A XXVII. ISME KONFERENCIÁRÓL

Négyünknek jutott osztályrészül, hogy részt vehessünk a XXVII. ISME konferencián. Valahányan az átlagosnál nagyobb várakozással voltunk a rendezvény, s még inkább a távoli Dél-Kelet Ázsia egyik „nyakkendőnyi” 
  keskeny félszigetén elhelyezkedő Malajziának a megközelítése iránt. Már a Ferihegyen ért az első meglepetés. Alighogy feladtam csomagjaimat, a szomszédos pultnál valaki helyfoglalást kért Kuala Lumpurba. Feltűnő volt, mert, gondoltam, sokan nem utazhatunk épp most Budapestről egyazon célállomásra. Zsuzsa volt a másik utas. Az aznapra rendelt év vihara, jégesője, stb miatt két óra késéssel indult gépünk, s félő volt, hogy Frankfurtban nem érjük el a kisebb községnyi létszámot befogadó Boeinget. „Szerencsére” a vihar Frankfurtot is sújtotta, s ott is késett minden járat. Zsuzsával aztán a bangkoki üzemanyag felvételnél találkoztam újra, s nagy meglepetésünkre Vera integetett ránk párjával. Megállapítottuk, hogy az individuális utazókból és résztvevőkből álló magyar delegáció egy fő kivételével együtt van. Tudtuk azonban, hogy Emőkével csak a célállomáson fogunk találkozni, mert ő korábban repült el, hogy mire megkezdődik a konferencia, megismerkedjen a várossal. Miután leszálltunk Kuala Lumpur repülőterén, a városba való bejutás tárgyában kezdtünk tanácstalankodni. Végül, négyen összeállva, nagyon rosszul nem jártunk a felajánlkozó mikrobusszal, mindnyájunkat a megfelelő szállóba transzferálva. Öreg este volt, mire elindultunk, s még öregebb, miután a reptérről számított 55. kilométer után már feltűntek a nagyváros fényei. Aztán már nagyon közel kerültünk a városhoz, amikor felfedeztük a város szimbólumát képező Twin Tower-t (Iker Tornyot), a maga 422 m világelső magasságával. Kivilágított  pompájával hívta fel magára figyelmet. Aztán 70 km megtétele után hirtelen egy 11 milliós világváros forgatagába kerültünk, s köszönhetően korrekt szállítónknak, mindenki megfelelő szállót ért.
 Másnap ki-ki maga fedezte fel a világváros sétával éppen még jól megközelíthető részét. A lüktető élet, a toronyház és szolidabb felhőkarcolók erdejében, a legfejlettebb nyugat-európai vagy amerikai épületek, üzletek, áruházak özönében, zöld parkok között és mini tavacskák körül sétálhattunk, kövér izzadságcseppeket törölgetve, hisz’ az Egyenlítőtől csupán mintegy 500 km-re voltunk északra, a klasszikus trópusi övezetben, állandó nappali 30-32 C fokban, 85-90 % páratartalom kíséretében. Majd mígnem elértük a nagyobbára fém-üveg-szerkezetből megépített légkondicionált 22 fokra temperált konferencia centrumot. A négyemeletnyi magasságot, az épületen belüli egyes szinteket szinte teljesen át lehetett látni, az átlátszó henger alakú liftekből tetszés szerint választhatta ki magának az utas az épület belső terének vagy a város ikertornyát mindig magában foglaló panorámáját. Sor került aztán ebben az épületcsodában a regisztrációra, és minden más egyébre, ami a konferenciával összefüggött. Itt volt a hatalmas fogadóterem, a plenáris nagy előadók, a két koncert-hall, azaz, a nagy és kis színházterem, a konferencia szekcióüléseinek termei, a büfék, a technika megrendelhetősége, az állandó konferencia ügyelet, a poszterek, a hangszer- és zeneművásár, de még képzőművészeti és iparművészek által tervezett divatkollekció kiállítások helyszíne, mindez áttekinthető szerkezetben. 

