SZÉKELY GYÖRGY [1]
ORFEUSZ LANT NÉLKÜL
PÜNKÖSDI FESZTIVÁL
SALZBURGBAN
Orphee et Eurydice 2023 | © Salzburger
Festspiele Pfingsten / Kiran West
Cecilia Bartoli immáron 13. pünkösdi
fesztiválján a sikerek és a bevételek csúcsot értek el. A négy nap alatt
tömegek vándoroltak ide, hogy hallják-lássák a Cecilia által vezetett
produkciókat, aki idén is különleges témát hozott: Orfeusz legendája a zenében,
fő produkcióként természetesen az egyik legnépszerűbb operával, Gluck: Orfeusz és Euridikéjével.
Orfeusz alakja – a mitológiától napjainkig
Cecilia Bartoli
Orfeusz alakja – a mitológiától napjainkig
Orfeusz csodálatos lantjátékával fenevadakat
szelídített meg, varázsmuzsikájával hitvesét visszahozta volna az alvilágból,
ha a rákényszerített fogadalmat, miszerint nem vethet rá egy pillantást sem,
betartja. Euridiké így másodszor is meghal, és Orfeusz a bakkhánsnők áldozata
lesz. Az első zenei feldolgozás Claudio Monteverdi műve 1607-ből, mely egyike
az első operáknak, amit akkoriban dramma per musica-nak neveztek. A salzburgi
előadást Bartoli monacoi zenekara, a Les Musiciens du Prince, Gianluca Capuano
vezetésével mutatta be meglepő rendezésben – a híres Milánói
Marionettegyütessel. A zenészek, énekesek és bábosok harmonikus, hatásos
produkciót hoztak létre. Monteverdi operájában a főhős nem ér szörnyű véget,
Apolló magához emeli az Olümposzra. Gluck librettójában Euridiké visszatér az
életbe – de erről majd később.
Egy különös operatöredék – Haydn egyik utolsó
alkotása
Joseph Haydn utolsó, befejezetlen operája,
a Filozófus lelke, avagy Orfeo és
Euridiké Londonban készült, a Haymarket Színház megrendelésére. György
király azonban megvonta támogatását, a színház megnyitását elhalasztották, így
az operát Haydn befejezetlenül hagyta.
Ez a kései Haydn muzsika különlegesen szép,
még akkor is, ha a történet és a libretto kissé töredékes. Haydn az Ovidius („Metamorfózisok”) művében leírtakat
zenésítette meg, ahol Euridiké kígyómarás áldozata lett, majd Orfeuszt a gonosz
bakkhánsnők megmérgezik. Itt tehát szomorú a vég, Monteverdivel és Gluckkal
ellentétben. Orfeusz szerepét Rolando Villazón, a világhírű mexikói tenor
alakította, Bartoli Euridiké szólamával tündökölt, amely egy mezzo-koloratúr
bravúráriát is tartalmaz. Kreon király alakját az amerikai „énekes legenda”,
Thomas Hampson elevenítette meg, míg a monacoi zenekart itt is Gianluca Capuano
irányította.
Gluck Orpheusa kétféleképpen
Gluck operája egyike a legnépszerűbbeknek a
műfajban, azonban ebből több verzió is létezik. Az eredeti olasz nyelvű művet,
amelyet Bécsben, a Burgtheaterben mutattak be, két évvel később Gluck Párizs
számára átdolgozta francia nyelven, benne jóval több táncbetéttel. Az opera
nyitánya, majd a végén Euridiké visszatérése az életbe, Gluck korának igényét
jelezte: a korábbi leginkább tragikus, nagy lélegzetű francia opera után a
reformopera legyen közérthető, a közönséghez közelálló, és lehetőleg végződjék
happy-enddel.
A francia nyelvű opera-balett változatot John
Neumeier neves amerikai koreográfus, a Hamburgi Balett vezetője hozta létre. A
történet keretjátékkal indul, a koreográfus fiatalember egy próbán összevész
táncosnő szerelmével. A lány dühösen kirohan, és halálos gépkocsibalesetet
szenved. A fiatalember sokkot kap, fantáziálni kezd, s Orfeusz tragikus lényét
idézi fel otthonában. Akár egy vizuális hallucináció, zajlik le a mitológiai
történet – csodás koreográfiával, jelmezekkel, díszletekkel – végül a főhős visszatér
a mába. A próba újra indul, de szerelmének lefátyolozott szellem-alakja
végigkíséri a főhős további életét. Nincs lant, és a történet Gluck eredeti
koncepciójával ellentétben tragikus véget ér. A címszerepet a 41 éves Maxim
Mironov orosz származású bel canto tenor énekelte kiválóan, a Camerata Salzburg
együttesét Kazuki Yamada, a Monte-Carlo-i Filharmonikusok és a Birminghami
Szimfonikusok vezetője irányította nagy sikerrel.
