Versenyek éve — 2001

A 2001-es naptári évben a zenei rendezvények keretén belül a zongoristák rendkívüli eseménysorozatnak lehettek tanúi. A különböző szintű országos és nemzetközi versenyek periodikus ismétlődésében a dátumok különlegesen estek össze ebben az esztendőben Magyarországon. A sort a hatodik alkalommal megrendezett Országos Főiskolai Mozart Zongora Emlékverseny kezdte el Debrecenben március közepén. Ezt követte Nyíregyházán a IX. Országos Zeneiskolai Zongoraverseny április elején, majd a hó végén a Zenetanárok Országos Zongoraversenye Szekszárdon.1 A 2000/2001-es tanév vége júniusban meghozta a nemes versengés lehetőségét a szakközépiskolások számára is a IX. Békés-Tarhosi Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny keretén belül. Ha mindehhez hozzávesszük a számos megyei szinten rendezett zeneiskolai zongoraversenyt, nyilvánvalóvá válik az, hogy a magyarországi zenészképzés integráns része a verseny: a tanárok szeretik és igénylik a versenyre felkészítés minőségi kihívásait, a növendékek megmérettetésének lehetőségét, a szakmai találkozások adta emberi kapcsolatok ápolását, a zsűri értékelésének az elkövetkezendő munkára szóló útmutatásait. Növendékeikkel a sikeres munka érdekében hosszú hónapokig összekovácsolódott emberi kacsolatban dolgoznak, mintegy saját belső energiáikat is hozzáadva a munka sikeréhez a cél elérése érdekében. A versenyek növelik a repertoárt és állandóan szinten tartják vagy méginkább emelik is az adott korosztálytól várható hangszeres és előadói minőséget. A sokszor és sokféle szinten feltett kérdésre, hogy vajon szükség van-e a versenyekre, a 2001-es versenysorozat egyértelműen megadta a választ: igen, nélkülözhetetlenek.
 E versenyek koronájaként hallhattuk a XI. Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyt szeptember 3-18. között Budapesten a Zeneakadémián. E nagy hagyományokkal bíró Liszt zongoraversenyt ötévenként rendezik meg Magyarországon. Mint ismeretes, nem ez az egy Liszt nevéhez kapcsolódó verseny létezik Európában. A magyarországi Liszt verseny jellegzetessége, hogy nemcsak a virtuóz művek előadását iktatja be a verseny programjába. Liszt nem csak előadó virtuóz volt, hanem a XIX. századnak olyan meghatározó zeneszerző személyisége, aki késői műveinek újszerűségével utat mutatott a XX. század felé is. A műsorba a virtuóz, a technikailag legnehezebb követelményeket támasztó művek mellett a versenyzőnek mindig be kellett iktatni tartalmi ellenpontként lírai hangvételű műveket, dalátiratokat vagy időskori darabokat is, melyek sokszor könnyűnek tűnnek, mert rövidek és hangszertechnikailag csak laza zenei anyagból állnak. Mégis rendkívül nagy kifejezőerővel bírnak, és az előadótól – tartalmuk megszólaltatásához – mindenekfelett elmélyedést kívánnak, nem elég az átlagos muzikalitás. A verseny anyaga ezáltal nagyon nehéz volt, mert felölelte Liszt egész életművét.
 A Liszt nevét viselő első versenyre 1933-ban került sor Budapesten. Hogy ez az esemény milyen nagyságrendű volt, az is mutatja, hogy a zsűri munkájában mintegy 20 muzsikus vett részt (többek között Rachmaninov, Sauer Emil, Varró Margit). Ezt a versenyt – mint ismeretes – a 19 éves Fischer Annie nyerte meg. Így indult el világkarrierje.
 Idén 27 országból 88-an jelentkeztek a budapesti Liszt versenyre. Találkát ad az idén Budapesten „az egész világ kicsiben” – írta a verseny programfüzetének bevezetőjében Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere. Ez a szám is jól példázza, milyen nagy horderejű versenyként él a zongorista világ tudatában ez a nemzetközi verseny. Végül csak 58-an vállalták a megmérettetést. A verseny technikai színvonala rendkívül magas volt. A 15-16 éves korosztály is brilliánsan előadott etűdökkel kápráztatta el a közönséget. A professzionális hangszeres tudás azonban nem mindig párosult kiemelkedő zeneiséggel. A művészi személyiség sokoldalúságának gazdagságával általában sokkal kevesebben rendelkeztek. Megfigyelhető, hogy a versenyzők elsősorban perfekt játékra törekszenek, a művek adta zenei gondolatokkal való találkozás, azok közlése a felkészülés folyamán most is gyakran másodrendűvé vált, vagy szélsőséges külsőségekben, modorosságban mutatkozott meg. Csak a legnagyobb tehetség képes arra, hogy a technikai és a művészi munkát a felkészülés folyamán egyensúlyban tartsa. Az előadóművészi érettséget, úgy látszik, a született érzék birtokában csak az idő érlelheti meg igazán.
 Pedig a hallgatót az előadói személyiség varázsa és gondolatainak, érzéseinek hiteles közlése győzi meg a zene adta élmény hatalmáról.
 De milyen az igazi előadóművészi személyiség, milyen beállítottságú, érdeklődésű lehetett a 20-as éveiben járó Liszt Ferenc? A kortárs, Mme. Boissier naplója teljes életközelségbe hozza Liszt személyét. Érdemes felidézni a napló lelkesedéstől és őszinte csodálattól átfűtött sorait. Felébreszthetik a művésszé válás útját járó fiatalokban is azt a gazdag, sokirányú és hatalmas szellemi érdeklődést, amellyel Liszt Ferenc már ifjú éveiben is rendelkezett. A „Tagebuchblätter von August Boissier2 1832-33 telén keletkezett. Boissier asszony leánya a fiatal Liszttől vett zongoraórákat. Az órák rendkívüli benyomást gyakoroltak a leányát kísérő szülőre is. Idézni szeretnék néhány gondolatot az általa lejegyzett csodálatos kis írásból:

