DEBRECENI  NYÁRI  AKADÉMIA – 2006

Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját hatodik alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma 2006 júliusának utolsó két hetében.  
   Az előző évekhez hasonlóan az idén is több mint száz fiatal jelentkezett, kétharmad részt hazánkból, egyharmad részt közelebbi és távolabbi országokból, többek között Dél-Afrikából, Uruguayból, Dél-Koreából, és az USA-ból. Hasonló összetételű volt a tanári kar is: a helybelieken és a fővárosiakon kívül több, külföldön élő magyar művésztanár vett részt a munkában, így Berkes Kálmán és Nagy Sándor Japánból, Lissauer Péter Skóciából, Kelemen Csaba Németországból. Egy „valódi” külföldi tanára is volt a tábornak: Vasileios Papavisilou nagybőgőművész Athénból.
 A nyári akadémiák eddigi története során hagyománnyá vált, hogy évenként egy-egy meghatározott stíluskorszak alkotásai állnak a program középpontjában, zenetörténeti sorrendben haladva. Az idén a huszadik század került sorra, azon belül is kiemelten a 125 éve született Bartók Béla alkotásai. Nem feledkeztek meg a szervezők a másik nagy „évfordulós” mesterről sem: Wolfgang Amadeus Mozart művei is gyakran hangzottak el a hangversenyeken, és természetesen a tanítási órákon is.    

 Elsőként Duffek Mihályt, a Konzervatórium, egyben a Nyári Akadémia igazgatóját kérdeztem arról, hogyan sikerült immár hatodszorra változatlan lendülettel és magas színvonalon létrehozni ezt a sok fiatal muzsikus számára rendkívül hasznos és vonzó kurzust.
  – Miután nyolc évvel ezelőtt megszűntek a nyírbátori zenei táborok, sokat gondolkoztunk azon, hogyan lehetne a saját infrastruktúránkat egy hasonló célú rendezvény szolgálatába állítani. Amikor ez a gondolat Kedves Tamás korábbi igazgatóval beszélgetve felmerült, egyetlen fillérünk sem volt erre. Csak abban bíztunk, hogy ki-ki a saját ügyességét, kapcsolatrendszerét igénybe tudja venni ahhoz, hogy megteremtsük a finanszírozás feltételeit. Ez  nem volt könnyű feladat, mint ahogy azóta sem könnyű. Végül is mindig sikerült megtalálnunk a megoldást, ebben az Egyetem is segített és számos más támogató, köztük a Nemzeti Kulturális Alapprogram, és magánszponzorok. A Debreceni Nyári Egyetem, amely idestova 80 éves fennállása alatt sok viszontagságon esett át, olyan példát mutatott, amelyet mi a magunk területén is hasznosítani tudtunk. Kötődünk is egymáshoz: a nyári egyetem rendre megrendel tőlünk hangversenyeket, és nagyon jó tudni azt, hogy az itt magyarul tanuló külföldiek, vagy külföldön élő, magyarul kicsit már elfelejtő magyarok számára a magyar léleknek, mentalitásnak, művészetnek az értékeit meg tudjuk mutatni.  A nyári akadémia fővédnöki tisztét több éve a debreceni rektor vállalja, aki most Nagy János professzor. Egész hivatali idejében azt tapasztaljuk, hogy a zeneművészet iránt megkülönböztetett figyelmet tanúsít.
 – Most nem, mint igazgatót, hanem mint zongoratanárt kérdezem: milyenek az ide érkező növendékek? Kik jönnek és milyen felkészültséggel?
