UNGÁR ISTVÁN[1]
Üres kvint
Feltartóztathatatlanul
közeledve a nyolcadik X-hez mindinkább foglalkoztat a túlpart rejtélye, a
halandó ember számára felfoghatatlan átköltözés. A művészet túllépve a
racionalitás határán a maga eszközeivel és az alkotó fantáziájával nyújthat
szubjektív, ám korlátlanul izgalmas képet arról, hogy mi lehet odaát. A zene
képzeletvilága felrepíthet a tündöklő mennyországba, ahová például Verdi
juttatta szeretett hőseit Gildától Posa márkin,
Aidán és Radamesen át Desdemona
Ave Mariájáig, vagy ellenkezőleg letaszíthat a
rémísztő mélység vaksötét torkába, ahová Requiemjének
fenyegető Dies iraeje
kísér. Azok a zeneművek azonban. amelyek evilági érzelemmel közelítik meg
a titokzatos végtelent, leginkább az elbizonytalanodás hangján szólalnak meg.
Jellemző példa erre az un. üres kvint. Hiányzik belőle a
sorsdöntő terc. Zenei kérdőjel, amely elbújtatja a nagy és a kis terc
elhelyezkedésének sorrendjét, vagyis azt, hogy dúr vagy moll hármast fog-e
közre a tiszta kvint. Misztikus hatást kelt. Olyan, mint egy tárva hagyott
kapu, amely nem vezet sehova.
Az elmúlt
évszázadok muzsikái még a legmerészebb disszonanciák mellett is törekedtek a
megnyugtatóan lezáruló moll- vagy még inkább dúrhármas harmóniája felé. A
reneszánsz és a barokk kor moll hangnemű zeneművei legtöbb esetben a
megbékélést hozó dúrhármast tekintették végcélnak. Ám később, amikor a
hármashangzat helyébe csak az azt keretbe foglaló kvint lép, a kapaszkodó
nélküli üresen kongó hangköz elbátortalanít, feszültséget teremt. Nyugtalanító
módon várja a moll- vagy dúrhármas feloldás eljövetelét. A semmiben tapogatózó
üres kvint a földi léten túli időtlenséget sejteti.
Beethoven
IX. szimfóniájának eleje a-e hangokkal
lebeg az űrben. A mű hangneme d-moll,
így az a-e kvint hangköz annak
dominánsát ígérhetné (A-dúr hármas),
de a hangszerek sejtelmes pianissimóival a két hang csupa bizonytalanságot
ébreszt bennünk. Az első tétel kezdő ütemei esendőségünkre
mutatnak rá, a végtelen örökkévalóságba tekintünk.
Beethoven - Symphony No. 9, Op. 125
(1824) (1:01:13)
1. Allegro
ma non troppo, un poco maestoso (D minor) (0:00)
2.
Scherzo. Molto vivace (D
minor) - Presto (D major) (14:10)
3.
Adagio molto e cantabile (B♭
major) (27:19)
4. Presto (D minor) - Allegro assai
(D major) (39:11)
Regula
Mühlemann (szoprán), Marie Claude Chappuis
(mezzoszoprán),
Maximilian
Schmitt (tenor), Thomas E. Bauer (bariton)
Kammerorchester Basel & Wroclaw Philharmonic Choir, vezényel: Giovanni Antonini
(Gstaad, Menuhin Festival, 2016. 02.09.)
A tétel a
továbbiakban kérlelhetetlen moll hangnemben jut el a vészterhes, a pokol
legmélyebb bugyraiba hatoló codáig. Ismétlődő kromatikus skálán
alámerülő, majd nagyszekundokkal visszakapaszkodó ördögi kört jár be a
dallamvonal, amely a fúvósok basszus szólamából felkúszik a magasabb
vonóskarra, majd a teljes zenekarra. Súlyosan komor haláltánccal köszön el a
tétel. Ebből a mélységből eljutni a IV. tétel ünnepélyes Örömódájáig
igazi beethoveni kaland. Ez a zene már D-dúrban pompázik. A zeneóriás az
áthatolhatatlannak tűnő sűrű homályból megtalálja azt a
kiutat, amelyről úgy hinnénk, nem is létezik. Egész életműve cáfol rá
tévhitünkre. A IX. szimfónia az idén lesz 200 éves. Isten éltesse az idők
végezetéig!
