100 éve született KADOSA PÁL 

Kadosa Pál (1903-1983) a magyar zenei élet egyik legkiemelkedőbb személyisége volt.

1903 szeptember 6-án született a mai Szlovákia területén, Léván. Zeneszerző, zongoraművész és pedagógusként ismerte őt a magyar és a külföldi zenei élet. Bár már 20 éve nincs itt közöttünk, mi tanítványai mégis úgy érezzük, alakja nagyon közel áll hozzánk.

Kadosa Pál zenét tanulni meglehetősen későn, csak nyolc éves korában kezdett, amatőr körülmények között. Családja csak 1918-ban, az első világháború befejezése után költözött fel Budapestre, amikor ő már 15 éves volt. Budapestre felkerülése után Székely Arnoldnál tanult zongorázni és Kodálynál tanult magánúton zeneszerzést 1921 és 27 között. Fiatal korában zeneakadémiai tanulmányaival egyidejűleg képzőművészeti érdeklődése is volt. Festeni és rajzolni tanult. 

Diplomáját 1927-ben szerezte meg. 1927-től 1943-ig a főváros egyik akkori legrangosabb zenei intézményének, a Fodor Zeneiskolának tanára volt. 1945-ben került be a Liszt Ferenc Zeneakadémiára mint zongoratanár, majd 1948-tól haláláig a zongoratanszék vezetőjeként működött a tanszakon. Baráti köréhez már fiatal korában is egy sereg kitűnő muzsikus, festő és író tartozott. A magyar jó nevű festők közül Berény Róbert, Kmetty János, Pátzay Pál, az írók közül Kassák Lajos, Illyés Gyula, József Attila és még többen. 

Rendkívüli kulturáltsága, tájékozottsága és diplomáciai készsége folytán a magyar zenei élet számos intézményének vezetője vagy vezetőségi tagja volt. Már egész fiatal korában 1928-ban alapítója a Modern Magyar Muzsikusok csoportnak. A Művészeti Tanács elnökhelyettese, éveken át a Szerzői Jogvédő Hivatal elnöke, az Országos Filharmónia, Művészeti Alap, Zeneműkiadó vezetőségi tagja. Több nyelven beszélt, így a nemzetközi szervezetekben ő képviselte Magyarországot. 

Kadosa Pál egyéniségében a zeneszerző, zongoraművész és a pedagógus szétválaszthatatlan egységet alkotott.

Mint zeneszerző:
a Kodály iskola szülötte volt, a Kodály nevelte fiatal szerzők között az elsők egyike, aki igen korán megtalálta egyéni hangját. Már fiatal korában a kortárs nyugati zene legkülönbözőbb áramlatait olvasztotta stílusában jellegzetes egyéni hangvételű zenévé. Művészete „európai távlatú”, ahogy kritikusai fogalmaztak. Stílusában azonban inkább megtaláljuk Bartók, Hindemith, Stravinszky befolyását, mint Kodályét. Emellett a jazz és a 20-as évek avantgard-ja is hatással volt rá. Stílusa eltéveszthetetlenül egyénivé vált. Népzenei hangvételű, ihletésű feldolgozásai jellegzetesek. A huszas években a nagynevű Schott kiadó vállalat felfigyelt Kadosa Pál kompozícióira és nem egy művét megjelentette. Művei gyakran elhangzottak külföldön is. Zeneszerzői stílusában a háború utáni évek megtorponást hoztak. A hatvanas években azonban egyénisége újra magára talált.

Mint zongoraművész: 
Zongoraművészként elsősorban a kortárs zene tolmácsolását tekintette fő hivatásának.Fáradhatatlanul terjesztője volt kora zenéjének. Zenei áttekinteni tudásával a bonyolult hangzású műveket is fölényesen értelmezni tudta. „Bár zongorajátékát az intellektus vezérelte, egyaránt jellemzője volt az ötletgazdag zenei kedély és érzésvilág is. Játékát telt, erőteljes szép hangzás, lüktető ritmika, biztos formaérzék jellemezte. Zongorajátékát Bartók zongorázásához hasonlították, erőteljes ritmikája miatt.” Kadosa személyesen ismerte és többször hallotta is Bartókot játszani. Zongoraművészi sikerei már a 20-as, 30-as években figyelemre méltóak. Fábián László harmincas évekből származó kritikájában így ír róla:

„Az új zene mindinkább szaporodó barátainak élénk érdeklődése mellett folyt le Kadosa Pál modern zongoraestje. A kitünő fiatal zeneszerző terjedelmes műsort állított össze a kül- és belföld legfrissebb terméséből. Figyelemreméltó szerénységgel semmit sem hozott saját opuszaiból,holott nem egy van közöttük, amely akármelyik modern igényes antologiában megállaná a helyét. A külföldi műsorszámok nálunk kevés kivétellel újdonságok voltak: Hindemith, Schönberg, Finke, Grünberg, Casella, Prokofjev,....a műsor második felében kizárólag magyar szerzők szerepeltek: Szelényi, Szabó, Farkas, Weisshaus Imre. Kadosa ezzel pompás és az elhangzott külföldi műsorszámokhoz viszonyítva is nagyértékű csokrot adott át fiataljaink zongoraműveiből”.

