SULYOK LÁSZLÓ[1]
Emlékforgácsok a tölgyfa árnyékából
A zene világában különösen érvényes a mondás: az alma nem esik
messze a fájától. Ugyanis akikkel összehozott a sors, és muzsikus volt vagy zenepedagógus,
azok csaknem kivétel nélkül a szülői házból hozták a példát, az
elkötelezettséget. Így van ez Zelinka Tamás zenepedagógus, zenei
ismeretterjesztő, felelős szerkesztő esetében is. Édesapja ugyan csak amatőr
zenész volt, ám zeneszerző, édesanyja viszont végzett zongoratanárnő. A
budapesti Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett ifjú egyidejűleg a Bartók Béla
Zeneművészeti Szakközépiskola nagybőgő szakán is tanult, majd felvették a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézet Budapesti
Tagozatára, ahol nagybőgő-, szolfézs- és általános iskolai ének-zenetanár
diplomát szerzett. Hat évi tanítás után került a Fővárosi Tanács Művelődésügyi
Főosztályára, és annak jogutódjától, a Fővárosi Önkormányzat Kulturális
Ügyosztályának vezető-főtanácsosaként ment nyugdíjba. 1968 óta előadója,
műsorvezetője a Filharmónia Magyarország budapesti és vidéki koncertjeinek, a
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, a budapesti Duna Szimfonikus
Zenekar, valamint a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus
ifjúsági és felnőtt koncertjeinek, a TIT Kossuth Klub József Attila
Szabadegyetemének, továbbá a fővárosi művelődési házak zenei ismeretterjesztő
műsorainak. Eddig már több mint 6000 ismeretterjesztő előadást tartott
Budapesten, illetve országszerte. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el,
köztük a Népművelésért, a Főváros szolgálatáért, az Apáczai Csere János- és a
Bánffy Miklós- díjjal, s megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.
Zelinka Tamás olyannyira tapasztalt előadó, hogy az
érdeklődőnek csupán kezdetben kellett felvázolnia, mire kíváncsi, miről
szeretne hallani, és máris mondta, szinte megállíthatatlanul:
─ Nemes
Lászlóval való megismerkedésem a Duna Szimfonikus Zenekarban történt, ahol ő
1964-től, majdnem a zenekar megalakulásától – 1961-ben alakult – a
gordonkaszólam vezetője volt. Én, mint zeneakadémiai hallgató,1968-ban kerültem
oda, állandó kisegítője lettem a zenekarnak. Feltűnt nekem, hogy a
gordonkaszólamvezetője időről időre elhagyja a pultját.Egyik alkalommal
megkérdeztem tőle, mit csinálsz, Laci?„Szervezem a budafoki zeneiskolát”. Ez 55
éve, 1968-ban volt! Abban az évben kapott új erőre a budapesti zeneoktatás. A
korábbi központosított rendszert (Fővárosi Zeneiskola Szervezet) a Fővárosi
Tanács döntése alapján elkezdték decentralizálni, amiazt jelentette, hogy
minden egyes budapesti kerületnek legyen önálló állami zeneiskolája. Mivel
akkor még csak huszonkét kerülete volt Budapestnek, 1968-1970 között a központi
irányítású Fővárosi Zeneiskola Szervezetből huszonkét önálló zeneiskola lett.
Laci bácsi ebben a feladatban vett nagyon komolyan részt: ez volt az első
figyelmet érdemlőönálló zenepedagógiával összefüggő szervezői tevékenysége a
fővárosban, a XXII. kerületi Zeneiskola megszervezése, amelyhez kezdettől fogva
élvezte a XXII. kerületi vezetők és a lakosság támogatását.
Amikor 1970-ben
kinevezték igazgatónak, majdnem a nulláról elindulva kellett megkezdeni
terveinek megvalósítását. Ő egy olyan zeneiskoláról álmodott, amelyben a
legfőbb szerepet a kamarazenélésben és a szimfonikus zenekari játékban használt
valamennyi fontos hangszerek játsszák, hogy ezzel is elősegítse a zeneiskolai
az együttmuzsikálás feltételeit, amelyben, mint fiatal muzsikusnak pápai
zeneiskolásként és zenei pályára készülve szak- és főiskolásként oly sok öröme
volt Győrben.
