni nyugdíjba vonulása után leánya, Illyés Lilla vette át a tanszak vezetését.

 

Ili néni ezután magánúton folytatta a tanítást. Az Opera – felismerve, hogy Ili néni koloratúrként a magas hangfajokkal nagyon jól boldogul – hozzá küldte néhány énekesét, hogy segítse őket technikailag. Fekete Vera meg is említette az önéletrajzában. A tanításnak a Covid járvány vetett véget.

 

Örök szeretetünk, megbecsülésünk és hálánk kíséri mindenkor.

 

Mátle Éva énekművész