A klasszikus zene harmóniavilágának elemei IV.

- az alapfokú zenei nevelés szemszögéből -

IV. fejezet: Néhány speciális jelenség

 

1. A megfordítások kérdése

 

Ha kezdet kezdetétől beidegződik, hogy bármely alkatrész képes felidézni a teljes funkciót (természetesen csak a zene élő menetében), akkor a megfordításokkal nem sok bajunk lesz. Ha kétszólamú szerkesztéssel dolgozunk, úgyis elkerülhetetlenül elénk hozza a szólamlogika az ún. szext-helyzetet, terckvartot stb. Ha erre, tehát a szólammenetre figyeltetjük a növendéket, a fordításokból adódó finom differenciákra már nem kell külön felhívnunk a figyelmet. Az út tehát nem az elszigetelt akkordok fordításban való ütögetésén keresztül vezet ehhez a differenciáláshoz, hanem a logikus kétszólamú szerkesztés és hallás veti meg alapjait.

 

A terminológiai kérdések ismét nem vetődnének fel, ha nem bizonyos szemlélet tükröződne belőlük. Elvégre is - a hallási beidegzés mellett - mellékes, hogy egy moll dó-mi-lá-t I. fokú szextnek, tercalapú tonikának vagy basszusú tonikának hívunk. Csakhogy a szext elnevezésből valóban hangközméricskélés tükröződik (még inkább a terckvart stb. nevekből), ami zeneileg és pedagógiailag is vitatható magyarázatot és eredetet mond ki a szóban levő harmóniákra. Ha valaki valóban basszusra mért terc, kvart, szext szimultán megszólaltatásának hallja a re alapú dominánsszeptimet, akkor jogosult a terckvart elnevezés. De vajon funkciós hallás lenne-e az ilyen? Ismételjük: az elnevezés kérdései másodlagosak, mi most nem is foglalunk állást egyetlen lehetőség mellett sem. A lényeg csupán az, hogy - mint említettük - a megfordításokat a szólamlogikán keresztül kell megközelítenünk.

 

Nem írtunk itt a kvartszext-akkordról, ami egészen más jellegű problémát jelent. A következő alfejezetben részletesen tárgyaljuk.

 

2. A szomszédhangos (disszonáns) akkordok néhány tipikus esete

 

Ha a súlyos szomszédhangok beidegzése kezdettől fogva következetesen megtörtént, a növendék maga is észre fogja venni néhány tipikus, gyakrabban használt formáját:

 

A domináns tercét vagy kvintjét felső szomszédhangja (hosszú előkéje) vezeti be - feszültség és oldás. A 2. példánkból látható, hogy adott alkalommal a szext is lehet disszonáns. Disszonáns hangközök nincsenek, csak disszonáns helyzetek, konstellációk.

 

Created by DPE, Copyright IRIS 2005

Ha a terc is, szext is egyidejűleg lép be felső szomszédjával, az ún. I. kvartszext jön létre. Tekintve azonban, hogy ennek az alakulatnak több köze van a dominánshoz, mint a tonikához, s erre a jó előadás is rámutat (feszít, ahogy a disszonancia is, a domináns is feszít, s nem old, ahogy a tonika old), feléje a helyes kiindulás - véleményünk szerint - nem az első fok megfordításától, hanem a szomszédhangok jó előadása felől vezet. A magunk részéről legszívesebben késleltetett dominánsnak neveznénk.

 

 

 

 

 


Ugyanez az akkord létrejön - néha a szólamlogikából adódóan - átmenő hangok esetleges kombinációjaképpen is. Ilyenkor funkcióját a szomszédos akkordoktól nyeri.

 

 

 

 


Természetesen képes a szó-dó-mi, mi-lá-dó stb. arra, hogy elevenebbé tegye a hangoknak dó-mi-szó stb.-hez való kapcsolatát, más szóval, hogy valóban tonikai stb. funkciót kapjon, de ez már a zeneszerzői szándéknak az egyes művekben alkalmazott ténye, s előfordulása sokkal ritkább, mint a szabályos, késleltetett domináns.

