Rados Ferenc
Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas
zongoraművész, generációk legendás kamarazenetanára
2024. OKTÓBER 26-ÁN ÜNNEPELTE 90.
születésnapját[1]
Rados Ferenc
(fesztivalakademia.hu)
Tanár úr!
Az alábbi gondolatok egy
régebbi írásomból származnak.
Ma sem tudnék jobban fogalmazni.
…vagy amikor egy nyavalygós zongoraóra után beállított a nővéremhez
(mint később megtudtam), hogy megkérdezze: -
Na, most éppen mi a
baja?
Hogy ez nem tartozik a
lényeghez? ÉPPEN HOGY!
Mert meg kellett
értenie, mi a baj.
Mert meg akarja érteni,
hogy mi a baj a darab játszásával, vagy éppenséggel az emberrel, aki
próbálgatja. És csalhatatlanul átlátja, mitől NEM döglik a légy.
Megátalkodott
kételkedése, ahogy iszonyú nagyítókkal vizsgálja a számunkra elenyészőnek
tűnő részleteket – nem csak a zenében. Utolsó mentsvárnak tűnik
ebben a zavarodott világban.
Csak a legnagyobb
szeretettel tudok gondolni azokra a gyilkos mondataira, amelyek húsba vágóan
világosították meg elmémet (és abban a pillanatban a darabot), leplezték le,
hogy rossz úton tévelygek. Megfigyelései rendbe szedik a zene szerkezeti működését,
ALAPVETŐ TESTI FUNKCIÓVÁ EMELIK A DARABOK JÁTSZÁSÁT.
Nem úgy gondolok ezekre
a mondatokra, mint gyermek apjának megszívlelendő tanácsaira, vagy mint
tanítvány keleti bölcsének szavaira, hanem mint a
SPONTANEITÁS ÉS A SZÁZSZOR-EZERSZER ÁTRÁGOTT TUDÁS PÁRATLAN TALÁLKOZÁSÁNAK
ÁRAMÜTÉSEIRE.
Látja, milyen nehéz
helyzetbe kerül a növendék, amikor szembesül véleményével. Cinikus nevetésével
a tanítás képtelenségét átérzően feloldja.
A kételkedés meg a
tagadás. Ha nem tenné maga számára kérdésessé az összes dolgot, de a
legőszintébben, legördögibben, akkor nem tudna olyan konstruktív
lenni.
Hogy zseniálisan
kiismerte a zeneszerzők nyelvét, és ugyanígy a zongora-zongorista
működését, mindez persze nem mond eleget arról a KÁPRÁZATRÓL, ahogy a zene
a DNS-láncába be van vésve. Az ŐSLÉNYEK genetikája érintetlenül megmaradt
benne.
Hogy ezzel aztán
megverte az Isten?
Ismerjük kálváriája
stációit.
Az általa felismert
szabályok a mámoros szabadság érzetét adják. Átadja altruista módon, nem tartja
meg magának.
...és ezeket a darabokat
most már mindörökké szeretni fogom.
Ja, hogy aztán
megfakulhat az elementáris élmény? Na, akkor kéne elővenni a Radost.
Mindennap tiszta gyomorral ülni a zongorához, könyörtelenül megnyálazni a
mutatóujjat, fölnyújtani az égre, és megkérdezni, honnan is fúj a szél. Ez
lenne az a bizonyos szabadság.
Nehéz. De ezt ő se
tagadja.
Ismerősöm mondja:
„Több, mint zenész. Egy regényfigura. Nem is nagyon van ilyen komplett
alak az életbe beletéve. Nagyon meg van írva!”
Valahol elhangzott, hogy
a Rados hiper-szenzitív, nehéz vele.
Fordítva van ez: mi
vagyunk érzéketlenek, és Ő a normális.
*****Rados Ferenc 90
éves
(lfze.hu, 2024. október 26.)