AZ EGYÜTT TOLTÖTT
IDŐ KÖNYVE [1]
Tea Kiadó, Budapest, 2024.
Mostantól van egy
kézikönyvünk az iskolához. Csupa olyanról beszél, ami nem tanórai anyag, nem
módszertan és nem didaktika, de amiben mi, tanárok mindannyian érintettek
vagyunk. Mindannyian belefuthatunk abba, hogy nem értjük egymást, és nem étjük,
hogy mi lehet ennek az oka, pláne, hogy mit tehetünk az értés érdekében.
Ilyenkor jól jön egy tapasztalt barát, akinek elmondhatjuk, akitől
megkérdezhetjük, hogy is van ez. Aki nem kioktat, de annyi mindent megélt, hogy
elég sokat lehet tanulni tőle. A társaskönyv ilyen okos
beszélgetőpartner.
Ha sorra vesszük Földes
Petra könyvének fejezetcímeit, mintha az iskola világának finom szövetével
kapcsolatos dilemmák, kimondatlan kérdések mellé rendelhető útmutatók
gyűjteményét olvasnánk:
A jelenlét pedagógiája,
Tanárok, diákok,
szülők;
A tanuló megismerése;
Személyészlelés;
A tanár és a hatalom.
Külön-külön fejezetet
kapnak a bennünk, körülöttünk épülő terek: a bizalom; a
biztonság; az otthonosság tere és végül az elhivatástól a
kiégésig maga A tanári pálya.
Minden fejezet
tudományos megalapozottsággal, de könnyen érthetően, olvasmányosan beszél
az adott témáról, s ami talán a legnagyobb erénye: esetek, történetek
sokaságával hozza közel hozzánk. Csak egy példa erre: hogy az ember érzékelése
milyen könnyen becsapható, arra nagyszerű pszichológiai kísérletek adnak
bizonyítékot, de egy napjainkban játszódó tanár-szülő párbeszéd története
hozza el a rácsodálkozást, felismerést. A tudományos kísérlet a jelenség
megértésével ajándékoz meg, a történet érzelmeinket is bekapcsolja.
A tematikus fejezetekben
található történetek a szerző megéléseit, egyetemi hallgatók, gyakorló
tanárok saját élményeit mutatják fel. Könnyen kapcsolódhatunk ezekhez, akár
folytathatjuk is a magunkéval. Ha pedig tovább mélyítenénk a témára vonatkozó
tudásunkat, a fejezetek végén jó strukturált irodalomjegyzék segít bennünket.
Külön öröm, hogy sok esetben a felsorolt művek mellett megjelenített QR
kódok azonnali hozzáférést is biztosítanak az ajánlott műhöz.
A bizalom terének fejezetei lazán kapcsolódnak
egymáshoz, szerkezetét tekintve inkább egy központi téma – az iskola világa –
köré rendeződnek. Valamennyi más és más oldalról beszél ugyanarról. Arról
a társas közegről, melynek fontossága jóval meghaladja mindazt az
ismerethalmazt, amiért elvileg létrejött az egész. Most, a XXI. században amúgy
sem tudjuk, mi az a tudás, amit érdemes átadni az utánunk jövőknek. És ha
újra és újra nekiveselkedünk valami közös kulturális nyelv alapjait
összegereblyézni, minden okos igyekezetünk mellett is megjósolható: az átadni
szánt ismeretek zöme a feledésbe hull majd. Abban viszont biztosak lehetünk,
hogy a bármilyen okból és ürüggyel együtt töltött idő meghatározó minden
szereplő, de leginkább a diákok számra. A pedagógusok szerepe,
felelősségük óriási ebben a folyamatban, s ehhez képest támogatást,
gyakorlati segítséget vajmi keveset kapnak. Sőt.
A Nemzeti
alaptanterv kétségtelenül használhatatlan, de a közoktatás
szereplői mégsem abba nyomorodnak bele, amit tartalmaz, hanem amit
elvárásaival ellehetetlenít. Aminek emellett nem jut tér, pedig az volna az
egész lényege. Ami megmarad.
Magunkban hordozzuk a
találkozások, megszülető és hamvába holt kapcsolatok lenyomatait, az
iskoláink légkörét, a nem is tudatosult érzések áthallásait. A felnövekedés,
felnőtté válás stációit. Így nevelődünk emberré, állampolgárrá,
társadalmunk puzzle-jének elemeivé. Ami pontosan
olyan lesz, amilyenek vagyunk, amilyenné nőttünk.
Megérdemli hát a figyelmet ez a soft folyamat, megéri
az összetevőit csokorba szedni. Jó tudatosítani, hogy az iskola világában
is úgy van: ami eredményre vezet vagy kudarcra kárhoztat, az nem más, mint hogy
megszületik-e az egymás felé forduló elfogadó figyelem, a bizalom tere.
Erről szól, ennek megszületését támogatja Földes Petra könyve.
