TORMÁSSY GYÖRGY[1]

 

Brahms illata

 

„Brahms a 3. szimfóniát 1883 nyarán írta Wiesbadenben, közel hat évvel azután, hogy befejezte 2. szimfóniáját. Ötvenéves volt, sok jelentős művével elismert zeneszerzőnek számított. A bemutató 1883. december 2-án volt Bécsben, a Bécsi Filharmonikusokat Richter János vezényelte.

 

Szimfóniájában a kezdőmotívum újra feltűnik a középső tételben, majd az első tétel főtémájával együtt – megváltozott arculattal – a szimfónia végén is visszatér. A kompozíció érdekes sajátossága a hangnem kérdése: »papíron« dúr hangnemű, összhatásában mégis moll jellegű, mert több és súlyosabb benne a moll karakter. Az első tétel például F-dúr alaphangnemű ugyan, de a dúr főtémát szinte végig moll kisterc ellenpontozza. A második tétel A-dúr melléktémája a feldolgozásban moll dallammá válik. A harmadik tétel eleve moll alaphangnemű, a negyedik is moll témával kezdődik. További érdekesség, hogy voltaképpen a szimfónia valamennyi tétele halkan fejeződik be, ami a lírai jelleget hangsúlyozza, és a romantika korában egyedülálló megoldásnak számít. A 3. szimfónia különös szépségű, a heroikus jelleg mellett lírai, egyben rejtélyes zenemű. Nem véletlen, hogy interpretációi közül a nagy karmesterek értelmezése gyakran erőteljesen eltér egymástól. Az eltérő megítélés már saját korában is érezhető volt.”

 

 Összecsukom a műsorismertetőt. A zenekar elfoglalja helyét. Rövid várakozás után megjelenik a karmester. Fellép a pódiumra. Meghajolva köszönti a hallgatóságot. A Zeneakadémia Nagytermének világítása elhalványul, majd a nézőtéren sötét lesz. A hangversenyek szertartása ez. Felkészülés a zene varázslatára. A színpad fényei várakozást jeleznek. Csend kezdi betölteni a termet. A jobb oldalamon, a legkülső szék üres. A szimfónia első hangjainál ül le mellém valaki. Megjelenéséhez finom, nemes illat társul. A szimfónia zenéje és az illat érdekesen kapcsolódik. Oldalra pillantok. Kellemes külsejű hölgy a szomszédom. A székek karfája keskeny. A finom találkozás szinte elkerülhetetlen. Alig érezhető érintkezés. Csak annyi, hogy biztos legyél abban, hogy ő is érzi karodat. Vagy csak én gondolom? Szereti ön Brahmsot? Fel sem tett kérdések, válasz nélkül. A melódiával együtt az illat ébreszti és viszi tovább gondolataimat.                                                                                         

 

Hallom a dallamot, érzem az illatot, sejtem a kar érintését. Gondolataim messze visznek. Látom a zenekart, a karmestert. A zenével összhangban mozdulataik sajátos tánccá válnak. Színesítik, növelik a buborékot. Együtt vagyunk benne. Társam Brahms romantikus zenéje, a látvány, az illat, és az alig érezhető érintkezés. Hatásukra kellemes hangulatban engedem át magam Brahms dallamainak. Úgy érzem, hogy ez a buborék, amiben vagyok, maga lehet a harmónia. Érzékszerveim csak receptorai a melódiának, az illatnak, és az érintkezésnek. Hatodik érzékszervem, tudatom érzékeli a harmóniát. Hallgatom a zenét, közben gondolkodom. A muzsika önmagában is adhat harmóniát. Érzéseimet most nagyobb harmóniának érzem, mint máskor. A különbség okát ismerem. Hatodik érzékemmel tudom érzékelni a harmóniák különbségét. Árad a zene a teremben. A karmester és a zenészek leírt jelekből keltik életre Brahms érzéseit, amiket megőrzött a kotta. Megőrzött? Hogyan őriz meg objektív jelrendszer szubjektív érzelmeket? A karmester és a zenekar tud valami titkot, aminek segítségével érzelmeket képes továbbadni, tolmácsolni?

 

A tételek végén eltűnik a dallam. Minden más marad. Az illat várja a melódiát. Maradt a levegőben, várakozást keltve, folytatást ígérve. Örülök, hogy nálunk nem szokás a tételek között tapsolni. A karfán változatlanul érezem szomszédomat. Felhangzik a harmadik tétel. Nem gondolkozom. Csak a dallam hullámzik, lassan, rejtélyesen. Vissza-visszatérve ragad magával. A negyedik tétel után felhangzik a taps. A koncert véget ért. A taps utáni csendben ismeretlen partnerem köszön:

Lenyűgöző koncert volt – mondja mosolyogva.

 

Éreztem, majd megértettem, hogy Brahms zenéje után eltűnt a zenekar látványtánca, az illat, és karunk érintkezése. A harmónia elmúlt, így nem ismétlődhet meg soha. A színes buborék hang nélkül tűnt el. Brahms zenéje megismételhető.

 

A koncert magasztos emlékem marad.

(2019)

 


[1] Tormássy György 1940-ben született, Budapesten. Híradástechnikai mérnök doktor. Az információt, a kultúrát a hallgatókhoz-nézőkhöz eljuttató műsorsugárzás technológiájával foglalkozott 1958-tól nyugdíjazásáig.

Szakmai utazásai alatt közel ötven országot ismert meg. Évekig vitorlázott a Balatonon, az Adrián, majd az Atlanti-óceánon át Amerikába. Egy Budapest II. kerületi novellapályázat különdíjasa. Cikkeit különféle újságokban publikálta. Megjelent könyvei: Karib kék (2015), Kék órák (2020), Emlékvirágok (2022), Miért ne? (2023), Kapcsolódások (2024), Kíváncsiságaim (2025).