 – Nagyon fontos jelenség, hogy a szomszédból, Romániából, vagy mondhatnánk inkább Erdélyből rendszeresen érkeznek magyar ajkú és nem magyar ajkú gyerekek. Érdekes, hogy ez a fajta kötődési szándék éppen a zongora szakon nyilvánul meg a legmarkánsabban. Úgy látszik, a későbbi európai uniós kapcsolatrendszerben vélhetőleg a zongora szak lesz az, ahol meg fognak jelenni határon túli hallgatók, talán nagyobb számban is, mint eddig. Földrajzi elhelyezkedésünk okán és az európai uniós tagság bővülése által nagyon fontos funkciót láthat el a konzervatórium, és ebben a nyári akadémia is, hiszen a határon átnyúló szakmai kapcsolataink, emberi kapcsolataink és hát természetesen Debrecen város politikai kapcsolatai is olyan bázist jelentenek, amelyek a kulturális kötődéseket nagyban erősíteni tudják.
 Az idei zongoristák között Románián kívül Spanyolországból voltak jelentkezők, tehetség dolgában senkinek sincs problémája, de a képzettségük nagyon eltérő. Ugyanakkor pozitív tapasztalatom, hogy nagyon gyorsan reagálnak, szinte egyik napról a másikra képesek megváltoztatni addigi beidegződéseiket. Ebben nagyon sikeresek az ifjú zongoristák.
 – Kihasználják-e a növendékek a tanulási, gyakorlási lehetőségeket? 
 – Ez nagyon függ attól, hogy ki a tanár, akihez mesterkurzusra jöttek. Mert a zenetanár-kollégák munkavágya, amilyen intenzitással dolgoznak, egészen megható és példamutató. És ha a tanár igazán elvárja, hogy holnapra-holnaputánra tessék változtatni az addigi sztereotípiákon, akkor a növendékek igenis gyakorolnak!
 – Vannak-e újabb elképzelései a jövőre nézve?
 – Olyan módon újítást, hogy más formákat találni, egyelőre nem tervezünk. A mesterkurzusok jól ellátják a képzés funkcióját, a koncertkínálat pedig gazdagítja a város kulturális programját. Szeretnénk a négyéves ciklikus tervezést megőrizni a programban (erre utaltam a bevezetőben – K.T.). Dédelgetem magamban egy karmester-kurzus lehetőségét, sőt esetleg egy zeneszerzés-kurzus megindítását is, bár ez meglehetős érzékeny terület, hiszen sokféle irányzat van jelen Magyarországon a fiatal generációban, de a korosabbakban is. A tavalyi évben nagyon sikeres énekes profilt is szeretnénk visszahozni jövőre. 
 
 Berkes Kálmán klarinétművész és karmester Japánból érkezett és magával hozta együttesének, a Tokyo-Budapest Ensemble-nak négy tagját, akik nagy sikerű Mozart-Bartók estet adtak. Mióta él Japánban?
 – Már tizenöt éve. Először klarinéttanárnak hívtak meg, és egy év után egy beugrással dirigáltam először, annak elég nagy sikere volt, így lettem a zenekari tanszéknek a főnöke. A Musashino Zeneakadémia, ahol tanítok, teljesen magánvállalkozás, ahol a növendékek nagyon keményen fizetnek, körülbelül 15 000 dollárnak megfelelő tandíjat egy évben. Jelenleg háromezer körüli a hallgatói létszám. 
 – Klarinéttanárként kezdte, tanít kamarazenét, zenekart vezet, vonósnégyessel is foglalkozik, ahogy az itteni hangversenyen láttuk-hallottuk.
 – A kamarazene a zeneirodalom legmagasabb területét jelenti, azon belül is a vonósnégyes- és a dalirodalom. Természetesen nagyon szeretem a fúvós kamarazenét is, de az nem hasonlítható a vonósnégyes irodalmának gazdagságához. Klarinétosként Brahms, Mozart, Weber kvintettjeit játszva kerültem kapcsolatba a világ sok kiváló vonósnégyesével.  Akkor ragadt rám a kamarazenei módszernek a szeretete, tehát a rendkívül alapos próba, ezt igyekeztem alkalmazni a saját együtteseimben. Azt az alaposságot, amit annakidején zeneakadémista koromban tanultam. A hetvenes évek budapesti zeneakadémiája fantasztikus iskola volt, erre nagyon büszke vagyok és egyre nagyobb szeretettel és hálával emlékezem vissza rá. Ezzel az itt szereplő vonósnégyessel, ezzel a négy japán lánnyal minden nap öt órát próbálunk. Ahogy Kurtág Györgytől, Simon Alberttől, Rados Ferenctől, Mihály Andrástól tanultuk, akkordonként fölépítve, fölrakva, a hangzásokat, a vonósebességet, vonóhelyeket beállítva és így tovább. Így dolgozunk ezekkel a lányokkal, és az eredmény – azt hiszem – hallható volt. 