 Az első benyomások keltette ámulatból még fel sem ocsúdtunk, következett a nyitó fogadás. Korábban busás belépődíj ellenében lehetett pályázni a részvételre, s most, legnagyobb meglepetésünkre az első 800 (igen, az első nyolcszáz) jelentkező számára díjtalanul biztosították a részvételt. Nagy kör-alakú asztalok mellett 10-12 fő foglalhatott helyet, hogy aztán egymásra, a megnyitó üdvözlő szavakra, állami és városi és intézményi méltóságokra, a helybéli hangulatot teremtő nép- és popzenére, táncra, pantomimra, a tobzódó íz-orgiára, s nem utolsó sorban a teljes eleganciát felvonultató felszolgálásra figyeljünk. Monstre, parádés rendezvény volt, a külföldi vendégek sokaságának teljes csodálatára és elragadtatására. 
 A sok ezer kilométert megtett megérkezettek biztonságával közel éjszakai séta során gyönyörködtünk a briliánsan pompázó nagyvilági kivilágítottságú városközpontban. Ezen első benyomások (Twin Tower sokadszor) elraktározásával pihent meg mindenki, s következtek a „dolgos” konferencia események. 
 A párhuzamos rendezvényszervezés volt a legfőbb jellemzője a konferenciának. A délelőtti napszakban 10-12,40-ig párhuzamosan 8-10 különböző szekcióban lehetett látogatásokat tenni. A délutáni prezentációs szakaszban már „csak” 5-6 párhuzamosság volt.
 Anélkül, hogy a különböző nemzetek részvételét és résztvevőit pontos számokkal írhatnánk le, az tapasztalati tényként szögezhető le, hogy a délkelet-ázsiai régió résztevők tekintetében túl volt reprezentálva. Szembeötlő volt a fiatal előadók aránya, akik akár előadással, akár workshoppal, akár szakmai kerekasztallal, akár poszterrel léptek fel.
 Az előadó-együttesekről voltak pontos adatok, ám azokat nem teljes részletezettséggel említve, 47 együttes szerepelt, közülük 14 honi volt jelen. Kína, Taiwan, Honkong 8, Japán 4, míg Ausztrália 8 együttest delegált.  Európából Anglia 1, Norvégia 2, Anglia 2, Oroszország 1 előadó-együttessel képviselte hazáját. A koncerteket délben ill. az esti órákban rendezték, egymással egyidejűleg, párhuzamosan. A koncertek színvonala sok esetben kétséges volt, s ami még annál is kétségesebb, az az értékrend, amely műsoraikat jellemezte. Röviden: a zenepedagógiai fogantatású együttesek műsorai is teljesen elmentek az igényesnek éppen nem mondható show irányba. Sajnálatos. Európai zenét egyetlen tekintélyes esti koncerten játszott a Kuala Lumpuri Szimfonikus Zenekar, de az is jelentős csalódást hozott. Kitűnő technikai felkészültségű ifjú pianista orosz hölgy küzdött, versengett a hallhatóság elsőbbségéért a heterogén és harsány hangzású szimfonikus zenekarral Rachmaninov: Változatok egy Paganini-témára c. quasi versenyművében. Az Új Világ szimfónia előadása az erdélyi Gyilkos-tóból kimeredező hajdan kitörött fák törzscsonkjait idézte, könyörtelenül igazolva, hogy az európai zene nem ennek a maláj zenekarnak a világa. A közönség azonban ünnepi volt, udvarias és megbocsátó. 
 Gyakorlatilag két és fél nap állott rendelkezésre, hogy én a magam részéről előadásokat, prezentációkat látogassak. A bőség zavarában nagyjából azokat a témákat választottam, amelyekben magam is járatos vagyok, hogy a meglévő itthoni ismereteket az ott nyert információkkal kiegészíthessem. Meghallgattam két előadást, ill. workshopot a zenehallgatás tárgyköréből. Nagyon szép, kifejezetten poétikus prezentáció (japán PhD asszisztens) foglalkozott a zene és képzőművészeti párhuzamok bemutatásával. Az extrémitások közül gyógypedagógiai kutatások, fülműtét utáni zenei befogadás mérése mutatkozott rendkívül érdekesnek, többek között azért is, mert példát adott abból, hogy team-munkában milyen mély összefüggéseket és finom részletkérdéseket lehetséges bemutatni (USA). Egy ifjú ausztrál PhD-ját készítő hölgy a tehetségkutatás adatait egészítette ki Darwin és Mozart tehetségprofiljának újszerű bemutatásával. Gruhn professzor (Freiburg) már korábban megkezdett neuro-didaktikai kutatásainak újabb eredményeivel keltett meglepetést. Voltam olyan workshopon, ahol a zenetanításban a kreativitás fejlesztése állott a középpontban. 
