A hangszertanulás szándékának vizsgálata
(Elő kísérlet ismertetése)
A hangszertanulási szándék
(motiváció) behatóbb elemzésére az oktatás hatékonyságának emelése érdekében
van szükség és ezt a feladatot a tanítási gyakorlat, maga az élet tűzi ki
a zenepedagógia elé. „Ahhoz, hogy a gyermek és általában az emberek valamelyest
is szorgalmasan és eredményesen tanuljanak, az kell, hogy érdekeltek legyenek a
tanulásban, vagy érdeklődjenek a tanulás iránt” - írta Rubinstein
(Az általános pszichológia alapjai 934. o.), ez pedig fokozottan érvényes az
olyan erőteljesen emocionális színezetű, ugyanakkor nehéz és
hosszadalmas tanulásra, mint a hangszertanulás.
A hangszertanulás megkezdése a
legkülönbözőbb szándékból eredhet. Néhány ezek közül:
Természetesen a felsorolt eseteken kívül is számos variáció fordult elő. Azt, hogy egy gyerek valójában milyen szándékkal kezd hangszert tanulni, jelenleg csak az ő saját és szülei szóbeli közléseiből tudjuk megállapítani. Felmerül a kérdés, hogy vajon nem lehet-e ennél megbízhatóbb módon informálódni a zenei cselekvés megkezdésének - esetleg további folyamatának - belső indítékairól?
A neveléslélektan számos vizsgálati módszert ismer a motiváció megállapítására. Ezek egyike a Szilágyi Lilla és Kürti Istvánné pszichológusok által kidolgozott és nem zenei vonatkozásban óvodásokon kipróbált és bevált „A mackógyerek egy napja” játszatási módszer.
A Dózsa György úti iskolában végzett kísérletsorozattal az alábbi kérdésekre kívántunk választ kapni:
1. Alkalmas-e a „mackógyerek egy napja” módszer az alsó tagozatos iskolások személyiségvizsgálatára is?
2. Kibővíthető-e a vizsgálat módszere a zenei cselekvés szándékának kutatására is?
3. Lehetséges-e ezzel a hangszertanulás indítékának az eddigieknél pontosabb és objektívebb megállapítása?
4. Ha igen, akkor milyen következtetéseket lehet a nyert adatokból a hangszer megválasztására, a hangszertanulás előkészítésére, eredményességére vonatkozóan levonni?
A vizsgálat módszere
A Kürti - Szilágyi - féle játszatási módszer* elvi alapja az, hogy olyan helyzetet igyekszik létrehozni, amely a gyermek számára természetes, amelyben minden tevékenységét kibontakoztathatja, kifejezheti érzelmeit, környezetével való kapcsolatát. Ezért elszigetelt jelenetek, vagy teljesen kötetlen játék helyett egységes, de könnyű feladat megoldására szólítják fel a gyerekeket. A feladat a mackógyerek egy napjának eljátszás, amihez 45 tárgy áll a gyerek rendelkezésére. Az instrukció csupán egy-két mondat, hogy ez is a lehető legkevésbé befolyásolja a gyereket.
A kísérlet főszereplői mackók. A mackó a kisgyerekek egyik legkedvesebb állatfigurája. A történet megalkotásakor nem korlátozza, és nem szuggerálja a gyermeket sem pozitív, sem negatív irányban. A kismackó lehet fiú, vagy lány, játszhat otthon, az iskolában, ahol éppen jobban érzi magát. A nagymackó lehet anya, apa, tanár, tanárnő, nagymama, orvos, stb. A mackók nincsenek felöltözve, így a ruházat sem befolyásolja a kísérleti személyt. Tökéletes a szabadság, amelynek keretét maga a gyerek szabja meg a történet megalkotásával.
A kísérleti eszköz egy háromfalú 60x30 cm alapterületű babaszoba, nyitható háromszárnyú ablakkal, benne egy rekamié, ágynemű, két karosszék, egy asztal, kombinált szekrény, virágállvány és tv készülék. Az elemi tevékenységeket húsos tálak, kenyér, torta, tejesüveg, evőeszközök, kosár, szivacs, fésű, takarítóeszközök stb. válthatták ki. A társas kapcsolódást 3 egyforma méretű kismackó és két egyforma méretű nagymackó szerepeltetése idézhette elő. A játszást egészen kisméretű játékok: babák, lovas kocsi, pótkocsis teherautó, személyautó, labda stb. tették lehetővé.
Ennek a szobának a berendezését bővítettük ki javaslatom és terveim szerint a zenei tevékenységgel összefüggő néhány speciális tárggyal. Beállítottunk egy a bútorzathoz méretarányosan elkészített szabályos pianínót, felnyitható billentyűzettel és zongoraszékkel, egy csellót és egy hegedűt vonókkal. Kardos mutat rá arra (Általános Pszichológia, 1964.), hogy azoknak a tárgyaknak vall az ember számára felszólító jellegük, amelyek valamilyen szándékával szoros összefüggésben vannak. A szándék, amely a belső késztetés egyik formája, az őt realizálni segítő tárgyat felszólító jelleggel ruházza fel. Ezért a babaszobában elhelyezett hangszerek hatásából - felszólító jellegűek voltak-e vagy sem - lehetett következtetni a gyereknek a zenével való foglalkozási szándékára, vagy ennek hiányára.
