80 ÉVE SZÜLETETT
KLEJÁNSZKY
TAMÁS
(Budapest, 1944. október 30. – Budapest, 2015. március
24.),
a Budapesti Tavaszi Fesztivál volt igazgatója, az
Európai Fesztiválszövetség egykori főtitkára, zongoraművész.
SCHANDA BEÁTA
eLLeNSzÉLBeN,
vitatkozva[1]
Klenjánszky Tamás 70. SZÜLETÉSNAPJÁRA
Az „áruló”
írástudó tehát nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre ujja mutat. Az árulást akkor követi
el, ha nem is mutat többé a csillagra. Léptei magánügyek, de szavaiért és átjelzéséért felelős a világnak, melynek
kalauzává szegődött.
Babits: Az írástudók
árulása
Kedves Tamás!
Ha Rád gondolok,
gyakran eszembe jutnak Babits fenti sorai is. Valamikor - félszázada? –
írástudónak szegődtél. Magad választotta csillagra mutattál – akár
divatosan sziporkázott, akár felhők takarták el. És mint mindent, ezt a
„mutatást” is vehemensen csináltad-csinálod.
Emlékszem a
Pécsi Nemzetközi Zenei Táborra: ha székeket kellett pakolni, vezetőként is
az első voltál. „Ciki” lett volna, ha társadalmi munkás ifjoncként nem állunk
be mi is.
Azután emlékszem
a Jeunesses-évekre: félig-meddig a hivatalos munkád
volt (az egykori Interkoncert „patronálta” a Jeunesses Musicales Magyarországi Szervezetét – hol
igazgatói jóváhagyással, hol meg állandó mozgások közepette). Makacsul
építetted az országos hálózatot, beszélted rá a – ma már szintén
őszülő, egykori – ifjú művészeket, hogy vállaljanak (ingyen!)
iskolai koncerteket akár a „világvégén” is. Sőt elmagyaráztad nekik, hogy
ez a saját, elemi érdekük: rutint is, hűséges közönséget is szereznek
általa. Te igazán nem csupán szlogenként hirdetted, hogy „legyen a zene
mindenkié”, hanem megvalósítottad: kezdeményezésedre lett zenei tábora a
szakmunkásoknak, vagy a pop-rock első akkordjait pengetőknek,
nemzetközi fesztivált kaptak a rézfúvósok, de szorgoskodtál a kortárs zene vagy
éppen az akkor induló irányzat, a historikus hangszerek játékosai körül is.
Pedig fújt az ellenszél! És mindig kevés volt a segítő kéz, ritka az
egyetértő szó, és persze lapos maradt a buksza is. Mégis: csuda dolgok
születtek: zenei klubok, táborok szerte az országban,
ismeretterjesztő-képző stúdió Földes Imre vezetésével, és egy
társadalmi szervezet országos vezetőséggel, választott funkcionáriusokkal,
nemzetközi részvétellel – egy olyan korban, amikor ez bizony fehér hollónak
számított!
Sokat vitatkoztál: hazai és nemzetközi körben
egyaránt. Mindig a meggyőződésedért, valami ideálért. Még ha sikerült
is keresztülvinned, akkor se neked hajtott hasznot. Sőt, nem csak
vitatkoztál, bizony ütköztél is. Volt, amikor Te mondtál le a posztodról, és
volt, amikor Téged váltottak le. Kaptál elismerést is, szidást is –
szemből is, hátulról is. De hát így jár az, aki prófétául szegődik,
aki nem a tömeg hangján szól!
És sokat
harmonizáltál: meg tudtad magyarázni a tűznek és a víznek, a macskának és
az egérnek, hogy miért feltétlenül szükséges és értelmes dolog, hogy
együttműködjenek. Erről a koncepció-alkotásodról nem csak idehaza, de
a Nemzetközi Zenei Tanácsban is legendák keringtek. Még ma is tapasztalom: ha
valahol egymásnak feszülnek a szempontok – vagy a
szempontok harcias lovagjai –, akkor időről időre akad, aki
Téged emleget: ezt a Tamás tudná megoldani! Ahogy az „IO-meeting” -ek is a
nevedhez kötődnek: a Nemzetközi Zenei Tanács egymástól nagyon
különböző nemzetközi szervezeteit (international
organisations, IO'=s) makacs következetességgel
ültetted egy asztalhoz, hogy keressék a közöset! És
ha nem voltak elég találékonyak vagy szorgalmasak,
akkor éjszaka megírtad Te, hogy mit is kéne kitalálniuk.
