Nyilas Atilla[1]
Galántai táncok
Kodály: Galántai táncok (Dances of Galánta) (15:53)
Budapesti Fesztiválzenekar, vezényel: Fischer Iván
℗ 1999 Universal International Music B.V.
Nem tudom, hogyan került az életembe,
talán Eötvös gimnáziumi énektanárom mutatta,
elégnek bizonyult egy-egy rövid részlet,
hogy számontartsak egy újabb zenei kincset,
meglett bakelitlemezen,
kedvesemmel hallgattuk elragadtatottan
a szüleim szobájában, mikor nem voltak otthon,
a csellók hangja mintha a semmiből jönne,
és őstörténetünket idézné a rejtelmes díszítés,
kürt veszi át a világteremtés szólamát,
a panaszkodó oboa szintén nekibátorodik,
aztán szétárad a vonósokkal a jóleső fájdalom,
lankadás, gyorsulás, a klarinét
tárogatót idéző töprengése után
öregesen kezdődik a verbunk,
később a hetyke ifjak is bekapcsolódnak,
s miután a korosabbak már kidőltek,
törökös dallamhoz frissül a csárdás,
majd még elszántabban tér vissza a magyaros,
egy kitérőben megfontolt cifrázás,
az első álzárlat után megint élénkül a zene,
a másodikat elgondolkodó játék követi,
melyen belül olykor mintha tévesztenének,
aztán megújra összeszednék magukat,
nagy lendülettel szólal meg a zárótéma,
utóbb kodályos trombitaszóval megbolondítva,
visszafogottság utáni fokozás
torkollik a harmadik álzárlatba,
aztán mintha megismétlődne a teremtés,
elvágyódó nyájajuhász furulyáját hallanánk,
ábrándos fúvósok sírják vissza a múltat,
végül a zárótéma kontrasztos visszatérése
teljes erejű sodrással viszi csónakunkat
a vízesés előtti megtorpanással késleltetett,
végzetszerű kadencia zuhanásába.