DR. BOGA BÁLINT[1]
Búcsúszimfónia
Mottó:
Igen, elmaradt a szem,
Jöttünk tovább. Elmaradt
a fül. Megint egy fog. Egy ujj. Nos, el-
elmaradozott, majd elmaradt az orr. Zihált,
meg-megállva a tüdő: elmaradt!
Illyés Gyula: Hegyi-útjain az
idősödésnek
Emberi léted minden napján
indul reggel a próba,
a koncertre készülődés,
ébred a karmester,
a nagybőgő mély
hangja mellett
tápászkodnak a húros
hangszerek,
a hegedű, először
cincogó hangon,
aztán a cselló és a brácsa,
határozott baritonban;
majd gyorsan próbálnak
megszólalni
a fúvósok, mindegyik,
a fagottok rekedt hangja
jelzi:
még nem készültek fel a
napra, de
a már zengő
kürtök
a teljes tettvágyra
serkentenek,
gyorsan alakul a szinkrón,
a karmester összerendezi
a még széthúzó zenészeket,
így együtt átveszik a
hatalmat a térben.
Először egy-egy hang
kilóg a sorból,
majd összesimulnak,
a megszülető harmónia uralma nem enged
félrelépést,
együtt zeng a zenekar,
rezonál a környezet,
a falak visszhangozzák
a szimfóniára készülő
ütemet:
lassan közeleg a teljes
koncert ideje,
megindul a sok kottát
játszó
mindennapi élet.
A zenekar zenél,
évtizedeken által,
összeáll naponta,
szép dallamokat kibont,
saját játékát élvezi,
ám lassan elkopnak a
billentyűk,
a húrok elszakadnak,
de a fő baj: a zenekar
teste,
a zenészek karja, tüdeje elfárad,
megöregszik, elsorvad,
sorban elhagyják a
zenekart:
először a kürtösök,
izomerőt sejtető
zengésük kiesik,
a légzés is nehezedik,
majd a fuvolások,
a finom igazítású készségük
elvész,
aztán az oboisták,
az egyensúlyt biztosító
tartás
nélkülük meginog,
lassan mindegyik elhagyja
helyét,
sorban a húrosok is,
már csapatban is.
egyre vékonyabb a hangáram,
ám két hegedűs
kivétel:
ottmaradnak,
tudják: tőlük függ a
létezés,
a Szív és az Agy teszi
dolgát
és a karmester, a Lélek,
dirigál a pulpituson:
a szimfóniát le kell játszani!,
nem szakadhat meg,
a zene tart, tart,
tart, akár mi lesz,
nem halhat el hamarabb!
Haydn:
Symphony No. 45, „Farewell”
IV Finale: Presto, Adagio
(7:02)
Mercury Baroque Ensemble (Houston, 2012,
I. 21.)