„Az MZTSZ nélkül ma aligha léteznének a zenepedagógus munkahelyek”

Dr. Gyimesi László sok évtizedes szakszervezeti összegzésről, s új kezdetről

Dr. Gyimesi László

A Művészeti Szakszervezetek _Szövetsége (MSZSZ), amelynek tagja a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) is, 2025. december elején rendezte meg kongresszusát, amelyen a vezető testület tagjainak mandátumáról is döntöttek. Dr. Gyimesi László, aki 1995-től megszakítás nélkül 2025-ig töltötte be az MSZSZ elnöki tisztségét, ezen a tisztújító gyűlésen már nem jelöltette magát újra. Leköszönésével véget ért egy korszak, s ennek a négy évtizednek kiemelkedő mérföldköveiről, azokról a szakszervezeti eredményekről beszélgettünk, amelyek minden muzsikus, zenepedagógus életére jelentős hatást gyakoroltak.

– Miért döntött a búcsú mellett?

– Egy idő után minden vezetőnek kötelessége átadni a helyét a fiataloknak, mert törvényszerűen olyan rutinokat kezd követni, amelyek megakadályozzák az új megoldásokat. S abban is van igazság, hogy az azonos korosztály jobban megérti egymást. AZ MSZSZ új vezetőjének Benedekfi István zongoraművészt, zeneszerzőt választották, aki már néhány esztendeje velünk dolgozik a szakszervezetben, a szimfonikus zenekarok ügyeivel foglalkozik. A Szegeden diplomázó, majd a tengerentúlon is tanulmányokat folytató művész zenészi karrierje mellett több éven keresztül tanított a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, s az EMMI zenei osztályvezetőjeként, művészeti főosztályvezetőjeként is dolgozott korábban. S a leköszönésem kapcsán hozzá kell tegyem, az érdekvédelmi munka során nemcsak visszaigazolásból kap keveset az ember, hanem sikerélményből is. Konfliktusos terület, sok stresszel, ami az évtizedek alatt lassan felemészt. Mostanra elfáradtam az ismétlődő és megoldhatatlan ügyekben. Sajnos az utóbbi évek során döbbenetes mértékben épültek le a szakszervezetek, így azt gondolom, szükség van a fiatalok új energiára, megoldásaira a változáshoz.

– Ha napjainkra sokkal rosszabbá is vált a helyzet, azért a korábbi időszakban számos sikert is elkönyvelhettek. Mert igaz, a szakszervezet általában nem kezdeményező szervezet, az MZTSZ azonban az Ön vezetése azzá vált. Többek között törvényben lett kimondva, hogy az alapfokú művészetoktatást állami finanszírozásból kell fedezni, megszületett az előadó-művészeti törvény és a sor folytatható….

– Úgy vélem, az MZTSZ nélkül ma nem léteznének, vagy csak minimális mértékben az állam által lényegében 100%-ban finanszírizott zenepedagógus munkahelyek. Ez az a terület, ahol szinte mindent elértünk, amit csak lehet. Hiszen amikor 1993-ban megszületett az új közoktatásról szóló törvény, abban már az alapfokú zeneoktatást állami feladattá nyilvánították és tanulói alapú normatív támogatási rendszert vezettek be, mindez pedig az MZTSZ-nek is köszönhető volt. A költségvetési törvényben megjelent a közoktatás, ezen belül az alapfokú művészetoktatás állami finanszírozási rendszere. Ebben az időszakban történt az is, hogy megjelent az új felsőoktatási törvény, amelyben sikerül „megmenteni” a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, de meghatározó egyetemi, főiskolai tanárok jogállását. Majd a Legfelsőbb Bíróság – szakszervezetünk felülvizsgálati kérelmének helyt adva – a korábbi szaktanárképzőben szerzett végzettségeket felsőfokú, főiskolai végzettségnek ismerte el, ezzel biztosítva a 60-as években végzettek foglalkoztatását. A következő ötéves ciklus, 1994–1998 eredményei közé tartozik, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény számos adókedvezményt épített be a művészeti tevékenységet folytatók számára. Majd az alapfokú zeneoktatás mellett megnyílt az alapfokú művészetoktatás keretein belül a többi művészeti ág oktatásának, normatív támogatásának lehetősége. Ez a döntés – a számos ellentmondás és visszaélés ellenére is – új munkahelyek ezereinek a lehetőségét nyitotta meg a művészek, különösen a pályafutásukat korán befejezők számára. S folytathatom azzal a sort, hogy a többéves bérkövetelések eredményeként 2002-ben átlagosan 50%-os béremelést kaptak a közalkalmazottak, köztük a pedagógusok is.

– Mást téren is anyagi segítséghez jutottak a művészek.