 

Ritkábban alsó előkét is szokott kapni a domináns terce és kvintje (többnyire alteráltan). A klasszikus zene páros (binomiális) felépítésének megfelelően, sokszor felel rá a hosszú előkés tonikai terc.

 

Created by DPE, Copyright IRIS 2005

Gyakran előzi meg, vagy helyettesíti a S kvintjét felső szomszédhangja. Beszéltünk már erről a S-fajtáról a II. fejezetben. A S-D áthidalására már azért is alkalmasabb, mert hajlékonyabban vezet rá a késleltetett dominánsra.

 

Created by DPE, Copyright IRIS 2005

 

 

 

 

 


Így nehézkes:

Created by DPE, Copyright IRIS 2005

 

Így jobb:

 

Created by DPE, Copyright IRIS 2005

 

Említettük már, hogy - véleményünk szerint - e felé az akkord felé a IV. fok és nem a II. fok felől kell indulnunk. Ha a tanulók énekelnek ilyen dallamokat, bátran hozzáhallják és játsszák a S-t jelölő -t, úgy maguk is - meglepően hamar - megérzik helyét, s saját periódus gyakorlataikban pl. természetesen alkalmazzák. (Ebben a hangszeres élményeik is támogatják őket.)

 

A S kvintjének és - az ehhez tartozó - hosszú előkének együttes megszólaltatása az összhangzattanok II. fokú kvintszextje.

 

Néhány szomszédhangos akkord annyira beidegződött, hogy már a szomszédhang érződhet relatív főhangnak, tehát maga is kaphat szomszédhangot. Az így keletkezett disszonancia, persze, még élesebb, hiszen egy gyengébb disszonancia disszonanciája.

 

Created by DPE, Copyright IRIS 2005

Created by DPE, Copyright IRIS 2005

 

3. A szeptimakkordok

 

A szeptimakkordokat átmenő és szomszédhangos funkcióknak tekintjük. Egymásra halmozódásukkor voltaképpen az történik, hogy a - disszonancia feloldásával egy időben - már elmozdult egy másik alkatrész, tehát mondhatnánk: harmóniai elisió-val van dolgunk. A harmónia-menet meggyorsulását természetesen alapfokon még nem gyakoroltatjuk. Ha előfordul az élő zenében, kifejthetjük szólamonként úgy, mintha a teljes folyamat lejátszódna:

 

 

 

 

 

 

 

 

 


kifejtés:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


4. Alterációs akkordfajták

 

Végül, az alterált akkordokról néhány szót. Ha a szólamhallást kielégítő mértékben fejlesztettük, az alterált hangok nem jelentenek külön problémát. (Persze, innen most kivesszük az olyan alterált akkordokat, melyek modulációt rejtenek magukban. Az ilyenek problematikája és tanítási módja külön - nehezebb - kérdés, róla - előző fejezetünkben - részletesen beszéltünk.) Tehát nem alterált akkordokkal, hanem alterált szólamokkal kell foglalkoznunk. Ezzel előkészítjük a romantikus zenébe való bevezetést is, hiszen ott sem egymástól elszigetelt - alterált akkordok kapcsolódnak össze, hanem minden akkord a szólamlogika, szólam alteráció és a funkciós menet egyezkedéséből, egyensúly-játékából jön létre.

 

Nem találjuk szükségesnek, hogy alapfokon az egyes akkordfajtákkal külön foglalkozzunk. Ezeket alkalmanként meg tudjuk oldani, ha ismerjük a két alaplehetőséget:

 

a) Lehet az alterált hang valóban megemelés, ill. leszállítás egy nagy szekund lépés áthidalására és intenzívebb kiemelésére. Ilyen alterációkkal nagyon kevés hallási nehézség van (dó-di-re stb. vö. a S-D kötésnél a fi-ről mondottakat; ugyanezt mondhatjuk a lo-ról is).