 A harmadik nap második felének érdekességét iskolalátogatások képezték. Itt is 10-nél több lehetőséget kínáltak. Én egy konzervatóriumi látogatás iránt tanúsítottam érdeklődést. Négy órás iskolabemutatás során képet kaphattunk arról, hogy egy maláj zenei szakirányú iskola mennyire komolyan veszi az akadémiai és praktikus tárgyak tanítását is a zenei képzés mellett (gimnasztika, védekező harcművészet, komputertechnika elsajátítása). Tradicionális és poposított népzenei bemutatóval kezdődött az iskola profiljának image-tálalása. Szinte kivétel nélkül minden zenéhez artisztikus és magas kifejező erővel rendelkező tánc, pantomim társult. A zenei képzésben kizárólag maláj tradicionális népzenét tanítanak, tradicionális népi hangszereken. A hangszeres óra, amit a bemutatón láthattunk, az ő szisztémájuk szerint 2. középiskolai osztályban történt. Nálunk ugyanezeket a zenei feladatokat már a zeneiskola 2-3. osztályában könnyedén megoldják növendékeink. A vendéglátásra professzionálisan és nagyon sok vendégszeretettel készültek fel. 
 A negyedik napon a magyar résztvevők saját délutáni prezentációik előkészítésével voltak elfoglalva. Solymosi Tari Emőke a Psalmus Humanus itthoni, de egyre inkább nemzetközivé váló mozgalom bemutatását tette meg előadásának tárgyául. Négyesiné Dr. Pásztor Zsuzsa a zenei munkaképesség gondozásban elért eredményeket mutatta be, Bánki Vera pedig két prezentációjában egyfelől a különböző művészeti ágak és zene találkoztatását fejtette ki képi eszközöket is jócskán alkalmazva kitűnő vetített-képes illusztrációkkal, majd a magyar alsó fokú iskolai zenei nevelés elemeinek az alkalmaztathatóságába vonta be workshop-szerűen hallgatóságát. (Utóbbi kettejük előadásának levezetéséhez a konferencia vezetősége engem jelölt elnöknek.)
 Jómagam a második nap délutánján dél-afrikai elnöklettel a koragyermekkori zenei nevelés kérdéseiről folytattam interaktív konzultációt látogatóimmal, a harmadik nap délelőttjén (az iskolalátogatás előtt) mutattam be „Bartók zenéje az általános iskola alsó tagozatában” c. poszteremet, majd a negyedik napon Bartók Cantata Profana c. művében mutattam ki a barokk hatásokat. Mindkét Bartók prezentációmat a zeneszerző 125. születésnapjára való megemlékezésként szántam, különben a konferencia résztvevői közül senki nem vett volna tudomást a XX. századi zenetörténet géniuszának létéről, jelentőségéről. 
 A korábbi ISME konferenciákon nyert tapasztalatokkal egybevetve az utóbbi másfél évtized leglátogatottabb, legelegánsabb konferenciájának vélem a Kuala Lumpurban (Malajzia) megrendezett ISME konferenciát. Statisztikai adatok nem állnak még rendelkezésünkre, de bizton állítható, hogy az előadásokban, prezentációkban résztvevők száma 600 fő körül becsülhető. Azok, akik csupán megfigyelőként vettek részt, szintén hasonló számban lehettek jelen. Az előadó együttesek számát 47-ben állapította meg a műsorfüzet, az ifjú zenei előadók becsült száma cca 1500 lehetett. Külön részleget képviseltek a kiállítók, akiknek a teljes hét során hatalmas anyaguk bemutatására rendelkezésre állottak a kiállításra szolgáló hatalmas terek. Nem volt napszak, amikor ne lettek volna telve érdeklődőkkel a már-már az áttekinthetőséget megkísértő, a szó nemes értelmében vett vásári kínálattal szolgáló pavilonok. 
