HALÁSZ FERENC 95
(Győr, 1930. január 27. – Budapest,
1994. december 15.)
hegedűművész-zeneakadémiai tanár.
Művész-tanárok
uralják a zeneoktatás legmagasabb szintű intézményeit szerte a világon.
Velük szemben látszólag hátrányosabb helyzetben vannak azok a zenepedagógusok,
akinek életéből hiányzik a koncertszereplés lehetősége, a pódiumrutin
megtapasztalása. Mégis, mindenütt megtalálhatók az olyan nagy tanáregyéniségek
is, akiket nem mintegy mellékesen kifejtett oktatói tevékeny- ségük alapján,
hanem kizárólag tanítványaikon keresztül ismerhetünk meg. Rendszerint olyasmit
tudnak ők a hangszerjáték módszertanáról, a zenei képességek
kifejlődésének fiziológiás és lélektani folyamatairól, aminek
elsajátítására nemigen jut idejük aktívan hangversenyező kollégáiknak.
Csak a hegedűoktatás területét nézve közéjük tartozott a közelmúltban
például Jurij Jankelevics Moszkvában vagy
Ivan Galamian New
Yorkban – s ilyen volt a Zeneakadémián több mint három évtizeden át tanító
Halász Ferenc is.
1930-ban született
Győrben. A helyi zeneiskolában megkezdett tanulmányai után 1946-ban került
a Zeneakadémiára, Gábriel Ferenc osztályába, majd Zathureczky Ede
tanítványaként végzett 1953-ban. Kezdettől elsősorban a
hegedűtanítás kérdései vonzották. Végig járta a „szamárlétrát”: 1954 és
1959 között a Fővárosi Zeneiskola Szervezet VI. kerületi és újpesti
iskolájában tanított alapfokon, 1959-től a Bartók Béla Zeneművészeti
Szakiskolában a középfokú oktatás problémáival ismerkedett, majd 1962-től
1994-ben bekövetkezett haláláig a Zeneakadémia tanára volt. De nem maradt
hűtlen a fiatalabb korosztályokhoz sem: miközben intenzíven foglalkozott a
Különleges Tehetségek Iskolájának korán a hivatásos zenélés mellett
elkötelezett növendékeivel, folyamatosan tanított a „Konziban” is,
amelynek 1972 és 1981 között – egy év megszakítással – igazgatója is volt. Itt
törekvéseinek középpontjában a pályára való zavartalan felkészülés
körülményeinek megteremtése mellett a közismereti és zenei tárgyak
„kibékítése", a művelt muzsikus és művelt ember egységének
ideálja állt.
Hegedűpedagógiai
tudását Rados Dezső és Rozgonyi Ágnes mellett alapozta meg, amelyre az
1970-es évektől ráépültek a moszkvai iskolával kialakult
együttműködésből leszűrt tapasztalatok, különösen a Volodar Petrovics Bronyinnal folytatott
gyakori konzultációk. Élete utolsó évtizedében Fenyves Loránddal való szoros
kapcsolata hatott rá, akiben felismerte a művészi és tanári tevékenység
kivételesen kiegyensúlyozott kettősségét. Tanításának alapját a
kikezdhetetlenül szilárd és a gyakorlatba is könnyen átültethető
módszertani ismeretek jelentették. Egyedülálló mélységben ismerte a
hegedűjáték élettani feltételeit, de pontosan tudta azt is, milyen
lépésekben, milyen tanulási folyamatok révén lehet ezeket elsajátítani. Rövid
távú kurzusokon páratlan diagnosztaként ismerte fel az eléje kerülő
növendékek hangszerkezelési problémáit, és olyan azonnal ható recepteket
kínált, amelyek nyomán valóságos „varázsló" hírében állt. Tanításának
rendszerezettségét azonban csak azok a tanítványai ismerhették meg, akik éveken
keresztül követhették nyomon saját hegedülésük fokozatos felépülését, a zenei
kérdések megoldásához kapott, mindig nagyon tárgyszerű instrukciók
egymásra rétegződő hatását. És eközben nemcsak hegedülni tanultak
tőle, hanem ennél sokat többet is: gondolkodni.
A hazai viszonyok
ismeretében nem meglepő, hogy a Halász-osztályok nem lehettek kizárólag
válogatott tehetségekből álló zseniképzők. Sorolhatnánk ugyan
szólista pályán vagy kamara-muzsikusként elismert, nemegyszer nemzetközi rangot
kivívott tanítványait, mint például Bálint Mária, Éder Pál, Ligeti András,
Takács Nagy Gábor vagy Szabadi Vilmos, de legalább ennyire fontos, hogy minden
jelentős zenekarunkban ott ül számos tanítványa, akik az ország zenekari
kultúrájának fenntartásában játszanak nagy szerepet. És talán még ennél is
jelentősebb, amit az egész magyar hegedűoktatásért tett, nemcsak a
módszertan és a gyakorlati tanítás felügyeletével, hanem az iskolarendszer
egészét átfogó tanár-továbbképzéseken keresztül is, amelyeken elméleti
előadások és bemutató órák szerves összekapcsolásával hívta fel a
figyelmet e két terület elválaszthatatlan összefonódására.
Elméleti
érdeklődésű, de nagyon is gyakorlati gondolkodású ember volt, akit
mindig elsősorban a tudás alkalmazhatósága foglalkoztatott. A helyes
metodika elvezet a helyes hangszerkezeléshez, erre pedig egyesegyedül azért van
szükség, hogy utat találjunk a helyes, vagyis technikai akadályoktól nem
korlátozott zenéléshez – vallotta. Nem volt híve a tekintélyelvű
pedagógiának, mégis óriási tekintélye volt, amiben a tudása iránti tisztelet összefonódott a nyitott, ám mégis szinte konzervatívan
következetes személyiség erőteljes hatásával.
Halász Péter[1]
II.
Ferenc Halász | Hall of fame | Zeneakadémia[2]
III.
Halász Ferenc professzor úrra emlékezve - Parlando
„Nincs már
e földön, mégis jelen van a világban”
Elhangzott
2000. január 15-én, a Zeneakadémia Kistermében, a Halász Ferenc Emlékesten) (Pichner Teréz)
(Parlando 2002/2.)
IV.
1985/4 .Halász
Ferenc: A kiemelkedő tehetségű hangszeres növendékek nevelési
módszerei (2. oldal)
V.
III. Halász Ferenc
Országjáró Tehetségkutató – hegedűsök és csellisták számára, 16 éves korig
– egyedülálló lehetőség tehetségük megmutatására és fejlődésük
támogatására. A Zeneakadémia és a budapesti Konzervatóriumok neves tanáraiból
álló zsűri 8 régióban értékeli a versenyzőket, akik értékes díjakért
mérhetik össze tudásukat.
Mesterkurzusok,
kerekasztal-beszélgetések és inspiráló koncertek kísérik az eseményt.
A részvétel ingyenes!
Jelentkezési
határidő: a választott verseny időpontja előtt 10 nappal.
További információ: https://fesztivalakademia.hu/halasz-ferenc-orszagjaro.../
Jelentkezéssel
kapcsolatos kérdések: competition@festivalacademy.org
otesrdoSnpf42cctg0c8a1a1674f2ógtt ca692l98f8591ft7am654g35.9 ·