A játék komoly dolog*

*A Magyar Rádióban 1984 júliusában elhangzott Grastyán Endre részvételével tartott kerekasztal-beszélgetés, ill. a Grastyán Endrére emlékezünk c. 1988-ban sugárzott rádióműsor alapján.

Visszavezethetők-e a művészetek valamilyen biológiai eredetre?

GRASTYÁN PROFESSZOR UTOLSÓ ÜZENETE

Az 1983-ban rendezett Győri Országos Zenei Nevelési Konferencia szervezőinek eszébe jutott, hogy a zenetanulás - tanítás folyamatának titkaihoz esetleg a neurofiziológia segítségével is közelebb lehet jutni. Az ötlet csak azért támadhatott, mert Magyarországon élt és dolgozott a világ egyik legelső, a megjegyzés - emlékezés - tanulás idegélettani alapjait kutató tudósa, Grastyán Endre. Még így is reménytelen és haszontalan gondolat lett volna, ha Grastyán professzor nem több mint a világ egyik legkiemelkedőbb neurofiziológusa. Az idegélettan óriási eredményei ellenére is ezen alapkutatási adatok igen messze látszanak lenni az emberi psziché, magatartás bonyolultságától. E szakadékon ingatag kötélhidat húzni, s azokon a tudománytalanság veszélye nélkül egyensúlyozni csak olyan széleslátó, XX. századi reneszánsz egyéniség lehetett képes, mint Grastyán Endre. Győri előadása (Parlando 1984. 6-7. sz.) mindenkit meggyőzhetett arról, hogy idegfiziológiai modellekből kiindulva zseniális mértékletességgel levonhatók pedagógiai hasznú következtetések a tanítás, tanulás oly bonyolult és látszólag csak empirikusan megismerhető törvényeiről is.

Biztosan nem véletlen, hogy ez a zenében, irodalomban, az egyetemes emberi kultúrában jártas természettudós, akinek laboratóriuma sokkal inkább keltette egy magas szintű önképzőkör, mint komor egyetemi intézet hangulatát, felfigyelt a játékra, mint az emberi lét elengedhetetlen feltételére.

Felfigyelt? Végigjátszotta életét, s ezt büszkén beismerte. Előbb azonban fel kellett ismernie! A felismerést ugyan szerényen Huizingának, a nagy kultúrtörténésznek tulajdonítja, elhallgatva, hogy az emberiség ismeretanyagát alkotó tényeket többnyire többször, egymástól függetlenül újra és újra fel kell fedezni ahhoz, hogy végre közkinccsé váljanak.

Legyen bár valóban Huizinga „Homo Ludense” a kiindulópont, Grastyán Endre játékelméleti kutatása addig járatlan utakon indult el, s ennek ellenére rövid idő alatt szolid tények vázára épített kerek, de nem lezárt elmélet forrása lett.

Huizinga szerint minden emberi kultúrfunkcióban döntő, meghatározó elem a játékfunkció, s e felismerést Grastyán is magáévá tette. A művészet és tudomány lényegét tekintve játék lenne? Sok komoly tudós esetleg megbántódik e kijelentésen, mondta mosolyogva Grastyán professzor, pedig az igazi kutató könnyen felismerheti saját tevékenységében a játékelemeket. A színész, a zongoraművész nyelvhasználatunk szerint is „játszik”.

A művészet, ill. tudomány játékelemeinek vizsgálata komplexitásuk, tünékenységük miatt rendkívül nehéz. Le kell egyszerűsíteni. A leegyszerűsítés lehetőségét az adja, hogy a játék állatoknál - legalábbis fejlett hőszabályozással rendelkező állatoknál - is megtalálható, így a művészet, tudomány játékösszetevői modellezhetők, vizsgálhatók lehetnek állatkísérletekben.

Grastyán kedvelt kísérleti állata, a macska eleve is játékos kedvéről ismert. Az emlékezés - tanulás neurofiziológiáját vizsgálva Grastyán professzor egy életet töltött el közöttük, s nem okozott nehézséget számára felismerni az állatok azon tevékenységeit, melyek játéknak voltak tekinthetők. Mikor e tevékenységeket tette vizsgálat tárgyává, természetesen standardizálni kellett a körülményeket. Meg kellett állapítani, hogy mik azon legfontosabb tényezők, melyek az állat játékát kiváltják, meghatározzák. Ezt követhette annak vizsgálata, hogy a játék milyen kapcsolatban van az élőlény adaptív (alkalmazkodási) funkcióival, van-e valami "haszna" az állat számára, s ha igen, mi az?

Az könnyen kideríthető volt, s nem is volt váratlan, hogy a játékhoz az állatnak mentesnek kell lennie súlyosabb egzisztenciális gondoktól. A játék - szabadságfunkció. A kínzóan éhes, vagy a kutya által kergetett macska nem játszik. Az adaptív - létfenntartó, fajfenntartó - szükségletek, tevékenységek teljes kizárása szükséges? Meglepő módon Grastyán úgy találta, hogy a jóllakott, kielégült állat kevésbé játszik, mint a mérsékelten éhes, feltéve, hogy nincs jelen ennivaló. Ha van, akkor természetesen eszik, de ha nem, akkor az éhség mintegy készenléti állapotot teremt, mely a játékban vezetődik le. A létfenntartó hajtóerők tehát nem - specifikus alapingerként hathatnak a játékra.