– Javaslatunk alapján a Parlament 2005-ben fogadta el az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvényt (ekho), amelynek alanyai jellemzően művészek és újságírók. A törvény nem csupán átalányadó jelleg közteherviselést ír elő, hanem egyesíti a személyi jövedelemadó és a társadalombiztosítási járulék megfizetését, egy rendkívül egyszerű eljárásban. Ezzel szakszervezetünk régi törekvése valósult meg: olyan átalányadózás jellegű, az átlagosnál lényegesen alacsonyabb teherrel járó közteherviselés, amely egyidejűleg – ugyan szerény – szociális biztonságot is kínál. Szintén fontos mérföldkő, hogy az Országgyűlés 2008. december 8-án elfogadta az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008.évi XCIX. számú törvényt, rövidített nevén az előadó-művészeti törvényt. A törvény meghatározza az állam feladatait az előadóművészet támogatásában, ennek feltételrendszerét és eljárásait, emellett szabályozza az előadóművészek foglalkoztatásának sajátos rendelkezéseit. A törvény hatálybalépésével biztonságossá vált a szakszervezetünk által képviseltek munkahelyi foglalkoztatása. Majd a következő, 2010–2014-es ciklusban is akadt kedvező fejlemény a közoktatás terén, hiszen az új köznevelési törvény egyértelműen állami feladatként határozza meg az alapfokú művészetoktatás és az ilyen intézmények fenntartásának feladatát. A mi területünket kevésbé sokkolta az önkormányzati helyébe lépő állami intézményfenntartás, mint más oktatási területeket, sőt a pedagógus béremelés és előmeneteli rendszer, továbbá az állami finanszírozás lényegesen biztonságosabbá tette az egész működést, valamint a zenepedagógusok helyzetét. A köznevelési területtel való, jó együttműködést jelezte a minisztérium és a szakszervezetünk között megkötött stratégiai megállapodás, amelyet tudtommal egyik fél sem mondott fel a mai napig. Erről az időszakról elmondhatjuk azt is, hogy a jogszabályalkotás területén szinte nem volt olyan terület, ahol ne születtek volna új, tagságunk életviszonyait jelentősen befolyásoló jogszabályok. Eredménnyel vettünk részt a jogalkotás folyamatában, így az új köznevelési, szakképzési, felsőoktatási, továbbá az előadó-művészeti területre vonatkozó szabályok vagy kedvezőbb, de legalábbis a korábbi szabályozásnál nem hátrányosabb jogi környezetet hoztak létre. Összességében pedig elmondhatom: a jogszabály alkotás terén azt, amit el lehetett érni a zenepedagógusok és a táncpedagógusok érdekében, megtettük. Ma egy zenepedagógus a heti 24 kötelező órában, gyerekekkel foglalkozva megkapja a jelentősen megemelt a bért, s az órái mellett akár még zenekari állást is vállalhat. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne hiba és feladat, de a legfontosabb feltételek biztonságos és megfizetett szakmai munkát biztosítanak.

– A munkahelyteremtés, -megtartás mellett pedig számos, a mindennapi életben segítséget nyújtó kezdeményezéseket is útjára indított az MZTSZ.

– Szakszervezetünk 2006-ban elindította a szakszervezeti tagság és hozzátartozóikat szolgáló, rendkívül kedvezményes mobil flottáját, több ezresre nőtt az igénybe vevők száma. Anyagi nehézségeink ellenére sem szüntettük meg a zenepedagógiai folyóirat, a PARLANDO kiadását, de megjelenését teljes egészében internetes felületre helyeztük át, s az olvasók és érdeklődők száma döbbenetes mértékben megnőtt. Emellett kiadjuk a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségével közösen alapított és fenntartott ZeneKar című folyóiratot is, immár egyedül. Számunkra megtisztelő és felemelő, egyben meglehetősen furcsa az, hogy két ilyen jelentős zenei területnek a szakszervezet, és más nem adja ki az egyetlen szakmai folyóiratát. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a MZTSZ alapította és tartja fenn több, mint 25 éve a könnyű műfaj immár jelentős szakgimnáziumát, a Kőbányai Zenei Stúdiót.

– Azért teljesen nem válik meg most a szervezettől, hiszen az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületének továbbra is az elnöke marad.

– Igen, akad még tennivaló, ott is küzdeni kell azért, hogy a művészek megkapják az őket megillető összegeket. Örülök, hogy tudunk ebből a bevételből sok egyéb mellett nyugdíjkiegészítő-támogatást fizetni a rászorulóknak, s folyamatosan támogatjuk a művészeket jogi tanácsadással, oktatással is. Az EJI-t harmincöt éve hoztuk létre dr. Tomori Pállal és számos kiváló művésszel, szakemberrel, úgy, hogy a kezdő bevételünk félmillió forint volt, az elmúlt évben munkatársaim kitűnő munkája eredményeként már többmilliárd forint bevétel mellett több, jelentős mértékű jogdíjat tudtunk felosztani az előadóművészek között. Visszatérve a szakszervezetre, azt látom, óriásit változott a világ. Magyarország 1989-ben alakult át demokratikus alkotmányú köztársasággá, s az azóta eltelt időben ez a rendszer formálódott – van, aki úgy ítéli meg, jobb lett, van, aki szerint rosszabbá vált – s ebben az átalakuló világban a szakszervezeteknek leginkább a pofozógép szerepe jutott. Egyre kevésbé népszerűek, eredményesek, egyre inkább akadálynak látták őket a hatalom gyakorlásában. Ez az egyre nehezebb és hálátlanabb feladat is felemészti az embert, arról nem is beszélve, hogy nem lehet elvonatkoztatni az általános közérzettől, általános elvárásoktól. A területünk döntő része állami támogatásokból él, közpénzből, ahol lényeges, hogy ezeknek az összegeknek az elosztása milyen elvek alapján történik. Ha nincsenek ilyenek, akkor nehéz egyről a kettőre jutni, miközben minden, amit az ember tesz, az emberi sorsokat befolyásol… Arról nem is beszélve, hogy aki a művészetet választotta hivatásul, olyan foglalkozással verte meg magát, amit szinte sehol máshol nem tud hasznosítani. Ezért is volna fontos az a védőháló, amit – jó esetben – a szakszervezet biztosítani tud. Mindenesetre hálás vagyok a sorsnak, hogy ennyi esztendőt tölthettem ebben a nagyon unikális világban, kivételes emberek, művészek, pedagógusok, zseniális és a szakmájukat az átlagtól eltérő mértékben és módon szerető emberek között.

Réfi Zsuzsanna