A kísérleti helyzet a következő volt: kellemesen berendezett kis dolgozószobában ült a kísérletvezető, fehér köpeny nélkül. A jegyzetelést azzal indokolta, hogy könyvet akar írni a gyerekekről és ehhez kéri a segítségüket. A leírt babaszoba egy asztalon állt előkészítve. Minden a helyén volt, a mackó gyerek az ágyban feküdt, előtte állt anyukája. A többi mackó a szobán kívül, de a gyerek látóterében volt. A takarítóeszközök a szoba külső falának voltak támasztva, amely fal egyben az élelmiszeres, evőeszköz polc is.
Az instrukció így szólt: „Itt alszik egy mackógyerek, anyukája most felkelti. Játszd el nekem, hogy kel fel és mit csinál ezután. Mindenhez hozzányúlhatsz, mindent jól megnézhetsz.”
Ezután kezdődik a kísérlet. A kísérletnél nincs más jelen, csak a kísérletvezető és a kísérleti személy. A kísérletvezető nem avatkozik tovább a dolgok menetébe. Úgy ül, hogy lássa a babaszobát, a gyerek arcát, kezét és jegyzi a spontán beszédet és a cselekvést. A kísérlet általában 1/2-3/4 órát tart.
A módszer fontos kiegészítője a speciális regisztrálás. A gyermek tevékenysége a feladatmegoldás során egyidejűleg verbális és motoros: játszik és közben beszél. A jegyzőkönyvnek ezt tükröznie kell, ezért szinkron jegyzőkönyvet vezetnek. A kéthasábos papíron az egyik hasábba a szavak, a másikba a hozzátartozó műveletek kerülnek. A feldolgozáskor tehát kitűnik, hogy melyik műveleti egységhez melyik szó-egység tartozik. A szavak megfelelhetnek a műveleteknek, de ellent is mondhatnak neki, főleg a kritikus szituációkban. Az ellentmondások, ütközések belevilágítanak a gyermek érzelmi életébe.
A jegyzőkönyvek feldolgozásánál az értékelés a) elemi tevékenység, b) ismeretszerzés és ismeret, c) játszás, d) társas kapcsolatok, e) érzelmi kísérő jelenségek kategóriarendszerben történt.
Eredmények
A vizsgált osztály létszáma 32 volt, ebből 24 gyerekkel (75 %) végeztük el a kísérletet. A 24 gyerek közül 10 (41,7 %) tanult külön hangszert (csellózni 4, zongorázni 5, hegedülni 1).
A jegyzőkönyvek - mint minden vizsgálat, legyen az orvosi, lélektani, pedagógiai, zenei, vagy más jellegű - egy bizonyos „aktuális állapotot”, jelen esetben „motivációs status praesenset” rögzítettek. Ezt természetesen megelőzhetik és követhetik a fejlődés folyamatában más motivációs tendenciák. Ezért két kérdés merül fel: a) hogyan tükrözték a nyert adatok a kísérleti személyek akkori, tényleges „zenei lelkiállapotát”, b) a további fejlődési irány megerősíti-e az értékelést, az valóban a várt irányban történt-e?
Az elemzést az eddig követett módszerrel végeztük: a vizsgálat időpontjában hangszert nem tanulók, és más tanuló gyerekek csoportjain belül.
Hangszert nem tanultak.
A 14 hangszert nem tanult gyerek közül:
A semmilyen hangszerrel nem törődő gyerek közül 5-nél e negatív motiváció utólag igazolódott. A 2. kísérleti személy (a továbbiakban k. sz.) tanult már zongorázni, de a vizsgálat időpontjára már abbahagyta. Ezt mondta: „Zongorát tanultam, nem akarok zongorát tanulni. Zongorázni azért tanultam, mert anyuka akarta. Azért járok zeneibe, mert az egész család zeneibe jár.” A 4. és a 9. k. sz. igen gyenge az 1964 őszén elkezdett hegedű, ill. zongora tanulásban, a 7. k. sz. furulyából is csak hármas, a 10. k. sz. négyes. A negatív viszonyulást, mint a 2. k. sz.-nél, a többiek szóbeli megnyilatkozásai is alátámasztják. „Azért járok zeneibe, mert nem volt más iskola.” (7. k. sz.). A 4. és a 9. k. sz. egyáltalán nem beszélt zenéről, a 10-es is alig. Egyedül a 13. k. sz. ért el eredményt az ősszel elkezdett zongorázásban: jeles osztályzatot kapott félévben. Ő viszont a beszélgetés során azt mondta: „Zongorát fogok tanulni, mert anyukám azt kívánta, mert a zongora szép. A tv-ben a zenéből a hangversenyek és az tetszik, amikor az énekprofesszor mutatja a hangokat.” Szóbeli közlése tehát arra vall, hogy a zenét szereti, de az 1. félévi hangszerosztályzat stabilitása szerintünk még kétséges. További eredményt akkor ér el, ha motivációja pozitív irányban állandósul. A motiváció tanulás közbeni megváltozása azonban - amint rögtön látni fogjuk - könnyen lehetséges.