Mint pedagógus:
Már egészen fiatal éveitől kezdve tanitott. Élete folyamán több generáció zenei nevelője volt. Kiváló fiatal zongoristák egész sora került ki osztályából. Felmerül a kérdés, miért? Mit csinált? Volt-e valamilyen megfogalmazott tanári hitvallása? Igen, volt. Mindig azt hangoztatta: „A pedagógia egy kapcsolat. Én nem tudnék elképzelni tanár-növendék kapcsolatot olyan emberrel, akivel emberi kapcsolatom nincsen”. Tisztelte egyéniségünket. Emberi, zenei, művészi fejlődésünket pedig teljesen meghatározta széleslátókörű tudása, műveltsége, nagyvonalúsága és szeretete. Emellett szakmailag is pontosan megfogalmazta elképzelését. Véleménye, bírálata tévedhetetlen volt. Tudta, mikor, mivel és hogyan hasson ránk. Soha letörve, megalázva nem jöttünk el az óráiról. Kapcsolatunk vele a főiskola elvégzése után is megmaradt. Erős, tartós barátsággá alakult. Sorsunk, művészi pályafutásunk mindig fontos volt számára. Szeretném őt idézni: „Nos, ha valamit elítélek, az az, hogy rátukmáljam a saját elképzeléseimet a növendékeimre, akár mint zeneszerző, akár mint zongorista. A legrettenetesebb dolog, ha az ember egyéniségét utánozzák a növendékei. Az a módszerem, hogy nincs módszerem. Mindig konkrétan az adott zenéből szeretnék kiindulni és alkalmazkodni a növendék egyéniségéhez. Mindenkit a saját tehetségéből probáltam és próbálok továbbfejleszteni. Igyekszem nem elrontani a növendékben rejlő tehetséget. Vezérelvem: Ne árts! Engedem kibontakozni az egyéniséget, sőt forszírozom azt. A zenei kifejezés intenzitása rendkívül fontos az előadóművészetben. Ez az út a közönséghez” – szokta mondani. A zenei feszültségek, a zenei irányok kidolgozását rendkivül fontosnak tartotta.

Az óráin egy-két látszólag apróságon keresztül azonnal átlátta, ki hol tart a munkában és pontosan tudta, mikor érdemes valamibe beleszólni és mi az az egy-két mondat, ami az egészet majd befolyásolja. Még súlyos betegsége idején is utolsó pillanatig tanított, mert a növendékeivel való emberi és zenei kapcsolat erőt adott neki.

Saját személyes kapcsolatom:
Fiatal gyerekként legelső hangverseny élményeim egyike volt az ő egyik szombat délutáni zongorahangversenyének műsora a Zeneakadémia Nagytermében. A zene tiszta megértése sugárzott játékából, és minden egyszerűvé vált előadásában. A későbbiek folyamán sem éreztem soha sem ritmikai, sem hangzásbeli zenei szempontból semmiféle erőszakot előadásában. Kadosa kortárs zenét játszott akkor, Bartókot, Janačeket, Martinut, Stravinszkyt, szenzációsan. Ezeket a műveket akkoriban csak ritkán adták elő, mástól nem lehetett hallani ilyen természetű műsort. Meg vagyok róla győződve, hogy rám gyakorolt ilyen irányú hatása életreszólóan meghatározta érdeklődésemet, irányította az új művek megismerése iránti vágyamat, majd később befolyásolta azokat a tevékenységeket, amely kapcsán különböző formákban megismertetni és népszerűsíteni kivántam az új zenét, kortársaink kompozicióit. 

Nekem megadatott az a lehetőség, hogy mint zeneszerzőt, mint zongoraművészt és mint pedagógust egyaránt közelebbről megismerhettem. Harminc éven át a legközelebbi növendéki, majd baráti kapcsolatával tisztelt meg. Növendék koromtól kezdve számtalan alkalommal voltam a lakásukban. A légkör tiszteletet parancsoló és magával ragadó volt és ma már, az idő távlatából érzem, alig felmérhető kulturális kisugárzásának hatása. Amikor belépett az ember a szobájába, többszáz éves csodálatos faragott muzeális bútorokkal, középkori szobrokkal találkozott. Bár Kadosa Pál festő és rajz tanulmányait abbahagyta, megmaradt benne kiolthatatlanul a képzőművészet szeretete. „Nem a legújabb avantgarde törekvésekben lelem örömöm, hanem a régiségekben, a reneszánszban, vagy még inkább a középkorban” – nyilatkozta egyszer. Hatalmas könyvtára volt egy másik szobában, melyet szalonként használtak, és melyben minden évben a tanév elején még vendégként is összejöttünk nála a növendékek társaságában is. Családtagként kezelt bennünket.

Az ember évtizedek múlásával tudja csak igazán felmérni, hogy mind emberileg, mind zeneileg milyen meghatározó személyiségek tanárai. Kadosa Pál tanítása, művei és szellemi ajándéka számomra a mai napig erőforrás.