Liszt Portugáliában

A XVIII. sz. közepére a külföld számára is ismertté vált a portugál királyi család gazdagsága és a művészeknek nyújtott  nagyvonalú támogatása. V. János király udvarába a legnevesebb olasz és francia zenészeket hívták meg, akik közül a legismertebb Domenico Scarlatti (1685-1757) volt. Szinte nem is volt ennél gazdagabb királyi udvartartás. A pezsgő zenei élet megkívánta, hogy zongorákat is importáljanak, később pedig készítsenek is: 1809-ben csak  húsz volt belőlük, de 1821-re számuk már több, mint ötszázra emelkedett.
Mindezek ellenére Portugália a XIX.sz. első felében történelmének legkritikusabb korszakát élte meg, súlyos, csírájukban elfojtott felkelésekkel, a művészeti élet korlátozásával (ld. az 1793-ban megnyílt San Carlos Opera bezáratását 1808 és 1815 között), vagy az 1828-as polgárháborúval ill. a leghíresebb portugál zeneszerző, Domingos Bomtempo (1775-1842) száműzetésével, és sok más, ehhez hasonló eseménnyel. 
Talán Felix von Lichnowsky lengyel herceg 1842-es tanácsa vagy a portugál királyi család iránti vonzalma késztette az akkor már ismert  Lisztet arra, hogy meglátogassa a luzitánokat. 1845. január 1-én érkezett Lisszabonba Spanyolországon és a Gibraltáron át a brit Montrose gőzős fedélzetén, és az esemény a gazdagok, a királyi család és a szegények érdeklődését egyaránt felkeltette. Megérkezése napján megnézte Donizetti operáját, a Lucrezia Borgia-t az újonnan megnyitott San Carlos Operában, ahol majd neki is több koncerjét tervezték. A Cais de Sodré 3. szám alatt, a Hotel France-ban szállt meg. 
Liszt magával hozott egy 1844-ben készült  Boisselot zongorát, melyet  végleg Portugáliában hagyott (ma az Állami Zenei Múzeumban látható Lisszabonban). Mario de Sampaio Ribeiro (PBR, 156) zenetudós szerint ez volt a legelső nagy modern koncertzongora Portugáliában. 
A Liszt-mánia Portugália-szerte viharos gyorsasággal terjedt. Körülrajongta a lisszaboni elit, olyan notabilitások hívták meg fogadásokra, mint pl. Cartax gróf miniszter és Costa  Cabral pápai nuncius. Abban a megtiszteltetésben is része volt, hogy Francisco Norberto dos Santos Pinto neki dedikálta Abertura c. művét (Nyitány) és a király gyermekeinek tanára, Manuel Innocencio dos Santos professzor is neki ajánlotta  egy polka és galopp témájára írt Fantáziáját.
A legtöbb forrás szerint hathetes tartózkodása alatt Liszt tizenkét koncertet adott. A sajtóban “a zongora isteneként” dicsőítették és mint “a Portugáliában megtörtént legnagyobb csodát “ emlegették. A San Carlos Operában bemutatott műsorán olyan művek szerepeltek, mint Weber “Felhívás Keringőre”, Bellini Normája és az Alvajárókjának témájára készült operafantáziák, a népszerű Ördög Róbert, egy magyar melódia, egy Chopin mazurka (pontosan nem tudni, melyik) és Weber Concertstück c. műve.
Portugáliai tartózkodásának fénypontja a királyi palotában II. Mária királynő és Ferdinánd király számára adott koncertje volt. A királynő lovaggá ütötte és gyémántokkal ékesített arany burnót szelencével ajándékozta meg, melyet Liszt a neki adományozott legnagyszerűbb királyi ajándéknak tartott. Viszonzásképpen Liszt a királynőnek adta Donizetti Dom Sébastien c. operájából komponált “Marche funebre” c. művének dedikált példányát (magát az operát is a királynőnek ajánlotta Donizetti és akkoriban folytak a premier előkészületei a San Carlos Operában). Amikor Donizetti meghallotta Liszt átiratát, a következőket írta egyik barátjának: “Vedd meg a Liszt átiratot; égnek fog állni tőle a hajad.”
Liszt több jótékonysági koncertet is adott, és amikor a költségek meghaladták a bevételt, saját zsebéből egyenlítette ki a deficitet. Jó barátság alakult ki közte és Joao Guilherme Daddi portugál zongorista között, akivel Thalbergnek a Norma témáira írt kétzongorás átiratát is előadta. 41 évvel később, amikor Liszt Londonban találkozott a portugál nagykövettel, érdeklődött Daddi felől. “Amikor Daddi tudomást szerzett arról, hogy Liszt érdeklődött felőle, nagyon meghatódott, hogy oly sok év elteltével még mindig emlékszik rá. Liszt elutazását követően Daddinak sok kellemetlenséget okoztak a helyi zenészek kicsinyes intrikái, akik sértve érezték magukat  Liszt Daddi iránt mutatott kitüntető figyelme miatt” (AW 411).