 

 

 

 

 

 

 


b) Gyakoribb eset, hogy az alteráció úgy jelentkezik, mint valamely főhang előkészített vagy beugró, módosított szomszédhangja. Ilyenkor magát a főhangot hívjuk segítségül, ha hallás-nehézségek vannak. Pl.:

 

Created by DPE, Copyright IRIS 2005

 

Megoldás:

 

Created by DPE, Copyright IRIS 2005

Nyilvánvaló, hogy az ismerkedés kezdeteinél gyakrabban kell felbontanunk ilyen szólamvezetéses alakra az alterált akkord belépését és feloldását; később - a hallás biztosabbá válásával - a viszonyítás folyamata meggyorsul, s azonnal érzékeljük a teljes akkordot.

 

NB. A legjobb fülü ember sem tudja egy alterált hangról megállapítani, hogy tiszta-e, ha legalábbis hallásban, igen gyorsan nem vezeti rá főhangjára. Növendékeinket is rá kell szoktatni, hogy önmagukat ne a módosított hangon, hanem föloldásán ellenőrizzék.

 

Föntebb írtuk, hogy alapfokon nem látjuk indokoltnak az egyes alterált akkordfajtákkal való foglalkozást. Kivételt talán csak a nápolyi szexttel tehetünk: oly gyakran fordul elő melódiává szétbontva, hogy indokolt vele külön is foglalkozni (persze csak haladottabb fokon).

 

Bejejezés

 

Végül annyit, hogy föntebb sokszor használtuk a beidegzés, begyakorlás stb. szavakat. Ezek sohasem jelentettek elsődlegesen „Übong”-ot, zenétől elszigetelt gyakorlást (példa-zongorázás, felbontás-éneklés stb.). Ennek valamiképpen mindig az élő zenében kell realizálódnia: vagyis: forma, melodika, alkalmazkodó faktúra, tartalmas ritmus-kép nélkül (vagyis: határozott stílus nélkül) lehetőleg ne gyakoroltassunk harmóniai történést. Magasabb fokon, zenei pályára készülőknél, ez lehet indokolt - e kérdésben tapasztalat nélkül nem kívánunk állást foglalni -, de alsó fokon csak nagyon másodlagos helyet foglalhat el, ha egyáltalán beengedjük a szolfézsórára, hangszeres órára.

 

Hogy azonban ez a beidegzés milyen eszközökkel és módszerekkel történik, nem e cikk feladata megállapítani. Nem módszertant akartunk írni, hanem összhangzattant. A téma azonban nem lényegtelen: igen jó lenne, ha - válaszul cikkünkre - kollégáink közkinccsé tennék - a harmónianevelésre vonatkozó - módszertani tapasztalataikat.

 

Összefoglalás

 

ALAPELVEK:

 

1.      A tannak magyaráznia kell a zenét, s nem a zenének illusztrálnia a tant.

2.      Csak azt tudatosíthatjuk, ami már biztosan tulajdona az érzékelésnek.

3.      Az összhangzattan nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is a funkciókon épül. Az akkordok értelme a kontextus figyelembevételével, s nem a hangkészlet felmérésével deríthető ki.

4.      Az értelmezésnél, s minden zenetudományi megállapításnál, döntő a gyakorlat, s nem is csak a zeneszerzői, hanem - mellette - a jó előadói és pedagógiai gyakorlat (pl. az 1. fokú kvartszext funkciójának megállapítása).

 

PEDAGÓGIAI FŐFELADATOK

(a számok nem időbeli sorrendet jelentenek):

 

1.      A szomszédhang érzékelésének kialakítása.

2.      A domináns-tonika vonzás megéreztetése.

3.      A modulációs hallás sokoldalú fejlesztése.

4.      A szólamlogika iránti érzék fejlesztése.

 

A GYAKORLATRÓL:

 

1.      A klasszikus zene - funkciós értelmezése nélkül - nem szólalhat meg.

2.      Az összhangzattani oktatás kezdeteinél a főforma a kétszólamú, szabadon melodizáló faktúra.

3.      A begyakorlás (diktálás, lapról éneklés, zeneszerkesztés stb.) az élő zenéhez kapcsolódik: határozott stílusa van, s a tanulótól minél több - tisztán zenei - tevékenységet kíván.

Dobszay László