Búcsú Adorján Ilona tanárnőtől

Elment egy nagy tanár. A régi mesterek generációjának egyik utolsó képviselője. Adorján Ilona énekmester több mint hat évtizeden át énekesek generációit nevelte fel. Tanítványait olyan biztos technikai alappal látta el, mely minden komolyzenei műfajban, stílusban sikerrel alkalmazható volt.
    1911-ben született Kolozsváron. Itt végezte el a zongora és az ének szakot, majd a harmincas évek végén a pesti Zeneakadémián is tanult.
    Már diákként kitűnt pedagógiai érzékével, amikor diáktársait tanította. Sikeres, bár rövid énekesi pályafutása alatt is (Rosina, Gilda, Constanze, majd Violetta szerepében tűnt ki) egyre inkább a tanítás felé fordult, majd később teljesen annak szentelte életét. A negyvenes években, amikor megnyílt a kolozsvári Magyar Opera, a szerződtetett művészek közül szinte mindenki az ő tanítványa volt. Meghívást kapott a Kolozsvári Zeneakadémiára, ahol nyugdíjba vonulásáig tanított. Emellett a kolozsvári Magyar Opera énekmestere is volt, s olyan híres énekeseket nevelt, mint Mátyás Jenő, Albert Annamária, Kriza Ágnes, stb.
    1983-ban települt át Magyarországra, ahol az ELTE zenei tanszékén kezdett el tanítani. Ezzel párhuzamosan hosszú évekig járt Győrbe, ahol a Színház énekmestere volt. Budapesten is számos operaénekessel foglalkozott, és tévedhetetlen ítélete, hatalmas szakmai tudása nagyban hozzájárult pályafutásuk magasba íveléséhez (közöttük volt Temesi Mária, Kertesi Ingrid, Németh Judit, Komlóssy Ildikó, Fonyó Barbara, Lukin Márta, Daróczy Tamás, Csonka Zsuzsanna, Kálmándy Mihály, Bodrogi Éva, Lax Éva, Szüle Tamás, Mukk József és még sokan mások). Miközben tanítványai a londoni Covent Gardenben, a milánói Scalában vagy éppen, mint büszkesége, Németh Judit: Bayreuthban szerepeltek, szívén viselte a jövő generációja énekkultúrájának ügyét is. Még túl a nyolcvanon, bámulatos munkabírással járt Szegedre is, ahol a Tudományegyetem Konzervatóriumában az énekhangképzés módszertanát tanította, ezenkívül több mint 10 évig az ifj. Sapszon Ferenc vezette Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában nagy szeretettel és odaadással foglalkozott a gyermekek énekhangképzésével.
    Egész életét a magyar énekkultúra odaadó, lankadatlan szolgálata vezérelte, utolsó erejéig szenvedélyesen tanított. Halála pótolhatatlan veszteség tanítványainak és az egész magyar énekpedagógiának.

Bruckner Adrienn