125 ÉVE SZÜLÉTETT

 

SZALMÁS PIROSKA, FISCHER ANTALNÉ

kórusvezető, zeneszerző, zenepedagógus

(Budapest, 1898. augusztus 7. – Budapest, 1941. augusztus 13.)

 

 

 

A budapesti Zeneművészeti Főiskolán szerzett zongoratanári oklevelet, tanárai voltak Székely Arnold, Kodály Zoltán, Weiner Leó és Thomán István. 1928-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba, 1929-től lett az SZDP tagja. 1930-ban Népdalkórus néven szervezte meg a későbbi Szalmás-kórus néven ismertté vált ifjúmunkáskórust, amely az 1930-as évek elején a KMP által irányított kultúrmunka egyik központja volt. A rendőrség felfigyelt tevékenységére, a kórust több ízben betiltották, ő maga rendőri megfigyelés alatt állt. Az énekkar műsorán munkásdalok, népdalok szerepeltek, amelyeket az ő feldolgozásában adtak elő. Elsőként zenésített meg József Attila-verseket, több politikai tárgyú színpadi szatírát, kórusművet és dalt írt. 43 évesen hirtelen ragadta el a halál.  Neve elválaszthatatlanul összefonódott a kórussal, amelynek vezetését halála után Justus Pál (1944-ig), majd Szabados Zádor (1948-ig) vette át.  1977-ben az országos hírű vegyeskórus, az Építők Szakszervezetének Művészegyüttese Kórusa (korábban MÉMOSZ Dalárda) 1977-ben felvette a Bartók-tanítvány Szalmás Piroska nevét. 2012-ben a Fővárosi Közgyűlés a budapesti Andrássy úttal párhuzamos Szalmás Piroska utcát Németh László utcává nevezte át.

 

Szalmás Piroska síremléke

(Budapest, XII. kerület, Németvölgyi út 99. A Farkasréti temető 39-5-4 sírhely.

Bokros Birman Dezső (1941) alkotása.)

 

Képek Szalmás Piroskáról (Facebook)