„A zene nem magánosok kedvtelése, hanem lelki erőforrás"

 

A magyar népzenei kultúra örök és ma is él

 

Sikerrel lezajlott a III. Pécsi Kodály Népdal Maraton, melynek 2023. október 13-án a Kodály Zoltán Gimnázium adott otthont Pécsett. Kiváló felkészültségű énekegyüttesek és szólisták biztosították a hagyományokhoz méltó magas színvonalat. Kicsik, nagyok és szépkorúak egyaránt színpadra léptek. A kiemelkedő seregszemlét a Magyar Művészeti Akadémia Pécsi Regionális Munkacsoportja támogatta.

 

A pécsi népdal maratont a Bartók Béla Leánykar fellépése indította, majd dr. Vas Bence a Magyar Kodály Társaság elnöke nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy Kodály Zoltán magyar zenei nevelési módszerének alapelvei, különösen azok három 3 lényeges eleme (ének, népdal, mozgó dó) közül itt és most kettő azonnal megvalósult, nevezetesen az éneklés és a napdal ismerete, szeretete.


A megnyitón elhangzott, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Zeneművészeti Intézetének 11 000 órányi hatalmas népdal hanggyűjteménye van, amit akár 460 napig hallgathatnánk, továbbá 300 ezer írott formában feljegyzett népdallal rendelkezik az intézet.

 

„Egy elképesztő hagyomány birtokában vagyunk és azért vagyunk, hogy ez ne csupán valamiféle visszaemlékezéssé váljon, hanem életünk része legyen napi szinten is." – emelte ki dr. Vas Bence.

 

Ezután bemutatkoztak a résztvevők. A Pécsről, Szekszárdról, Kaposvárról, Barcsról érkezett 18 énekegyüttes és a 9 szólista felvonultatta a magyar népdalkincs közismert és rejtett értékeit, színes programban gyönyörködhettek az érdeklődők.

 

Kodály mellett mások által gyűjtött dalok is fölcsendültek.  A versenyzőknek figyelniük kellett az előadott dalok hitelességére éppúgy, mint a témakörök egységességére, a tájegységi eredetiségre, sőt még a mozgásra, koreográfiára is.
Kodály szellemisége áthatotta a népdal maraton műsorát és hangulatát. Nem véletlenül vallotta Kodály Zoltán: „A zene nem magánosok kedvtelése, hanem lelki erőforrás, amelyet minden művelt nemzet igyekszik közkinccsé tenni."
A szervezők hangsúlyozták, hogy a Kodály Népdalmaraton alapvetően nem verseny, hanem a felszabadult, örömteli éneklés színtere. Kertész Attila Liszt-díjas karnagy, a Pécs-Baranyai Kórus és Zenekari Szövetség elnöke, az MMA köztestületi tagja elmondta, hogy alaposan felkészített gyerekek, diákok, felnőttek és szépkorúak produkcióival találkozhatott a közönség. A produkciók láttán él a remény, hogy a magyar népzenei kultúra örök és napjainkban is valóságos.

A zsűri kiemelkedő népzenészekből állt, elnöke Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, az MMA rendes tagja, Weiner Leó-díjas művésztanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója, Bergics Lajos, a Pécsi Tudományegyetem tanára, előadóművész, a Népművészet Ifjú Mestere, valamint Jankó Gabriella népdalénekes, aki szintén a Népművészet Ifjú Mestere. Helyenként nehéz döntést kellett hozniuk a díjak odaítélésekor.

 

Különdíjasok:
Schneider Lajos Népdalkör - Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola - Mohács (felk.: Horváthy Lenke)

Pitypalatty és Mákvirágok - Pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola (felk.: Dukits Dalma)

Pécsi Pipacsok – Testvérvárosok Terei Általános Iskola (felk.: Széchenyi Joli)
Tulipános Tilinkó - Liszt Ferenc Zeneiskola (felk.: Meláth Anita)

Balázs Levente - Kodály Zoltán Gimnázium (felk.: Rózsa Bernadett)


Szépkorúak:


Baranya Bokréta Népdalkör (felk.: Radnóti Adél)
Búzavirág Népdalkör (Pécs-Baranyai Kórus és Zenekari Szövetség) (felk.: Kunváriné Okos Ilona)

 

 

 

Kiemelt különdíjak - Kodály-koncert meghívással:


Takács Katalin - PTE Művészeti Kar hallgatója
Rozmaringok - Barcsi Vikár Béla Zeneiskola csapata
Cingető Énekegyüttes - Kaposvár
Zengőhang népdalkör - Szekszárd
Bazsarózsák - Kodály Zoltán Gimnázium (felk.: Rózsa Bernadett)
Gerlice Énekegyüttes - Liszt Ferenc Zeneiskola, Pécs (felk.: Meláth Anita)

 

 

(Forrás: mma.hu)