Lovász Irén: Égi hang 

Föltettem a CD-t. De már a borítót is jó volt kézbe venni, hisz simogató, finom papírból van, halvány vajszínben, díszítése mindössze egy női jelképet formázó mandala. Ahogy hallgattam, ugyanaz jutott eszembe, mint a könyv olvasásakor: nem szabványos. Nem igazi népzene, nem igazi gregorián, nem igazi világzene. (Ha van olyan egyáltalán.) Mi is ez? Érdemes-e egyáltalán  töprengeni rajta? 
  Nem hagyott nyugodni – pedig ez lett volna a dolga, merthogy Égi hang. Felütöttem a valamelyik dédszülőről ránk maradt Pallast, a zenét ez sem határozza meg, csupán jellemzi. Ugyanezt a klasszikus zenei lexikonok meg sem kísérlik. Vajon miért?
  Lovász Irén énekel. Magának, de tudja, hogy mások is hallgatják. Úgy énekel, ahogyan ő azt jónak hiszi.
  A lemez egy négy részesre tervezett sorozat első darabja. A továbbiak: Női hang, Belső hang és Gyógyító hang mind-mind a zene lényegét, a hang teljességét keresik. Mert előadójuk tudja, hogy a muzsika nem összerendezett hangok önmagukért való sorozata, hanem gyógyszer, táplálék, vigasz. Párna, amire lehajthatod a fejed, ital, amitől fellelkesülsz és simogató kéz, amely felsegít. Nem tudja ezt az ember fiatal korában. Meg kell tapasztalni a becéző kéz elrántását, a párna pihéinek kiszáradását és az ital keserű utóízét mindehhez. 
  Könyve is ilyen, Szakrális kommunikáció a címe, s még a tudósok is nehezen tudják hová tenni. Határterületen mozog, kicsit nyelvészet, kicsit antropológia, kicsit néprajz és nagyon a hit ábrázolására törekvő pszicho-kommunikatív átjárás. Ezért mondtam, hogy nem szabványos. Ez volt az éteri hangú, szinte gyermeki szopránon szóló, mégis lehengerlő hatású énekesnő PhD értekezése.
  Szóval, a CD hallgatásakor nem érdemes a tér tálalásáról, a visszhang mennyiségéről, az effektekről, a díszítésekről írni, mert ezek most itt egyáltalán nem fontosak. Ez a zene vagy megérint, vagy nem. Ha nem, nincs tovább: nem a tiéd, tedd le. De ha igen, akkor pillanatok alatt átértékelődnek az esztétikai kategóriák, a hangképzési stílusok, az előadói kellékek és a teljes magyar népzenei anyag. Ami nem támlapok sokasága többé poros akadémiai padlásokon, ami nem sárga kéziratok halmaza könyvtárak kényelmetlen székein görnyedve és nem öregasszonyok énekének sercegő felvétele. Hanem mindez együtt! Mert benne van Lovász Irén hangjában a számtalanszor átlapozott töménytelen akadémiai lejegyzés, a lefordított szakkönyvek halmaza, a megrágott, megtanult és átértelmezett tudomány, a rongyosra hallgatott drága öregasszonyhang, a kezébe, szájába egyenesen átadott hit, a tudós asszony – fogadott anya – számtalan tanácsa, melyeket számolatlanul és önzetlenül zúdított rá évek alatt, a gyermeki szuszogástól édesített átvirrasztott éjszakák hangulata, az élet csúcsai és siralomvölgyei, a mindig talprarántó édesanya okos biztatása, az érett és sokat látott asszony érzései. Minden. Ennyi az élet. 
  Vájtfülűek, kákán is csomót keresők, csak az autentikában hívők, zárt személyiségűek ne vegyék meg a lemezt. Ártani ugyan nem fog nekik, legfeljebb nem fogják érteni.