Egyesek úgy vélik, hogy a játék közvetlenebb alkalmazkodási szerepet tölt be. A kis állat ennek révén gyakorolná be adaptív funkcióit, a vadászatot, a harcot, a menekülést stb. Grastyán szerint ez a magyarázat kevéssé valószínű. Egyrészt a felnőtt állat és ember is játszik, másrészt a játék tréning jellege igen bizonytalan, tökéletlen, esetleges, ineffektív. Sokkal valószínűbb, hogy a játék az idegrendszer üresjáratait tölti ki.

Az éber idegrendszer - napi 15-16 óra - nem foglalkozik egyfolytában lét és fajfenntartási funkciókkal. Időnként az állat is "ráér". (Civilizált országokban ez az emberrel is előfordul.) Miért kell ezen "adaptív hézagokat" kitölteni? Az éber idegrendszer averzív állapotba kerül, ha nem cselekszik. Ezt az averzív - kellemetlen - érzést, az unalmat próbálja az állat játékkal legyőzni.

A játék tehát egy luxusfunkció, de elengedhetetlen az élőlény számára. Ez teszi elviselhetővé az életet. Így végül mégiscsak adaptív funkciót tölt be, de nem az alkalmazkodás eredeti értelmében.

A játék másik fontos eleme, hogy örömhöz juttatja az élőlényt. Ez az egyetlen funkció, amelyben az állat eléri azt az állapotot, amit extázisnak nevezünk. A játék örömszerző jellege származtatható adaptív működésekből. Az öröm fiziológiailag egy előzetes kellemetlen állapot megszűnése. Éhség - jóllakás - örömérzés.

Az élőlény ezt az állapotváltozást hozza létre mesterségesen, közvetlen adaptív cél nélkül, amikor játszik, azaz az idegrendszer adaptív szabályozási mechanizmusaival operál. Megfigyelhetjük, hogy az állat a játék során először egy nehézséget, feszültséget, kellemetlen állapotot hoz létre - a macska elengedi a már megfogott egeret -, hogy aztán azt legyőzve, megoldva, kielégítve örömhöz, extázishoz jusson. Ráadásul a játék képes arra, hogy ezt a pozitív érzést az adaptív örömnél gyorsabban, intenzívebben és ismételten hozza létre.

Minél nagyobb az első szakaszban támasztott nehézség, akadály, annál nagyobb a megoldásakor érzett öröm.

Minden játékfunkció lényegét tehát a feszültségnek és oldásnak különböző formái és szintjei jelenítik, melynek kísérőjelenségei az öröm, extázis.

Meg tudjuk ezek után határozni a játékot? Grastyán a következő tentatív definíciót adta, mindjárt kifejtve, hogy hány ponton sántít: "A játék olyan élettevékenység, amelyet az élőlény éber állapotban végez úgy, hogy annak nincs alkalmazkodási haszna a lét vagy fajfenntartás szempontjából". Mint a fentiekből nyilvánvalóvá vált, a játék annak ellenére, hogy nem adaptív, elengedhetetlen szükséglete az idegrendszer épségének az üresjárat, az unalom kikötője, az öröm, az extázis forrása.

E gondolatsort végigvezetve azt mondhatjuk, hogy az agy két alapvető védőmechanizmusáról beszélhetünk:

1. alvás,

2. játék.

Grastyán professzor nyilatkozataiban mindig nagyon mértéktartó volt neurofiziológiai eredményeinek általánosításában, de nem volt álszerény, és a lehetséges analógiák felvázolásában sosem volt rest a tudományos játékot tovább játszani. Hogy a művészet és tudomány játékelemeket tartalmaz, az egyszerre tűnik egyes részleteiben evidensnek, ugyanakkor abszolutizálva erőltetettnek. A játék, s annak legmagasabb szintje, a művészet minden időkben az emberi lélek megnyomorodása elleni legfontosabb eszköz volt, s jelentősége napjainkban az egyre több szabadidő birtokában tovább nő.

A játék nyújtotta reprodukálható örömszerzés bizonyos „veszély” lehetőségét is rejti. A játéknarkománia azonban legfeljebb igen primitív játékoknál szerencsejátékok - jelenthet igazán bajt, egy szenvedélyes sakkozónál már kevéssé, s a magas szintű, művészi vagy tudományos" játékoknál" egyáltalán nem. Az utóbbiaknál az „addictió” mindenkinek csak haszonnal jár. Sajnos, jelenleg keveseket fenyeget a játékmérgezés veszélye, az emberek jelentős része idegrendszeri üresjáratait kártékonyabb mérgekkel, alkohollal, gyógyszerekkel „gyógyítja”.

Grastyán professzor korai halála remélhetőleg nem tolja ki a túl távoli jövőbe azon reményének megvalósulását, hogy: „…ha sikerül a kutatásban elérnünk a játék megértéséhez, lehet, hogy az emberiség egy nagy ősprogramjához jutunk el, amelynek célja nem kisebb, mint az életben maradás.”

Dr. Grastyán Endre a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetének igazgatója, az International Brain Research Organization központi bizottsági tagja, az Experimental Brain Research, a Behavioral and Neural Biology, az Acta Neurobiologia Experimentalis, az Acta Physiologica szerkesztő bizottságának tagja, a Magyar Tudomány Akadémia Neurobiológiai Bizottságának elnöke, 1988. július 17-én, életének 65. évében elhunyt.