AKKREDITÁLTAN TOVÁBBKÉPEZVE


Kellően inspirálva éreztem magam a két évvel ezelőtti néhány napos részvétel után Tamásiban, hogy az idén az egész továbbképzés idején ott maradjak. A  mesterkurzus és tanári továbbképzés egyidejűsége remek ötletnek bizonyult. Főként attól, hogy a szervezők átjárhatóvá tették a programokat, nem volt éles elválasztó sáv a kétféle tematika között. A programok sokszínűsége már magában is csábító volt, erről bárki előzetesen tájékozódhatott az interneten www.tamasizenede.hu weboldalon lévő címszó alatt. 

 Kezdjük az előadásokkal. Lakos Ágnes négy kötetes Zongoraiskolájának bemutatását nem a szerzőtől, hanem egy nagytapasztalatú zongoratanár, dr. Gallai Istvánnétől hallhattuk. Az ő vezetésével, rendszerezésével könnyebben átláthattuk az ismeretanyagot és az adott anyagrészhez kapcsolható darabokat. Az improvizáció tanításának lehetőségeit és módszereinek sokféleségét két kottabemutatóval egybekötött előadás is kihangsúlyozta. Johanna Maria Roels előadóként Belgiumból érkezett a továbbképzésre. Két órás bemutató előadásában megismerhettük Gyermekek szárnyakon című kiadványát. Magyarázatait hang- és videofelvételekkel is színesítette. Az előadás után kibontakozott építő jellegű vita jelezte, hogy a kreativitás fejlesztése a tanításnak milyen fontos területe kell, hogy legyen. Egyben azt is megtapasztalhattuk, nem könnyű feladat egy saját magunknak kidolgozott módszert másoknak átadni. Az előadónő Apagyi Máriával és Kurtág György zeneszerzővel is évek óta szakmai kapcsolatot tart.

 Ezt követte Apagyi Mária ZONGORálom című kiadásra tökéletesen készen álló hat kötetes zongoraiskolájának bemutatása, amely szintén az improvizáció taníthatóságát igazolta. Most is meggyőződhettünk Apagyi Mária alapos, következetes módszeréről, amely mögött sok évtizedes tapasztalat és sikeres tanítási gyakorlat áll. Reméljük a kották megjelentetése megkapja a megfelelő szponzori támogatást! Szívesen próbálkoznánk a használatukkal. 

 Dr. Ábrahám Mariann – a továbbképzés eszmei szervezője – két előadást is tartott „Miért így?” címmel. A kimeríthetetlenül bőséges témában megkísérelte nyomon követni a XX. század zenéjének alakulását napjainkig – mind külföldön, mind Magyarországon. Számomra lebilincselően izgalmas út tárult fel, érdekes és különleges hangfelvételekkel, kottákkal, fáradtságűző, lelkes magyarázatokkal. Akit a téma érdekel, az előadások meghallgatása után biztosabban elindulhat egy úton és elmélyítheti, jobban megértheti az elmúlt évszázadban alkotó Mesterek művészetét.

 Akik olyan hosszú ideje ismerik dr. Pásztor Zsuzsát, mint én, azt hihetnék, hogy már „mindenről” hallottak tőle. Nos, tévednek. Most a Lámpalázról tartott előadást, mely rendszerezett volt és írásvetítőn is követhettük. Ebben az örökzöld témában segítséget nyújthat az a sokoldalú szempontrendszer is, amely a hangszerjátékoshoz az életvitel oldaláról közelít. E szempontokat kedves életképekkel tette színessé, mulatságossá. Persze a labdajátékokról sem volt kedvünk lemaradni.

 Dombiné dr. Kemény Erzsébet Liszt és Bartók művészetének kialakulása és jellemzői c. előadása számomra sok új információt tartalmazott. Ezen túl, érdekfeszítő volt a két géniusz életútjának összehasonlítása is.

 Nagy élmény volt a Lajtha László és életműve című előadás, melyet Holics Lászlótól, a LFZE doktorandusz hallgatójától hallottunk. Mind az életrajz, mind a zeneművek ilyen mélységű ismerete a művész iránti nagy elkötelezettségre vall. 

