Csodák és átváltozások…

 …közül egy, amit Debrecenben láttam 2007. március 19-én. 
 Fekete Ferenc igazgató úr szívélyes invitálására megszakítottam kora délutáni hazautazásomat, amint éppen a nyíregyházi XI. Országos Zeneiskolai Zongoraversenyről tartottam Budapest irányába. Meglepetésként szánta nekem az igazgató úr a rövid látogatást-beszélgetést, mivel nem tudtam, hogy milyen nagy dolgok történtek a Simonffy Emil Zeneiskolában. 
 Amint beléptünk az iskolaépület előterébe, még friss festékillat lengett a levegőben. Aztán rögtön a liftbe lettem invitálva, s meg sem álltunk a 4. emeletig. – Semmi furcsát nem észlelsz? Hol szálltunk ki? – Hát a negyediken. – Korábban viszont csak három emeletünk volt. 
 Kulcsok csörrentek, ajtó nyílott, s tágas, impozáns hangversenyteremben találtam magam. A barackvirágszín legkülönbözőbb és halványnál-halványabb, finomabb árnyalatai nyugtatták a szemet és váltak pillanatokon belül üdítővé, pozitív energiákat sugallóvá. A berendezés egyszerű, nem hivalkodó, ám mindenben praktikus és célt szolgáló. A pódium fölötti falfelület szépen díszítve, mintha egy hatalmas oszlopdiagram fordított V-alakja tűnne fel. – De hiszen ezek akár orgonasípok is lehetnének – suttogtam. – Nem rossz az asszociációd.  Ha még gazdagabbak leszünk, ide kerül a most megálmodott orgona – így az igazgató. – Aztán helyet foglaltunk a 150 személyes terem közepén – micsoda kitűnő akusztikával! – s Fekete igazgató elmondta, hogy akkor, beszélgetésünk napján hivatalos felszentelése (2007. január 17) után épp 60 napos az impozáns terem, amely záró koronája a hatalmas felújításnak/bővítésnek. 
 A rövid iskolatörténet szükséges volt ahhoz, hogy a történeti ívbe illesztve még inkább lehessen méltányolni a legutóbbi napok-hónapok történéseit. 
 Simonffy Emil városi hegedűművész/hegedűtanár közadakozásból építtette a város első Zenedéjét 1862-ben. Hatalmasat ugrunk az időben: Fekete igazgató úr 1974-ben történt kinevezésére emlékszik még vissza, amikor 10 telephelyen működött az intézmény. A hőskor kényelmetlenségei szűntek meg 1982-ben, amikor a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolához illesztve, s tényleges, fizikai átjárhatóságot biztosítva a két épület között megépült az akkor újnak számító alapfokú zeneoktatást magas színvonalon biztosító zeneiskola-épület. Évről-évre sikeresebb volt a zeneiskola, egyre több lett a növendék (mintegy 1200 fő), s a több növendékhez több tanár is szükségeltetett (ma kinevezett 67). 
 Az ott folyó munka felkeltette a városvezetés figyelmét is évtizeddel korábban, s felajánlotta a polgármester az épület megújítását: a régi (1982-es) épület lebontását, s egy teljesen új felépítését. Ez a városfejlesztési koncepcióba harmonikusan beleilleszkedet. Fekete igazgató úr javaslatát fogadták el végül, mely szerint a „régi-új” épületet újítsák fel, s emeletráépítéssel hozzák egy szintbe az új köntösű épület prospektjét a Kodály Szakközépiskoláéval, aminek révén nyernek egy hangversenytermet, 500 m2 területbővüléssel. A városvezetés rugalmas és racionális gondolkodásának köszönhetően az igazgató javaslatát elfogadták, s nem egészen egy fél év alatt a jelenlegi épületben és hangversenyteremben testet öltött terv 2006 végén megvalósult! (Nem mellőzhető az a megjegyzés, hogy 21. századi készültségű hangfelvételre alkalmas stúdió is részét képezi a teremnek.) Amely végül nem csupán a Zeneiskola vívmánya és büszkesége, hanem funkcionális részévé lett Debrecen város kulturális, ill. hangversenyéletének. Az sem sorolható a magától értődő jelenségek közé, hogy ezen közben a többi emelet is megújult, minden esztétikai igényt kielégítő küllemi, belső építészeti megoldásokkal (minden csendes, a termek hangszigeteltek, stb., úgy ahogy azt Nyugat-Európában azt megszokhattuk). Számos vendég-együttes meghívása volt már akkor előjegyezve, hogy élvezzék az új tér akusztikáját, s élvezhesse a zeneszerető közönség az egyre bővülőbb, színesebb hangversenykínálatnak előnyeit. 
 Olyan rangos eseménynek is helyszínéül szolgál a hangversenyterem, mint amilyen a 2007. október 9-én sorra kerülő kamaraest a Bartók Vonósnégyes előadásában. Ezen a napon állítanak bronz-reliefbe vésett mellkép emléket a Zeneiskola alapítójának, Simonffy Emilnek, akinek a nevét már csak ez a fél-szobor fogja őrizni. 
 Idő közben, a gazdasági racionalizálás kényszerítő körülményeit meg nem kerülhetően ugyanis a két intézményt összevonják, s az önkormányzat 2007. szeptember 1-től Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium elnevezéssel jegyzi a továbbiakban az eddigi funkciókat és tárgyiasult feladatokat ellátó „csodákat”. Ez lenne a „veri az ördög a feleségét” effektus?  Miközben vannak az országban itt megnevezni nem kívánt helyek és intézmények, amelyek csak úgy, nyomtalanul eltűnnek, itt új épület, új hangversenyterem megépülésének örömét, CSODÁJÁT élhettük meg 2006-2007-ben(!). S csak annak az optimizmusunknak tudunk hangot adni, hogy az ÁTVÁLTOZÁS során nem a borulás és zivatar, hanem a szivárvány lesz a továbbiakban is a domináns.