Emelkedett lélekkel

A Budapesti Monteverdi Kórus hangversenye a Zene Világnapján

A XVI-XVII. század katolikus és protestáns egyházzenéjéből válogatott műveket szólaltatott meg a Budapesti Monteverdi Kórus 2023. október elsején a Budapest-belvárosi Szent Anna-templomban, ezúttal – az alapító-karnagy, a Liszt Ferenc-díjas akadémikus asszony Kollár Éva balesete miatt – a KÓTA-díjas Krasznai Gáspár vezényletével. Már elöljáróban le kell szögeznünk: a nagy múltú együttes ebben a sajátos helyzetben is méltónak bizonyult önmagához (mi mással is lehetne mérhető, mint önnön múltjával).

+ 1 éves éves a Budapesti Monteverdi Kórus

Az est folyamán angol, német, spanyol és itáliai mesterek hol meditatív, hol drámai, hol örömtől áradó tételei követték egymást, a zenei dramaturgia logikája és bizonyos földrajzi csoportosítás szerint – ami egyúttal stiláris elrendezést is jelent.

Thomas Weelkes Hosanna to the Son of David hatszólamú antifónája volt az est nyitánya. Jézus jeruzsálemi bevonulásának bibliai leírásából kiemelt és „továbbírt” szövege drámai erejű zenei megfogalmazást nyert a tömbszerű, illetve szövevényes szólamvezetésű részek váltakoztatásával. Utána Thomas Tallis O nata lux kezdetű ötszólamú himnusza következett, amely ismét bibliai eseményhez, a Tábor-hegyi színeváltozás csodájához kötődik, ám a történést (a Magyar Katolikus Lexikon megfogalmazása szerint ’Jézus isteni dicsőségének felragyogását emberi testében’) a himnusz nem elmeséli, nem zeneileg megjeleníti, hanem arra bensőséges költőiséggel reflektál. Az angol kompozíciók sorát William Byrd négy szólamra komponált Ave verum corpus motettája zárta, amely a megváltás drámájától a személyes bűnbánathoz vezeti el az erre fogékony lelket.

Az ibériai-itáliai Victoria két műve következett, a karácsonyi időszakhoz illő O magnum Mysterium motetta, majd az ennek zenei anyagából komponált – sokkal ritkábban megszólaló – O magnum Mysterium-mise Sanctus, Benedictus és Agnus Dei tétele.

A vokális kompozíciók után az énekhangok számára pihenést engedett az orgonazene: Dietrich Buxtehude Magnificatja „az első tónusban”, amelyet Horváth Márton Levente, a Szent Anna-templom orgonistája adott elő. A virtuóz tételsor koncertdarabként is magával ragadó, habár liturgikus funkciójuk szerint a hangszeres részek nem egyvégtében, hanem az énekelt versekkel váltakozva szólalnának meg.

Az est műsorát két nagy zsoltárkompozíció zárta, Heinrich Schütz hatszólamú a cappella kórusműve: Die Himmel erzählen die Ehre Gottes – a 19. (18.) zsoltár 1–6. versére, a záró dicsőítés előtt visszaidézett első sorpárral (a megújított Károli-Biblia szép fordításában: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat”). A kórus névadójától, Claudio Monteverditől három, különböző előadóegyüttesre készült „Confitebor tibi Domine” – 111. (110.) zsoltármegzenésítés – is származik, közülük a szóló–kórus szembeállítására épülő, ötszólamú Confitebor terzo alla francese hangzott fel, Illényi-Szappanos Edit szoprán szólójával, hozzá az egyik szakaszban második szopránhangként Palotás Nóra csatlakozott az énekkarból, orgonán kísért Horváth Márton Levente – a remek templomi orgona helyett (amelyen a Buxtehude-művet hallhattuk) a kórus mellett fölállított elektronikus hangszeren. A hallgatóság tapsainak engedve, a kompozíciót megismételték.

A Budapesti Monteverdi Kórus imponáló biztonsággal birtokolja a XVI-XVII. század kórusnyelvét, és ezúttal is emelkedett lélekkel szólaltatta meg az énekesekkel szemben nagy technikai és zenei igényeket támasztó és eredendően professzionális kisegyüttesekre koncipiált műveket. Professzionális módon emelkedett felül azon a helyzeten is, hogy ezúttal nem a megszokott kéz irányítására énekelt. A karnagy személyisége bizonyára alapvetően befolyásolja a megszólalást. Kollár Éva a nagy kontrasztok és nagy ívek mestere. Krasznai Gáspár biztonságos és érzékeny irányításával az előadás az egyes művek alaptónusának megragadásában vált emlékezetessé, így az angol zene intonációs feszültségeinek, az O nata lux ritmikus lüktetésének közvetítésével, a Confitebor játékos örömével, mely a megismételt megszólaláskor még felszabadultabban érvényesült. A Victoria-motetta záró alleluia-ütemeinek szép boltozata a bensőséges, a Schütz-zsoltár említett visszatérő versének kitárulkozása a magasztos nagy pillanataival ajándékozta meg a hallgatót.

Lélekemelő estet köszönhet a templomot megtöltő „gyülekezet” a műsort megfogalmazó és betanító Kollár Évának, nem kevésbé az előadóknak: kórusnak, vezénylő karnagynak, ugyanígy szólóénekeseknek, orgonistának. A hangversenyt bevezető-köszöntő szavaival a templom bécsi születésű lelkipásztora, a nyelvünket már imponáló biztonsággal birtokló dr. Philipp Ernst Gudenus atya figyelmeztetett: a zenében az Istennel folytatott párbeszéd (lehetősége) rejlik; a műsorvezető Boda Éva pedig (vele az énekkar jubileumi emlékkönyvében a kórustagok és énekszólisták névsorában is találkozhatunk) az egyes kompozíciók hallgatásához adott zenei-történeti és lelki-teológiai iránymutatást, hogy jobban értsük régi korok Isten szavára figyelő emberének hangokba fogalmazott üzeneteit.

Köteles György