Gluck főművének (olasz verzió) színpadi
adaptációjára a fesztivál a német Christof Loy világjáró operarendezőt és
koreográfust kérte fel. A libretto alapján Loy szerint sem egyértelmű, hogy
boldog véget érne a darab, így a finálé Euridiké csodás feltámadásával itt is
elmaradt. Mind a táncegyüttes – amely csupa szólistákból állt – mind Gianluca
Capuano monacoi zenekara és a 2005-ben általa megalapított Il Canto di Orfeo
énekes és hangszeres együttese tomboló sikert aratott. A Bartoli által
felfedezett francia Mélissa Petit Euridiké alakítása is kiemelkedő volt. Ő már
korábbi produkciókban is felhívta magára a figyelmet, Cecilia nagy jövőt jósol
neki. Azonban, amit a főhős Orfeusz szerepében Cecilia Bartoli „alkotott”, úgy
énekesi, mint színészi teljesítményében, az szinte egyedülállónak mondható. Egy
karizmatikus nagy előadóművész kivételes produkcióját hallhattuk, láthattuk.
Akinek módjában áll, még a nyári fesztiválon megtekintheti az előadást, mely
még öt alkalommal szerepel a programban. A hosszan tartó ünneplés, a „standing
ovation” nyilván és méltán nem maradt el…
Akinek ennyi jó kevés…
A fesztivál Orfeusz alakjai sorába Cecilia
Bartoli még két olyan művészt állított, akik számára nem csak fontosak, de akik
szimbolizálják hitvallását is: a zene ereje igenis meg tudja változtatni a
világot. Az egyik a fiatalon elhunyt Franz Schubert, aki olyan sokszínű
varázslatos életművet hozott létre, amely a zene történetén örök nyomot hagy. A
végtelen fájdalom és öröm kettőssége vokális és hangszeres remekműveiben
egyaránt érvényesül. Baráti körben tartott, már akkoriban „Schubertiade”-nak elnevezett
házikoncertek során mutathatta be Schubert legújabb alkotásait. E szűk körön
túl, életében alig kapott más elismerést.
A kíváló ízléssel szerkesztett koncerten olyan
ritkaságok hangoztak el, mint Schubert egyik hattyúdala, a Miriam győzelmi éneke szopránhangra
és kórusra. A kantáta zenekari kísérete már nem készült el, a zongorakivonat
azonban fennmaradt. A szólista ismét Mélissa Petit volt. További, szinte
ismeretlen kórusműveket hallhattunk Gianluca Capuano együttesétől. Két
népszerű, négykezes zongoraművet (Az élet
viharai és f-moll fantázia) a már világjáró ifjú holland testvérpár, Lucas
és Arthur Jussen adott elő. Bartoli Schubert olasz nyelvű dalaiból válogatott,
a zongoránál ezúttal a kínai Lang Lang ült. Érdekesség, hogy ezeket a dalokat
éppen 30 éve mutatta be Bartoli, salzburgi első dalestjén, Schiff András
közreműködésével, amelyből sikeres CD felvétel is készült. Bartoli már
rendezett korábban is Schubert műveiből álló koncertet, a jelenlegit azonban
élete egyik fontos alakítója tiszteletére hozta létre.
Ez nem más, mint Daniel Barenboim,
zongoraművész, karmester, egyike azoknak, akiknek Bartoli a karrierjét
köszönheti. A műsorfüzet elején Bartoli elmeséli, hogy tulajdonképpen Barenboim
fedezte fel őt: Egy olasz tv műsorban látta, hallotta őt szerepelni, s meghívta
próbaéneklésre. Mint kiderült, Herbert von Karajan szintén látta ezt a műsort,
és ő is meghívta Bartolit. Közös produkcióra azonban a német művész halála
miatt már nem került sor. Barenboim viszont hamarosan, 1989-ben Mozart Cosi fan tutte Dorabella
szerepének lemezfelvételére kérte fel a 22 éves (!) Bartolit, majd 1993-ban
Salzburgban az általa vezényelt Don
Giovannitra, ahol Zerlinát énekelte Patrice Chérau ünnepelt rendezésében.