 – Közismert, hogy a japánokban erős az affinitás az európai kultúrához. Fogékonyak          a zene iránt. Érvényes ugyanez például Bartókra is?
 – Bartók iránt különleges fogékonyságuk van, nagyon szeretik. Kodályt talán még jobban, de Bartókot is nagyon szeretik és tisztelik.  A kérdés másik részére pedig azt mondhatom, ők érzik, hogy van egy olyanfajta klasszikus zene, ami a japán kultúrából hiányzik. Hallatlan nagy igyekezet van bennük arra, hogy ezt a tradicionális európai zenét magukévá tegyék. A munkamorál teljesen más Japánban, ez a zenében, a zenetanulásban is így van. Hogy csak egy példát említsek, a Musashino Akadémián dicsőség a zenekarban részt venni (nem úgy, mint itthon, legalábbis az én időmben). Vizsgaeredmény alapján történik a pult-beültetés, például a koncertmester kiválasztásakor az első három kapja meg a lehetőséget, hogy egyáltalán koncertmester lehessen. Csak az arányok szemléltetésére mondom, száznyolcvan fuvolásunk van, abból három kerül be a zenekarba, vagy esetenként négy-öt. Hát ez egy ilyen akadémia…

 Zs. Szabó Mária tíz éve már, hogy a Debreceni Konzervatórium tanára. És amióta létezik ez a nyári akadémia, azóta ebben is dolgozik. Milyennek látja az itt folyó munkát?
 – Az utolsó években részt vettem a nyírbátori tábor munkájában, ahol fantasztikus muzsikusok, hangszeres tanárok fémjelezték a tábor életét. Legendák szólnak ma már Ruha Istvánról, Szemjon Sznyitkovszkijról, és persze Kovács Dénesről, aki végig az egyik tartópillére volt a tábornak. Utána jött egy pár év űr. Elmondhatom, az elsők egyike voltam, akiknek eszébe jutott, hogy jó lenne ezt a dolgot folytatni, vagy valami hasonlót csinálni itt Debrecenben, ahol erre alkalmas lenne a hely. Nagyon megörültem, hogy ugyanez más kollégáknak is eszébe jutott. Kovács Dénes örömmel elvállalta, az ő neve mintegy rangot adott a kezdeményezésünknek. Eddig még mindegyik tábor nagyon jól sikerült. Ennek nagyon örülök, és nagy lelkesedéssel veszek benne részt. Végül is Nyírbátor óta Debrecen ennek az országrésznek az a pontja, ami nyáron idevonzza a diákokat, akik komoly céllal jönnek ide, és komolyan dolgoznak. 
 – Lát-e kimagasló tehetségeket a növendékek között?  
 – Tapasztalatom ugyanaz, mint általában máshol is, hogy mindenütt vannak tehetségek. De hogy kiből mi válhat, ahhoz az életnek egyéb tényezői is szükségesek. Itt ugyanúgy dolgozunk bárkivel, aki idejön és bizalmat ad nekünk, hogy az ő saját szintjén hozzá tudjuk segíteni a fejlődéséhez. 
 – Véleménye szerint manapság elég vonzó-e a zenei pálya?
