Tantárgy- és álomátadás

Németh László „Sajkódi esték” című esszékötetét lapozgattam még a 70-es évek közepén és megakadt a szemem a „Tantárgyösszevonás” részen. Zeneirodalmat és zenetörténetet tanítottam, és arra gondoltam, talán kapcsolni lehetne a zenéhez a korszakok legfontosabb irodalmi és művészettörténeti eseményeit. Azonnal visszariadtam a tervtől, elijesztett a feladat nagysága, de elmélyedve az esszében egyre határozottabb alakot öltött az elképzelést és Németh László „bátorításai” segítettek megfogalmazni elképzelésemet. Idézem legfontosabb gondolatait.

Vásárhelyi tanári éveire emlékezve írja a „Tantárgy- és álomátadás” című fejezetben: „Magyarból és történelemből is én vittem érettségire az egyik leányosztályt. Az a furcsa helyzet alakult volna ki, hogy a történelem órán félévvel később kellett volna a reformkorhoz, s mondjuk Széchenyihez érni, mint az irodalomtörténetin. A szétszórtan kapott ismereteket egy nagyobb ismeretmolekulába kellett rendezni, melynek a fenntartása kevesebb energiát kíván s jobban ellenáll a lemorzsolódásnak. Órarendileg szétválasztott tárgyak közt, melyeket más-más tanbár tanít, az efféle kötések kialakítása szinte lehetetlen. Kollégáim a tárgyösszevonás ellen fölhozható érvek egy részét elmondták már. A leghízelgőbb az volt, hogy egy ilyen „tárgykombinátot” csak valami kivételes elme tud tanítani, akinek az áttekintése meghaladja az átlagos tanárit. De ez egyáltalán nincs így! … Az a többlet, melyre az efféle kritika céloz, középiskolai fokon épp annyira jelenthet hátrányt, mint előnyt. Az sem igaz, hogy egy ilyen tárgy tanítása nagyobb készültséget, lényegesen jobb tanáranyagot kíván. Aki ezt hiszi, összetéveszti e tárgyak megkonstruálását a tanításukkal. Ha a tanrend, tankönyvek s megfelelő olvasmányok együtt vannak, az ilyen nagy tárgyon semmivel sem nehezebb, legföljebb mulatságosabb uralkodni, mint a másikon. Oktatásunk épp áttekintésre nevel a legkevésbé. De az áttekintést általában összetévesztik azt ismétléssel. Mi ennek az áttekintésnek a haszna? Célja, mint minden műveltségé, hogy az ember megértse helyét, is létét szép és hasznos szereppé tudja alakítani.”

Kialakítottam egy Európa zenetörténetével foglalkozó tantárgyat, amelyhez korszakonként kapcsoltam a jelentős irodalmi és képzőművészeti eseményeket. Miután engedélyeztettem a minisztériummal az anyagot, Collegium Musicum néven 1977 szeptemberében tanítani kezdtem. Már néhány hét után n nyilvánvalóvá vált, hogy az órákat személyessé kell tenni, így azok lassan élménybeszámolóvá váltak. Magam is meglepődtem: a zeneiskola gimnazistái szokatlan élénkséggel reagáltak, összekapcsolták a hallottakat olvasmányaikkal és iskolai tananyagukkal. Ezen felbuzdulva interaktívvá tettem a tanítást, a jelentősebb műveknél és a korszakváltásoknál megkérdeztem véleményüket: hogy tetszett? Reakciójukat eleinte nem tudták megfogalmazni, de segítséggel egyre jobban ment a dolog. Különösen a képzőművészettel voltak bajban -nem jártak képtárba-, azonban ezen egy speciális módszerrel, dr. Pipics Zoltán: Így nézd a szépet című könyve alapján segítettem.

Később szükségessé vált egy tankönyv, tehát csináltam egy „Jegyzet”-et a zenetörténet vázlatával, irodalmi idézetekkel és képekkel, amit korabeli dokumentumokkal, történetekkel , érdekességekkel lazítottam fel. 1989-ben jelentős összeget nyertem a minisztérium közművelődési pályázatán, ebből házilag nyomtatott formát tudtam adni a „Jegyzet”-nek és készült hozzá egy „Olvasókönyv” is. ezeket évente kölcsönöztem a növendékeknek.

Tapasztalataim:

- érdeklődésük megnőtt a tárgy iránt

- összekapcsolták és kiegészítették az iskolában tanultakkal

- önállóan hozzáolvastak a hallott irodalomhoz

- elkezdtek képzőművészeti könyveket nézni

- órákon beszélgetések, viták alakultak ki egy-egy művel kapcsolatban, aminek jelentős közösség teremtő ereje volt

- a tanítást fellazító történetek, személyes élmények meglepően inspirálták őket

- különleges kapcsolat alakult ki növendékeimmel, számosa ma is rendszeresen felkeresnek.

2025 júniusában végleg nyugdíjba mentem, a tárgy megszűnt, kivették a hivatalos tantervből, pedig most lenne rá a legnagyobb szükség, hiszen nincs művészettörténet tanítás és jelentősen csökken a világirodalommal való foglalkozás a gimnáziumokban. Ha akad kolléga, aki folytatná ezt a munkát, szívesen segítek, nem csak tapasztalatokkal, hanem a „Jegyzet”, az „Olvasókönyv”, a zenei- és képanyag szíves átadásával pdf formátumban.

Szeretném remélni, hogy ez a 48 évig végzett munka folytatódik, és nyomában műveltebb emberfők kiműveltebb lélekkel kerülnek ki a zeneiskolákból.

Nagy Erzsébet gitártanár