Az „Elek Tihamér” Országos Középiskolai Fuvolaverseny (2003. IV. 11-13.)  rövid összefoglalása


Az Oktatási Minisztérium versenykiírása alapján és támogatásával, a Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda szakmai gondozásával, a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának hozzájárulásával rendezte meg a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium az Elek Tihamér Országos Középiskolai Fuvolaversenyt

A bíráló bizottság tagjai:

Selmeczi György – zeneszerző, karmester, a Színház és Filmművészeti Egyetem tanszékvezetője, a Nemzeti Színház zenei vezetője, a zsűri elnöke,
Barth István – fuvolaművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának docense,
Antoni Wierzbinski – fuvolaművész, a Lodzi Zeneakadémia egyetemi tanára
ifj. Kovács Imre – fuvolaművész, a Luxemburgi Európai Szólisták tagja,
Kovács Lóránt – fuvolaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára,
Matuz István – fuvolaművész, a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának tanszékvezető egyetemi tanára,
Prőhle Henrik – fuvolaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára,
A verseny titkára: Konstantinné Dombegyházi Mária – a csömöri Zeneiskola igazgatója, az OKSZI képviselője.
 A versenyre 16 intézményből 22 fő I. korcsoportos, 36 fő II. korcsoportos versenyző érkezett
 A zsűri április 11-én tartotta alakuló ülését, amelyen egyeztette a verseny elbírálásának szempontjait, a pontozás módját és értékhatárát. A hét fős zsűri maximális összesített pontszáma 140 pont versenyzőnként, a döntőbe az elődöntő pontszámai nem vihetők át.

I. korcsoport eredménye

I. díj:      Szabó Vanda – Kecskemét    tanára: Dratsayné Berényi Bea
II. díj:     Gráf Veronika – Kecskemét   tanára: Dratsay Ákos
III. díj:    Sóvári Zsuzsanna – Kecskemét   tanára: Dratsayné Berényi Bea
III. díj:    Szűcs Marietta – Bp. Bartók   tanára: Alföldy-Boruss Eszter

Különdíjak: 

Artisjus Szerzői Jogvédő Hivatal
Szabó Ágnes    Debr. Konz.  Szervánszky: Szonatina
Szabó Vanda   Kecskemét  Farkas: Szonatina
Gráf Veronika  Kecskemét  Hajdú: Magyar parasztdalok
Sóvári Zsuzsanna (Kecskemét)  Gárdonyi: Szonáta
Szűcs Marietta (Bp. Bartók)  Mező: Szvit 
       színvonalas előadásáért
Hangvilla Bt. – Balogh József 
Scheuring Zsófia (Bp. Bartók) a legszínvonalasabban előadott Gárdonyi műért

Debreceni Kortárs Galéria 
Szabó Ágnes (Db. Konzervatórium) debreceni versenyző sikeres szerepléséért

A 2003. novemberében rendezendő Országos Fuvolás Találkozón koncertezési lehetőséget nyert:
Szabó Vanda (Kecskemét) I. díjas versenyző

Zsűri elnök különdíja:
Égerházi Réka (Db. Konz.) kiemelkedő előadói képességéért

II. korcsoport eredménye

I. díj:  Csajági Veronika  (Kecskemét) tanára: Dratsay Ákos
II. díj:  Madaras Gergely  (Bp. Bartók) tanára: Alföldy-Boruss Eszter
III. díj: Somogyi Júlia   (Bp. Bartók) tanára: Alföldy-Boruss Eszter

Különdíjak:

Artisjus Szerzői Jogvédő Hivatal:
Takács Gabriella   Szeged  Dávid: Szonáta
Józsa Csenge    Kecskemét  Fekete-Győr: Duó
Szomora Lívia   Kecskemét  Bartók: Magyar parasztdalok
Madaras Gergely  Budapest  Sárközy: Szonáta
Csajági Veronika  Kecskemét  Petrovics: Fuvolaverseny
        színvonalas előadásáért

Hárfamíves Bt.:
Madai Zsuzsanna   Bp. Bartók  a legjobb barokk mű előadásáért

Debreceni Kortárs Galéria:
Pallagi Teréz    Db. Szakközépiskola 
Papp Timea   Db. Szakközépiskola
     debreceni versenyző sikeres szerepléséért

