TAKE TWO

Patricia Kopatchinskaja felvételéről

Teljes lejátszási lista megtekintése (26 video)

℗ 2015 Alpha

℗ Alpha Classics 211 / Outhere Music France

Kevés olyan külföldi előadóművész van, akitől a jórészt egy-egy zenekar (bérleti előadásai) mellett elkötelezett budapesti koncertlátogató egyaránt emlékezetes élményeket kaphatott. Közöttük kiemelkedő helyet foglal el a „mezítlábas” hegedűs, Patricia Kopatchinskaja, akinek játékát hallva a vezető hazai zenekaraink publikuma csakhamar megfeledkezett a szenzációhajhász beharangozókról és egyéb kuriózumokról. Maradt a zenével való elvarázsolás.

A 47 éves hegedűművész, aki Moldovából Ausztrián keresztül jutott a svájci állampolgárságig, kivételes intenzitású tehetség, sajátosságát éppen az adja, hogy zenei világa előítéletmentes. A múlt és a jelen produktumai egyaránt vonzzák (hosszú a számára komponált művek listája), és miközben hangszertudásának perfekciójával elkápráztat, kreativitásával egyszersmind felszabadít. A több-kevesebb koncertélmény birtokában is mindenképp figyelemreméltóak felvételei, ahol már a programösszeállítással egyszerit hív életre (NB., Kopatchinskaja zeneszerzést is tanult – talán a jó esetben így megszerezhető „belső értés” is hozzájárul biztos értékítéletéhez).

2015-ben megjelent felvétele, a TAKE TWO, duókat tartalmaz 1000 év zenetörténetéből. Persze, a duó ezúttal nem többet jelent, mint hogy valamennyi műsorszámot egy-egy partner közreműködésével szólaltatja meg. Az albumot 0-100 éves fiataloknak szánja. Vélhetnénk poénos, figyelemfelkeltő gesztusnak – de aki végighallgatja az albumot (vagy akár csak belehallgat), csakhamar rájön: „van benne valami”, s örömmel tölti el megszólítottsága ebben a különleges korhatárú hallgatóságban.

Ritkaságok sorjáznak, a 77 perc során 24 tétel csendül fel, a csaknem negyedórás zárószámot és Biber: Sonata Reprezentativáját leszámítva terjedelmük 0:38 és 7:16 között van. Mondhatnánk, miniatűrök, mondhatjuk, kaleidoszkóp-elemek. De akárhogy is nevezzük őket, mindegyikük önmagában is lebilincselő. Ami egyszersmind „nehezíti” is felvételhallgatás (hagyományos) gyakorlatát.

Az előszóból kiderül: kislánya, Alice inspirálta erre a programra, akit afféle zenei csodaországba akar bevezetni. Minden rövid darabhoz van kommentár-szöveg (előre végigolvasva: voltaképp meg kellene tanulni, hogy az egyes tételeknél „előjöjjön” az aktuális info-anyag; zenehallgatás közben pedig aligha olvasható – figyelemelterelő). Marad tehát – véleményem szerint – a leghatásosabb módszernek a számonkénti leállás (akár a zene előtt, akár a hangzást követően olvassuk el a rá vonatkozókat). Minden bizonnyal lehet „csak úgy” is végighallgatni a programot, de az a tájékozódás elemi jelei nélkül már-már tiszteletlenségnek tűnne.

Patricia Kopatchinskaja

https://www.patriciakopatchinskaja.com/

Kopatchinskaja kivételes intenzitása mindvégig magas hőfokon ég (és éget), kezdve a bevezető darabtól, amelyet afféle „fültisztítónak” szán. Vagyis, tabula rasát kér hallgatóságától, hogy előítéletek ne befolyásolják (nem véletlen, hogy a felvétel mottója – vagy inkább ars poeticája) Cage-idézet. Igen, Kopatchinskaja sok szállal kapcsolódik a múlthoz, és biztos kézzel válogat, hogy milyen rendezőelvek mentén haladjon. Zenetörténeti ritkaságokban (biciniumokban) tobzódunk, ugyanakkor szinte észrevétlenül értékes tudás-morzsákat is elszór (a szórakoztató sorok között). Persze nem kétséges: elismert művésznek kell lenni ahhoz, hogy hívó szavára (korábbi kamaramuzsikus-partnerei) extrém feladatokra is vállalkozzanak. Vagy talán nem is feladatok ezek, hanem kivételes játék-lehetőségek, mint például Reto Bieri számára az okarinán való „kakukkolás” (Giuseppe Giamberti: Cu cu)? Biber szonátájában egész „állatkert” vonul fel – majd egy, a tücsökről és a hangyáról szóló gyermekopera nyitánya következik. Itt rajzaival közreműködőként is megjelenik a múzsa, Alice. Egy alkalommal pedig „szövegíróként” is felfedezzük őt, Heinz Holliger: The Little Something című darabja 2014-ből való, vélhetően alkalmi kompozíció. Alcíme „A Small Story by Alice”, ajánlása az akkor kilenc éves kislánynak és édesanyjának szól.

Patricia Kopatchinskaja

https://www.patriciakopatchinskaja.com/

A „hegedű +” lehetőségei szinte feltérképezhetetlennek tűnnek. Sajátos hangszín-kombinációk varázsolnak el. Úgy látszik, szívesen kalandozik megannyi neves művész ebben a különleges világban, ahol jól megfér egymás közvetlen közelében a Winchester Tropárium egy tétele és Jorge Sanchez-Chiong (*1969) darabja, Guillaume de Machaut Balade-ja és Claude Vivier hegedű-klarinét darabja (1975-ből). Mint az eddigiekből is kiderült, a személyesség alapvető szempont a műsor összeállításában – Mauricio Sotelo (*1961) a hegedűművésznek ajánlott darabja is helyet kapott a válogatásban. S amire a 24. trackhez ér a hallgató, szinte már meg sem lepődik, amikor Bach: d-moll hegedűszonátának híres tétele, a Chaconne, Anthony Romaniuk improvizált csembalókíséretével hangzik fel. Mert ebből a zenei csodaországból az egyetemes zenekultúra nagyjai sincsenek kitiltva…

Fittler Katalin