Mindazonáltal Lisztnek nem volt csupa öröm a portugáliai tartózkodás. Megsértette a Filharmonikusok Társaságának vezetőit, mert visszautasította a felkínált tagságot. Később vonakodva elfogadta, ám az ünnepélyes beiktatás napján lemondta a részvételt. Újabb napot kellett kitűzni, Liszt azonban csak egyórás késéssel, a koncert közepén érkezett meg. Elfoglalta a helyét, de hamarosan kiment és a hallban, újságolvasás közben találtak rá. Ez nem tett jót a hírének és a sajtóban rosszindulatú cikkek jelentek meg róla. Egyik magyarázat szerint Marie D’Agoult-lal kapcsolatos családi problémáival volt elfoglalva és a francia lapokat böngészte, hogy  bizonyosságot szerezzen azokról a hamis vádakról, amiket a nő kezdett róla terjeszteni. 
Egyes források szerint Liszt az észak-portugáliai Braga városába is ellátogatott és az egyik nagy házban szállt meg, bár semmilyen újságban nem találunk erre való utalást. 1845 február 25-én a Pacha hajó fedélzetén Spanyolországba ment, ahol április közepéig tartózkodott, és többet nem tért vissza az ibériai félszigetre.
Liszt életre szóló élményeket szerzett ibériai tartózkodása során. Két művében is kifejezésre jutnak ezek az érzések: a Lisszabonban 1845 elején írt  Grande Concert Fantasyban a Fandango, Jota és Cachucha tételekben ibériai dallamok találhatók; és a később, 1865-ben Rómában komponált Spanyol Rapszódiában.
Ibériai látogatása után néhány évvel Liszt abbahagyta a koncertezést; ezután tanítással és komponálással töltötte idejét. Mivel tanítványaitól nem fogadott el pénzt, sok fiatal zongorista élt ezzel a nagyvonalú ajánlattal és tanult nála. Legnagyobb  művei közül is több ebben a korszakában született. A katolikus egyházon belül felvette az alsóbb egyházi rendeket.
Élete végén nagy megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie: három gyermeke közül kettő meghalt, a pápa nem engedélyezte házasságát Caroline Sayn-Wittgensteinnel, egészségi állapota meggyengült, néhány közeli barátjában csalódott,  és ez mind érezhető sok késői művében.
1882-ben furcsa előérzete volt Richard Wagnerrel kapcsolatban, aki Liszt unokájának, Siegfriednek nagyapja volt és akivel többéves elhidegülés után felújította barátságát. Ezért Liszt félbeszakította utolsó oratóriumának, a Die Legende vom heiligen Stanislaus c. művének komponálását és elkezdte komponálni a két  Gyászgondolát. Liszt előérzete beigazolódott; Wagner két hónappal később meghalt, testét a Palazzo Vendraminból gondolán vitték el (New Grove, XI:32).
A La lugubre gondola I. & II., amelyeket eredetileg hegedűre, gordonkára és zongorára írt, majd átírt szólózongorára, megidézik a temetési menetet. Az első darab elején hallani lehet a harangokat, amint a gondolák lassan siklanak lefelé a csatornán. A második darab az első variációja: mély érzelmek tárulnak fel, a helyenként felcsillanó reménysugár egyesül a totális kétségbeesés tragikus hangjával, ahogyan Liszt  vigasztalhatatlanná válik.
Liszt  legkedvesebb tanítványa, Sophie Menter a két La lugubre gondola komponálásának évében, 1882-ben hallotta Lisszabonban a 14 éves portugál zongoristát, José Vianna da Mottat. Vianna da Motta akkorra már befejezte konzervatóriumi tanulmányait és Menter javaslatára még abban az évben Berlinbe ment, hogy Xavier Scharwenkánál tanulhasson. Innen ment Liszthez Weimarba 1885-ben, ugyanabban az évben, amikor Debussy is ott járt. Nem tudjuk pontosan, hogy Vianna da Motta mit tanult Liszttől, de jó barátság alakult ki közöttük. (kép)
Liszt halálát követően Ferruccio Busoni és Vianna da Motta voltak a berlini híres zongoristanemzedék vezető egyéniségei (L,M 2). Olyan zongoristák voltak közöttük, mint Eugene D’Albert, Hans von Bülow, Teresa Carreno, Mark Hambourg, Josef Hofmann, Szergej Rachmaninov, Moritz Rosenthal, Xaver Scharwenka, Artur Schnabel és Alexander  Szkrjabin. Vianna da Motta 1886-ban Berlinben Schäfernél tanult, 1887-ben pedig Frankfurtban Bülow-nál, akinek a hírek szerint kedvenc tanítványa volt.