Már első
lépésként sikerült egy olyan tantestületet létrehoznia, amelynek minden tagja
ugyanazt gondolta a zenepedagógiáról, mint Ő. A fiatal és energikus csapat,
akiknek döntő többsége a Zeneakadémián frissen végzett diplomásokból állt, a
szó legnemesebb értelmében tébolyult erővel láttak munkához, hogy minél előbb
megvalósuljon egy MINDENKI SZÁMÁRA ÖRÖMZENÉLÉST BIZOSÍTÓ XXII. KERÜLETI
ZENEISKOLA.
Ez a lelkesítő
légkör nagyon kedvezett ahhoz, hogy Nemes László megvalósítsa a továbblépéshez
elengedhetetlenül szükséges tárgyi feltételek javítását szolgáló terveit, de
legelőször is azt, hogy a kerületi általános iskolákban működő zeneiskolai
kihelyezett tagozatokhoz megteremtse egy önálló központi épület feltételeit, és
megkezdődjék a hangszerállományt folyamatos frissítése, korszerűsítése mellett
azok számszerű gyarapítása is. Szerencsére szülői közreműködés eredményeként a
zeneiskolának sikerült beköltözni egy lebontás előtt álló korábban építőipari
felvonulási helyszínként szolgáló kis épületbe, ahol végre meg lehetett
szervezni a valódi iskolaszerű működés alapjait.A 80-as években a kerülettel
való szoros együttműködés eredményeként azt is sikerült elérni, hogy a XXII.
kerületben egy olyan önálló zeneiskola épüljön. S mivel Laci bácsipontosan
tudta, ha már építkeznek, akkor ne csak egy zeneiskola épüljön, hanem az
egészséget is segítve épüljön melléje uszoda, és ha már ott van a zeneiskola
rengeteg produkciója, akkor épüljön oda egy művelődésiház is. Ennek az komplex
művelődési centrumnak ismét egy bölcs döntés értelmében Nemes László lett a
főigazgatója. Létrejött tehát a ma is sikeresen működő Klauzál Gábor Művelődési
Központ alapja, amely mind a mai napig a testnek, a léleknek és a
művészetoktatásnak nyújt családias otthont.
Klauzál
Gábor Művelődési Központ homlokzata, az épületsor jobb szélén a Budafok-Tétényi
Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola
Laci bácsi
mindezen szervezői munkák mellett megkezdte a XXII. kerületi Zeneiskolán belül
egy komplex alapfokú művészetoktatási intézmény megszervezését is, amely a zene
mellett képes lesz befogadni a zenén kívül társművészeteket, hogy azok számára
is megteremtődjenek az állami színtű alapfokú művészetoktatás rendszerébe való
tanulás lehetőségei, akik pl. a tánc(balett néptánc), színjáték, báb,
képzőművészet (festészet, szobrászat, rajz) stb.iránt érdeklődtek, s addig csak
szakköri foglalkozások keretében sajátíthatták el ezen művészeti ágak alapjait
általános iskolákban vagy művelődési- és úttörőházakban. A kiváló
művésztanárok által kikísérletezett és általuk megírt tantervek alapján pedig
néhány évvel később megindult ezen iskolatípus országos bevezetése, amely
nemcsak tovább növelte a művészetoktatásban résztvevő fiatalok számát, de
egyúttal megújította a magyarországi zeneiskolai rendszer egésszét, megteremtve
ezzel a társművészetek egy iskolatípusban, a MŰVÉSZETI ISKOLÁBAN történő
alapfokú tanítását.2023-ban már több mint 400 ilyen iskola működik hazánkban!
Az iskolatípus zászlóshajója nem véletlenül lett Magyar Örökség
Díjas 2018. március 14-én.
Nemes László születésnapi
köszöntése a Klauzál Gábor Művelődési Központban.
A kép előterében, fekete
öltönyben Nemes László. Mellette Magyar Margit (világos ruhában) és Kovács
Kálmánné (sötét ruhában).
Az asztalnál ajándékot tartva Mocskonyiné
Tallér Edit.
Ez a
fantasztikus művészetoktatási eredmény is közrejátszott abban, hogy Nemes
László egyre erőteljesebben, s egyre aktívabban vett részt a főváros és az
ország művészetoktatási életében. Iskolavezetői és művészetoktatási reform
munkássága országosan is egyre ismertebb lett, amelyet jól jelzett az a tény,
hogy a hazai és a külföldi érdeklődők egymásnak adták a kilincset, mert minden
művészetoktatási szakember személyesen akartak meggyőződni ezekről csodálatra
méltó eredményekről. Természetesen tapasztalataira és együttműködésére az
Országos Pedagógiai Intézet, az ágazati minisztérium is egyre jobban
támaszkodott. A 80-as, és a 90-es években ugyanis egyértelműen beigazolódott,
hogy a Laci bácsi által beindított reformok jóvoltábólegyértelműen megújították
a zeneiskolákat és termékenyítőleg hatottak környezetük öntevékenyenszerveződő
művészeti életére.