 – Ma hazánkban olyan a helyzet, hogy egyre kevesebb pénz jut a kultúrára, ezen belül a zenére is. Vannak olyan tendenciák, hogy alapfokú zeneiskolákat bezárnak, úgyhogy a helyzet egyre nehezebb. A meglévő zenekaroknál is vannak leépítések, ez majdnem minden zenekart érint. Ha egy diák bekerül az egyetemre vagy a főiskolára, azzal még nincs biztosítva a jövője. Aki – mondjuk – szereti a zenét, de az a célja, hogy biztos pénzkereseti lehetősége legyen, nem biztos, hogy ezt a pályát választja.
 – Beszéljünk  egy szorosabban vett szakmai kérdésről! Saját tanítási gyakorlatában,  mondjuk barokk művek esetében, figyelembe veszi-e a historikus irányzat törekvéseit?
 – Ez nagyon izgalmas kérdés. Magam részéről nagyon nyitott vagyok a különböző előadói irányzatokra, így a historizmusra is. Vannak saját tapasztalataim arról, milyen érzés barokk vonóval játszani. Hasznos tapasztalat volt, sőt ennél több: nagyon nagy élményt jelentett. Bizonyos dolgok sokkal jobban „adták magukat” barokk vonóval. A hegedűmet ugyanakkor nem cserélném barokk hegedűre, bélhúrokra satöbbi. Látok olyan lehetőségeket, hogy modern hangszereken, modern vonóval együtt is nagyon jó megoldásokat lehet találni, ismerve a régi felfogást, a régi előadói szempontokat. A legfontosabb része az egész historikus kérdésnek a kottaolvasás. Szerintem itt van a kulcs. A hangszer kérdése másodlagos, a kottának az üzenete a legfontosabb. Azt az utat igyekszem megtalálni, amelyen a legközelebb kerülök a műhöz. És azt hiszem, ezen a téren vannak nagyon jó megoldások. 
  
 Kováts Zoltán a tábor hallgatóinak zenekarát tanította-nevelte. Mi a zenekari munka célja, feladata az akadémia egészén belül?
 – A cél az, hogy a főtárgyi oktatáson kívül biztosítsunk másféle foglalkozási formákat is a megjelent hallgatóknak. Most egy kisebb létszámú együttessel dolgozom, hiszen az előadandó művek nem kívánnak nagyobb apparátust. 
 – Két hét alatt lehet belőlük zenekart nevelni? Milyen eljárást alkalmaz e cél érdekében?
 – Sok külföldi van, sok magyar is van, a mi főiskolánkról is. Keresgélni kell, hogy mire érzékenyek ezek a többféle kultúrából, többféle képzettséggel érkezett gyerekek. Meg kell találni, hogy amit ott tanultak, hogyan tudják alkalmazni.  Ennek az egyeztetése, illesztése igénybe vesz néhány napot. Minden nap próbálunk három órát délelőttönként. Nagyon jó hangszeresek, könnyen tanulnak, amit ma átolvasunk, másnap már perfekt módon hozzák. Igen kellemes a benyomásom
 – Minden évben a zenekar zárja a tábort az egyetem aulájában, nagyobb közönség előtt. Mi lesz az idei műsor?
 – Első számként Bartók művét, a Magyar képeket játsszuk, utána két Mozart-versenyművet, a kéthegedűs Concertone-t, szólisták lesznek Szenthelyi Miklós és  tanítványa, Nyári László. Szünet után Mozart oboaversenyét adjuk elő Hadady László szólójával, aki Franciaországból jön el minden évben ide. Zárásul pedig Weiner f-moll szerenádját. Ez viszonylag kevéssé ismert mű, alacsony opusszámú, de nagyon finom, nagyon technikás, nagyon szellemes és bizony, nem könnyű. Én sem vezényeltem soha, örülök, hogy találkoztam vele. Az egyetem aulája – erre mindenki emlékszik, aki tavaly-tavalyelőtt itt volt – nagyon szép hely, az akusztika is megfelelő, úgyhogy remélem, hogy jól fog sikerülni.
  (Utóirat: nagyon jól sikerült, mint ahogy az egész tábor és annak minden mási eseménye is!)