Azóta is szoros barátságot ápolnak, Bartoli számára – amint ezt oly gyakran
elmondta, leírta Barenboim, a sokoldalú, rendkívüli, karizmatikus muzsikust
jelenti. Sajnos betegsége miatt a Maestro pünkösdi salzburgi közreműködését
lemondta, de eljött a 80. születésnapja tiszteletére tartott gálaestre, amelynek
bevétele Barenboim fiatal művészeket támogató alapítványát támogatja. A
résztvevők Bartoli mellett Martha Argerich, korunk egyik legnagyobb
zongoraművésze, amúgy Barenboim gyermekkori barátja, Lang Lang, Sonya Yoncheva,
Rolandó Villazon és nem utolsó sorban Plácido Domingo voltak. A fantasztikus
sztárparádét pedig nem más, mint a régi barát, Zubin Mehta dirigálta a Firenzei
Maggio Musicale zenekar élén.
A koncert első részében Beethoven 3. Leonóra nyitánya után a 3. (c-moll) zongoraverseny hangzott el
Lang Lang tolmácsolásában. A kínai sztárzongorista utóbbi években még jobban
megosztotta a zenekedvelők és kritikusok táborát, mivel játéka – sokak szerint
– egyre modorosabbá, stílustalanabbá vált. Mindazonáltal a média őt már szinte
popsztárként reklámozza, rajongói ünneplik őt – mint ez alkalommal is.
Bár nem vagyok zenekritikus, megvallom,
számomra elviselhetetlen stílusban játszotta ezt a koncertet, amelynek egyik
legcsodásabb előadását éppen hazánk nagy művésze Fischer Annie hozta létre, és
az ő tradícióját követi például Frankl Péter, Schiff András, Ránki Dezső,
Vásáry Tamás, Várjon Dénes – szebbnél szebb produkciókkal. Miközben ez
motoszkált bennem, egy furcsa dolog történt: a lassú tétel közepén nem messze
tőlem egy idős úr felállt, és határozott léptekkel kivonult a nagyteremből. A
viharos taps alatt jött vissza, és nem hittem a szememnek, amikor szemből
megláttam: az illető maga Daniel Barenboim volt, meglepően jó fizikai
kondícióban. Visszaült, s látható élvezettel hallgatta végig Rolandó Villazon
Lenszkij-áriáját, Sonya Yonchevát, aki a Pillangókisasszony nagyáriáját
énekelte, majd az egészen fantasztikus diszpozícióban lévő Plácido Domingo-t,
aki Gérard monológját adta elő Giordano Andrea Chénier-jéből. S a meglepetések sora még messze nem ért
véget. A szünet után Zubin Mehta karmesteri pálca nélkül jött be a színpadra,
mondván: egy ifjú tehetséget szeretne most bemutatni, aki a következő darabot
vezényli. Ha tetszik a közönségnek, talán átenged neki további darabokat is. Ám
annyira fél a szerepléstől, hogy a háziasszonynak, Cecilia Bartolinak kell őt
betuszkolnia…Ekkor a pódiumon megjelent Daniel Barenboim Cecilia Bartoli
kíséretében. Barenboim két Mozart koncertáriát vezényelt, utóbbiban zongorán is
közreműködött („Ch’iomi scordi te?”
(„Ne félj kedvesem, nem felejtelek…”). Schumann a-moll zongoraversenyét Martha Argerich Barenboim
vezényletével adta elő, majd odaültek a zongorához, és ráadásként egy rövid
négykezest is eljátszottak. Végül Barenboim születésnapi köszöntését Bartoli
vezényelte le: hatalmas fehér marcipántorta érkezett a színpadra, s az ott lévő
mintegy 3 ezer ember állva, teli torokból énekelte a „happy birthday to you”-t.
Erre mondják, hogy ha nem látom saját szememmel, el sem hiszem. Az esemény örök
emlék marad mindazon szerencséseknek, akik e sok csodálatos művészt együtt
láthatták a salzburgi Nagy Fesztiválszínházban.
Kép: Jótékonysági
gálaest Daniel Barenboim tiszteletére
Rolando Villazón,
Plácido Domingo, Sonya Yoncheva, Lang Lang, Cecilia Bartoli, Martha Argerich,
Zubin Mehta, Daniel Barenboim, és a Firenzei Maggio Musicale zenekara
Fotó Marco Borelli
Orfeusz utódai ezek a muzsikusok, akik –
Cecilia Bartolit idézve – a tőlük telhető módon mindent megtesznek azért, hogy
a világ élhetőbb legyen…