1832/33 telén
... Liszt 21 éves volt ekkor ...
... Ez az ifjú ember szellemileg egész rendkívülien szervezett és nem csak a zenében, hanem általában is az. Amibe belefog, az mind a tehetség jegyét viseli magán (15. oldal)
... Magával ragadó ékesszólással beszél és szellemének kincseit királyi tékozlással osztogatja. Hogy magyarázatait szemléletesebbé tegye, egész oldalakat olvasott fel valamelyik kedvenc írójától, megvilágítja és hangsúlyozza az összefüggést a zene és az irodalom között (12. old.)
... Kedvesen és érthetően beszélt, teljesen természetes és tökéletes rálátással rendelkezik, szelleme érett, mert tapasztalt és elmélyülten gondolkodó. Az irodalomról tűzzel és kifinomultan beszél. Sokat olvasott és mindent megtartott (16. old.)
... Úgy találom, hogy rendkívül logikus és eredeti... Amit tanulmányoz, annak mindenben a gyökeréig hatol, nézetei ezért olyan igazak, egészségesek és helytállóak. Úgy látja a dolgokat, ahogy vannak, és azért, hogy ismeretekre tegyen szert, lépésről lépésre halad, anélkül, hogy megkísérelné lépcsőfokok átugrását (61. old.)
... Ez az ifjú ember sokat gondolkozik és álmodozik. Szelleme ugyanolyan rendkívüli, iskolázott, mint az ujjai. Ha nem egy zseniális muzsikus lenne, jelentős filozófus vagy irodalmár vált volna belőle (12. old.)
... Amikor felolvas, ugyanúgy hangsúlyoz mindent, mint amikor játszik (49 old.)
... Sokat filozofált a művészetéről, oly sokat lehet tanulni a vele való beszélgetésből (100. old.)
... Csodálatos óra, Liszt teljesen zseniális, szelleme sziporkázó, tiszta értelem és ihlet (56 old.)
... Liszt Koessler oktávetűdjét tanítja a lányomnak. Ezt az etúdöt Dante Poklához hasonlítja (62. old.)
... Weber szonátájával foglalkozott és alig elképzelhető, milyen aprólékosan tanulmányozott minden egyes hangot. Mindent elismételt, mindennek megvolt a maga jelentése, a kifejezése. Valósággal egy pszichológiai előadást tartott nekünk (52. old.)
... A legcsekélyebb apróság sem kerüli el a figyelmét tanítás közben, a legkisebb előadási jelet, minden hangot, minden basszust egyenként tanulmányoz, de amikor előad, akkor az éneklő dallamban, a nagy dinamikai fokozásokban bontakozik ki tökéletesen, ez az, ahol a lelke és akaratereje egyaránt teret talál (16. old.)
... és így tovább minden zongoraóráról.
 E rövid kitérő után térjünk vissza a verseny eredményéhez.
 Mindössze 14-en kerültek tovább a második fordulóba, és hatan jutottak a harmadikba, a döntőbe. A döntőbe jutott hat versenyzőről, valamint az egyik legfiatalabbról, aki Budapest város különdíját kapta, a Magyar Televízió rövid összefoglalót készített és egy későbbi időpontban közvetítette a gálahangversenyt is. 
 Némethy Attila, a zeneakadémia professzora a TV műsor keretén belül riporterként néhány mondattal bemutatta a döntőbe jutott versenyzőket. Közben néhány kérdést tett fel a zsűri elnökéhez, Lantos István zongoraművészhez és egyik tagjához, Jandó Jenő zongoraművészhez. Ebből a rövid riportműsorból – a riporter szavait idézve – szeretném közölni a díjazott versenyzőkről adott rövid információkat.
 