Vianna da Motta sokat olvasott, művelt zenész volt. “ Csendes és tartózkodó ember volt, aki nagyon fel tudott oldódni az őt mélyen érdeklő témákról, pl. zenéről, költészetről, irodalomról, vagy filozófiáról barátaival vagy kollégáival folytatott beszélgetésekben. Berlinben töltött hosszú évei alatt számos jelentős cikket írt kifogástalan németséggel: ezek a cikkek felfedik személyiségét; jó kifejezőkészséggel, természetesen írt. Mindent nagyra tartott, ami emberi. Írásain látszik, hogy személyes kapcsolatban állt korának nagy alakjaival. Például a Vida de Liszt c. könyvében arról olvashatunk, hogy Liszt közölte növendékeivel weimari mesterkurzusán, hogy Chopin a cisz-moll, op. 24. No.1-es Polonaise-ében nem akarta a második rész végén da Capo-szerűen megismételni az első részt. Ennek ellenére a da Capo sok kiadásban ma is megtalálható.” (L, M, 2-3).
Vianna da Motta sokoldalú muzsikus volt -  komponista, szólista, kamaramuzsikus és karmester. Zongorista repertoárja hatalmas volt, Bachot, Beethovent (akinek összes szonátáját előadta a Beethoven centenárium alkalmából 1927-ben), Schubertet (aki a XIX. században elhanyagolt zeneszerző volt), Chopint, Lisztet éppúgy játszott, mint kortárs zeneszerzőket, pl. Charles Alkant , John Fieldet vagy Manuel de Fallat. Busonival  nemcsak együtt koncertezett, hanem Liszt műveit is együtt készítették elő kiadásra a Breitkopf und Hrtel számára. Kamarajátékosként olyan hírességekkel játszott együtt, mint Eugene Ysaye vagy Pablo Sarasate. Ő írta a Beethoven utáni korszak talán első portugál szimfóniáját. Zenéjében gyakran dolgozott fel portugál népdaltémákat. 
Az első világháború miatt Vianna da Mottának vissza kellett térnie Portugáliába. 1919-1938-ig a lisszaboni Állami Konzervatórium igazgatója volt. Pedagógiai tevékenysége során több tananyagreformot kezdeményezett, hogy az oktatás elérje az akkori európai színvonalat. Neki köszönhető a modern portugál zongoraiskola kialakítása. A Liszt - hagyományok így az ő és a tanítványai közvetítésével élnek tovább.
1945-ben, 100 évvel Liszt portugáliai látogatása után több koncertet szenteltek ennek az évfordulónak, így január 19-én a 77 éves Vianna da Motta maga is előadta Liszt Bülow-nak ajánlott Haláltáncát (1849, 1853) Pedro de Freitas vezényletével a Orquestra Sinfónica Nacional de Portugal kíséretével.
Az esemény alkalmából egy emlékérmet is kiadtak. (kép).
Amikor 1948 május 31-én Vianna da Motta meghalt, ő volt Liszt utolsó tanítványa (három hónappal élte túl a skót Frederick Lamondot).
Liszt zeneszerzői hatása Vianna legérettebb zongoradarabján, az 1905-ben írt Baladan is érezhető. A darab tulajdonképpen a közép-portugáliai Aveiroból és Coimbraból származó népdalra írt variációsorozat, amely Ave Maria-val fejeződik be. Liszt hatása nyilvánvaló.

Cikkek:
Chocofel, Joao  José (1980) “José Vianna da Motta” in The New Grove Dictionary of  Music and  Musicians, ed. Stanley Sadie, vol. 19, p. 694
Freitas Branco, Joao de(?) “Vianna da Motta” International Piano Library
Laires, Fernando & Joseph Moreno (?) “José Vianna da Motta” International Piano Library
Searle, Humphrey (1980) “Franz Liszt” in The New Grove Dictionary of Music and  Musicians, ed. Stanley Sadie, vol. 11, p. 28-74
Vianna da Motta, José (?) “Hans von Bülow” International Piano Library

Hangfelvételek:
José Vianna da Motta összes lemezfelvétele