ZENEISKOLAI HARMONIKAVERSENYRŐL

    Az I. Országos Harmonikaverseny négy korcsoportjában 45 versenyző produkcióját hallottuk. 20 tanár készítette fel tanítványait a jeles alkalomra.
    A verseny lebonyolítása kitűnő volt, amely elsősorban Ernyei László tanár úr, a Zenetanárok Társasága Harmonika Tagozatvezetőjének érdeme.
    Nem tisztem a zsűri működésének értékelése, azonban szeretném megjegyezni, hogy komoly vitáktól mentes, kellemes napot töltöttünk el együtt. Véleményem szerint ez két okra vezethető vissza:
    a) A produkciók értékelése során kiderült, hogy gondolkodás- és értékelésmódunk szinte azonosnak bizonyult.
    b) A díjazott versenyzők teljesítményének minősítése nem okozott különösebb nehézséget, hiszen akadtak olyan kiemelkedő egyéniségek, akik tudása, zenei felkészültsége egyértelműen a mezőny fölé nőtt.
    Töredelmesen bevallom, én személy szerint sosem voltam verseny-párti, de be kell látnom, hogy szükség van ezekre az időnkénti megmérettetésekre az igazi zenei tehetségek megmutatkozása és felfedezése érdekében.
    Versenyezni merőben más dolog, mint a szó hétköznapi értelmében „csak” muzsikálni! Közismert tény, hogy nem minden növendék alkalmas – a különben jó zenei tudásszintje ellenére sem – nyilvános megmérettetésekre. A zenei versenyzés egyben az idegek harcát is jelenti.
    Az „érem másik oldala” pedig a tehetséggondozás kérdése. Ismeretes, hogy a rendszerváltozás küszöbén megszűnt az országos szaktanácsadói hálózat (Budapesten megmaradt?!), amely egy-egy elismert zenei szakember tanárokkal és növendékekkel való folyamatos kapcsolatát jelentette. E sajnálatos intézkedés komoly mértékben rontotta, csökkentette a tehetséges növendékek felfedezésének esélyét és fejlődésük segítésének lehetőségét. Ha ilyen szempontból mérlegeljük az előbbieket, tényleg szükség van az országos zeneiskolai versenyekre.
    Mindezek tükrében következzék néhány gondolat magáról a versenyről.
    Az I. korcsoportban 9-12 éves növendékek versenyeztek és kötelező darabként egy népzenei feldolgozást szólaltattak meg. A népzenei fogantatású darab kijelölése azért volt célszerű, mert a zeneiskolai szolfézsoktatásban a Dobszay: Hangok világa I-II. kötetében éppen a régi- és új stílusú magyar népdalokat tanulták a növendékek, így azok valóban zenei anyanyelvük részévé váltak. A II. és III. korcsoportban szonatina tételt, illetve egy többszólamú művet kellett játszaniuk, míg a IV. korcsoport műsora szabadon megválasztható művekből állt.
    Néhány esetben előfordult, hogy a versenyzők figyelmen kívül hagyták a versenykiírást a kötelező művek tekintetében. A zsűri nem mutatkozott „szőrösszívűnek”, nem vont le pontokat büntetésül a szabálytalanság miatt, rutintalanságnak tulajdonította e tévedést.
    A versenyekre való felkészülés, felkészítés során mindig komoly zenepedagógiai problémát jelent a forma pontos időzítése. Néhány esetben előfordult, hogy kottából játszottak a növendékek, amely egy országos zenei versenyen szinte elképzelhetetlen dolog. Ekkor már „erősebben fogott a zsűri ceruzája”. Ha egy versenyző nem készül fel meghatározott időre darabjaival, szerencsésebb visszaléptetni, mintsem kitenni hivatalos elmarasztalásnak és pont-vesztő elbírálásnak.
    A művek tempójának helyes megválasztása is mindenkor döntő jelentőségű a hatásos megszólaltatásuk szempontjából. Egyaránt hibás a lagymatag- vagy elhadart tempó! Találkoztunk mindkét esettel.
    A versenyzők teljesítményét különösen rontja a pontatlan ritmus. Szerencsére csak elvétve fordult elő ilyen, de előfordult!
    A légszekrény megtervezett vezetése a harmonika játék „lelke”, mely a művek dinamikai felépítésének és frazeálási módjának alappillérét jelenti. Néhány esetben a periódusok zárása éppen a kellő levegőmennyiség hiánya miatt vált pontatlanná, elnagyolttá.

    És még két kritikai észrevétel:
    a) A meggyőző versenyzéshez a „látvány” is hozzátartozik. Nem szerencsés, ha játék közben a növendék „leszegett fejjel”, folyamatosan nézi a kezét.
    b) Sajnálatos, hogy a harmonika „hangszerpark” karbantartása egyelőre megoldatlan problémát jelent, főként vidéki viszonylatban. Egy hamis hangszer az egyéként szépen muzsikáló versenyző teljesítményét is lerontja. Kölcsönözzünk ilyenkor egy megfelelő minőségű instrumentumot az eredményes produkció érdekében ! A zenei verseny mindenkor a hangszerek versenyét is jelenti!

    Legvégül néhány gondolat a zsűri értékelő munkájáról.
    Mind a kötelező-, mind, a szabadon választott műveket 1-10 ponttal minősítettük, ily módon a maximálisan elérhető pontszám 60 volt. A II. korcsoportban versenyző Demeniv Mihály tatabányai növendék a legmagasabb pontszámot kapta teljesítményéért. Nagy tehetségű, kitűnő muzsikus máris, bizonyára sokat hallunk még róla!

    A 40 pont feletti teljesítményt elérő versenyzők jutalmat, ill. dicséretet kaptak. A zsűri elismerésében részesültek a legjobb versenyzők felkészítő tanárai is.
    Budapest, 2003. október hó