Az új
művészetoktatási modell szakmai megerősítésére szintén Nemes László
kezdeményezésére és elnökletével, az általa vezetett iskolában alakult meg a
művészetoktatási intézmények vezetőiből az iskolatípust magába foglaló Magyar
Zeneiskolák Szövetsége, mai nevén a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák
Szövetsége. A művészetoktatás megújításának másik fontos hátterea Magyar Zene-
és Táncművészek Szakszervezete volt dr. Gyimesi László főtitkár vezetésével,
ugyanis a szakmai reform ily módon érdekvédelmi oldalról is komoly támogatást
kapott.
A Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú
Művészeti Iskola és Általános Iskola főbejárata
Laci bácsi mindig
is törekedett arra, hogy az XXII. kerületi Zeneiskolában mai nevén a Nádasdy
Kálmán Művészeti Iskolában és Általános Iskolában működő együttesek szakmai
színvonala a profizmus határát megközelítő legyen. Az általa vezetett iskolából
kb. 300-an tanultak tovább közép- és felsőfokú művészetoktatási intézményekben
és közülük számosan lettek országosan ismert művészek (pl. Létay Kiss Gabriella
és Köves Péter (operaénekes), Szabó Marcell és Pertis Attila zongoraművészek,
Petőfi Erika és Soltész Ágnes stb.). Ez oly annyira jól sikerült, hogy a
szintén az Ő kezdeményezésére hagyománnyá vált Tétény-Promontor Művészeti
Napokhoz már professzionális szinten tudtak kapcsolódni a XXII. kerületi
művészeti műhelyek (kórus, zenekar, kamarazene) és melyekhez örömmelkapcsolódtak
a XXII. kerületben élő kiváló művészek és meghívott vendégművészek.A XXII.
kerületi művészeti iskola ernyője alatt nevelkedő együttesek közül a
leggyorsabban és legeredményesebben a Budafoki Ifjúsági Zenekar fejlődött,
amely 1993-ban az iskolai státuszból eljutott hivatásos együttessé válásához és
megszületett a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, Budapest Főváros
első olyan hivatásos zenei műhelye, amelyet egy önkormányzat, a XXII. kerületi
alapított meg. A már európai hírű Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar nemcsak
önálló bérleti sorozattal, de egy korszerű koncertteremmelis rendelkezika
Klauzál Gábor Művelődési Központban.
A fővárost és a
magyar művészetoktatási életet irányítókban időnként felmerült, hogy Nemes László
„kiemeljék” a XXII. kerületből és vezetői státuszt biztosítva számára. Aztán az
illetékesek hamarosan rájöttek, hogy ez valószínűleg nem lenne egy túl jó
döntés, mivel Nemes László XXII. kerületi példaértékű munkásságnagyobb hatással
bír a hazai művészetoktatás fejlődésére, mintha megvalósított és megvalósításra
váró terveivel irányítóként venne részt a hazai művészetoktatásban. Az általa
létrehozott KOMPLEX MŰVÉSZETI MŰHELYNÉL NEM LÉTEZIK JOBB ÖSZTÖNZÉSI LEHETŐSÉG
MÁSOK SZÁMÁRA!
Ugyanakkor talán
az is érdekes, hogy miképpen folytatódott kapcsolatom Nemes
Lászlóval.Én1970-ben, ugyanabban az évben, amikor ő a zeneiskola igazgatója
lett, én zenetanár lettem a IX. kerületi Állami Zeneiskolában. Én is aktív,
mozgó ember voltam, vagyok, de nem iskolaszervező. Fiatal pályakezdőként
megkaptam a Parlando zenepedagógiai folyóirat szerkesztését, különböző szakmai
fórumokon folyamatosan megjelentem, az államigazgatásban kezdtek megismerni.
Ezzel egyidejűleg Laci bácsi a Fővárosi Tanács oktatási irányítóinak azt javasolta,
hogy a fővárosban is legyen egy olyan munkatárs, akinek a zeneoktatás figyelése
és segítése. A főváros vezetői szívesen fogadták ezt a javaslatot, s mivel
engem hallottak egy zenei ifjúsági parlamenten felszólalni, amikor a
zeneiskolák fontosságárólbeszéltem, megkérdezték, nincs-e kedvem a fővároshoz
jönni dolgozni, a zeneiskolák munkáját segíteni. Így kerültem én ’75-ben az
akkorFővárosi Tanácsba, mint zeneiskolai referens és munkánk Laci bácsival
ettől kezdve is találkozott, később összeforrt.Mindazt az újat, azt a csodát,
újat, amit Ő elképzelt, én az államigazgatás eszközeivel igyekeztem segíteni,
támogatni.
