Újrafelfedeznivalók

Farkas Ferenc zongoraművei

TELJES LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE (33 felvétel)
℗ 2023 MILANO DISCHI

Időről-időre örömmel adtunk/adunk hírt arról a hangzó összkiadásról, amely a CLAVES kiadónál jelenik meg Farkas Ferenc műveiből. És ez az öröm fokozható: a Stradivarius vállalkozott arra, hogy – széleskörű, remélhetőleg nemzetközi - nyilvánosságot biztosítson a zeneszerző zongoraműveinek. Aki a már-már áttekinthetetlenül gazdag életműnek ezt a karcsú, ám korántsem érdektelen szeletét népszerűsíti, a húszas éveinek végén járó olasz művész, Stefano Cascioli. Zongoraművész-mivoltán túl hegedűs képzettsége is figyelemreméltó, s e hangszer révén támadt fel érdeklődése az autentikus régizenélés iránt (barokk hegedű). Ezenfelül komponál is (nyomtatásban is megjelentek művei), és az utóbbi években mind nagyobb szerepet játszik életében a vezénylés. (Ez utóbbi nem független a korrepetitori munkájától.) Zenei „világszemléletére” mi sem jellemzőbb, mint hogy diszkográfiájának első darabja összkiadás (Francesco Pennisi zongoraműveiből) – a második vállalkozása még nagyobb léptékű, Farkas Ferenc zongoraműveinek (három CD-re tervezett) sorozatával. Ennek első albuma a „Farkas Ferenc és Itália” témakörből ad ízelítőt, „Suggestioni barocche” programmal.

A magyar hallgatónak „egyik szeme sír, a másik nevet”. Örvendetes, hogy rögtön nemzetközi színtéren kap lehetőséget az életműnek ez a kétségkívül elhanyagolt szelete, azonban némiképp elszomorító, hogy erre nem magyar előadó vállalkozott (komplexebb megközelítésben: hazai zongoristáink egyike sem kapott ilyen feladatra felkérést – ugyanakkor az előadók részéről sem történt hasonló kezdeményezés). A zenei tematika szempontjából „érthető” az olasz zongorista kiválasztása, a hangzás azonban egyenest arról győz meg, hogy a választás telitalálat volt.

A műsoron nyolc mű (illetve átirat) szerepel. A kísérőfüzet a „tartalomjegyzékkel” kezdődik, amelynek végén apró betűkkel árválkodik, hogy „premiere recordings on CD”. Az érdeklődő azonmód ismét átfutja a jegyzéket, keresve jelet, amely az első-felvételre utal. Aztán rádöbben: miként a megjegyzésnél nem szerepelt, úgy a listán is hiába keresi. Vagyis, a program egésze először jelenik meg hangfelvételen (zongora-verzióban mindenképp). A program egy része megjelent nyomtatásban (hazai kiadvány), a többi kéziratból kélt hangzó életre (a zeneszerző fia, Farkas András biztosított hozzáférést a „ritkaságokhoz” az előadónak).

A Quaderno Romano (Római hangjegyfüzet) és a Hybrides után Bakfark Bálint három Fantáziája csendül fel a szerző átiratában, majd a műsor legkésőbb komponált darabja, a tételek 33 ütemes terjedelmére utaló címmel ellátott ciklus következik (3x33), amely – kibővített formában – vonóstrióként is ismeretes. Az eredetileg orgonára szánt Canephorae és a Sonata n. 1 között további két kései darab (Movimento improvvisato és Maschere) kapott helyet.

Pillanatképek az életmű hat évtizedéből – érdemes keletkezésük sorrendjében is végighallgatni a felvételen szereplő műveket. És ilyenkor sajnálja igazán az érdeklődő, hogy a Gombos László közreadásában megjelent, Farkas Ferenc válogatott írásait tartalmazó, „Vallomások a zenéről” című kötetben nincs olyan mutató, amely az egyes kompozíciók előfordulásának oldalszámait tartalmazza. Mert a két nyelven (olaszul és angolul) megjelent kísérőszöveg (Gombos László munkája) lényeges információkat tartalmaz, amellett idézeteket a szerző visszaemlékezéseiből – a hallgatnivaló „köreteként” arra inspirálja a hallgatót, hogy közelebbről is megismerkedjen az életműnek ezzel a területével.

Cascioli játékát hallgatva megerősödik a zene világnyelv-minőségébe vetett hit. Elementáris hatással játssza valamennyi darabot, mondhatni, anyanyelvi biztonsággal. Ebből vonjuk le azt a következtetést, hogy Farkas Ferenc zenei nyelve – afféle zenei eszperantó? Mindenesetre, ha az interpretáláson túl a komponálásban is jártas zongoraművész értő előadásában halljuk, nem elégedhetünk meg a „közérthetőség” hangsúlyozásával (egyébként maga Farkas is gyakran hangsúlyozta interjúkban, riportokban, beszélgetésekben, hogy könnyen befogadható zenét ír), hanem fel kell figyelnünk arra a kidolgozott-megtervezett atmoszférára, amely minden tételnek sajátja. Amelynek köszönhetően a zenében némiképp jártas hallgató nemcsak hallgatja a zenét, hanem meghallgatja az egyes darabokat, tehát magától értetődő természetességgel vállal aktív szerepet befogadóként. Érthető hangzás-fogalmazványokat kap, amelyeket „tartalomként” követ. A felvételen szereplő tételek legtöbbje miniatűr-terjedelmű, a leghosszabb sem haladja meg a hét percet. A kerekítetten „egypercesek” esetében is érződik a formai biztonság, amely a teljesség érzetét kelti. Hangulat- és zsánerképek, karakterek sorjáznak, élvezetesen.

Stefano Cascioli

1995. január 29-én született Triesztben. Hegedű és zeneszerzés szakon szerzett diplomát. Számos díjat nyert zongoraversenyen. A trieszti konzervatóriumban tanult zongorázni, a pescarai akadémián pedig zenekari karmesterséget. Mesterkurzusokon vett részt többek között Massimo Gon, Aldo Ciccolini, Paul Badura Skoda, Robert Levin, Maria Grazia Bellocchio professzoroknál.

Remélhetőleg kedvcsinálóként hat a zongora-közeli zenebarátok számára, arra inspirálva őket, hogy válogassanak e gazdag kínálatból – nem annyira az ízlésüknek, mint inkább a zenei-technikai felkészültségüknek megfelelő darabokat. Hangversenyeken való előadásra, és a maguk kedvére egyaránt. Hogy legyen annyi örömük e zenében legalább annyi, mint amennyi – a felvételből egyértelműen kiderül – érezhetően a komponistának is volt.

(Stradivarius – STR 37261)

Fittler Katalin