Boér Mária

 Bartók Béla halála után, new-yorki kéziratai között egy verstöredéket találtak a zeneszerző keze írásával, mely így kezdődik:

Vetekedik vala háromféle világ,
Háromféle világ, háromféle ország.
Az egyiknek neve: napkelet országa,
Másodiknak neve: napnyugat országa,
Harmadiknak neve: fényes dél országa.
Meg is megszólala elsőféle ország,
Elsőféle ország, napkelet országa:
 – Szebb vagyok, jobb vagyok annyival náladnál,
 Jobban szeret engem még a fényes nap is,
 Még a fényes nap is hozzám jön először,
 Hozzám jön először, jobban kedvel engem.
Szóval felfelele második szép ország,
Második szép ország, napnyugat országa:
 – Szebb vagyok, jobb vagyok annyival náladnál,
 Jobban szeret engem még a fényes nap is,
 Még a fényes nap is nálam van legtovább,
 Nálam van legtovább, jobban kedvel engem.
Szóval felfelele harmadik szép ország,
Harmadik szép ország, fényes dél országa:
 – Szebb vagyok, jobb vagyok annyival náladnál,
 Jobban szeret engem még a fényes nap is,
 Még a fényes nap is melegebben süt rám,
 Melegebben süt rám, jobban kedvel engem.
S egyre csak vetekszik mind e három ország,
Napkelet, napnyugat, fényes dél országa.
Meg is hallja azt minden ország ura,
Minden ország ura, a teremtő Isten:
 – Sose vetekedj te háromféle ország,
 Hiú vetekedés semmit sem bizonyít,
 Semmire sem való, senkinek nem használ.
 Csak mutasd meg, mutasd meg, mit tudsz teremteni,
 Aki szebbet teremt, elsőség is azé,
 Elsőség is azé, azt választom én is.
Összetanakodik háromféle ország,
Összetanakodik, mérkőzésre készül.

 Angi István kolozsvári esztéta „A szép és a csúf harca Bartók zenéjében” című esszéjében emlékeztet arra, hogy Bartók tervei között szerepelt egy román, magyar és szlovák népzenén alapuló vokál-szimfónikus trilógia, melyből csak az első rész készült el: a román kolinda-dallamot feldolgozó Cantata profana. Lehetséges, hogy a zeneszerző a triptichon bevezetőjéhez szánta a szöveget, de mivel nem tudhatjuk, hogy a vers Bartók európai vagy amerikai életszakaszában készült, így azt sem tudhatjuk, hogy milyen élettapasztalatok álltak mögötte a vers megírásakor. Mivel Bartók végülis nem fejezte be a trilógiát Európában, feltételezhetjük, hogy a folytatás gondolata Amerikában is foglalkoztatta, de a hazájától való kényszerű megválás élményének és a két világháború borzalmas tapasztalatainak hatására világszemlélete bizonyára új dimenziókkal gazdagodott. Valószínű tehát, hogy Bartók már nemcsak annak a három népnek a testvéri barátságára gondolt, amelyek népzenéjét oly nagy érdeklődéssel gyűjtötte és tanulmányozta kelet-európai szűk hazájában. Bartók dramaturgiája című könyvében Lendvai Ernő így jellemzi a zeneszerzőt: „Amit Bartók művészetében megvalósít, az nem kevesebb, mint Kelet és Nyugat szintézise. A foklkór találkozik itt a bachi ellenponttal, a mozarti–beethoveni formával és a nyugati harmonikus gondolkodással... Bartóknak olyasmi sikerült, ami előtte senkinek sem valósulhatott meg: Kelet és Nyugat jelképes kézfogása.”
 Népdalkutatás és nacionalizmus című írásában Bartók hangsúlyozza a tárgyilagosság szükségességét bármilyen kutatási területen, de ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy az ember végülis „tökéletlen teremtmény”, aki gyakran saját szenvedélyeinek rabja s ez akkor nyilvánul meg leginkább, amikor a hazáról vagy anyanyelvi problémákról van szó.
 Talán nem is a a körülmények akadályozták meg Bartókot abban, hogy folytassa román-magyar-szlovák vokál-szimfónikus trilógiáját, hanem ő maga határozott úgy, hogy elsősorban pedagógiai vonatkozású műveiben juttatja kifejezésre a népek testvériségére és barátságára vonatkozó eszméit. Bartók nagyon jól tudta, hogy az „egyenlőség” és „testvériség” ugyanúgy csak egy-egy „eszmény”, mint a tárgyilagosság a népzenekutatásban. Ezt az ideált egyre inkább meg kell közelíteni, tökéletes megvalósítására azonban talán sohasem lesz képes az emberiség. Pedagógiai vonatkozású műveiben Bartók épp arra tanít meg minket, hogy hogyan lehet zongorán, hegedűn megismerni zenei anyanyelvünket, de úgy, hogy közben a mellettünk élő népek zenei anyanyelve sem maradjon idegen számunkra.
 László Ferenc kolozsvári muzikológus számszerű kimutatást készített azokról a népdalokról, melyeket a zongorára és énekhangra komponált, pedagógiai vonatkozású műveiben dolgozott fel Bartók. Az 1908-ban, 1909-ben készült Gyermekeknek–sorozatban, valamint az 1915-ben szerzett Szonatinában, Román táncokban, a Román kolinda-dallamok zongorára ciklusaiban, valamint a kiadatlanul maradt Két román népdal című kórusművében és a Kilenc román népdal énekre és zongorára című műveiben a három folklór-réteg egyenlő arányban szerepel. (A kiadatlanul maradt művekről László Ferenc feltételezi, hogy szintén az ifjúság számára készültek.)
 A Negyvennégy hegedű-duó  ugyanazt a szerepet tölti be a hegedűpedagógiában, mint az előbb felsorolt művek a zongora- és énekpedagógiában. A zeneszerző itt a ruszin, szerb és arab népzene terén végzett kutatásainak eredményeit is feldolgozta. Itt Bartók már nemcsak a közép-keleteurópai népdalkincset hasznosította a hangszerpedagógia számára, hanem az északi és déli szláv népek zenekultúrájának egypár jellegzetes darabját, valamint az arab népzene egzotikus világát is. Mindezt már nem külön füzetekben mutatja be a zeneszerző, hanem keverve a különböző folklór-rétegeket.
 Bartók népdalkutatásainak hatása azonban nemcsak azokban a művekben jut kifejezésre, melyekben a népzenei eredet már a címből, illetve a kiadványok elején vagy végén közölt népzenei forrásokból is kitűnik. A népzene hatása kimutatható bármelyik pedagógiai vonatkozású Bartók-műben, általánosított formában még a Mikrokozmosz füzeteiben is, melyekben a dallamok etnográfiai származása már nem annyira világos, mint az egyszerű népdalfeldolgozásokban, és ahol a zeneszerző több zenei anyanyelvet ötvöz egységbe.