 A záróceremónia, sajnálatos módon, a nyitó pompázatosságnak az ellenpontja volt. Nem vált hasznára a hosszúra nyúlt köszönetnyilvánítások és szakmai összefoglalók aránytalanul hosszú sora. Ám a következő ISME vendéglátói sem voltak teljesen urai a helyzetnek, mert szegényes zenei műsorukkal, ügyetlen eszmei felvezetésükkel és a szerénynél is szerényebb búcsú-koccintásukkal nem tudták elég vonzóvá tenni a következő, a 2008-as itáliai helyszínt (Bolognában lesz a XXVIII. ISME konferencia).
 A számomra - és sokak mások számára is - zavaró baki az volt, s ez bosszúságot is okozott, hogy a műsorfüzetből a konferencia két és fél napjának programja véletlenül kimaradt. Így aztán, ha valaki meg akarta tudni a másnapi programot, az adminisztrációs pulthoz kellett menni, s folyamodni másnapi programpéldányért, aminek, hadd ne mondjam, eltérő külalakja volt. Talán hasznára is vált, mert legalább látni lehetett a betűnagyságot. S hogy még egy másik hibapontot is találjunk, - sajnos, nem volt nehéz, s nem volt más, mint - a technikai szolgáltatások fogyatékossága. Hiába volt minden terem számítógéppel, vetítővel, vászonnal, hangszerrel (akár elektronikussal) felszerelve, a számítógépek gyakran nem úgy működtek, mint vendég-működtetőik szerették volna. Nehéz volt menet közben mindent tudó, serény, készséges és effektív technikus szakértőt találni. Ilyet azért tapasztaltunk más konferenciákon is egyéb alkalmakkor…
 Mint arra már fentebb céloztam, dél-kelet-ázsiai részvételi dominancia volt jellemző a konferencián. S ez így is van rendjén, hisz’ mikor nem, ha nem akkor lennének jelen a régió előadói, szereplői, amikor földrajzi közelségbe megy hozzájuk egy világkonferencia. Vajon mi lesz két év múlva? Itt lesz az ISME a „szomszédban”, Olaszországban. Mindenképpen „szomszéd”-nak számít Olaszország a magyaroknak Malajziához, sőt, még Norvégiához és a Kanári-szigetekhez képest is. Már érdemes lenne most észben tartani a nagy lehetőséget, hogy oly hosszú idő után ismét feltűnnének a magyar zenepedagógusok ezen a nagy világdemonstráción. A hallottak, látottak alapján bizton mondható, hogy még ma sincs semmi szégyenkezni valónk. A magyar zenepedagógia még megmaradt eredményei még mindig például szolgálhatnak a világ számára igényesség, színvonal és értékpreferenciák tekintetében. Érdemes lenne végiglapozni az elmúlt konferencia programjait, hogy az előadáscímek is inspirálják a jövendő ifjabb zenepedagógus generációt, hogy mutassák meg magukat, mutassák meg Magyarországot Európában a világ előtt. Már holnaptól meg kell kezdeni pénzt pályázni a részvételre és bővíteni az angol nyelvű szókincset és kommunikációs készséget!…
 S hogy a le nem írtakon kívül milyen egyéb élményekben volt része a magyar négyes fogatnak a 2006. július 16-22-ig tartó XXVII. ISME konferencián (és azon túl is, Malajziában), elmondják a „Négyek” december 9-én, szombaton 11,00 órai kezdettel a Józsefvárosi Zeneiskolában. Várjuk kedves Kollégáinkat, akik az eddigiekből is sejthetik, hogy vannak még fontos elmondandó üzenetek, amelyek az öt hónapja tartott világkonferencia tanulságaiból adódnak. 
 A krónikás ezt az alkalmat is megragadja, hogy köszönetét fejezze ki a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és a Magyar Zenei Tanácsnak, hogy támogatásukkal lehetővé tették a konferencián való részvételt.