Hollós Máté

ÉREMMŰVÉSZET A ZENÉBEN

CHOPIN: B-MOLL NOKTÜRN

 
    Könnyű Chopin noktürnjei közül választani, ha zenei éremművészetben kívánunk gyönyörködni, hiszen a 21 darab bármelyike kínálkozik erre.
    De ugyanezért nehéz is e választás. Akadnak jellegzetességek, amelyek számos noktürn dús életnedvét adják, és persze egyes műveket jellemző sajátosságok is. Vessünk hát pillantást a sorban legelsőre, az Op.9 No.1 számú b-moll darabra.
    A hangnem mind közül az egyik legfátyolosabb. S ahhoz illően indítja merengését a zeneköltő. 6/4 a metrum: páros álarcba rejtett páratlan lüktetés. Nem 3/4, így fősúlyai kétszeres távolságba esnek egymástól. Nem 6/8, mert az táncos lenne, ez pedig szinte időtlenül szétterülő. 3/4 felütéssel kezdődik, fölsóhajtó nyolcadokban, melyekben a tonika hangjai dominálnak, de ráugrik a vezetőhangra is, s mindezt kíséret nélkül. Mintegy in medias res fog mondandójába. Nagyon b-mollban vagyunk. A tonikai orgonapont négy ütemet foglal össze, s a korrespondenciánál (a 9. ütem előtti felütéstől) már ötöt. Sőt, ezen orgonapontos szakaszokban mindössze egy-egy fél ütemnyi domináns íz vegyül a bal kéz tonikai akkordjaiba. A Chopinre jellemző tág felbontás is kedvez a ködös hangzásnak. Hát még a 6/4-et 22 nyolcadra osztó szabad szárnyalás a jobb kézben! Nem nevezném kadenciának, hiszen ideje szorosan kötött a bal kéz 6/4-éhez. Ez az igazi szabadság: a kötöttséggel dacoló. Afféle négy fal közti enyém-a-világ érzet. (Félre ne értsük: Chopin b-moll noktürnje nem a szabadságérzet tobzódása, inkább a vágyott szabadság kérdőjeleinek tömege.) De ne filozofáljunk! Csak a zenei retorikával foglalkozzunk! A 2. ütem közepétől számított 9 negyed nem más, mint a darab első 9 negyedének értelmezése. Mintha valaki előbb közölne egy tényt, majd elsírná azzal kapcsolatban a maga bánatát.
    A bánat feloldása a Desz dúr szakasz. Feloldás, mert dúr; mert a hallható dallam (az 5. ütem utolsó 2 negyede) felfelé bomlik ki; mert ennek az ütemnek az utolsó nyolcadán két szólam egyesülve vezet Desz-dúrunk tercére. S hat az is, hogy a három légies negyed a Desz-dúr előtti felütésen – vagyis már a dúr dallamához tartozóan – nem más ritmusképlet, mint a téma elején a felütés utáni súlyra esett hangoké volt. Fényesnek nem mondható, mégis megnyugvást hozó dúrunk csakhamar moll-szubdominánssá homályosul, és eredeti mollunk V. fokának kérdőjelére nyit.
    Chopin zenéje beszél! S ezt nemcsak evidenciaként halljuk, hanem írásjeleiből látjuk is. Az 1. ütemben a felütéssel mind a négy f hangot egy ívre veszi, s a négy nyolcad kerül új indítás (szemernyi) hangsúlya alá. A 9. ütemben – amelyet megelőzően a felütés alatt már szól b-mollunk – kétszer három negyedet frazeáltat egyben. Változik a szabad szárnyalás: csupán fél taktusnyi az előbbi irracionális arányú osztás, a 11. ütem rugalmasságát már triolák és duolák gabalyodása adja. S az iménti megnyugvás helyén az optimizmus hangja szólal meg: I. fokú mellékdomináns, majd váltódomináns szekvenciájában halad felfelé a kadenciális kinyílás. Megérkeznénk a b-moll tonikára, de nem kapunk „leszállási engedélyt”: terccel följebbről újra próbálkozunk, sőt, VI. fokú mellékdomináns szeptim, majd nápolyi szext kitérőjén át juthatunk csak nyugvópontra.
    Négytagú formánk második szelete – immár felütés nélkül – a már ismert szigetről, Desz-dúrból indul. Desz-mollá sötétül, de – tonikai orgonapont fölött – dúrban marad. A 23. ütemben a szoprán iménti fesz hangja helyén enharmonikusan e szól, D-dúr V. fokú kvintszextjének harmonizálva. A puha Desz-dúr helyébe biztonságérzetet hozó D-dúr lép, s annak tonikai orgonapontja fölött érkezünk az igazi harmóniát sejtető IV. fokra. Nem adatik azonban ez a világ – mondja Chopin – s máris a D-dúr szűkített VII. fokának terckvart megfordításával irányít vissza Desz-dúrba. Ez a szakasz oly markáns közléseket tartalmazott, hogy meg kell ismételni. Itt is találkozunk retorikus átértelmezéssel: vessük össze a 22. és a 30. ütem frazeálását, s az utóbbiba illesztett előkét. Nehogy – régebbi zenék analógiájára – ezt bárki díszítésként értelmezze! Egy ilyen előke csuklás – bánaté vagy örömé –, társasági kecsesség vagy bármi, de jelentése van, szavakra nem feltétlenül fordítandó, ám mindenképp elzongorázandó. A frázis két záróhangját (34. ütem) dallamilag folytatja az újabb „optimista” fuvallat (35–38. ütem). A zene időbeli művészetében csak többszöri megmutatás során válik átélhetővé, felismerhetővé az élmény, így Chopin nem szaladhat át ismétlések nélkül olyan érzeten, amilyet a Desz-dúr–D-dúr váltás okoz, amikor váratlanul, szinte varázsütésre kerülünk egészen más környezetbe.
    Új formarészünk az 51. ütemben köszönt be. Maradunk az elért Desz-dúrban, de hangulatváltással. Innen 16 ütemen keresztül csak tonikából és dominánsból áll a bal kéz szólama. Ez az üres kvint természeti képzettársítást hoz: hegyi tájat dudás juhásszal… S a tercet hozzáéneklő szoprán is ekként dalol, váltóhangokban „trillázva”. Csak a mellékdomináns szeptimhang árulkodik arról, hogy nem a hegyen vagyunk, hanem valaki a hegyre gondol. Ha bárki vitatná e szavaim értelmét, Chopintől kap választ a 61. ütemben. A bal kéz változatlanul folytatódik, a dallam ugyanaz, mint az imént, de kürtkvintek szólnak és tercpárhuzamú „trillázás”. Van-e egyértelműbb jelrendszere a romantikában a természetzenének? S míg tíz taktussal korábban ábrázolt, itt emlékezik. Fortissimo helyett hármas pianissimo a dinamika, legatissimo a frazeálás utasítása. A dominánst elszínezve (kromatizálva) vezet vissza b-mollba Chopin. Megint más a szabad szárnyalás ritmikai megjelenítése. Nem csoda, hiszen nem lehet többször egyformán szárnyalni. Már csak a 74. ütem kötéseire hívnám fel a figyelmet, meg a 75. és 76. ütem új ritmusaira. Hiszen az ismételt közlés már utal az elhangzottra, többé-kevésbé értelmezi azt, hozzáad, hangsúlyoz.
    Chopin pedig közöl. Azzal is, hogy a B-dúrra kivilágosodó záróakkord ismételgetésébe – ne felejtsük a fátyolosságot – beleszövi a mollbeli VI. fok hangját. Ne búsulj – mondja búsan.