Zongorista-gála

Résztvevői az Országos Békés-Tarhosi Szakközépiskolai Zongoraverseny 

díjnyertes növendékei

 Ezzel a címmel rendezett hangversenyt a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora tanszaka 2001. október 12-én a Zeneakadémia Nagytermében azoknak a zongorista növendékeknek műsorával, akik a IX. Országos Békés-Tarhosi Szakközépiskolai Zongoraverseny díjazottjai voltak.
 Ez a 21 éves múltra visszatekintő országos rendezvény 2001. június 17-20. között zajlott 16 zeneművészeti szakközépiskola 48 növendékének részvételével.
 Rendezői az Oktatási Minisztérium és a Kiss Árpád Közoktatási Szolgáltató Iroda mellett Békés Megye, Békés város, a Városi Művelődési Központ és nem utolsó sorban a Békési Zeneiskola. A nyári rendezvénysorozatot, melynek keretén belül kap helyet ez a verseny is, két remek szervező egyéniség állította és állítja össze mind a mai napig, ők adminisztrálják, tartják kézben a verseny alkalmával a lebonyolítás összes feladatát: Fejes Antal igazgató úr és felesége, Fejes Zsuzsa tanárnő. Köszönet érte valamennyiünk nevében, hogy most is nagyvonalú vendéglátással és szervezéssel tették emlékezetessé ezt az országos eseményt. 
 A verseny támogatói között mindenekelőtt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet kell kiemelnünk, amely intézmény a jövő zongorista generáció bemutatkozásának kiemelkedő színtereként kíséri figyelemmel évek óta a zongoraverseny eseménysorozatát.
 Ezen a versenyen a szakközépiskolák első, második és harmadik osztályos növendékei vehetnek részt. A versenyek mind technikai, mind zenei színvonala ebben az évben is rendkívül magas volt. A díjazottak 95%-a a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongorista növendékei közül került ki. „Hova lehet ezt a színvonalat még fokozni?” – tette fel a kérdést a fogadáson a szervező házigazda, Fejes Antal igazgató úr. Hogy a műsorban hallható darabok egy-két évtizeddel ezelőtt megfeleltek volna zeneakadémiai diplomahangverseny műsorának is, az látható az elhangzott Gálakoncert műsorából, melyet a jogosan büszke intézmény igazgatója Szabó Tibor a Zeneakadémia nagytermében rendezett meg díjazott növendékei számára.
Zongorista-gála
a Bartók Konzervatórium zongora tanszakának ünnepi hangversenye
a Zeneakadémia Nagytermében 2001. október 12-én.

MŰSOR

1. Chopin: g-moll mazurka op. 24. No. 1.
 Grieg: Karnevál
 Birtalan Zsolt 2. osztály, 1. díj

2. Kurtág: Játékok – részletek
 Szkrjabin: disz-moll etűd
 Schubert: f-moll imprompu op. 142. No. 4.
 Asztalos Aliz 3. osztály, 3. díj

3. Debussy: Pagodák
 Liszt: E-dúr legenda – 
 „Paulai Szent Ferenc a hullámokon jár”
 Fülei Balázs 3. osztály, 3. díj

4.  Liszt: Funčrailles
 Mészáros György 3. osztály, 2. díj

5. Chopin: fisz-moll mazurka op. 59. No. 3.
 Liszt: XV. Magyar rapszódia
 Németh András 2. osztály, 2. díj
6.  Liszt: A-dúr legenda – 
 „Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál”
 Borbély László 4. osztály, Nagydíj

7.  Scarlatti: a-moll szonáta
 Liszt: Rigoletto parafrázis
 Hornok István 4. osztály, 1. díj

8. Horuschitzky: 2 tétel – 
 „egy magányos utazó álmodozásai”-ból
 Schumann: Toccata
 Marouan Benabdallah 4. osztály, 1. díj

Tanárok: 
Ábrahám Mariann (6), Eckhardt Gábor (3, 4, 7, 8), 
Hargitai Imre (1), Kékesi Judit (2), Réti Balázs (5, 8)

 De ne feledkezzünk meg azokról a díjazott növendékekről sem, akik nem a budapesti „Bartók”-ba járnak. 

 Az első korcsoport harmadik díjasa: Hermann Péter – a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumának növendéke. Tanára: Lucz Ilona.

 A második osztály első díjasa KádárJudit volt, a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola növendéke. Tanára: Sára Sándor.

 Emellett még különdíjak sorával jutalmazták a kiemelkedő produkciókat.

 Találkozunk három év múlva. Vagy kettő?

Ábrahám Mariann