Némethy Attila: 
„Az előadóművésznek kötelessége, hogy a közönség és a mű között mint egy katalizátor szerepeljen. De ennek a katalizátor-szerepnek mekkora a szabadsága? Az egyéniség mennyire győzheti le a kottába beírt követelményeket?

Lanton István, a zsűri elnöke:
Nehéz erre válaszolni. Az én személyes véleményem az, hogy mindenképpen a művet kell szolgálni. És az ember adottságait, tehetségét arra kell felhasználja, hogy a műnek a lényegét megtalálja és azt átadja a közönségnek. Én majdhogynem azt mondanám, hogy az előadónak – ezt idézőjelben kell érteni – egy kicsit háttérben kell maradni. A verseny egyik tapasztalata az, hogy a nagyszerű technikai felkészültségű pianisták, akik még nagyon muzikálisak is, egy dolgot nem vesznek elég komolyan. Még a legtehetségesebbeknél is hiányzik. Ez pedig a művel szembeni alázat.

Némethy Attila:
Véleményed szerint másképpen kell játszani egy versenyen, mint egy koncerten?

Jandó Jenő zongoraművész, a zsűri tagja:
Igen is, meg nem is. Azt hiszem, a zsűri is olyan tagokból áll, akik arra éhesek, hogy ne csak egy perfekt zongorázást halljanak, hanem hogy egy egyéniséget és egy zenei élményt kapjanak. Hogy mi a különbség a kettő között, azt, azt hiszem, a közönség is megérezte és reakciójával kifejezésre is jutattta a 2. és a 3. fordulóban.

Némethy Attila:
Nagyon sokféle zongorázást hallottunk. Van, aki profi, de egy kicsit szenvtelen, és van, aki mindenféle kitalációkkal tűzdeli tele a darabot. Mintha nehéz lenne a határvonalat, a mértéket megtalálni.

Jandó Jenő:
Azt hiszem, ez minden romantikus irodalmat játszó művészre érvényes. Az sem elég, hogy valaki csak a pőre hangokat játssza el, és az sem, ha valaki túlságosan előtérbe hozza a saját egyéniségét ...”
A verseny végeredményeként első díjat nem adtak ki. Egy második és három teljesen egyenértékű harmadik díjat ítélt oda a zsűri a versenyzőknek.

„A verseny második díját Tóth Péter nyerte el. A világon három nagy Liszt verseny létezik, az utrechti, a weimari és a budapesti. Tóth Péter tavaly megnyerte a weimari Liszt versenyt. Ő 1983 augusztusában született és még csak a zeneakadémia előkészítő tagozatának növendéke. 11 éves korában kezdett el zongorázni tanulni. Mindössze 7 éve zongorázik.

Farkas Gábor 1981 májusában született. A zeneakadémia hallgatója. Ő is részt vett már néhány versenyen, többek között a Földes Andorról elnevezett budapesti zongoraversenyen és egy svédországi versenyen, ahol elnyerte a 2. díjat. Élete eddigi legnagyobb sikerét érte el a budapesti Liszt zongoraversenyen.

A verseny legfiatalabb résztvevője Vadim Kholodenkio volt, aki az ukrán színeket képviselte. 1986 szeptemberében született. Fiatal kora ellenére több versenyen nyert díjat. Harmadik volt a Prokofjev és második a Horovitz versenyen. Életét csak a zene tölti ki.

Massimiliano Motterle 1972-ben született. A Giuseppe Verdi konzervatóriumban tanult és olyan professzorai voltak, mint Lazarij Berman, Paul Badura Skoda és Alexis Weisenberg. 16 különböző nemzetközi versenyen nyert különböző díjat. A 29 éves művész a világ minden táján koncertezik. 1998-ban saját zeneakadémiát alapított Bresciában, és ezt azóta is vezeti.

A 16 éves osztrák származású Ingolf Wunder 1985 szeptemberében született. Hihetetlen intenzitású zongorajátékával szinte elégett a pódiumon. A zeneakadémia közönsége döbbenten figyelte. Neki nem sikerült a döntőbe kerülni. Ő volt az egyetlen, aki Budapest város különdíját nyerte el.”

A díjkiosztó gálahangversenyen zsúfolásig megtelt a zeneakadémia nagyterme. Az ezredforduló első évében a zeneszerető közönség kitüntetetten figyelt a jövő előadóművészeinek kezdeti sikereire.

1 E versenyekről szóló beszámolókat a Parlando 2001. 4. számában olvashatjuk.

2 Franz Liszt als Lehrer. Tagebuchblätter von August Boissier. P.Zsolnay Verlag, 1930.