Rados Ferenc

 

Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas zongoraművész, generációk legendás kamarazenetanára

 

2024. OKTÓBER 26-ÁN ÜNNEPELTE 90. születésnapját[1]

 

Rados Ferenc

(fesztivalakademia.hu)

 

 

Tanár úr!

 

Az alábbi gondolatok egy régebbi írásomból származnak.
Ma sem tudnék jobban fogalmazni.

 

…vagy amikor egy nyavalygós zongoraóra után beállított a nővéremhez (mint később megtudtam), hogy megkérdezze: -

 

Na, most éppen mi a baja?

 

Hogy ez nem tartozik a lényeghez? ÉPPEN HOGY!

 

Mert meg kellett értenie, mi a baj.

 

Mert meg akarja érteni, hogy mi a baj a darab játszásával, vagy éppenséggel az emberrel, aki próbálgatja. És csalhatatlanul átlátja, mitől NEM döglik a légy. 

 

Megátalkodott kételkedése, ahogy iszonyú nagyítókkal vizsgálja a számunkra elenyészőnek tűnő részleteket – nem csak a zenében. Utolsó mentsvárnak tűnik ebben a zavarodott világban.

 

Csak a legnagyobb szeretettel tudok gondolni azokra a gyilkos mondataira, amelyek húsba vágóan világosították meg elmémet (és abban a pillanatban a darabot), leplezték le, hogy rossz úton tévelygek. Megfigyelései rendbe szedik a zene szerkezeti működését, ALAPVETŐ TESTI FUNKCIÓVÁ EMELIK A DARABOK JÁTSZÁSÁT.

 

Nem úgy gondolok ezekre a mondatokra, mint gyermek apjának megszívlelendő tanácsaira, vagy mint tanítvány keleti bölcsének szavaira, hanem mint a SPONTANEITÁS ÉS A SZÁZSZOR-EZERSZER ÁTRÁGOTT TUDÁS PÁRATLAN TALÁLKOZÁSÁNAK ÁRAMÜTÉSEIRE.

 

Látja, milyen nehéz helyzetbe kerül a növendék, amikor szembesül véleményével. Cinikus nevetésével a tanítás képtelenségét átérzően feloldja.

 

A kételkedés meg a tagadás. Ha nem tenné maga számára kérdésessé az összes dolgot, de a legőszintébben, legördögibben, akkor nem tudna olyan konstruktív lenni.

 

Hogy zseniálisan kiismerte a zeneszerzők nyelvét, és ugyanígy a zongora-zongorista működését, mindez persze nem mond eleget arról a KÁPRÁZATRÓL, ahogy a zene a DNS-láncába be van vésve. Az ŐSLÉNYEK genetikája érintetlenül megmaradt benne.

 

Hogy ezzel aztán megverte az Isten?

 

Ismerjük kálváriája stációit.

 

Az általa felismert szabályok a mámoros szabadság érzetét adják. Átadja altruista módon, nem tartja meg magának.

 

...és ezeket a darabokat most már mindörökké szeretni fogom.

 

Ja, hogy aztán megfakulhat az elementáris élmény? Na, akkor kéne elővenni a Radost. Mindennap tiszta gyomorral ülni a zongorához, könyörtelenül megnyálazni a mutatóujjat, fölnyújtani az égre, és megkérdezni, honnan is fúj a szél. Ez lenne az a bizonyos szabadság.

 

Nehéz. De ezt ő se tagadja.

 

Ismerősöm mondja: „Több, mint zenész. Egy regényfigura.  Nem is nagyon van ilyen komplett alak az életbe beletéve. Nagyon meg van írva!”

 

Valahol elhangzott, hogy a Rados hiper-szenzitív, nehéz vele.

 

Fordítva van ez: mi vagyunk érzéketlenek, és Ő a normális.

 

*****Rados Ferenc 90 éves

 

(lfze.hu, 2024. október 26.)

 

 



[1]           90 ÉVES Rados Ferenc. Kocsis Zoltán: Nyolcvan? (Muzsika, 2014/10.)