Ma én – sokakhoz
hasonlóan – úgy tekintek Laci bácsira, mint egy hatalmas tölgyfára, amelynek
lombozata alatt elférnek zenetanárok, zeneiskolások, hivatásos és amatőr
muzsikusok, kórusok és zenekarok. Ilyenkor többnyire csak a kellemes
biztonságot érzik a fa alatt lévők, és nem mindig gondolnak arra, hogy
valamikor ez a nagy fa egy kis fácskaként kezdte meg az életét, és hogy a
növekedéséhez az évtizedek folyamán mennyi, de mennyi energiát kellett
felhasználni ahhoz, hogy a lombozata ilyen dússá váljék.
***
Zelinka Tamás az
eddigieket ─ fentebb utaltam rá ─ lényegében különbelekérdezések
nélkül mondta el. Rendkívül jól, mondhatjuk, nagyon-nagyon ismeri Nemes László
muzsikusi, zeneiskola igazgatói,zeneiskola szervezői és minden más munkásságát.
Szavaiból világossá vált, hogy ez nem a véletlen műve. Néhány konkrétumra,
megerősítésre azért még kíváncsi voltam. Kérdéseimre a következő összegző
választ adta:
─ A Duna
Szimfonikus Zenekar nagybőgő-szólamában játszottam, Laci bácsi közelében,
ugyanis a cselló és a nagybőgő egymás mögött helyezkedik el. Innen származott a
kapcsolatunk, ami azóta is él. Akkor tudtam meg, micsoda szervező. És szerepe
van abban, hogy a fővárosi tanácsnál státuszba kerültem, hogy egyáltalán
státusz lett. A legjobb időszakban cselekedett, vonatkozik ez az ő életére és
az ország akkori zeneiskolai szerveződésére is: minden összetalálkozott. De
mindezt nem lehetett volna megcsinálni a tehetsége, a szorgalma nélkül. A XXII.
kerület, mint kisváros teljes mértékben követte és segítette az útját. Ez olyan
hatalmas példaerőt adott Budapestnek és az egész országnak, hogy az általa
elindított zeneiskola, művészetiskolai munka országossá vált, az oktatási
törvény része lett, és nemzetközileg is csodává.
Ferencvárosban
nagybőgőt és szolfézst tanítottam, a Parlando zenepedagógiai folyóiratnak pedig
1972-ben lettem a szerkesztője. Most is az vagyok, de most már jó ideje csak
interneten létezik (a Magyar Zeneművészek és
Táncművészek Szakszervezete orgánumának 1990-től felelős szerkesztője ─
SL.). Amióta Laci bácsit
megismertem, folyamatosan követem a munkáját. Kezdetben egyedül csinálta, ő
volt az, aki a zászlót megfogta és vitte. Társakat később kapott. Amikor
látták, hogy érdemes csinálni… És mindennek kiinduló alapja Pápa városa, ahol a
szülői ház, a rendes tanárok, a rendes iskola adta azt, hogy ő is ilyen légkört
szeretne teremteni és megadatni tanulóknak, tanártársaknak, ami neki is
megadatott. Jellemzője volt a lakossággal való teljes, szoros összekapcsolódás,
amelyhez hasonló ilyen magas fokú és intenzitású eddig ismeretlen volt zenei
területen hazánkban.
Tehát ahogy a
XIX. században Erkel Ferenc és Liszt Ferenc, ahogy a XX. század első felében
Kodály Zoltán és Bárdos Lajos, az 1970-es évektől Nemes László volt az, aki a
fent említett mesterekhez hasonló csodás reformokra volt képes. 70 éve aktívan
tanít! És ha 55 évvel ezelőtt nem kezdi el ilyen tébolyult erővel művészetoktatásunk
megreformálását, akkor – és ezt meggyőződéssel vallom – művészetoktatásunk nem
tartana ezen a fokon. Meg merem kockáztatni, nélküle nem kerültek volna be a
90-es évek törvényeibe a művészeti iskolák. És ha ez elmaradt volna? Erre még
rágondolni is rossz! Ma az alapfokú művészeti oktatás a közoktatás szerves
része az örömökkel és nehézségekkel együtt.