Mozart - Requiem - 2. Kyrie (Bruno Weil) (2:17)
Mozart Requiemjében a Kyrie eleison fúgatétel lezárása előtt leszakad az égbolt
egy emelt IV. fokú szűk szeptim álzárlattal, amelybe, mint egy csapdába
rohan bele a szövevényes zenei anyag. Ezután döbbent csend következik koronás
negyed szünettel, majd legvégül d-a-d hangokra
érkezik a fúga. az oktávon belül tátongó üres kvinté az utolsó szó. Ez a
muzsika mintha ki is követelné magának. Itt nincs helye moll vagy dúr
hármashangzatnak. Mozart halála után Süssmayr keret
gyanánt ezt a tételt a Requiem tétel második szakaszával együtt a mű
végére helyezte Cum sanctis tuis
szöveggel s annak megfelelő ritmikával. A szerző már nem tudta
befejezni gyászmiséjét. Így ez az üres kvint a Mozart Requiem lezáratlan
lezárása. Ránk mered az utolsó akkord. Ez az üres kvint nem keresgél, mint a
IX. szimfóniában, hanem határozott kérlelhetetlenséggel marad nyitva elutasítva
a moll- vagy dúrhármas megnyugvását. A Requiem szó ugyan nyugodalmat jelent, de
az a nyugalom csak a túloldalon létezik. Ráadásul ez a darab is abban a d-moll
hangnemben született, amely a XVIII-XIX. században leginkább kísérteties,
démoni hangvételt hordozott Mozart Don Giovannijától A varázsfuvola Éj
királynőjének II. felvonásbeli, Beethoven Fideliójában Pizarro sátáni,
bosszúszomjas áriáján keresztül Schubert Der Tod und das Mädchen (A halál és a lányka)
vonósnégyesén át Chopin ólomsúlyú harangütésekkel búcsúzó 24. (utolsó) prelűdjéig…
F. Chopin: Prelúdium op. 28 n°24 d-moll (2:16)
Jevgenyij Igorevics Kissin (zongora)
- kottából követve
A tercek
elhelyezkedésének sorrendjét magába fojtó, titokzatos üres kvintben van valami
baljóslatú, így elsősorban moll hangnem követe. Megrendítő példa a
mindössze 31 évet élt vándordalnok Schubert Wilhelm Müller verseire komponált Winterreise (Téli utazás) dalciklusának utolsó dala: Der Leiermann (A kíntornás). Egy
az élet sorompóján kívül fekvő faluszélen öreg koldus tekeri elnyűtt
verklijét. A zongorakíséret basszus szólamában a kongó üres kvintek monoton
ismételgetése a céltalanságot jeleníti meg egy szigorúan moll hangnemű
dalban. Fölötte sír fel a zongorán az ócska verkli egyhangú dallama. Maga a dal
is egyszerű, teljességgel lecsupaszított. A lemondás dala, amely után már
nincs folytatás. Schubertet fiatal kora ellenére sokszor és sokféleképpen
foglalkoztatta a halál. Nem csak olykor riasztó zordságát, de máskor szépségét
is megénekelte. Remélhető, hogy távozásakor az utóbbi várta.
Franz Schubert - Der
Leiermann (Dietrich Fischer-Dieskau) (4:02)
(Kottából követve)
A
nagyrészt nyolcad szünetekkel megszakított nyolcad értékek egyenletesen
szálingózó hópelyhek gyanánt, üres kvintekben hullanak alá a hangszereken
Puccini Bohémélet c. operájának III. felvonása nyitó jelenetében. Párizs
határában ez a szelíd havazás csak látszólag békés, valójában a festői,
havas táj, az üres kvintek lefelé tartó egymásutánisága valami rossz dolognak, Rodolphe és Mimi szerelme tragikus végének az előjele.
Puccini ennek nagy mestere, gondoljunk csak a Tosca vagy a Pillangókisasszony
hajnalzenéire! Schubert verklijének és e hópelyhek szálingózásának állandóságában
van valami közös. Végeláthatatlan nyugalmával mindkettő halálközeli
szorongást jelenít meg. Gyönyörködtet, s
ugyanakkor felkavar. Ilyenek a remekművek.
Puccini: Bohémélet (film, magyar felirattal) (1:49:35)
(A III. felvonás 53-58-től indul)
Az elmúlás
talán egyik legmegrendítőbb zeneköltői képe Kodály Zoltán Öregek c. a
cappella vegyeskari műve, melyet a kamaszkorú
Weöres Sándor versére komponált. Itt nincsenek üres kvintek, helyüket bölcs
dúrhármasok veszik át a darab végén. A mázsás súlyú énekkari alkotás az élet
terhétől megfáradt, kimerült, magányos öregkor megéneklése. Mégis az záró
ütemeivel szépséges révbe ér: „Hetven nehéz évtől leláncolva várják egy
jóságos kéz, rettenetes kéz, ellentmondást nem tűrő kéz parancs
szavát.” Mosolygó G-dúr, majd csüggedt esz-moll és B-dúr hármashangzat szól
odafentről, megtalálható benne a megváltást remélő sóhaj: „No, gyere,
tedd le!” Azután több hangnemet, más és
más hangulatot bejár még, mindannyiszor a feloldozás ígéretével. A záróakkord a
napfényes H-dúr hármas, az alapvetően e-moll hangnemű darab
dominánsa. Kodály erre az utolsó, hosszan tartott H-dúr hármashangzatra egymás után ff és ppp előadásmódot írt elő. Az
Öregek c. kórusmű végkicsengése nem a lehangoltság, hanem egy emelkedett
bíztatás, amely szánalom helyett felnyitja a kiérdemelt örök pihenés kapuját.
Kodály
Zoltán: Öregek (6:45)
Ars Nova Sacra Énekegyüttes, vezényel:
Párkai István
(Belvárosi Szent Mihály templom, Budapest, 2007.12.08.)
Az üres kvinteket
elhagyva szeretném magamnak megőrizni az oltalmazó G-dúr és H-dúr hármas
vigasztaló simogatását. Könnyebb szívvel készülnék az elkerülhetetlenre.
Tanácsolnám ezt mindazoknak, akik életkoruknál fogva érzik, hogy ez nem a
távoli jövő. Kívánom, hogy velem együtt várják jótevő barátként és
megkönnyebbülve fogadják kéznyújtását: „No, gyere,
tedd le!”