GRIEG: PEER GYNT – AASE HALÁLA

Henrik Ibsen drámájában, a harmadik felvonás zárójelenetében a címszereplő Peer Gynt haldokló anyjától, Aasétól búcsúzik. Aase tudja: mennie kell. Szemében aggály: mi várja odaát? Peer „utazni” hívja Aasét. A szánba Grane lovat fogja, s a haldokló Aasénak meséli az utat, a bebocsáttatást egészen az Úristenhez. Egyszercsak megtorpan a mímelt eufória:

   Anyám, tört fény a szemedben – 
   nem vagy eszméleteden? 
   Némán ne meredj reám, ne!
   Szólj! Én vagyok itt, a fiad.
   Pihend ki magad, te Grane;
   megtettük már az utat.

     Itt szólal meg általában Edvard Grieg híres kísérőzenéje, halkan. Peer lelke zokog föl benne, aki még hozzáteszi:

   Köszönöm a gondot, a könnyet,
   a vesszőt és a szidást! – 
   De most anyám, te köszönd meg
   az ideröpítő utazást.  
(Áprily Lajos fordítása)
 A zene egyre hangosodik. Közben Peer még szót vált Az asszonnyal, rábízza Aase temetését. A halkuló zene kikíséri a messze induló Peert. 
 Grieg muzsikája a fájdalom közvetlen, ugyanakkor árnyalt kifejezője. Éremművészeti albumunkba azért illik, mert szerkezeti egyszerűsége és érzelmi ereje remekmívű ellentétben áll egymással.
 Nyolcütemes periódusokból épül a zene. Dallami mozdulata, amely a periódus első és második felében korrespondeál, a sóhajt, az égre vetett kérdő tekintetet formázza. A dallam irányát hangsúlyozza a basszus felágaskodó hármashangzata is. Első fok, I. fokú szextakkord, majd ötödik fok: a száraz ténnyel való szembesülés egyszerűsége. A hideg fényű V. fok háromszor egymás utáni, azonos felrakású ismétlése által mindegyre a kérlelhetetlen halálba ütközünk. A negyedelő, felező első két ütemre felel a második két ütem nyolcadokkal rugalmasított szoprán–basszus ellenpontja, a harmadik ütem közepén a negyedik fok éppoly primer, kendőzetlenül mélyről jövő érintésével, mint az iménti első és ötödik fok szólalt meg. A második félperiódus válaszában az V. fok helyén megjelenő II. fokú bővített terckvart disszonanciája „értelmezi” az V. fokban „közölt” tényt, ismeri föl a veszteséget, sírja el az amiatt érzett fájdalmat. Szaporodnak a kromatikus lépések: a nyitó ütemekben még csak a brácsában rejtőztek, a 7. ütemben azonban már olyannyira tobzódnak, hogy a 8-ikban III. fokú szextakkord szorításába torkollnak.
 Az első periódust szekvenciázza a második, h alaphangnemünk domináns szintjére lépve, fisz alappal. Ez a nemcsak hangmagasságbeli, hanem szinte hangnemi emelkedés, amelyet hangerő-fokozódás is alátámaszt, mintegy sikollyá élesíti az addigi kétségbeesést. Harmadjára visszakerülünk az alaphangnembe, ami viszont szubdomináns érzetet kelt fisz tonalitású előző periódusunkhoz képest. E szubdomináns irány befeléfordulást érzékeltet, miközben a vonóskar faktúrája egyre vastagabb, a hangerő a vastagodáson túlmenően is emelkedik, sőt, a korábbiaknál markánsabban crescendál. Szinte már üvölt Peer a fájdalomtól: az „utaztatás” könnyedségébe vetett feszültsége itt robban. A marcatókkal is tagolt harsogó gyász a 25. ütemben bánatosan legörbülő ajakká formálódik. A periódus 4 ütemessé tömörül. Négyszeri ismétlése időben rövidebb, ütemszámban kevesebb, mint a háromszor megszólalt előző periódus tartama volt, mégis hosszabbnak érződik a keserű ereszkedés, mint a jajongó emelkedés volt. Dúrrá látszik simulni az addig mélységesen moll hangulat. A hegedűk lehajló kromatikája azonban élesen ellene szegül a IV. fokról I.-re lépő harmóniának, amely a gordonka viszonylag magas regiszterében a könny fátyolát borítja a megbékélőnek látszó tekintetre. A 28. ütem mutatja ismét Peer lelke mélyét: a fisz-moll dominánsán egymásra tolul az V. fokú szeptim és a III. fokú szext akkord, a szopránban pedig még a nápolyi hang, a G is feltűnik, amint az alaphangra alászáll. Szekvencia következik h-mollba modulálva. Itt nem halljuk viszont a nápolyi hangot: a h-mollba süllyedés, lám, még cisszel is épp elég szomorú. Egyre hajlunk a föld felé: immár bőgők basszusával s az előbbinél egy oktávval mélyebben megismétlődik a fisz- és a h-moll szakasz is. A cisz szomorúságát újra meg újra átélhetjük a záróhangok megismétléséből és lelassításából formált kódában. 
     Ahol a szomorúság nem is a ciszé, hanem a halál-hangnem h-jáé. S nem is azé, hanem Peer Gynté.
     S mindannyiunké, akiknek egyszer el kell játszanunk Peer Gynt szerepét.