Sokan tartunk
számon tanárunkként, mentorunkként. Tanultunk tőled hidat verni,
kihívásokkal szembenézni, nem könnyen feladni, sikertelenség esetén is
újrakezdeni...
Nem tudom, hány
ezer oldalt gépeltél tele – sokszor otthon, a konyhaasztalon - ötletekkel,
javaslatokkal, új (vagy újra-) kezdeményezésekkel. Régi Zenei Napok, Crescendo
Alapítvány, Ars Danubiana, Nemzetközi Liszt
Társaság... Akad köztük sikertörténet, és akad kudarc is – így életszerű!
Mert, hogy is mondja a már idézett írásában Babits: „Ő – mármint az írástudó – is tudja, hogy a Csillag
elérhetetlen. De mégiscsak a Csillag az, ami e földi utakon irányt jelez. Aki
egyenesen feléje megy, betöri homlokát, és elpusztul. De
aki végképp elveszti szem elől, az eltéved, és céltalan tömkelegbe fullad.” Nos, a
„homlokbetörésről” is tudnál mesélni – aki rohan (és
számodra mindig minden sürgető!), az elbotolhat a saját lábában is, meg a
mások által az útra dobott (vagy egyszerűen csak elejtett, ottfelejtett)
kacatokban is. De az biztos, hogy Te „nem fulladsz a tömkelegbe”! Egyéni vagy,
te vagy a Klenya, a Tamás, a Mr. Klenjánszky!
Isten éltessen!
EMLÉKEZÉS KLENJÁNSZKY TAMÁSRA[2]
Klenjánszky Tamás
(Felvégi Andrea felvétele)
Előttem van
egy kép – 1963-at írtunk a Bartók Béla
Zeneművészeti Szakiskola folyosóján a sovány, kissé hajlott hátú,
félszegnek tűnő, de nagyon is magabiztos fiatalember jön lendületes
léptekkel, és lelkesen és intelligensen beszél valamelyik frissen tanult darabról.
Zongoraművésznek készül, nagyon szorgalmasan és céltudatosan gyakorol.
1969-ben a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett zongoraművészi diplomát,
de már főiskolás évei alatt is aktívan közreműködött a Jeunesses Musicales magyarországi hálózatának kiépítésében
és a nemzetközi szervezet munkájában. Kiváló nyelvtudása alkalmassá tette arra,
hogy angolul, franciául vagy éppen németül és oroszul tárgyaljon, vagy tartson
előadást. 1971-től az Interkoncert
munkatársa, majd nem sokkal később művészeti titkára lett.
1991-ben
létrejött az önállósult Interart Festival
Center, melynek igazgatójává nevezték ki. Megállás nélkül dolgozott. Mivel
magam is a cég munkatársa voltam, közelről láttam munkastílusának
előnyeit és hátrányait, szárnyaló, néha már a reális
lehetőségektől is elrugaszkodó terveit, melyek megvalósításában nem
ismert akadályt. A céljai eléréséért vívott – sokszor
önemésztő – harcban természetes volt, hogy
nem csak támogatókat talált. De a mérleg nagyon pozitív, küzdelmei meghozták a
gyümölcsüket: Soproni Régi Zenei Napok, Kecskeméti Nemzetközi Kodály Fesztivál
és az 1991-ben megújított Szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztivál.
Ez utóbbi
keretében „Bartók – új zene” mottóval új sorozatot indított a kortárs zene
kiemelkedő hazai és külföldi művészeinek részvételével. Eközben a
Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyeket is irányította, és kezdeményezésére jött
létre a fiatal művészeket támogató Crescendo Alapítvány. Tevékenységének a
hazai rendezvények szempontjából is fontos részét képezte a nemzetközi zenei
szervezetekben végzett intenzív munkája. 1994 és '97 között a Nemzetközi
Fesztiválszövetség alelnöki posztját töltötte be.