Békési Zenei Tábor:
Kozma Norbert  Miskolc
Görcsi Zsanett  Pécs
   táborban való részvétel a Békés-Tarhosi Zenei Napok keretében

Magyar Fuvolás Társaság:
Nagy Edit   Bp. Bartók 
     a Doppler mű nagyszerű előadásáért

Rosé Hangszerüzlet különdíját nyerte el:
Ozsvárt Viktória   Bp. Bartók
 

Zsűrielnök különdíja:
Kiss Kamilla   Bp. Bartók
     kiemelkedő előadói képességéért
 

A 2003. novemberében rendezendő Országos Fuvolás Találkozón koncertezési lehetőséget nyert:
Csajági Veronika   Kecskemét  I. díjas versenyző
 

Először kerül kiadásra a verseny fődíjaként a „Fiatal muzsikusokért Elek Tihamér Emlékére” plakett, mely a Rosé Hangszerüzlet ajánlott fel:
Madaras Gergely  Bp. Bartók 

Tanári és zongorakísérői különdíjak:

Fon-Trade – Csider Károly:
I. díjat nyert versenyzők felkészítő tanárai:  Dratsay Berényi Bea – Kecskemét          Dratsay Ákos – Kecskemét

Rosé Hangszerüzlet:
Alföldy-Boruss Eszter    Bp. Bartók, Continuo

Magyar Fuvolás Társaság:
Regős Imre   Db. Szakközépiskola, Konzervatórium

Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
zongorakísérői díj:  Granik Anna – Bp. Bartók
    Mogyorósi Éva – Db. Konzervatórium
    Révész László – Kecskemét
    Szkladányiné Simonfay Mária – Pécs

Összegzés

 A verseny valamennyi résztvevője a programfüzetben illetve a rendező intézménynek megküldött nevezési lapján szereplő műsorát adta elő.
 A verseny nyugodt légkörben, igen nagy érdeklődésre számot adva zajlott le mindhárom versenynapon.
 A Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium első ízben rendezte meg az országos versenyt, melynek névadóját, Elek Tihamért méltatta megnyitó beszédében a rendezőbizottság elnöke. A versenyt a Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere, Turi Gábor úr nyitotta meg. A nap záró eseménye az Elek Tihamér emlékére rendezett nagysikerű koncert volt.
 A verseny programfüzete nemcsak esztétikai kivitelezésében, hanem tartalmában is elismerésre méltó. A rendező intézmény a verseny szervezésében és lebonyolításának módjában mintaszerű munkát végzett. A díjak és különdíjak összegyűjtése érdekében szponzorokra talált, „gazdag” versenyt rendezett. Figyelemre méltó, hogy – más versenyektől eltérően – a résztvevő iskolákon, valamennyi versenyzőn és díjazottan, különdíjazottan, felkészítő tanáron kívül a zongorakísérő tanárok részére is készített emléklapot.
 A rendező iskola igazgatója, a bizottság elnöke, Kozma András jó munkájának – és annak, hogy maga mögött tudhatja a tantestületét, munkatársait – köszönhetően a jövőben is otthont tud adni e rangos versenynek.
 A versenyanyag összeállítását Regős Imre fuvolatanár és Kozma András fuvolatanár, igazgató készítették el, a jóváhagyás egyeztető tárgyaláson történt Budapesten az OKSZI és a résztvevő zeneművészeti szakközépiskolák képviselőivel. Az anyag összeállításánál különös figyelmet szenteltek a magyar művek népszerűsítésének, egyben a kiemelkedő produkciók díjazásának: minden elhangzott magyar mű legjobb előadója értékes különdíjban részesült az Artisjus Szerzői Jogvédő Hivatal által. Hangsúlyt kapott továbbá a barokk kor fuvolairodalma. A legjobb barokk előadás jutalmát a Hárfamíves Bt. ajánlotta fel.

*

Meghallgatva a döntő műsorát és áttekintve a versenyről készült jegyzőkönyvet, ezúton gratulálok szeretettel a hihetetlen magas színvonalú produkciókhoz, felkészítő tanárok és a korrepetitorok odaadó munkájához és a példaszerű szervezéshez. 

Gyöngyössy Zoltán