A nyolc, hangszerrel foglalkozó gyerek vizsgálati eredményei több pedagógiai kérdést vetnek fel. Az 1. k. sz. 7-szer foglalkozott csellóval, 4-szer hegedűvel, 2-szer zongorával. Közlése szerint "zongorázni fog, mert van zongora és az a legkönnyebb. A rádióban és a tv-ben a hangversenyeket nem szereti. Idén valóban elkezdett zongorázni. Félévi osztályzata zongorából hármas, míg általános tanulmányi eredménye iskolaváltozás ellenére is 4, 5. A zongoraeredmény arra vall, hogy célszerűbb lett volna olyan hangszerre taníttatni (1. cselló, 2. hegedű), amihez neki is - talán nem is tudatosan - jobban kedve volt.
Az 5. k. sz. - bár tanulmány eredménye alapján általában közepes képességű - nagy érdeklődést mutatott a hegedű iránt. Ugyanez érvényes a jobb tanulmányi eredményű 6. k. sz.-re, aki közölte is, hogy hegedülni fog, de nem íratták be. Osztályfőnöknőjük információja szerint mindketten elég nehezen birkóznak az iskolai anyaggal, viszonylag lassú felfogásúak, és nem elég szorgalmasak. Ez valóban a hangszertanulás ellen szól, mert további megterhelést jelentene nekik. Kifejezett érdeklődésük a hangszer iránt azért elgondolkoztató: hátha a hangszeres muzsikálás hozzájárulna egyéb készségeik, a tanulással általában összefüggő pozitív érzelmek kifejlesztéséhez.
A nyolc gyerek vizsgálati adatai azt mutatják, hogy ha a gyerekek szándékát mind a szülők, mind az iskola hiányosan ismeri, vagy figyelmen kívül hagyja, akkor ez egyfelől a hangszertanulás esetleges elmulasztását, másfelől a hangszer hibás megválasztását és ezzel a nem kielégítő tanulmányi eredményt vonja maga után. A szülők felelőssége annál nagyobb, mert a vizsgálat időpontjában zenét nem tanuló 14 gyerek közül 6 valamelyik szülőjét nevezte meg, akinek az akaratából kezd majd egy bizonyos konkrét hangszert tanulni.
Az adatok arra is figyelmeztetnek, hogy a jelenlegi kezdőfelvételi vizsga nem eléggé egzakt és differenciált. Pusztán az, hogy a gyereknek kielégítő hallása és ritmusérzéke van és ő meg a mama azt mondja, hogy pl. „zongorázni fog” nem elégséges ok arra, hogy eredményesen tanuljon hangszert. Különösen nem elégséges ok a taníttatásra, ha nem tömegoktatásról, hanem már gyerekkortól kezdve az előadóművészi pályára való tervszerű tanításról lenne szó.
A kísérlet eredményei arra mutatnak, hogy a gyerekek szándékát, hangszerválasztását több esetben nem vették figyelembe. Kétségtelen, hogy ennek a szülők egy részénél gazdasági okai vannak, különösen ami a zongora, később pedig a fúvós hangszerekre való taníttatást illeti, de nem kizárólag anyagi okok szerepeltek a „félretaníttatásban”, amint az a vizsgálatokból és a gyerekek közléseiből kiderült. A következmények egyes gyerekeknél már az osztályzatok romlásában is megmutatkoztak. Ugyanakkor az adatok szerint néhány gyerek hangszerre taníttatása indokolt lett volna. A vizsgálat egyúttal betekintést nyújtott a motiváció alakulásába is.
Már a bevezetőben jeleztük, hogy vizsgálatainkat elő kísérletnek tekintjük. Egy elő kísérlet adataiból nyilvánvalóan nem lehet messzemenő, általános érvényű következtetéseket levonni. Mégis a nyert eredmények egy sor kérdésben tájékozódást nyújtanak.
Mindenekelőtt megállapítható, hogy a „Mackógyerek egy napja” játszatási módszer alkalmas nemcsak az óvodáskorúak, hanem az I. - II. osztályos gyerekek személyiségvizsgálatára, de felhasználható az ilyen életkorú gyerekek hangszer tanulási szándékának, e szándék kifejlődésének kutatására is.
Zenepszichológiai szempontból e módszer - megfelelő finomítás után - egyik módja lehetne a „kezdő felvételi vizsga” kiegészítésének.
* Kürti Istvánné - Szilágyi
Lilla: 5-6 éves óvodások személyiségének kifejeződése feladatmegoldás
közben. Pszichológiai Tanulmányok, VIII. kötet, 1965.