Az előadás légkörét fokozta az életút iránti személyes érzelmi fűtöttség. (Holics László másik témával kapcsolatos előadását szakmai elfoglaltságom miatt sajnos nem hallottam.)

Liszt zongorajátékának elemzése volt dr. Esztó Zsuzsa előadásának címe. A zongora-zseni játékának közelebbi megfigyelése, elemzése már önmagában is izgalmas téma, az előadó ezt bővítette életrajzi érdekességekkel és korabeli cikkek, kritikák felolvasásával.

S hogy a gyakorlati tanítás kimunkált lépései se maradjanak el, dr. Gallai Istvánné a kurzus minden napján tanított zeneiskolás növendékeket, teljessé téve a továbbképzés programját.

 A továbbképzésen résztvevő tanároknak – kérésük, igényük szerint – dr. Ábrahám Mariann zongoraórát is tartott, lelkesen segítve megtalálni a számukra nehézséget jelentő zenei-technikai helyek jobb előadói megoldásait.

 A továbbképzéssel párhuzamosan a mesterkurzus programjai is látogathatóak voltak. Ennek keretén belül prof. Rév Lívia (Franciaország), prof. Ludmilla Lazar (Chicago, Roosevelt University), dr. Ábrahám Mariann és Holics László tanította a pályára készülőket. A mesterkurzus tanárai és növendékei minden nap más helyszínen adtak nagysikerű koncerteket. E koncertekre részben Tamásiban, a most felújított tágas hangversenyteremmel rendelkező Művelődési Központban, és a Vályi Péter Szakközépiskola koncertteremmé kialakított aulájában került sor. Emellett jártunk Hőgyészen a Gróf Apponyi Kastélyszállóban, melyet az Apponyi család egy őspark közepén a XVIII. században, barokk stílusban építtetett. Az épület most ragyogóan felújított, a főúri elegancia arisztokratikus pompát sugall. Szabadban, a belső udvarban elhangzott hangverseny után, melyen a hangszeres kurzus résztvevői megérdemelten nagy sikert arattak, a Kastélyszálló igazgatója fogadás keretén belül köszönte meg részvételünket, és meghívást kaptunk jövőre is. 

 A hangverseny másik különleges helyszíne a simontornyai Várkastély lovagterme volt. A vár, mely a XIII. században épült, több mint tíz éve nyári fesztiválok, rendezvények helyszíne. A simontornyai Színházi Nyár programjának mi is részesei lehettünk. 
A mesterkurzus zongoristáit egy hangversenyre eddig minden nyáron felkérték. A vár igazgatónője itt is köszöntő szóval és kedves vendéglátással kényeztetett bennünket. 

A koncertek utáni beszélgetések közvetlen, vidám hangulatát nem felejtjük el.

 Köszönet Ribányi József úrnak, Tamási város polgármesterének, aki a kurzus tanárait pompás ebéddel vendégelte meg, sőt jelenlétével megtisztelte ottlétünket is.

 A kurzus eredményessége, magas színvonala és sikere elképzelhetetlen anélkül a hallatlan gondos, minden részletre kiterjedő előkészítő munka nélkül, melyet a tamási Lajtha László Zeneiskola vezetősége – Antal József igazgató úr és felesége A. Gomba Éva tanárnő – ennek érdekében, előzetesen, hónapokon keresztül kifejt. Valamennyi résztvevő hálás köszönetét tolmácsolhatjuk ezért. A technikai munkatársak is szinte a nap 24 órájában dolgoztak, intézkedtek, szerveztek, mindenki kívánságát teljesítették. Köszönjük maximális helytállásukat.

 A résztvevők bármikor készen álltak egy kis külön „szakmázásra” is. A záró koncerten először a dr. Gallai Istvánné által vezetett alapfokon tanuló zeneiskolások mutatták be az egy hét alatt megtanult műsorukat. A koncerten ezek a gyerekek a rövid felkészülési idő ellenére színvonalas produkciót nyújtottak. Az ő műsoruk elhangzását a már hagyománnyá vált hangverseny követte. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rendkívüli tehetségei közül most is leutazott néhány növendék Tamásiba, és magas színvonalú hangversenyükkel zárult az egyhetes továbbképzés és nemzetközi mesterkurzus. Reméljük, jövőre ismét találkozunk!

László Éva