1991 és 1996
között a Budapesti Tavaszi Fesztivált igazgatta. Hivatali ideje alatt a
fesztiválprogramokban különleges hangsúlyt kapott a kortárs zene. 1997-től
2004-ig Genfben a Nemzetközi Fesztiválszövetség főtitkára volt. Hazatérése
után a visegrádi Ars Danubiana Alapítvány
rendezvényeinek szervezésébe kapcsolódott be, de többé nem adatott meg neki,
hogy tehetségét és tudását itthon is kamatoztassa.
Sokak szerint
nincs pótolhatatlan ember, ám akik ismerték őt és tevékenységét, tudják,
hogy Klenjánszky Tamás a kevés kivétel közé tartozik.
Perédi
Márta
Szombathelyen
a világ
A nyolcvanas
évek közepén egy forró nyári napon Szombathely arra ébredt, hogy nyüzsgő,
kíváncsi embercsoportok lepik el az utcákat, várakozó tekintettel (vagy épp
tanácstalanul) sietnek hangszertokot cipelve, lepedőnyi
kotta-paksamétákkal hónuk alatt. A nyáresti melegben a Bartók-terem előtt
kígyózó sorok, a kollégium körül az éjszakáig beszélgető csoportok, a
kurzusok hallgatóinak lankadatlan figyelme, tanár és tanítvány koncentrált
együttműködése, a zsúfolt hangversenytermek vibráló izgalma – ez mind egy akaratból
született.
Egy ember álma
volt, de olyan emberé, aki felismerte a gondolatot, megtervezte a helyet és az
időt, és megtalálta terveihez a szövetségeseket. Így született meg
Szombathelyen a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál Klenjánszky
Tamás inspirációjára. Nem nagy város Szombathely, nyaranta mégis megpörgette az
új zene forgószele, távoli földrészeket hozott közel, és a jelent jövőre
tágította.
A távlatos
gondolkodás volt Tamás igazi eleme. Bármit kért vagy tett, felsorakoztatta
érveit: tudod, ez azért lesz majd jó, mert erre építhetjük a... – és ő
mindig épített. A Bartók Fesztivál csak egy csepp, de benne tükröződött a
magyar zenei élet.
Szombathely még
egy lehetőséget köszönhetett neki: a régizenei előadói gyakorlatot
ugyanígy pártolta. Az Európa-szerte ekkor kibontakozó historikus előadás
mögött vélhetően látta, hogy nem más az sem, az is csak kortárs zene, csak
éppen egy másik kortársa, s most azt a kort keressük, szólaltatjuk meg
hangszereinken. Ő teremtett lehetőséget, hogy Szombathely erről
az oldaláról is megmutatkozzon; a Capella Savaria és
a Szombathelyi Énekegyüttes otthon voltak Sopronban, a Régi Zenei Napokon. S
eközben olyan igazi „kegyelmi” pillanat is létrejött, amikor Esterházy Pál Harmónia Caelestis ének lemezfelvétele
közben (pihenésként?) a Szombathelyi Énekegyüttes Kurtág György személyes
iránymutatásával rögzítette a József Attila-versre komponált Klárisokat.
Amit Tamás
koncert- és fesztiválirodák vezetőjeként végbevihetett,
nemcsak mély szakmai elkötelezettségről, de kellő diplomáciai
érzékről is tanúskodott. Mindig túlment kicsit a határon, mindig
feszegette a kereteit, de épp csak annyira, hogy az „ügy” – ami a lényeg
volt eredményesebben, otthonosabban működjön.
Felelősséggel állt valamennyi iniciatívája mögé, az elődöktől
átvett formákat újraalkotta, és kreativitását, egész
lobogó életét oltotta bele teremtményeibe. Neki köszönhette Szombathely, hogy
egy időben úgy látszott: a régi és az új zene az a híd, amely a semmi
földjét áthidalva szabad (zenei) világba vezet.
Köszönjük neked,
Tamás, hogy volt ilyen illúziónk!
Kaszap
Sára